Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)
2014-03-31 / 75. szám, hétfő
2 Közélet ÚJ SZÓ 2014. AAÁRCIUS 31. www.ujszo.com VÁLASZTÁSI VELEMENYEK Ivan Gašparovič államfő: Gratulálok Andrej Kiskának a megválasztásához. Remélem, felelősségteljesen látja majd el hivatalát, és az ország külpolitikájában megőrzi a folytonosságot. Szlovákiának „stabil politikai klímára" van szüksége. Marek Maďarič Várjuk ki, hogy valóban az összes állampolgár államfője lesz-e, s hogy nem válik-e véletlenül ellenzéki államfővé. A Smer standard kapcsolatokat akar a kormányfő és államfő közt. Fico eredményéért én is felelős vagyok. Pavol Frešo, az SDKÚ elnöke: Az emberek elutasították a Smer elképzelését, hogy a három legfontosabb politikai tisztséget egy párt képviselői töltsék be. Fico politikája a szüntelen konfliktusokon alapult, mindenkivel összetűzésbe került, kivéve Mečiart és Slotát. Kiska sikere azt sugallja, hogy az emberek generációváltást akarnak a politikában, a 20 éve tevékenykedő politikusok már nem tudnak mit nyújtani. Bugár Béla, a Híd elnöke: Kiska győzelmének örülök. Ezzel is igazolta, hogy Robert Fico megverhető, csak okosan kell politizálni. A másik fontos dolog, hogy a választók sokszor bölcsebb döntést hoznak, mint a politikusok. Itt utalok egyebek mellett az MKP-ra is, amely nem állt ki Kiska mellett, mégis Dél-Szlovákiában volt a legnagyobb választókedv, legtöbben itt választották Kiskát. Egy részük bizonyára tiltakozó szavazatot adott le Fico ellen, de sokan úgy látták, a két jelölt közül ő lesz a jobb államfő. Örülök annak is, hogy a Híd hozzájárult ahhoz, hogy a magyar választók tömegesen választották Kiskát. Ián Figeľ, a KDH elnöke: Örülök, hogy Kiska erős mandátumot szerzett, s annak is, hogy az emberek elutasították a Smer egyeduralmát. Sokat segített neki, hogy nincs politikai múltja. Igor Matovič, az OĽaNO elnöke: Kiska győzelme hatalmas elégtétel azoknak az embereknek, akik elborzadva figyelték, hogyan vezeti vissza Fico az országot a mečiari érába. Örülök, hogy az országnak igazán független államfője lesz. Richard Sulik, az SaS elnöke: Fico eredménye pontosan azt igazolja, hogy az embereknek már elegük van belőle. Köszönetét kell mondani mindenkinek, aki elment szavazni, s nem hagyta magát befolyásolni a Smer piszkos kampányával. Gratulálok Kiskának, jó államfő lesz, holott nincs politikai tapasztalata. Radoslav Procházka független képviselő: Kiska győzelmének örülök, de megjegyezném, hogy nagyon sok munka vár ránk. Ki kell bújni a barikádok mögül, és meg kell beszélni, hogyan képzeljük el Szlovákia jövőjét. Kiskára sok feladat vár az államfői poszton, rám pedig a politikusok generációváltásánál. herényi József, az MKP elnöke: Az MKP megelégedéssel tapasztalja, hogy a Dél-Szlová- kiában élő magyar választók elutasították Robert Fico eddigi politikáját. Reméljük, hogy az új köztársasági elnök tevékenysége során továbbmegy a kampányban a magyarsággal kapcsolatban megfogalmazott általánosságoknál. Grigorij Mesežnikov politológus: Robert Fico egyeduralmat teremtett a Smerben, s ez a helyzet arra kényszerítette, hogy induljon az államfőválasztáson. Képtelenek voltak más jelöltet indítani, mint Ficót, aki végül leégett. A kampánya is kifejezetten rossz volt. Egyszer a konzervatív választókat próbálta megszólítani, a végén a magyar szavazókkal próbálkozott, s a szcientológiával összefüggő támadásai sem jöttek össze. Michal Horský politológus: Teljesen egyértelmű, hogy az államfőválasztáson az antipolitika győzött a politikai struktúrák felett. Ugyanakkor túl egyszerű lenne azt mondani, hogy a jobboldali választó győzött, mivel szerintem az a választó győzött, aki elégedetlen a jelenlegi politikai helyzettel. Ezt minden pártnak tudatosítania kell, s le kellene vonnia a következtetéseket. Ján Baránek politológus: Meglepett a Fico és Kiska közötti 20 százalékos különbség. Az öt évvel ezelőtti választáson Kiskánál sokkal ismertebb politikus, Iveta Radičová indult, mégsem nyert. Most pedig a kevésbé ismert Kiska egyszer csak megnyerte a választásokat. Ez nemcsak annak a jele, hogy Fico vagy a Smer vereséget szenvedett, hanem annak is, hogy a társadalomban valami történik. Az emberek megelégelték a jelenlegi politikusokat. Ami pedig Ficót illeti, három lehetséges forgatókönyvet látok: átalakítják a kormányt, előrehozott választásokat fognak kezdeményezni vagy kibírják a 2016-os parlamenti választásokig. (dem, TASR, SITA) (Tomáš Benedikovič felvétele) Elmenőben? Andrej Kiskának nem ártott a negatív kampány, és megszerezte a protestszavazatokat is Robert Fico elérte a plafont Pozsony. Súlyos vereséget szenvedett Robert Fico miniszterelnök-államfő- jelölt politikai „zöldfülű” ellenfelétől, Andrej Kis- kától. Elemzők szerint Fico mindent elrontott, amit lehetett. ÖSSZEFOGLALÓ Robert Fico már a szavazatok alig több mint felének összeszámolása után elismerte vereségét. „Kiska úr, gratulálok!” - üzente kihívójának a kormányfő. Ekkor Kiska közel 60 százalékon állt, vagyis csaknem 20 százalékponttal vezetett Fico előtt. A láthatóan letört miniszterelnök néhány napra félrevonul, elemezni akarja az eredményeket. „A lábam gyógykezelését is be kell fejezni” - magyarázta előre eltűnésének okát Fico. A lába a választási kampány során, egy focimeccsen sérüít meg, az Achiles-inát kellett műteni. A választások után ez volt az egyetlen közszereplése, a tévévitákban Marek Maďarič kulturális miniszter és a kampánystáb vezetője helyettesítette. Ő mindent magára vállalt, bejelentette azt is, hogy kész lemondani minden tisztségéről, ha pártja ezt kéri tőle. A közel 20 százalékpontos, több mint 400 ezer szavazatnyi különbség a végeredményben azonban csak részben Maďarič és a kampány hibája. A vereség okai Elemzők három okra vezetik vissza a vereséget. Az egyik a negatív kampány. Fico mindent bevetett, hogy lejárassa Kiskát. A két gyenge pontját a vállalkozói múltjában és a szcientológia egyházzal fennálló állítólagos viszonyában találta meg. Ennek megfelelően a kampány egyik fő témája az uzsorakamat volt, amiből állítólag Kiska meggazdagodott. A Quatro és a Triangel áruhitelező társaságok gyakorlatát, a kamatok mértékét azonban a lakosság feltehetően nem találta olyan magasnak, hogy elrettentse őket Kiskától. Hiába talált Fico stábja néhány olyan károsultat, akik hajlandók voltak panaszkodni, a választók ezt csak befeketítésnek vélték, nem hittek a kampányüzenetnek. Úgy látszik, nem vált be a szcientológia-vonal sem, pedig sokan úgy vélték, hogy a többségében katolikus Szlovákiában a szektával való riogatás eredményes lehet. Az sem segített Ficónak, hogy a kampány végén Ján Korec nyugalmazott bíboros is mellé állt, és a három korábbi köztársasági elnök támogatása sem jelentett pluszszavazatokat. Grigorij Mesežnikov szerint a Smer kampánya kapkodó, néha egyenesen pánikszerű volt. ,A Smer a múltban inkább pozitív üzeneteket küldött a választóknak” - magyarázta a politológus. A plafon A másik ok, hogy a második forduló valóban népszavazássá vált Fico kormányzásáról. Ebben a miniszterelnök is ludas, hiszen összemosta kormányfői pozícióját a jelöltségével, folyamatosan a kormánya eredményeivel kampányok. így csak a Smer választóit tudta megszólítani - igaz, ők egységesen rá szavaztak-, de ez kevés volt. A másik oldalról nem sikerült szavazatokat szereznie, és a bizonytalan pártválasztókat sem sikerült megszólítania. Amit szerzett, az a Smer választóbázisának a maximuma. Nem jött be legújabb húzása, a magyar választók megszólítása sem, az emberek egy „Kö- szönömnek” nem dőltek be. Ráadásul a magyarok is elmentek szavazni - az MKP lebegtető politikája ellenére is -, és Fico ellen voksoltak. Kiska, a független Habár sokan kételkedtek benne, de úgy tűnik, Kiskának sikerült összegyűjtenie az első forduló fontosabb jelöltjeire leadott szavazatokat - és ez eldöntötte a választást. Elemzők szerint ennek egyik oka, hogy meg tudta őrizni a függetlenség látszatát. Nem utasította ugyan el a jobboldali pártok támogatását a második forduló előtt, de ez a kampányban nem mutatkozott meg. (lpj, SITA) Nagyobb volt a választási részvétel a déli járásokban, mint két hete Kiskára szavaztak a magyarok AAÓZES SZABOLCS Pozsony. Az előzetes várakozásokkal ellentétben a magyarlakta régiókban is megnőtt a szavazókedv az elnökválasztás második fordulójában. A déli járásokban átlag 7 százalékponttal többen voksoltak, mint az első körben. Legnagyobb arányban a Csallóközben nőtt a részvétel: harmadával többen adták le szavazatukat. Andrej Kiska délen érte el a legjobb eredményt, amint várható volt a két magyar többségű járásban egyenesen aratott. A Dunaszerdahelyi járásban elért 92,7 százalék abszolút csúcs, a Komáromi járásban pedig a voksok 86,5 százalékát gyűjtött be. Csak egy dél-szlovákiai járás volt, amelyben Fico nyert, ez pedig a magyarok által alig több mint 10 százalékban lakott Nagymi- hályi járás. Az eredmények alapján úgy tűnik, a magyar választókat nem nagyon érdekli, mit mondanak és ajánlanak nekik a magyar pártok és azok politikusai. Az első fordulóban ezt a Híd tapasztalhatta meg, az általa támogatott Pavol Hru- šovskýra alig szavaztak délen. A második forduló előtt az MKP egyik jelöltet sem ajánlotta szimpatizánsainak, azok mégis tudtak választani. Sőt, az első gyorselemzések alapján Kiskára a második fordulóban sokkal több magyar voksolt, mint Bárdos Gyulára az első körben. Az eredmények alapján a választókat nem hatotta meg Fico magyarkampánya. A közép- és kelet-szlovákiai régió déli járásaiban ezúttal is mélyen az országos átlag alatti volt a részvétel. Az utóbbi években mindez jelenséggé vált: akár parlamenti, akár megyei választás van, ezekben a régiókban a legkisebb a részvételi arány - ami elemzők szerint elsősorban a mostoha gazdasági és szociális viszonyokkal magyarázható. Ennyivel nőtt a részvétel a 2. fordulóban járás százalékpont Pozsonyi 4,4 Szenei 7,1 Dunaszerdahelyi 11,8 Galántai 8,7 Vágsellyei 7,5 Komáromi 6,9 Érsekújvári 8,5 Nyitrai 8,6 Lévai 7,0 Nagykürtösi 6,1 Losonci 6,9 Rimaszombati 5,5 Nagyrőcei 8,0 Rozsnyói 7,6 Kassai 5,2 Kassa-vidéki 5,6 Tőketerebesi 6,0 Nagymihályi 6,5 • Forrás: statisztikai hivatal