Új Szó, 2014. április (67. évfolyam, 76-99. szám)

2014-04-05 / 80. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. ÁPRILIS 5. Régió-hirdetés 5 Ozorák Jolán, az iskola alapítója nem nyilatkozott, nem tudni mit lép az ügyben Rimaszombat nem támogatja a tanműhely kialakítását Rimaszombat. Az önkor­mányzat nem engedé­lyezte annak az oktató- központnak a kialakítá­sát, melyet a dunaszer- dahelyi Magán Szakkö­zépiskola létesítene a Sport utcai egykori hőcserélő állomás helyén. 1BOS EMESE Sem az iskola rimaszombati kirendeltségének vezetője, sem pedig a tanintézmény alapítója nem kommentálta az ügyet. Öt évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit Rimaszombatban a du- naszerdahelyi Magán Szakkö­zépiskola az egykori Ferenczy István Alapiskola épületében. Az iskola jó ideje keres megfe­lelő épületet gyakorlati oktató- központ kialakítására. Alapító­ja a Sport utca, a Stefe Kft. egy­kori hőcserélő állomása mellett döntött. Megvásárolta az évek óta üresen álló épületet, és el­indította az átalakításához és üzembe helyezéséhez szüksé­ges engedélyeztetési és admi­nisztrációs folyamatokat. A Sport utca lakói ellenzik a tanműhely létesítését, a kivá­lasztott épület a lakótelep köz­pontjában, a környéken lakók önerőből kialakított játszóte­rének közvetlen közelében van. Attól tartanak, hogy az ok­tatóközpont megnyitását köve­tően megnövekszik a forgalom a városrészen, tovább nőnek a parkolással kapcsolatos prob­lémák, elszaporodnak a rágcsá­lók, és a tanműhely idővel kocsmává alakul át. A lakók ar­ra kérték a város polgármeste­rét, akadályozza meg az okta­tóközpont megnyitását, vagy épületcserével segítsen megol­dani a problémát. Mivel azon­ban az épületet Ozorák Jolán - a Magán Szakközépiskola ala­pítója - vásárolta meg, üzembe helyezését a város nem tudja megakadályozni. Jozef Šimko polgármester a legutóbbi kép­viselő-testületi ülésen elmond­ta, a város hivatalos állásfogla­lásában nem támogatja a köz­pont kialakítását. Jogi szem­pontból azonban az önkor­mányzat érvelése nem állja meg a helyét. Szerettük volna kikérni az ügyben az iskola álláspontját is, ám a rimaszombati részleg vezetője a tanintézmény alapí­tójához, Ozorák Jolánhoz irá­nyított. Többszöri megkeresé­sünk ellenére nem foglaltak ál­lást az ügyben. így egyelőre A környéken lakók helyeslik a város állásfoglalását (A szerző felvétele) népi tudni, jogi útra terelik-e a kérdést, vagy fellélegezhetnek az érintett városrész lakói. A dunaszerdahelyi Magán Szak- középiskola egyébként a kö­zelmúltban gazdasági csalás gyanújával került a figyelem középpontjába, az alapító az ügy kirobbanása óta betegsza­badságon van. Csintalan Miklós harmadszor kerülhet a posztra Megválasztották Komárom főellenőrét V. KRASZN1CA MELITTA Komárom. Újabb hat évre Csintalan Miklóst választotta a város főellenőrévé a képviselő- testület. Csintalan Miklós már 12 éve tölti be a tisztséget. A pályázatra ketten jelent­keztek, Csintalan Miklós és Dobi Róbert, aki jelenleg a polgármester szervezési osz­tályát vezeti. A jelöltek meg­hallgatása előtt Kantha Mária (MKP) képviselő megjegyez­te: mivel a hivatal egyetlen regionális sajtótermékben sem jelentette meg a pályáza­ti felhívást - pedig a testület által elfogadott februári hatá­rozat ezt egyértelműen elő­irányozta -, véleménye sze­rint újra meg kell hirdetni a pályázatot. A kiírást ugyanis csupán a városi hivatal hon­lapján és az információs táb­lákon tették közzé. Anton Ma­rek polgármester nem osztot­ta a képviselőnő aggályait, és nem vonta vissza a program­pont megtárgyalását. Erre egyébként a képviselőnő sem tett javaslatot. A titkos szava­zás során Csintalan Miklós 14, Dobi Róbert 2 szavazatot kapott, heten pedig érvényte­len szavazócédulát adtak le. Az eredmény ismertetése után Kantha Mária, aki szak­A kiírást csak a hivatal honlapján és az infor­mációs táblákon tették közzé, ezért a képviselő szerint érvénytelen. máját tekintve jogász, ismét hangsúlyozta, véleménye sze­rint a vesztes, illetve mind­azok, akik a helytelen meg­hirdetés miatt nem szereztek tudomást a pályázatról, meg­támadhatják a választás érvé­nyességét. Az európai uniós támogatások merítésének egyszerűbbé tételét, a közbeszerzési törvény módosítását szorgalmazzák az önkormányzatok Az egyik fő cél az R7-es gyorsforgalmi út építésének megkezdése Csallóközben több településen nincs csatornahálózat - egyebek kö­zött erről is tárgyaltak a polgármesterek (A szerző felvétele) SZABÓ CSILLA Dunaszerdahely. Csütörtö­kön tartotta közgyűlését a Csal­lóközi Városok és Falvak Társu­lása. Szóba került újra az R7-es gyorsforgalmi út, valamint a csatornahálózat kiépítése. A közgyűlés elsősorban két témát vitatott meg: a Szlováki­ai Városok és Falvak Társulása által a 2014-2020-as progra­mozási időszakra vonatkozó észrevételeit, valamint az ön- kormányzatok fejlesztésére ki­dolgozott koncepciót. „Most kezdődik a következő tervezési időszak, a tagságtól pedig több kérés és javaslat is érkezett arra vonatkozóan, hogy egyszerűbb legyen meríteni az európai uniós támogatásokat. Egyebek között például az, hogy a tá­mogatási kérvény beadásakor ne kelljen a projekt terveit tel­jes mértékben kidolgozni és el­fogadni, hanem csak a projekt jóváhagyása után” - mondta Ravasz Béla, a Csallóközi Váro­sok és Falvak Társulásának ügyvezető alelnöke. Ravasz Béla elmondta, a tag­ság kérte, hogy kezdeményez­zék a közbeszerzési törvény módosítását, mert ez okozza a legnagyobb nehézséget a kü­lönböző fejlesztések megvaló­sításánál. A javaslatokat a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása az elmúlt időszak ta­pasztalatai alapján dolgozta ki, a Csallóközi Városok és Falvak Társulása mindkét határozati javaslatot elfogadta, és támo­gatja az országos konferencián. A társulás szeretné tovább­fejleszteni az önkormányzatok elektronikus úton történő A javaslatokat a Szlová­kiai Városok és Falvak Társulása az elmúlt idő­szak tapasztalatai alap­ján dolgozta ki. kommunikációját, és bővítené az alkalmazottak továbbképzé­si lehetőségeit, valamint a kö­zös községi hivatalok munká­ját. A társulás egyik fő prioritá­sa az elkövetkező időszakban továbbra is az R7-es gyorsfor­galmi út mielőbbi megépítésé­nek szorgalmazása. „A legfon­tosabb, hogy valóban megkez­dődjenek az építési munká­latok” - mondta Ravasz Béla, majd hozzátette, a társulás má­sik kiemelt célja, hogy azokon a Dunaszerdahely környéki tele­püléseken, ahol még nincs ki­építve a vízvezeték- és csator­nahálózat, a Nyugat-Szlovákiai Vízgazdálkodási Vállalattal kö­zösen megkezdjék az előkészí­tését. „Együttműködünk a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásával is, és igyekszünk ezeken a területeken minél hamarabb eredményeket elér­ni” - nyilatkozta Ravasz. Hamarosan megjelenik a kistérséget bemutató magyar útikalauz is Pályázati lehetőség az Alsó-Garam menti településeknek GULYÁS ZSUZSANNA Zselíz. Régiófejlesztési pályá­zatot hirdetett az Alsó-Garam menti Fejlesztési Partnerség (Dolnohronské rozvojové part­nerstvo) Polgári Társulás. A „Nap, széna... Alsó-Garam men­te” program célja a kistérség él­hetőbbé tétele mellett a kézmű­vesek és a kisvállalkozók támo­gatása, valamint a régió idegen- forgalmánaknövelése. A 2007-ben alapított polgári társuláshoz huszonegy telepü­lés (Cseke, Csata, Farnad, Hont- füzesgyarmat, Lekér, Érsekkéty, Nemesoroszi, Kúrál, Málas, Kis- ölved, Nyír, Fakóvezekény, Oroszka, Peszektergenye, Ga- ramsalló, Sáró, Nagysalló, Tőre, Nagyölved, Kétfegyvernek és Zselíz) tartozik. „Az elmúlt évek során a mezőgazdasági minisz­térium támogatásával harminc­nál több önkormányzati projek­tet valósítottunk meg. A társulás falvaiban multifunkciós sport­pályák, buszmegállók épültek, modernizálták a közvilágítást és a hangszórókat, parkokat és egyéb közterületeket újítottak fel” - fogalmazott Szabó Marga­réta, az Alsó-Garam mente Fej- lesztésiPartnerségmenedzsere. A társulás idén saját pályázati rendszert indít, amivel a régió területén működő kézműve­seket, civil szervezeteket és kis­vállalkozókat szeretné segíteni. „Fő célunk a kistérséget alkotó falvak szépítését, a helyi kéz­művesek és kistermelők munká­ját, a régió fejlődését és propagá­lását elősegítő projektek támo­gatása” - tájékoztatott Szabó Margaréta. Az Alsó-Garam mente hagyományos mestersé­geinek, kulturális és történelmi örökségének, környezeti értéke­inek megőrzése céljából hirde­tett pályázat keretösszege 4500 euró, melyből pályázatonként maximálisan 400 euró igényel­hető. Pályázni május 2-ig lehet, részletes információk a társulás honlapján olvashatók. „Jelenleg a régiót bemutató információs anyag összeállításán dolgozunk. A magyar nyelvű, ötszáz pél­dányban megjelenő füzetecske tartalmazni fogja a huszonkét társtelepülés összes látnivalójá­nak, hagyományainak és sza­badidős lehetőségeinek jegy­zékét” - mondta Juhász Gábor, a társulás munkatársa. Az útika­lauz május végén jelenik meg. A társulás az érintett települések községi hivatalába és idegen- forgalmi központjaiba is juttat belőle. Melléklet az Új Szóban! Mindent a húsvéti asztalra: a hidegtálaktól az ünnepi tortákig Húsos fogások: mediterrán csirkemellragu sajtos gombócokkal Készítsen madárfészek tortát keresse kedvenc napilapjával együtt az újságárusoknál! lÉiáriti

Next

/
Thumbnails
Contents