Új Szó, 2014. április (67. évfolyam, 76-99. szám)

2014-04-07 / 81. szám, hétfő

6 Régió ÚJ SZÓ 2014. ÁPRILIS 7. www.ujszo.com A JOGASZ VÁLASZOL Mennyi szemétdíjat kell fizetnünk? Szeretném tudni, mit mond a törvény a kommu­nális hulladék fizetéséről akkor, amikor valakinek két lakhelye van, egy ál­landó és egy ideiglenes. Szerintem ez a probléma másokat is érint, nem csak minket. A lányomnak ugyanis 4 éve Érsekújvár az ideiglenes lakhelye, ahol fizeti a teljes szemét­díjat - de közben fizeti Ga- lántán is, ahol csak havon­ta néhány napig tartózko­dik. A Galántai Városi Hi­vatalban első évben azt mondták, későn szóltunk, másodszor, hogy már nem lehet tenni semmit, válto­zott a törvény, idén pedig azt, folyó év február 15-ig kell bizonyítani, hogy ide­iglenes lakhelyén már megfizette a szemétdíjat egész évre előre. Viszont ez lehetetlen, hiszen a díj összegének megállapítása egy bizonyos évre itt is, Ér­sekújvárban is csak márci­usban várható, tehát erről igazolást semmiképp sem tudott hozni, és az ideigle­nes lakhelyről szóló, 5 eu­róért kiállított igazolást nem fogadták el. Jog­szerűen fizetjük négy éve két helyen a teljes össze­get? Nem arról a húszegy­néhány euróról van szó, csak szeretnénk tudni, tör- vényes-e ez. Hiszen az le­hetetlen, hogy évente va­laki 730 napon át szeme­teljen! helyi A háztartási hulladék be­gyűjtése és fel­dolgozása utáni díjszedés feltételeit az 582/2004-es, adókról, települési hulladék- és apró építési hul­ladékdíjról szóló törvény 77-83. paragrafusai részle­tezik. A szemétdíjnak csak a lehetséges legalacsonyabb és legmagasabb értékét álla­pítja meg a törvény, a konk­rét díjszabást a települési önkormányzatokra bízza, mivel azok felelősek a hulla­dék likvidálásáért. Mivel a törvény szerint háztartási hulladék utáni díjfizetési kötelezettség há­rul mindazon személyekre, akiknek állandó vagy átme­neti lakhelyük az adott tele­pülésen van, és nem mondja ki, hogy ugyanazon sze­mélyre csak az egyik vagy a másik tartózkodási helye alapján lehet kiróni a díjat (ahogy ezt más esetekben teszi), előfordulhat, hogy mindkét település kiszabja a szemétdíjat. Bár a fogyasztói társada­lom diktálta életvitel követ­keztében rengeteg szemetet halmozunk fel, nem lenne korrekt, ha a nagyobb díjfi­zetési teher hárulna azokra a személyekre, akiknek két lakhelyük van. Ezért a tör­vény 82. paragrafusa ki­mondja, hogy a település a legalacsonyabb díj értékére csökkenti a szemétdíjat vagy elengedi a fizetését azon idő­szakra, mely alatt az adott személy igazoltan nem tar- tózkodik(/ott) a településen - ha ez több, mint 90 nap egy évben. Ezen felül konkrét esetekben kérvényezni lehet a díjfizetés csökkentését ill. elhagyását a törvényi szigor enyhítése céljából. A kettős fizetés erkölcsi di­lemmáját az egyes önkor­mányzatok általános érvé­nyű rendeletéi oldhatják meg azzal, hogy ésszerű, tel­jesíthető szabályokat hoznak a kettős díjfizetés elkerülésé­re, illetve a duplán befizetett díj visszafizetésére. A tör­vény 83. paragrafusa ugyan­is nemcsak a díjszabásra ha­talmazza fel a települési ön- kormányzatokat, hanem ar­ra is, hogy meghatározzák a díj visszafizetésének módját, valamint azt, hogy a díjcsök­kentés, illetve a díjfizetés alóli mentesség feltételeinek teljesítését müyen iratokkal lehet igazolni. Az így hozott általános érvényű rendelet természete­sen nem ütközhet a jogrend hi­erarchiájában felette álló jog­szabályba. Ha törvénybe ütkö­ző rendeletet hozna a település képviselő-testülete, ügyészi javaslatra bíróság dönthet ér­vénytelenítéséről. Az általános érvényű rendeletalkotás és -megszüntetés további részle­teit a 369/1990-es törvény 6. és köv. paragrafusai tartal­mazzák. Veszelei Viktória jogász (A cikk tájékoztató jellegű, nem minősül jogi tanácsadásnak.) RENDŐRSÉGI NAPLO Újabb szénmonoxid-mérgezés Tardoskedd. Gázszivárgáshoz riasztották múlt pénteken az érsekújvári tűzoltókat egy tardoskeddi családi házhoz. „A men­tők egy 73 éves férfit és egy nála idősebb nőt mentettekki a ház­ból. Miután sikerült újraéleszteni őket, kórházba szállították mindkettőjüket” - közölte Vüiam Pánsky, a megyei tűzoltó-pa­rancsnokság szóvivője. A tűzoltók elzárták a gázcsapot, de mint kiderült, nem a gáz miatt vesztették eszméletüket az idős emberek, hanem a szén-monoxid magas koncentrációja miatt, amit az okozhatott, hogy a házban nem szellőztettek. (TASR) Dunaszerdahelyen sok a guberáló, a város a lakosok segítségével igyekszik tenni ellenük Városvédő tisztasági program Dunaszerdahely. „Tisztább Dunaszerdahelyért!” vá­rosvédő tisztasági projek­tet indított Dunaszerda­hely önkormányzata. A program célja, hogy a la­kosok segítségével meg­akadályozzák a szeméttá­rolók széttúrását, vala­mint védjék a környezetet. SZABÓ CSILLA „Ezzel a programmal tulaj­donképpen azt szeretnénk el­érni, hogy a szeméttárolók körül rendet tudjunk tartani. A problémát egyébként nem a háztömbök lakói okozzák, a szeméttárolók körüli rendet­lenséget a guberálók csinál­ják. Most lehetőséget adunk a lakóknak, hogy a kukákat el- záiják” - mondta Lelkes Ernő, a városi hivatal műszaki osz­tályának vezetője, a projekt felelőse. Dunaszerdahelyen már 28 helyen - egyebek mellett az Észak Il-es lakótelepen, a Nera- tovice téren és a Rózsaligetben is - zárják a rácsos tárolókat, ezeket „Tisztább Dunaszerda­helyért!” lógóval jelölte meg a város. Lelkes Ernő elmondta, céljuk, hogy a város többi lako­sának is megmutassák, ily mó­don sokat tudnak tenni a város tisztaságáért. • Múlt héten Hájos Zoltán pol­gármester, Szabó Dezső, a vá­rosi hivatal beruházási és műszaki főosztályának vezető­je, valamint Lelkes Ernő mun­kaértekezleten tájékoztatta a lakótömbök megbízott képvise­lőit a tervről. A közeljövőben a rácsos tárolókat zárhatóvá teszi a város, a lakosok és a kukások A lakosok hiába tartanak rendet, a kukázók széttúrják a hulladékot (A szerző felvétele kapnak hozzájuk kulcsot. Lel­kes Ernőtől megtudtuk, a város szeméttárolóinak 95 százaléka fedett, rácsos. „Már vannak po­zitív példák a városban, és bí­zunk benne, hogy a lehető leg­többen úgy döntenek, csatla­koznak a tervhez. Reméljük, sok embert tudunk meggyőzni arról, hogy ez járható út, hiszen a lakosok kulcsfontosságú sze­repet játszanak a program sikerességében” - nyilatkozta Lelkes Ernő. A projektbe bekapcsolódni vágyó lakótömbök megbízot­tai kérvényezhetik a Duna- szerdahelyi Városi Hivatalban a szeméttárolók elzárását, a városháza a kérvények alapján készíttet zárat a tárolóra, a kulcsról pedig a lakosok ké­szíttethetnek kellő mennyi­ségű másolatot. A „Tisztább Dunaszerdahelyért!” program­ról a város honlapján olvas­hatnak az érdeklődők. El ITT A KEI ID ES Elégedett az államfőválasztás eredményével? Ifi. Szalonnás Sándor vil­lamosmérnök, Feketenyék Elégedett va­gyok az elnök- választás eredményével, mivel sikerült országos szin­ten nemet mondani Ficóra. A nyertes Kiska ismeretlen ember a civil szférából, akinek tiszta a poli­tikai múltja, megvan a lehető­ség arra, hogy az elnöki hiva­tal visszanyerje az emberek bizalmát általa. Az emberek többsége szerintem azért is választotta őt, mert úgy tűnik, az egyszerű, hétköznapi em­berek közül való és egyelőre nem áll mögötte politikai párt vagy gazdasági, illetve pénz­ügyi lobbi. Ebből is látszik, hogy a választók kiábrándul­tak a régi, megszokott politi­kusokból, és abban bíznak, hogy egy független ember sokkal őszintébben és tisztes­ségesebben fogja képviselni őket, aki elindíthat egy úgy­nevezett tisztító folyamatot az állami szektorban országos szinten is. Várható volt, hogy Ficóék ezt nem hagyják annyiban, és válaszul el is kezdték az elnöki jogkörök megkurtítását. A felvidéki magyarok szemében negatí­vum, hogy a Beneš-dekrétu- mokról hasonlóan vélekedik, mint más többségi nemzetből valók, de marketingszem­pontból érthető volt. Ugyanis, ha azok eltörlését hangoztatta volna, Fico biztosan nyer a magyarkártyával, és az állam­főválasztás az ország fejlődé­se szempontjából kudarcba fulladt volna. Én nagyon biza­kodó vagyok, remélem, nem fogunk csalódni Kiskában. Trenčík Katalin óvoda­igazgató, Komárom ■ Örülök, hogy Andrej Kiska JB nyerte a válasz- ■T*? tásokat, egyelő­ik v ■/ jj re szimpatiku- sak a megnyil- L__^E vánulásai és egyáltalán nem baj, hogy nem volt politikus. Sok múlik azon, kik lesznek a tanácsadói, köz­veden munkatársai. Tudtom­mal felmerült Martin Bútora neve is, ő garanciát jelenthet. Csodákat persze nem várok, azt pedig, hogy teljes mellszé­lességgel kiáll a magyarok ügyei mellett, a mai szlovák társadalmi közegben szinte el- képzelhetetiennek tartom, er­re itt még nem érett meg a poli­tikai kultúra. Ha korrekt lesz a viszonya a kisebbségekkel, már az előrelépés. Bízom ben­ne, hogy valamilyen módon kamatoztatni tudja azokat a tapasztalatait, amelyeket egy­részt vállalkozóként, másrészt jótékonysági tevékenysége ré­vén szerzett, és jó stratég­aként, menedzserként lép fel. A szociális érzékenységet ugyanis nemcsak szóban kell deklarálni, ahogyan a mostani kormány teszi, hanem olyan gazdasági környezetet kell te­remteni, hogy legyen minél több embernek munkája. Bár a köztársasági elnök mozgástere ezen a téren korlátozott, mégis ebben a kérdésben várnék tőle nagyobb aktivitást. Fehér Nikolett mene­dzser, Kassa ( ■ Elégedett va- gyök az új ál- «■ lamfővel, sze- ■K rintem megfele- M lően ellensú- M lyozza majd a kormányt, és remélem, valóban minden em­ber elnöke lesz. Ami a legpozi­tívabb, az az, hogy független­ként indult és nincs piszkos po­litikai előélete. Tapasztalt vál­lalkozó, aki nemcsak a vállal­kozói szektort ismeri, hanem éveken át jótékonykodott. Tisztában van vele, milyen gondokkal küszködik a szlová­kiai családok nagy része, mi­lyen nehéz a fiatalok pálya­kezdése. Szlovák politikustól szokatlan gesztust gyakorolt, amikor bejelentette, elnöki fi­zetését az ország legszegé­nyebb lakosai között osztja szét. Remélem, nem okoz csa­lódást. (béva, vkm, ke)

Next

/
Thumbnails
Contents