Új Szó, 2014. április (67. évfolyam, 76-99. szám)

2014-04-08 / 82. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. ÁPRILIS 8. Sport 19 Labdarúgó BL: csak a csoda segít a Dortmundon; a párizsiak fejenként 450 ezer eurót kapnának a továbbjutásért Bravúrra készül a Chelsea a PSG ellen Lavezzi (balról a harmadik) lőtte a párizsi mérkőzés első gólját, Čech hiába nyújtózkodik (TASR/AP) Nehéz dolga lesz az ide­genbeli 1:3 után a Chelsea-nek ma este (20.45) a Paris Saint- Germain elleni labdarú­gó BL-negyeddöntő visszavágóján. A másik meccsen a Real Madrid háromgólos előnye tuda­tában nyugodtan várja a dortmundi visszavágót. ÚJ SZÓ-ELŐZETES A londoniak ab­ban bíznak, hogy megismét­lik a két évvel ezelőtti bravúrt, amikor hason­ló helyzetben, a nyolcaddöntő- ben hosszabbítás után 4:l-re verték a Napolit, és végül meg­nyerték a BL-t. Akkoriban még a nápolyiaknál focizott a pári­zsiak két dél-amerikai sztárja, Edinson Cavani és Ezequiel La­vezzi. „Egyáltalán nem tűnik lehe­tetlennek, hogy odahaza két góllal legyőzzük a Paris Saint- Germaint. Korábban több eset­ben is sikerült ledolgoznunk ekkora hátrányt, most is biza­kodó vagyok” - írja honlapján Petr Čech, a Chelsea kapusa, akit az első meccs után sok kri­tika ért a franciák második, de főleg a harmadik találata miatt. A kékek mellett szól, hogy hazai környezetben lejátszott Charleston. Jana Čepelová ugyan 7:5, 6:2-re kikapott a charlestoni torna döntőjében a német Andrea Petkovictól, de a Čepelová pályafutása során először játszott WTA-toma dön­tőjében, de a Petkovic elleni meccsen sokszor mérges volt magára (SITA/AP) tétmeccsen immár 732 perce nem kaptak gólt. Jósé Mourin- ho, a Chelsea mestere csapata­ival még sosem esett ki a BL ne­gyeddöntőjében, ugyanakkor egyetlen gárdája sem tudott még ledolgozni kétgólos hát­rányt. „Egyáltalán nem vagyok ideges. Akkor lennék az, ha idegenben nyertünk volna. Nagy harc előtt állunk, alig vá­rom, hogy kezdődjön a meccs” - nyilatkozta Jósé Mourinho, aki a Stoke elleni bajnokin 20 éves szlovák teniszező így is pályafutása legnagyobb sikerét tudhatja maga mögött. „Az egész múlt hét nagyon sokat je­lent nekem. A döntő szuper eredmény, még ha kicsit csaló­dott vagyok is a vereség miatt - nyilatkozta Čepelová. - Andrea volt az esélyes, és amikor szett­labdáról elvesztettem az első játszmát, már fizikailag és lelki­leg is nagyon nehéz volt, úgy éreztem, kőből van a lábam. Próbáltam úgy teniszezni, hogy ne bonyolódjunk hosszú lab­damenetekbe, de ellenfelem nagyon gyorsan megugrott, nekem pedig elfogyott az erőm, és lassú voltam.” A kassai származású Če- pelovának volt miben elfárad­nia, ugyanis több kemény meccset játszott a salakborítá­sú amerikai tornán. A második fordulóban a világelső Serena Williamset, s később a honfi­társ Daniela Hantuchovát is legyőzte. „A szezon elején a hasonlóan szoros meccseket elvesztettem, Jovanovszki az AusOpenen, Kanepi Acapulcó- ban, Gorges Indian Wellsben győzött le. Valamikor meg kel­lett, hogy szakadjon ez a soro­zat. Örülök, hogy most össze­jött, ez jó ösztönzés a jövőre nézve” - jegyezte meg Čepelová. A döntős szereplésért 64 000 dollárt kapott a szlovák teni­szező, aki a világranglistán karrierje legjobbjaként az 51. helyre lépett elő. (3:0) több kulcsemberét pihen­tette. Samuel Eto'o továbbra is sérüléssel bajlódik, tegnap csak egyéni edzéseket végzett, ám ma várhatóan pályára lép a ta­pasztalt kameruni csatár. Ramires eltiltás miatt nem játszhat. Jó passzban van a zsinórban tizenegy tétmérkőzésen dia­dalmaskodó Paris Saint-Ger­main, amely sérülés miatt nél­külözni kénytelen legnagyobb sztárját, az első meccsen izom­ÖSSZEÁLLÍTÁS Pretoria. A barátnője, Reeva Steenkamp lelövésével gyanú­sított paralimpikon, Oscar Pis- torius elhányta, magát, amikor a vád részletesen leírta a gyil­kosságot a tegnapi tárgyaláson. A sportoló pere több mint egy hét után folytatódott, s a pato- lógus meghallgatása után ma­ga Pistorius is vallott. „Szeretném megragadni az alkalmat, és bocsánatot kérni Mr. és Mrs. Steenkamptől, Re­eva egész családjától és azoktól a jelenlévőktől, akik ismerték őt. A tragédia éjszakáján meg akartam védeni Reevát. Bizton állítom, hogy aznap éjszaka, amikor lefeküdt, szerelmesen 12.00 - SLOVAK SPORT TV2: Casablancái férfitenisztorna 12.00 - EUROSPORT: Ka­towicéi női tenisztorna 13.30 - SPORT 1 (magyar): Lóverseny 15.30 - EUROSPORT: Baszk kerékpáros-körverseny, 2. szakasz 15.30 - EUROSPORT 2: Ka­towicéi női tenisztorna 17.00 - SPORT 1 (cseh), SPORT 2 (magyar): Jaro- szlavl-Lev Praha jégkorong KHL-főcsoportdöntő sérülést szenvedett svéd Zlatan Ibrahimovicot. „Súlyos csapás számunkra, hogy Zlatan nem játszhat, de az ő hiánya miatt sem változtatjuk meg a taktikánkat - szögezte le Laurent Blanc, a párizsi együt­tes vezetőedzője. - Biztató az előnyünk, ám a továbbjutás még nagyon messze van.” Egyébként a PSG dúsgazdag katari tulajdonosa a játékosok­nak fejenként 450 ezer eurós prémiumot helyezett kilátásba feküdt le - mondta Pistorius, aki a tavaly februárban történ­tek óta gyógyszereket, antide- presszánst és altatót szed. - Fo­lyamatosan rémálmaim van­nak, vérző orral ébredek fel éj­szakánként, az egyik éjjel a szekrénybe zárkóztam, és a húgomat hívtam fel, hogy jöj­jön értem.” A műlábú futó beszélt arról is, hogy gyerekkorában anyja nem úgy kezelte, mintha testi fogyatékos lenne. „Ha elestem, nem segített, csak mondta, hogy álljak fel. Azt akarta, hogy ugyanolyan életet éljek, mint minden más gyerek. Azt mond­ta, hogy próbáljak ki minél több sportot, feszegessem a határaimat.” 17.30-SLOVAK SPORT TV3: Senica-Slovan Bratislava lab­darúgó Slovnaft Cup-elődön- tő, 1. mérkőzés 18.30 - ČT SPORT: Slavia Praha-Teplice labdarúgó Gambrinus Liga-mérkőzés 18.30 - EUROSPORT: Súly­emelő-Eb, Tel-Aviv, férfi 77 kg 19.00 - DIGISPORT 1 (szlo­vák): Skelleftea-Linköping svéd bajnoki jégkorongmér­kőzés 20.45 - DIGISPORT 2 (szlo­vák), PRIMA COOL, SPORT 1 a legjobb négy közé kerülésért, a BL-győzelmet pedig egymil­lió euróval honorálná. Jóval kevesebb izgalmat ígér a Real Madrid dortmundi ven­dégjátéka, a madridi 3:0-s spa­nyol siker után a visszavágó csak formaságnak számít. „Ke­vés esélyünk van, de nem adjuk fel. Két kiváló félidőt akarunk játszani, aztán meglátjuk, ez mire lesz elég” - jelentette ki Jürgen Klopp, a Borussia tréne­re, aki ismét számíthat egyik legjobbjára, Robert Lewan- dowskira, aki az első találko­zón eltiltását töltötte. Tavaly a lengyel támadó mesternégye­sével búcsúztatta a BVB a kirá­lyi gárdát. A madridiak még sosem nyertek Dortmundban, ám a nyolcaddöntőben 6:1-re győz­tek a Schalke otthonában. „Jelentős előnnyel utazunk Németországba, de óvatosnak kell lennünk, mert még nem vagyunk az elődöntőben. Vissza akarunk vágni a tavalyi 4:l-es vereségért” - mondta Carlo Ancelotti, a Real Madrid olasz szakvezetője. Cristiano Ronaldo kisebb sé­rülés miatt kihagyta csapata szombati bajnoki meccsét (San Sebastian 4:0), ám ha ma gólt szerez, megdöntheti Lionel Messi csúcsát: a Barcelona sztárja a 2011/2012-es BL-sze- zonban 14 gólig jutott, Ronal­do ezt az idei sorozatban már elérte, (sz. z.) Pistorius megjegyezte, 2009-ben elsüllyedt egy hajó­val, komoly sérüléseket szen­vedett, napokig mesterséges kómában volt, s felépülése után még jobban kezdte félte­ni az életét. Szerinte Dél-Afri- kában az emberek többsége szembesült már bűnténnyel, neki például 2005-ben betör­tek a házába, míg ő Manches­terben volt egy versenyen. „Számtalanszor követtek már hazáig, egyszer pedig rám is lőttek az autópályán” - mond­ta Pistorius, aki azzal védeke­zik, hogy Reevát betörőnek hitte, azért lőtt rá a WC-ajtón keresztül. A tárgyalás ma folytatódik, (origo, TASR) (magyar): Chelsea-Paris SG labdarúgó Bajnokok Ligája- negyeddöntő, visszavágó 20.45 - DIGI LM 1, DIGI­SPORT 1 (magyar): Borussia Dortmund-Real Madrid lab­darúgó Bajnokok Ligája-ne- gyeddöntő, visszavágó 20.45 - ČT SPORT: Pfíbram-Liberec cseh bajnoki férfi-röplabdamérkőzés, elő­döntő 2.00 (szerda) - SPORT 1 (magyar): Miami-Brooklyn kosárlabda NBA-mérkőzés ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA, negyeddöntő, visszavágó - 20.45: Borussia Dortmund-Real Madrid (az első meccsen 0:3); Chelsea-PSG (azelső meccsen: 1:3). SLOVNAFT CUP, elődöntő, első mérkőzések - 16.30: Ružomberok-Košice (Játékvezető: Kružliak); 17.30: Senica-Slovan Bratislava (Vnuk). ■ Röplabda NŐI EXTRALIGA, a 3. helyért, 1. meccs (a sorozat az egyik tél három győzelméig tart) -18.00: UKF Nitra-Pezinok. ■ Jégkorong NHL: Chicago-St. Louis 4:2, Florida-Dallas 3:2, Co- lumbus-NY Islanders 4:0, Philadelphia-Buffalo 5:2, Colorado-Pittsburgh 2:3 - rávezetésekkel, Edmon- ton-Anaheim 4:2. ■ Kosárlabda NBA: Miami-NY Knicks 102:91, LA Clippers-LA La­kers 120:97, Sacramento-Dallas 91:93, Indiana-At- lanta 88:107, Houston-Denver 130:125 - hosszabbí­tás után, San Antonio-Memphis 112:92, Golden Sta- te-Utah 130:102, Phoenix-Oklahoma City 122:115, Portland-New Orleans 100:94. ■ Röplabda FÉRFIEXRALIGA, az 6-8. helyért, visszavágó: Prievidza-VK Spartak Komárno 3:0 (19,10,15), az első meccs: 3:1, a privigyeiek játszhatnak az 5. he­lyért. ■ Tenisz CHARLESTONI NŰI TORNA, döntő: Andrea Petkovic (német, 14.)-Jana Čepelová (szlovák) 7:5,6:2. FÉRFI-VILÁGRANGLISTA (zárójelben a korábbi he­lyezés): 1. (1.) Rafael Nadal (spanyol) 13 730,2. (2.) Novak Djokovics (szerb) 11 680,3. (3.) Stanislas Wawrinka (svájci) 5760,4. (4.) Roger Federer (sváj­ci) 5355,5. (5.) Tomáš Berdych (cseh) 4720,6. (6.) David Ferrer (spanyol) 4640,7. (7.) Juan Martin del Potro (argentin) 4260, 8. (8.) Andy Murray (brit) 4040, 9. (9.) John Isner (amerikai) 2716,10. (11.) Richard Gasquet (francia) 2635, ...78. (80.) Martin Kližan 652,98. (95.) Lukáš Lacko 588,137. (136.) Andrej Martin (mind szlovák) 416,166. (164.) Gom­bos Norbert (szlovákiai) 330. NŐI VILÁGRANGLISTA (zárójelben a korábbi helye­zés): 1.(1.) Serena Williams (amerikai) 12 375 pont, 2. (2.) Li Na (kínai) 7585,3.(3.) Agnieszka Radwans- ka (lengyel) 5980, 4. (4.) Viktorija Azarenka (fehér­orosz) 5441,5. (5.) Simona Halep (román) 4695,6. (6.) Petra Kvitová (cseh) 4370,7. (7.) Angelique Ker­ber (német) 4110,8. (9.) Marija Sarapova (orosz) 3961,9. (8.) Jeleňa Jankovics (szerb) 3955,10. (10.) Dominika Cibulková (szlovák) 3720,... 30. (32.) Da­niela Hantuchová 1501,37. (38.) Magdaléna Rybári- ková 1330,51. (78.) Jana Čepelová 1074,65. (66.) Karolina Schmiedlová (mind szlovák) 905. ■ Sportfogadás A magyar TOTÓ 14. játékhete 2. fordulójának nyertes tipposzlopa a következő: 1,2,1,1, X, 1, X, 2, X, 1,1,2, 1-1. NYEREMÉNYEK: Telitalálatos és 13 találatos szelvény nem volt. A12 találatosok 133 275, a 11 talá­rosok 3945, a 10 találatosok 755 forintot érnek. GÓLTOTÓ: Telitalálatos és 5 találatos szelvény nem volt. A négyesekre 10 095 forintot fizetnek. KENŐ: 2,8,10,23,26,27,35,40,45,51,54,55,58, 61,65,69,73,74,75,77. Kenő Plusz-szám: 73. EGY MONDATBAN + Őrizetbe vették Dumit- ru Dragomirt, a Román Hivatásos Labdarúgóliga nemrég leváltott elnökét, aki ellen sikkasztás, adó­csalás és pénzmosás gya­nújával indított bűnvádi eljárást a bukaresti ügyészség. Kedd, április 8. Labdarúgó Bajnokok Ligája: 37154. Chelsea-Pa­ris Saint-Germain (az első meccsen: 1:3) 1,83-3,5- 4,6-1,2-2-1,3; 37155. Dortmund-Real Madrid (0:3) 3,3-3,4-2,2-1,7-1,3 5-1,32. Čepelová elfáradt a charlestoni torna végére „A döntő szuper eredmény” S1TA-JELENTÉS A barátnője lelövésével vádolt sportoló bocsánatot kért Reeva szüleitől Pistoriust rémálmok gyötrik SPORT A TEVEBEN

Next

/
Thumbnails
Contents