Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)
2014-03-29 / 74. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. AAÁRCIUS 29. Szalon 21 Philip Glass amerikai zeneszerző, a minimalizmus atyja adott telt házas koncertet a most is javában zajló Budapesti Tavaszi Fesztiválon A szépség, a szörnyeteg és az örök átváltozás Philip Glass a Művészetek Palotájában adott koncertjén (MTI-felvétel) A szellemes rosszmájúságairól és zenetörténeti éleslátásáról egyaránt ismert Harold C. Schonberg írja az amerikai mi- nimalizmusról: „Különösen a fiatalok tódultak a minimalista zenére. Sikkesnek számított, modern zene volt azok számára, akik nem szeretik a modern zenét. Ezt az elállíthatatlan motívumfolyamot minden intellektuális erőfeszítés nélkül lehetett hallgatni. Egyenesen antiintellek- tuálisvolt.” CSEHY ZOLTÁN A helyzet azóta sem változott: az akkori fiatalok kissé megkorosodtak, de még mindig tódulnak a minimalista zenére, sőt elvetemült utódaik is. így volt ez Budapesten is, ahol Philip Glass, a minimalizmus atyja, feledhetetlen kamaraművek, vonósnégyesek, szimfóniák, operák és filmzenék szerzője adott telt házas koncertet a most is javában zajló Budapesti Tavaszi Fesztiválon. A korrektség kedvéért jegyezzük meg: Glass rühelli ezt a terminust, a finom árnyalatok, az apró ritmikai alakzatok és hangzatva- riációk ismételgetésére és variálhatóságára épülő zene mániákusa inkább klasszicistának vallja magát. Alakítás és bővülés, épülés és lebontás A hipnotikus lebegés poétája visszavezeti az érzékelést valamiféle atavisztikus naivitásba, a magzatvízben való nyugalmas lebegésbe, ahol minden egyes apró, minimális változás katar- tikus erejű pillanattá válhat. A változás és a kontinuum dinamikája végeredményben a barokk zene lecsupaszított alapszövetére emlékeztet. A zeneszerző által addíciós technikának nevezett alakítás-bővülés, épülés-lebontás olyan hálózatokat hoz létre, melyek a természeti képződmények (például a korall kibomlása) vagy akár a fiziológiai, testi létezés (vérkeringés, szívdobbanás) alap- struktúráira vezethetők vissza. Nem hinném, hogy a minimalista zene antiintellektuális, de kétségtelen, hogy az érzékek felől indítja be a csábítás folyamatát. Egy zeneértő barátom, mikor Glass-koncertre invitáltam, szintén ezt vetette a szememre: tud-e valami mást is, mint exta- tikus álomba ringatni a hár- mashangzatok örökös lebontásával? Rejtély, mondja szarkazmussal, hogy Glass miért csapta be az összhangzattankönyvet nagyjából a harmadik lecke után, s miért nem nyitotta ki soha többé. Kétségtelen, hogy a Glass-univerzum makacsul építkező anyagszerűsége olykor monotonná válhat, de a struktúrák életelvvé válva egy testként kezelik az életművet, és ez izgalmas is lehet. Egy kis házi zenélés természetes intimitása A budapesti Philip Glass- esemény első felében a hetvenhét éves zeneszerző előadásában hallgathattunk meg több részletet szóló zongoradarabjaiból. Elhangzott pár részlet például a Metamorphosis című kompozícióból, melyet Franz Kafka Átváltozás című műve ihletett (Glass Kafka Fegyenc- gyarmaton című novellájából operát is írt): ez a precíz, és időnként groteszkjelentésekkel is feltöltődő muzsika mindenfajta művészi tevékenység ősalapját, az átváltozás és az átváltoztatás érzékelését és érzékiségét ragadja meg. Maga az előadói hozzáállás a közvetlenségében volt megragadó: egy házi zenélés természetes intimitását idézte. Az est második fele A szépség és szörnyeteg című Glass-opera magyarországi bemutatója volt. A zeneszerző Jean Cocteau legendás filmjéhez komponált új zenét, s változtatta át operafilmmé négy vokális szólam megteremtésével. Cocteau szélsőségesen szerteágazó művészete önálló esztétikai élményuniverzumot jelent Glass számára, mely egy operatrilógiában csúcsosodott ki. E trilógia része a Vásott kölykök (Rettenetes gyerekek), valamint az Orpheus mellett a most bemutatott filmopera is. A Cocteau-féle tökéletes álomvilág depoetizálása Glass kiiktatta a szintén kiváló zeneszerző, Auric eredeti zenéjét (melyet Cocteau a maga igényei szerint alakított át és használt fel, így a film zenei önazonossága kérdéses), ugyanis töréseket és örvényeket észlelt a kép és a hang viszonyában, és saját muzsikájával helyettesítette. A filmvetítés tehát az opera szerves része lett. Adott tehát egy maximálisan dekoratív, te- átrális, leginkább a camp esztétikájához illeszkedő, fekete-fehér, kísérleti effektusokkal teli film, és ehhez társul egy évtizedekkel későbbi, kortárs zenei hangzásvilág. És nincs törés, mert Glass pontosan Cocteau film- és képtechnikái megoldásainak (a visszajátszás gesztusa, a felfokozott költőiség, a tudatosan teátrális mozgások) analógiáit teremti meg a zenében. A zene például felveszi azt a finom dinamikát, ahogy a filmben megelevenednek a Szörnyeteg kastélyának egyes részei (az emberi karokként mozgó gyertyatartók, a szereplőt tekintetükkel követő szobrok), máskor a francia nyelv hangzásvilágával, majd a prózai szöveghez viszonyítva csúszásba vagy épp bámulatosan pontos összhangba kerülő operaszólammal játszik el. A film adottságaihoz igazított opera törésvonalait Glass a mű előnyére fordítja: az irónia mellett talán a Cocteau-féle tökéletes álomvilággal szembeni depoe- tizáló szerepet szánja nekik. Glass zenéje a kubista Cocteau-t szembesíti a filmben megjelenő, a szereplőit stilizált középkori díszletek közé helyező camp Cocteau-val. Kirándulás a vágyak, az ösztönök világába Glass az 1995-ben CD-n is megjelent opera kísérőfüzetében a történet allegorikus vonulataira irányítja a figyelmet: a Disney-világba is integrált mese helyett a művet a szerelmi érzés anatómiájaként, a legintimebb átváltozástörténetek archetipi- kus rendjébe illeszkedő modellként értelmezte. De még ezzel sem elégedett meg: a film központi elemének az utazást érzékeli, ugyanis az apa, valamint a Szépség útja a mágikus erdő misztikus világában felsej- lő elvarázsolt várkastélyig nem más, mint a tudat kirándulása az öntudatlanba, a vágyak, az ösztönök világába. Az erdőbe hatolás, az idegenség érzete általi tudás megszerzése nem is lehet más, mint az önismeret topográfiájának olyannyira vágyott feltérképezése. A művész, a költő, Cocteau, az opera önmagába hatol, önmagával szembesül. A film - immár operaként - négy remek énekes, Hai-Ting Chinn, Marie Mascari, Peter Stewart és Gregory Purnhagen hangján Szólalt meg, a Philip Glass Ensemble játszott, Michael Riesman vezényelt. Philip Glass: A szépség és a szörnyeteg. Budapesti Tavaszi Fesztivál, Művészetek Palotája, 2014. március 22. VÁLOGATOTT MESEK SZÜLŐKNEK Háromfülű nyulak az esőlabirintusban POLGÁR ANIKÓ Háromfülű nyulak lépkednek sorra, bőrönddel kezükben egy egészen a holdig növekvő növény hatalmas leveleire. Ez a furcsa kép a mese diadalmas záró jelenete. Az előzményekben is sok bizarr jelenséggel találkozunk. Egy pántos nadrágot hordó kutya turistaként felfedez egy ősi, föld alatti templomot, s az ott talált három csodálatos erejű kővel a bőröndjében menekül a tett helyszínéről. A holdnyulak kétség- beesetten szaladnak utána, Klaus bácsi (mert így hívják a nadrágos kutyát) menekülés közben a templom lépcsőjén elveszíti egyik cipőjét. Sikerül azonban kijutnia a szabad levegőre, és két kirándulócimborájával elosztják egymás között a köveket. Mit sem sejtve tér mindegyikük haza a saját otthonába, a hajsza azonban nem ér véget: két bátor nyúl indul el közben, hogy megkeresse a cipő tulajdonosát, s így a kövek nyomára bukkanjon. Ezzel veszi kezdetét a Lotte és a holdkő titka című észt-litván animációs film, melyet, bár az alaptörténet megengedné, nem a rejtvényfejtés logikája mozgat: az egész mesét az álom kábult és kiszámíthatatlan menete szabályozza, s ez teszi az ismerős vagy megszokott elemek ellenére egyedivé. Az álomszerűségből adódik, hogy a szereplők nem rökönyödnek meg a furcsa, ésszel felfoghatatlan dolgokon. Lotte, a főhős, egy vörös hajú (vagy inkább szőrű) kutyalány, akinek akár az álmában is történhetne mindez, hiszen a mese az éj leszálltával, a hold bámulásával kezdődik. Az állatformájú, emberi gondolkodású hősök nyugovóra térnek, otthonukban vagy a szabad ég alatt, s a fejüket csuklyával fedő holdnyulak közben az alvók lábára próbálgatják a templomban hagyott cipőt. Lotte észreveszi a bácsi- kájához, Klaushoz belopózó idegeneket, akik megtalálják ugyan Klausnál a furcsa követ, de nem sikerül magukkal vinniük. Másnap Klaus és Lotte útra kel Klaus barátaihoz, akiknél a másik két kő van, nyomukban a holdnyulakkal, akik számára a kövek megszerzése életbevágó: ezek segítségével jutnak csak vissza otthonukba, a Holdra. A szituáció azonban a látszat ellenére nem ilyen halálosan komoly, sok az ironikus és megmosolyogtató jelenet. A nyulak sem titkos kémek vagy felderítők, hanem iskolások, akik osztálykirándulásra jöttek a Földre, a két csuklyás alak közül a nagyobbik a tanár úr, a kisebbik pedig az egyik legügyesebb tanítványa. Az álom bódító világában nem kell feltétlenül rákérdeznünk az okokra, s az animációs filmet tulajdonképpen úgy nézhetjük mosolyogva, mintha egy másik ember álmába látnánk bele, vagy a saját álmunkra gondolnánk vissza utólag, az ébredés után. A nyomozás és keresgélés nemcsak állandó helyszínváltoztatásokkal jár (esőlabirintusban vagy a pingvinek szigetén is sétálhatunk a szereplőkkel), hanem új szereplők (például egy esőcseppgyűjtő disznó, egy szerelmi bánatban szenvedő macska) felbukkanását is magával hozza. A mese egyik legizgalmasabb része az álom az álomban: az álomvidéken röpülni is tud mindenki, hiszen bárki megtehet bármit, amit csak szeretne, ráadásul az egymás mellett alLotte és a holdkő titka vók egymás álmába is be tudnak lépni. Ä történetben az álom bi- zarrsága mellett a hétköznapi rátermettség is ott van: a világjárt Klaus bácsi a kiránduláson adódó gondokat is játszva megoldja: amikor például kiderül, hogy Lotte nem hozott magával fogkefét, még az erdőben is tud szerezni egyet., A Hold krétából készült, és a kréta csak arra való, hogy a táblára firkáljunk vele az iskolában” - mondja az egyik szereplő, aki a Holdon élő lényeken gondolkodó, álmodozó Lottóval szemben látszólag két lábbal áll a földön, gyakorlatilag azonban az ő krétás ötlete sem kevésbé abszurd, mint a Holdon sétálgató nyusziké. SZALON Szerkeszti: Lakatos Krisztina. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com
