Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)
2014-03-29 / 74. szám, szombat
Magyarország „családi ezüstje” visszatért Magyarország e heti vezető híre: az állam visz- szaszerezte a kalandos történetű Seuso-kincs felét. Szupertitkos előkészítés után a műkincsegyüttest szerdán mutatta be az Országházban a vitrinek előtt pózolva Orbán Viktor, aki szokás szerint hatásosan fogalmazott. A kollekciót „Magyarország családi ezüstjének” nevezte, és hangsúlyozta: ha egy országnak van ereje és tekintélye, akkor képes visszaszerezni azt, ami az övé. ÖSSZEFOGLALÓ Erős szimbolikus üzenet ez az országgyűlési választásokat megelőző kampány finisében: több mint két évtizedes szélmalomharc után volt akarat, erő és eszköz, hogy egy történelminek titulálható sérelmet kiküszöböljön. Az eszköz jelen esetben 15 millió eurónak (azaz megközelítőleg 4,5 milliárd forintnak) felelt meg, de egy pillanatra' se gondoljuk, hogy itt és most sima kalmáralku köttetett. A magyar miniszter- elnök pontosan megmondta: ami a mienk, az a mienk, az összeget visszaszerzés költségeként könyveltük el, nem pedig vételárként. A (vissza) szerzéstörténetnek már most készen van az intellektuális és a maszkulin-akciós változata: előbbi narrációját Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója jegyzi, az utóbbinak pedig a Terrorelhárítási Központ feladatteljesítése áll a középpontjában. Ha tovább dolgoznak a legendán a Fidesz spindoktorai, előbb- utóbb kikerekedhet egy olyan történetvariáns is, amelyben a Seuso-kincsek megszerzése a Szentkorona 1978-as hazaszállításának méltó párja lesz. Mi is a Seuso-kincs? A római eredetű Seuso-kincs ismert része 15 darabból áll (14 ezüsttárgy: tisztálkodásra és étkezésre használt edények, tálak, kan csók és egy szelence, valamint az ezeket rejtő rézüst), de összességében valószínűleg 248 tárgyról lehet szó. Az ismert tárgyak összsúlya 65,5 kilogramm, anyaguk szokatlanul nagytisztaságú ezüst. A leletet egykori tulajdonosáról nevezték el, akinek nevét egy majdnem kilenc kilogrammos, 70 centiméter átmérőjű tál szélére köriratban felvésett vers örökítette meg. Az ezüstkészlettel megajándékozott Seuso (vagy Sevso) minden bizonnyal igen gazdag hadúr vagy a római birodalom tartományi főtisztviselője volt, aki az ezüsttárgyak több-kevesebb pontossággal megállapítható keletkezési korából ítélve a Kr. u. 4. században élhetett. Székhelyére a már említett tálon egy korabeli palotát és a kertjében lakmározó társaságot ábrázoló relief, illetve vadászhalász életkép utal: a Balatonra emlékeztető alakú tó vizében ficánkoló hal fölött ez a felirat olvasható: Pelso (azaz a Balaton latin neve). Számos bizonyíték szól a lelet magyarországi (pontosabban pannóniai) eredete mellett. A legnagyobb ismert tálon az első tulajdonos neve és a Balaton egykori latin neve olvasható. Nyomós érv, hogy egy 1878- ban Polgárdi területén előkerült, a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött négylábú ezüstállványnak (quadripus) és a Seuso-kincs egyik darabjának mintája, mérete olyan fokú egyezést mutat, hogy feltehető: azonos mester készítette őket, a két lelet összetartozik, és együtt rejtették el őket. A talajtani vizsgálatok is nagy hasonlóságot mutatnak, az egyik esetben „gyakorlatilag azonos” a Polgárdi környékén talált földminta és az egyik tálról származó agyagminta. A kincset rejtő fémüst is olyan technikával készült, amelyet akkoriban csak Pannóniában, főként a Balaton térségében alkalmaztak. Sza- badbattyán határában, Polgárdi közelében hatalmas római kori villát tártak fel, amely vélhetően Seuso vagy egy hasonlóan gazdag úr tulajdona lehetett. Feltételezések szerint Seuso valamelyik barbár betörés idején rejthette el kincseit, valószínűleg a 4. század végén, az 5. század elején. Bűnténysorozat? A rendkívül kalandos sorsú lelet eredetéről hivatalosan semmit sem lehet tudni. Valószínűsíthető, hogy az L970-es években kutatta föl Polgárdi környékén Sümegh József, aki hivatalos bejelentést nem tett. Sümeghet 1980. december 14-én felakasztva találták a Polgárdi közelében levő romos, kőszárhegyi pincéjében, ahol egy sebtében betemetett, nagyméretű tárgyak elrejtésére alkalmas üreget is felfedeztek. (A dunántúli Kőszárhegy egy régi római út mentén fekszik, közelében már az ókorban is kőbánya volt.) A hivatalos vizsgálat öngyilkosságot állapított meg, de ezt sokan vitatták. 2003-ban egy Pápán raboskodó férfi, Lelkes József azt nyilatkozta egy bulvárlapnak, hogy a kincseket Sümeghgel együtt ő ásta ki a Polgárdi melletti bányában, a két nagy üstbe rejtett negyvendarabos leletet eladogatták. Lelkes állítása szerint Ez már a mienk. Orbán Viktor és Lázás János a Seuso-kincset tanulmányozza. (MTI-felvétel) három barátja is, aki ismerte a titkot, furcsa körülmények között halt meg. Dézsy Zoltán 1997-ben készített dokumentumfilmet a Seuso-kincsek megtalálásának lehetséges történetéről és a hozzá kapcsolódó feltételezett bűnténysorozatról. A filmben felvázolt történet szerint a rendőrség 1990-ben a szülők kezdeményezésére kezdte visszamenőleg vizsgálni sorkatonai szolgálatukat töltő fiatalemberek halálát, és rábukkantak Sümegh József 1980-ban történt öngyilkosságára. A nyomozás során tanúkat kutattak fel és keresték az okot, hogy leszerelés előtt négy nappal miért követett el öngyilkosságot a férfi, aki egyébként civilben fúrós kisegítő munkás volt a kőbányánál, és nagy tervei voltak. Hobbija amúgy a római kori fémpénzek gyűjtése volt. A rendőrség azt gyanította, hogy mivel a kiska- tona a leszerelése után építkezést tervezett, azt feltehetően valamilyen, birtokába került régészeti leletből akarta finanszírozni, de a kincseket feltehetően valahogyan elvették vagy kizsarolták tőle. Ezen a szálon vizsgálódva került a rendőrség látókörébe a ma Seuso-kincs- ként ismert leletegyüttes, vélhetően ennek darabjait találta meg és rejtegette Sümegh a hetvenes években. A filmben Sümegh több ismerőse is úgy nyilatkozik: láttak leleteket, de külsejük alapján nem találták vonzónak a tárgyakat, nem gondolták ezüstnek. A tárgyakra lerakodott porból arra következtettek, hogy a bányából származnak. Azt is tudni vélték, hogy Sümegh, mielőtt bevonult katonának, a kincseket elrejtette a pincéjénél. Sümegh nővére arról beszélt a dokumentumfilmben, hogy leszerelése előtt testvére zárkózottabb, szomorú lett, nem írt levelet. Utólag arra következtettek, hogy már akkor tudta, valakik az életére törnek a kincsek miatt. Tonhauser László rendőr ezredes azt nyilatkozta a filmben: nem sikerült kétséget kizáróan megállapítani, hogy Sümeghet megölték, de erre mutatnak a jelek, ámbár az elkövetőt nem találták meg. A lelet útja A lelet vélhetőleg közvetítők útján, a nyolcvanas években került a nyugat-európai műkincspiacra. A 14 ismert, külföldre került darabot 1980 és 1987 között vásárolta meg befektetési céllal egy Lord Northampton vezette angol befektetési társaság. A kollekciót a Getty Múzeumnak akarták eladni, majd 40 millió fontért árverésre bocsátották, az ügylet azonban meghiúsult, mert a tárgyak libanoni eredetét tanúsító papírok hamisítványnak bizonyultak. A magyar kormány 1991-ben Hét ezüsttárgy, valamint a leletet rejtő rézüst tekinthető meg az Országházban bejelentette igényét a kincsre, miként Libanon és Horvátország is. Libanon a tárgyalás kezdete előtt elállt követelésétől, Magyarország és Horvátország pedig elvesztette a pert: az 1993-ban New Yorkban hozott ítélet szerint egyik ország sem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy területén találták meg a leleteket. Az obskúrus származású ezüstedények a lord birtokában maradtak, ugyanakkor a legális nemzetközi műkincspiacon gyakorlatilag eladhatatlanná váltak. A brit tulajdonos 2006-ban bejelentette, hogy eladná a kincseket, amelyet nem nyilvános kiállításon be is mutattak. A magyar állam továbbra is fenntartotta tulajdoni igényét, bízva abban, hogy a leletegyüttes az elmúlt években végzett tudományos háttérmunka révén kerülhet vissza Magyarországra. A Magyar Régész Szövetség például javasolta a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a meghirdetett műkincs-visszavásárlási program keretében a Seuso-kincsek visszaszerzését. Mint írták, a magyar állam megfelelő peren kívüli megállapodással rendezhetné a műkincsek státusát, és fenntartva álláspontját a lelet magyarországi eredetéről visszaszerezhetné azt. Ezzel felkutathatóvá válna a kincslelet többi, ismeretlen helyeken rejtőző darabja és ismételten el lehetne végezni azokat a vizsgálatokat, amelyekkel immár publikálható módon lehetne bizonyítani a tárgyak eredetét. Az MNB akkor elutasította ezt a javaslatot. Hogy mi történt pontosan a háttérben, arról nem szól a fáma, a kincsek bemutatása alkalmából kiadott sajtóanyag óvatosan fogalmaz. Annyit közöl: a kincsek visszaszerzését célzó tárgyalások több mint egy éve kezdődtek, ezeken magyar részről Lázár János, a Miniszter- elnökséget vezető államtitkár és Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója vett részt. A Seuso-kincset a Terrorelhárítási Központ hozta Magyarországra. Baán László annyit mondott: egy angol testvérpárral tárgyaltak, amely a múlt hét végéig „birtokosa volt” a kincseknek; velük a magyar félnél való jelentkezésük után másfél évvel ezelőtt vették fel a közvetlen kapcsolatot. A műtárgyakat többször meg tudták vizsgálni, kellő dokumentációval rendelkeztek azokról, kétség nem férhet eredetiségükhöz és valódiságukhoz. A főigazgató azt is hozzátette: reményei szerint a kincs további darabjait is sikerül megszerezni. Mától három hónapon át a hét minden napján, előzetes regisztráció nélkül, ingyen tekinthetik meg az érdeklődők a Seuso-kincseket az Országházban. (MTI, hvg, as) SZALON 2014. március 29., szombat____________________________________________________________________________________________________8. évfolyam, 13. szám A Seuso-kincs vélhetőleg a nyolcvanas években került ki a nyugat-európai műkincspiacra, a magyar állam bő két évtizede hangoztatja igényét
