Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)
2014-03-05 / 53. szám, szerda
20 Sport ÚJ SZÓ 2014. AAÁRCIUS 5. www.ujszo.com Mégse vonul vissza Björndalen 2016-ig még folytatja Oslo. Korábbi döntését megváltoztatva mégsem vonul vissza a szezon végén, és a 2016-os világbajnokságig folytatja pályafutását Öle Einar Björndalen, minden idők legeredményesebb téli olimpikonja. A norvég sílövő, aki 40 évesen két aranyérmet nyert a februári szocsi olimpián, azt mondta, hiba lenne éppen akkor abbahagynia a versenyzést, amikor csúcsformában van, ráadásul a 2016-os vb Oslóban lesz, így hazai környezetben nyerhetné meg 20. vb-aranyát. „Egyszerűen képtelen vagyok befejezni. A helyes döntés az, hogy tovább verseny- zek” - nyilatkozta Björndalen, aki összességében nyolc arany-, négy ezüst- és egy bronzérmet gyűjtött a téli olimpiákon. (MTI) Négyszeres bajnok volt Elhunyt az ezüstcipős Fekete László Budapest. Életének 60. évében elhunyt Fekete László, az Újpesti Dózsa ezüstcipős futballistája. Fekete László 16 évesen lett a lila-fehérek játékosa, 1973- ban mutatkozott be az élvonalban. A négyszeres bajnok, egyszeres kupagyőztes támadó az 1978/79-es idényben 31 találattal nyerte el a gólkirályi címet, ezzel a teljesítménnyel abban az évben Európában a második legjobb góllövő volt, amiért Ezüstcipőt kapott. Fekete 1973 és 1984 között 233 bajnoki mérkőzést játszott Újpesten és 136 gólt szerzett. A magyar válogatottban 21 alkalommal szerepelt 1974 és 1979 között és 5 találat fűződik a nevéhez. (MTI) Az év cseh focistája Sorozatban hatodszor Petr Čech Prága. Sorozatban hatodszor választották az év cseh labdarúgójának Petr Čechet, a válogatott és az angol bajnokságban listavezető Chelsea kapusát. A 31 éves hálóőr összességében hetedszer lett a legjobb a játékosok, edzők és újságírók szavazatai alapján. A voksoláson Čech mögött két válogatott középpályás, Tomáš Rosičky, az Arsenal légiósa, valamint Vladimír Da- rida, a Freiburg játékosa végzett a második és a harmadik helyen. Cech 2002 óta 105-ször lépett pályára a cseh nemzeti tizenegyben, a Chelsea-ben pedig 2004 óta véd, s 320 bajnoki mérkőzés van a háta mögött. (MTI) Az olasz SSC Napoli 26 esztendős középpályása a válogatottban is szeretne eredményesebb lenni Marek Hamšík harmadszor a trónon „Ha kell, veszekszem is a drukkerekkel, megvédem a csapattársaimat” (Somogyi Tibor felvétele) 2009 és 2010 után 2013- ban ismét Marek Hamšík lett az év futballistája Szlovákiában. A Napoli 26 éves középpályása ezzel 4:3-ra „szépített” Martin Škrtellel szemben, akivel hét év óta uralják az ankétot. BŐDTITAN1LLA Hamšík és Škrtel kimagaslik a szlovák futballisták közül - az elmúlt hét évben csak ők ketten nyerték meg az edzők és a sportújságírók hagyományos ankétját. „Örülnénk, ha lenne konkurenciánk, ez azt jelezné, hogy a szlovák futball fejlődik. Szeretném beérni Martint, s mivel még csak 26 éves vagyok, erre szerintem lesz is lehetőségem” - nyilatkozta Hamšík. Škrtelen és Hamšíkon kívül csak egy olyan futballista van, aki legalább háromszor győzött az ankéton: Dušan Tittel, a pozsonyi Slovan és a nagyszombati Spartak hátvédje. „Biztos nagyszerű játékos volt, de nem igazán emlékszem rá a pályáról. Akkor még nagyon fiatal voltam” - szabadkozott Hamšík, amikor a nagy elődről kérdezték. Az első a legemlékezetesebb Hamšík kétszer megnyerte a legjobb 21 éven aluli játékosnak járó Peter Dubovský-díjat, 2007-ben és 2008-ban, a következő évben pedig már a „királykategóriában” diadalmaskodott. „Minden ankétgyőzelem értékes, mindegyiket nagyon sokra tartom, de az első mindig felejthetetlen marad” - nyilatkozta a Napoli sztárja, aki a tavalyi naptári évben a Serie A-ban 32 meccsen 10 gólt szerzett, s pályára lépett négy BL- és egy EL-mérkőzésen is. „Jó évet zártam, az elmúlt idényben a nápolyiakkal a második helyen végeztünk a bajnokságban, és Ján Kozák irányítása alatt a válogatottban is javult a teljesítményem” - értékelte a 2013-as évet Hamšík. Javulni a válogatottban A feltűnő frizurájáról is ismert labdarúgó a nemzeti együttesben sokáig nem tudta megközelíteni a klubcsapatában nyújtott teljesítményét, emiatt komoly kritika is érte a szurkolóktól. A bosnyákok elleni hazai találkozón azonban Hamšík végre gólt is lőtt, s bízik benne, a következő selejtezősorozatban még eredményesebb lesz. „A tavalyi év egyértelmű csalódása, hogy a válogatott nem jutott ki a vb-re, miután gyengébb ellenfelekkel szemben pontokat vesztett. Az Eb-selejtezőkön ezt már nem engedhetjük meg magunknak” - figyelmeztetett a középpályás. A 2016-os kontinensviadal selejtezőcsoportjában a szlovákok Spanyolországgal, Ukrajnával, Fehéroroszországgal, Macedóniával és Luxemburggal kerültek össze. „Kellemetlen ellenfelek” - konstatálta Hamšík. Veszekszik a drukkerekkel Bár Hamšík jó évet zárt, nem volt minden ideális számára - elszenvedte élete első komolyabb sérülését, ami miatt 52 napon át nem játszhatott. A lábfejében vérömleny keletkezett, és egy ideg is begyulladt. „Először kényszerültem ilyen hosszú pihenőre. A lelátóról nézve nem az igazi a foci. Nem vagyok épp nyugodt néző, ha kell, veszekszem is a drukkerekkel, megvédem a csapattársaimat. A szurkolóknak megvan a véleményük, de én játékosként jól tudom, néha a legnagyobb igyekezet is kevés, akkor sem jön össze valami. Minden körülmények között kiállók a csapattársaim mellett, akkor is, ha emiatt lelátói vitába keveredek” - vallott eddig kevésbé ismert oldaláról Hamšík. Harc az AS Romával A Napoli a 2012/13-as szezonban második lett a bajnokságban, Maradona ideje óta nem ért el ilyen jó eredményt. Az együttes jelenleg a harmadik helyen áll, a listavezető Juventustól 17, a második helyezett AS Romától 6 pont a lemaradása. „A Juventust már nem lehet beérni, az AS Romával szemben is elég nagy a hátrányunk. A következő bajnokin éppen a rómaiakat fogadjuk, az nagyon fontos mérkőzés lesz” - hangsúlyozta Hamšík, aki az idény elején Rafa Beníteztől feladatul kapta, hogy lőjön 15 gólt. „Ettől még elég messze állok, kilenc találat hiányzik. Nem lesz egyszerű” - jegyezte meg a középpályás. A spanyol szakember májusban Walter Mazzarritól vette át a nápolyi klub irányítását. „Benítez alatt megváltozott a játékrendszer, a játékstílus, több új futballista érkezett. Sajnos, sok döntetlen becsúszott, legutóbb például a Livorno otthonában” - mondta Hamšík, akinek 2018AZ ÉV LABDARÚGÓJA - A 2013-AS DÍJAZOTTAK Ján Popluhár-díj (Az év labdarúgója) pont I 1. Marek Hamšík (SSC Napoli) 340 2. Martin Škrtel (FC Liverpool) 312 3.Juraj Kucka(FC Genoa) 235 4. Ján Ďurica (Lokomotív Moszkva) 225 5. Vladimír Weiss (Pescara/Olimpiakosz) 217 6. Tomáš Hubočan (Zenit) 143 7. Miroslav Stoch (Fenerbahce/PAOK) 103 8. Matúš Kozáčik (Viktoria Plzeň) 70 9. Peter Pekarík (Hertha Berlin) 56 10. Marián Čišovský (Viktoria Plzeň) 51 Peter Dubovský-dij (Az év legjobb 21 éven aluli játékosa) 1. Norbert Gyömbér (Banská Bystrica/Catania) 20 2. Ondrej Duda (Košice) 8 Az év edzője 1. Ján Kozák (Košice/A-válogatott) 29 2. Ladislav Hudec (Spartak Myjava) 20 3. Ladislav Pecko (Szlovákia U17) 18 A Corgoň Liga legjobb játékosa 1. Róbert Vittek (Slovan Bratislava) 49 2. Tomáš Ďubek (MFK Ružomberok) 36 | 3. Viktor Pečovský (MŠK Žilina) 26 Az év játékvezetője 1. Richard Trutz 76 2. Ivan Kružliak 41 3. Peter Kráľovič és Jozef Pavlík 21-21 Az év asszisztense 1. Roman Slyško 60 | Az év női futballistája 1. Dominika Škorvánková (SV Neulengbach) Közönségdíj 1. Martin Škrtel (FC Liverpool) 2. Marek Hamšík (SSC Napoli) 1 3. Peter Pekarík (Hertha Berln) _____ A z év futsalistája 1. Gabriel Riek (Slov-Matic FOFO Bratislava) ig szól a szerződése Nápolyban, és esze ágában sincs távozni: „Boldog vagyok ott, ahol vagyok, nem akarom elhagyni Nápolyi.” Drukkolt Kuzminának Hamšík Besztercebányán nőtt fel, de a város másik sportcsillagával, a sílövő Anastasia Kuzminával nem ismerik egymást személyesen. „Az elmúlt években keveset voltam otthon, így nem volt még alkalmam találkozni Nasztyával. Viszont nagyon drukkoltam neki Szocsiban. A sprint alatt éppen edzésem volt, de később felvételről megnéztem a versenyt, és az interneten is gratuláltam az aranyérméhez - elevenítette fel a téli ötkarikás játékokat Hamšík, akinek klubja szigorúan megtiltotta a síelést. - Teniszeznem viszont szabad, és tavaly felfedeztem a strandröplabdát is, nyáron azt is aktívan űzni fogom.” SPORT A TEVEBEN 9.00 - EUROSPORT 2: Alpesi sí, junior-vb, Jasná, férfikombináció, lesiklás 13.00 - STV 2, EUROSPORT 2: Alpesi sí, junior-vb, Jasná, férfikombináció, műlesiklás 13.45 - EUROSPORT: Ja- pán-USA női labdarúgó Al- garve-kupa-mérkőzés 14.45 - EUROSPORT 2: Grand Prix Samyn kerékpár- verseny 15.45 - EUROSPORT: Sífu- tó-Vk, Dommen, férfi- és női sprint 16.30 - ČT SPORT: Csehország-Norvégia U21-es barátságos focimeccs 18.00 - SPORT 1 (magyar): Magyarország-Finnország barátságos focimeccs 18.00 - STORY 4: Dél-afrikai Köztársaság-Brazília barátságos focimeccs 18.30 - DAJTO: Izrael-Szlo- vákia barátságos focimeccs 18.30 - ČT SPORT: Csehor- szág-Norvégia barátságos focimeccs 19.00 - SPORT 2 (magyar): Anglia-Wales U21-es labdarúgó Eb-selejtező 19.00 - EUROSPORT: Svéd- ország-Dánia női labdarúgó Algarve-kupa-mérkőzés 19.30 - EUROSPORT 2: Crvena Zvezda-Lietuvos Ry- tas férfikosárlabda Eurokupa- nyolcaddöntő 20.30 - ORF 1: Ausztria- Uruguay barátságos focimeccs 20.45 - SPORT 1 (cseh, magyar): Németország-Chile barátságos focimeccs 20.45 - SPORTKLUB: íror- szág-Szerbia barátságos focimeccs 21.00 - NOVA SPORT: Anglia-Dánia barátságos focimeccs 21.00 - DIGI SPORT 1 (magyar): Franciaország-Hollandia barátságos labdarúgómérkőzés 22.00 - SPORT 2 (cseh, magyar): Spanyolország-Olasz- ország barátságos focimeccs 1.05 (csütörtök) - NOVA SPORT: NY Rangers-Toronto jégkorong NHL-mérkőzés 4.00 (csütörtök) - SPORT 1 (magyar): Anaheim-Mont- real jégkorong NHL-mérkőzés Öt év börtön Popescunak Bukarest. Jogerősen 5 év 1 hónap szabadságvesztéssel sújtották Gheorghe Popescu 115-szörös volt román válogatott labdarúgót, akit hét másik személlyel együtt adócsalásban találtak vétkesnek. Az elítéltek volt klubtulajdonosok és játékosügynökök, de 3,5 év börtönbüntetést kapott a Steaua Bucuresti jelenlegi menedzsere, Mi- haiStoicais. (MTI)