Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)
2014-03-22 / 68. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. MÁRCIUS 22. Szombati vendég 9 Zeidler Miklós: Horthy egy 19. századi, konzervatív szemléletű, katonáskodáshoz szokott ember volt, a politika apró finomságaihoz nem volt érzéke Nehéz a Horthy-rendszer mérlegvonása Milyen volt a Horthy- korszak, szükség van-e rehabilitációjára? A korszak szakértőjével, Zeidler Miklós történésszel beszélgettünk. MÓZES SZABOLCS Egy tavalyi felmérés szerint Magyarországon javul a Horthy-korszak megítélése. Minek tulajdonítható? Először is vannak bizonytalanságok a felmérés módszertanával kapcsolatban. Nem mindig ugyanúgy teszik fel a kérdést: van, hogy a Horthy- korszakról, van, hogy Horthy személyéről van szó, olykor arról, mennyire tartották őt alkalmas politikusnak. A trend viszont mindenképpen látszik: a rendszerváltástól javult a korszak megítélése, de ugyanakkor az is látszik, hogy még mindig inkább negatív előjellel értékelik a korszakot és a kormányzó személyét. Horthy jogi értelemben vett rehabilitációjára egyébként nincs szükség. Őt sosem ítélték el. Bíróság nem is idézte perbe. Ugyanakkor tény, hogy a történetírásban 1945 után, s főként az 50-es években nagyon rossz volt a megítélése. Ez aztán fokozatosan változott meg, egyébként már a 60-as évektől. A nagyon szélsőséges megítélésektől - mely szerint fasiszta, reakciós, népellenes rendszer volt - már a 60-as években megindult az elmozdulás. Ma müyennek látja a szakma a rendszert? A történészek túlnyomó többsége azokat a jelzőket használja a korszakra és a kormányzó személyére is, amelyeket a leginkább tisztánlátó történészek már a 80-as évektől szoktak használni. Maga a rendszer autoriter, félparlamentáris volt, amelyben demokráciáról nem lehet beszélni, de megvolt a politikai szabadságnak egy csomó eleme, és ez a leglátványosabban talán a meglehetősen osztott sajtóban és az eléggé széles osztatú párt- rendszerben volt felismerhető. Ugyanakkor korlátozott volt ez a parlamentarizmus abban az értelemben, hogy az ellenzéki pártok hatalomra jutását a kormányzat különböző eszközökkel akadályozni tudta. Akár a baloldali, akár a jobboldali ellenzékről van szó. Vannak ugyanakkor olyan értelmezések is, amelyek a Horthy-korszakot aranykornak tekintik, és vannak olyan történészek, akik még a demokrácia kifejezést is alkalmazzák a rendszerre, ami szakmai szempontból nem tartható. Az 1919-1944 közötti korszakot róla nevezték el. Mennyire volt központi alakja, mennyire jogos Horthy- rendszemek nevezni? Én magam nem szeretem a Horthy-rendszer kifejezést. Azt a rendszert, amely stabilan működött a két világháború között, nem Horthy alakította ki. Nagyon ritkán vállalt kezdeményező szerepet a bel- és a külpolitikában, inkább afféle ellenőrző, koordináló szerepe volt, és reprezentálta a rendszert. Ezt egyébként nagyon jól művelte. Horthy társasági ember volt, nyelveket beszélő, sima modorú, kellemes társalgópartner. Ezt minden diplomata kiemelte vele kapcsolatban. Másfelől viszont azt is gyakran mondták róla, hogy nagyon kevéssé tájékozott a nemzetközi viszonyokban, avíttas társadalom- és világszemlélet az övé. Ezen amúgy nem is lehet csodálkozni, mert eléggé idősen, 50 éves kora után került a politikába. Egész korábbi neveltetése katonai pályára predesztinálta. A bel- és a külpolitikához egyfajta kényszerű affinitása alakult ki, már kormányzóként. Akkor kezdett beletanulni. 1918-ig viszonylag ismeretlen ember volt, utána viszont egy rendszer névadójává vált. Hogyan sikerülhetett ez? Az ő bekerülése a politikába egy történet szerint tulajdonképpen véleüennek tekinthető. Az 1919 tavaszán Aradon a tanácskormánnyal szemben alakuló úgynevezett ellenforradalmi kormány olyan politikusokból állt össze, akik az erdélyi, bánsági, partiumi terület elöljárói, földbirtokosai voltak. De hadügyminiszterük nem volt. Valakinek eszébe jutott, hogy a Purgly család - amely birtokos volt a környéken - egyik lányának a férje Horthy Miklós, akiről viszont mindenld tudta, hogy korábban szárnysegédként dolgozott a bécsi udvarnál, illetve egy magát sokszorosan kitüntető tengerésztiszt. Valószínűleg egy szárazföldi csapattiszt lett volna a legjobb hadügyminiszter, de volt akkora tekintélye, hogy meghívták a kormányba. Ott olyan emberek kerültek a környezetébe, akik megszerveztek számára egy hadsereget, amelyiknek az élén komoly politikai tényezővé vált. Saját akaratát, elképzeléseit mennyire tudta átültetni ez alatt a húsz év alatt? Ez nehéz kérdés, mert nem volt íróember abban az értelemben, hogy politikai nézeteit nem vetette papírra, nem írt újságcikkeket, nem tartott ilyen jellegű beszédeket. Nem is tudjuk, milyen víziói voltak? Visszaemlékezései valamennyire el tudnak bennünket igazítani, ám azok már inkább egy önigazoló ember emlékei. Politikai nézeteit közvetve ismerhetjük, olyan dolgok alapján, amelyeket helyeselni látszott. Ebből egy 19. századi, erősen konzervatív szemléletű, katonáskodáshoz, parancsoláshoz és parancsteljesítéshez szokott embert látunk, akinek a politika apró finomságaihoz, a kompromisszumok . megkötéséhez nem volt érzéke. Azt viszont láthatjuk, hogy főként a korszak elején nagyon szerencsés kézzel válogatott a politikusok közül, Zeidler Miklós és egy egyébként politikai tehetségben nem igazán bővelkedő nemzedékből olyan embereket választott ki, akikkel huzamosabb ideig tudott együttműködni. Ez leginkább az 1920-as évekre jellemző, amikor Bethlennel, Telekivel, Klebelsberg- gel dolgozik együtt, akikkel sikerül is a magyar belpolitikai, gazdasági, társadalmi konszolidációt végrehajtani. De ebben a kezdeményező szerep elsősorban nem az övé, hanem Bethlen Istváné. Horthy sikerének annyiban tekinthető az időszak, hogy megtalálta azokat az embereket, akik ezt a munkát elvégezték. A későbbiekre ez már nem jellemző? A 30-as években egy kicsit változik a helyzet. A korszak meghatározó politikusai - Gömbös Gyula és Imrédy Béla - jobbra állnak Bethlentől és Telekitől is. Egy modem, radikális társadalomátalakítás hívei, a korporativizmus, a fajelmélet, a fasizmus bizonyos politikai intézményeit megpróbálják átültetni Magyarországra. Valószínű, hogy ez egy kicsit közelebb állt Horthy személyes politikai ideáljához. Egy Ungváry Krisztián-in- teíjúban olvastam - ő aligha vádolható szélsőjobboldali elhajlással hogy 1944 márciusáig alapvetően pozitív volt Horthy szerepe. „Bárcsak olyan antiszemitákból állt volna a magyar vezetés, mint ő” - tette hozzá. Horthy elég sokáig volt hatalmon, ebben az időszakban kedvező és kedvezőtlen folyamatok is megjelentek. Horthy nagyon vegyes, változatos, ellentétes megítélése ma Magyarországon abból fakad, hogy van hivatkoznivaló rossz és jó dolgokra is. A korszak elején és végén a politikai jogfosztásnak és az erőszakos cselekedeteknek a sokaságával találkozunk, és ezekben Horthyt nem menthetjük fel egészen. Hiszen ő volt abban a pozícióban - akár a Nemzeti Hadsereg főparancsnokaként, akár kormányzóként -, akinek a megkerülésével ezeket a cselekedeteket nem lehetett volna végrehajtani. És a pozitívumok? Az egyik ilyen elem a 20-as évek stabilizációja. Egy megroggyant országban ez valóban komoly munka volt. Ugyancsak pozitívumként lehet említeni a 30-as évek végéről a területi visszacsatolások időszakát. Emellett, igaz, elég nagy kilengésekkel, de egyfajta gazdasági prosperitás volt jellemző a korszakra, illetve ha késve is, de a 30-as évektől kezdve megindult egyfajta szociálpolitika is, ami valamilyen módon reflektált a jövedelmek szélsőségességére. S milyen a mérleg? Nagyon nehéz megvonni. Ez nem olyan, mint egy iskolai értékelés, ahol a diák évvégén kap egy jegyet. Az akkori Magyarországon mindenki valamilyen módon viszonyult a rendszerhez, nagyon sokan a sérelmeket látták, jogfosztottnak érezték magukat, nagyon sokaknak viszont lehetőséget adott az előmenetelre, prosperitást biztosított számukra a rendszer. (Somogyi Tibor felvétele) Ha a Horthy-rendszer megítéléséről beszélünk, akkor a korszak antiszemitizmusa megkerülhetetlen. A korszellemet figyelembe véve milyen volt Horthy antiszemitizmusa? Ő magáról többször állította, hogy antiszemita, nem is kétséges, hogy az volt. A 19. századból megörökölt, konzervatív antiszemitizmus hordozója volt, amelyik nem erőszakkal próbálta a zsidókérdést „megoldani”, hanem korlátozással. A magyarországi zsidó fele- kezetűek egyfajta professzionális korlátozását, bizonyos értelmiségi, gazdasági irányítású funkciókban a visszaszorítását akarta elérni. Ettől várta azt, hogy kialakul egy olyan társadalmi béke, amely még elfogadható a zsidóság számára és kielégíti a keresztény közép- osztályt. Ez nyilván nem fér össze a liberális és demokratikus szemlélettel, de ez volt nagyjából Horthy szemlélete. Ami ez után történt, a második világháború során, s különösen 1944 45-ben, az részben Horthy számlájára írható, részben nem. A német megszállást megelőzően voltak már olyan, Horthy által ellenjegyzett törvények, amelyek kimondottan a zsidók mindennapi életébe való nagyon durva beavatkozást jelentettek. Ilyen volt például a házasságról és a házasságon kívüli szexuális kapcsolatról szóló jogszabály, amely a zsidók és a keresztények között megtiltottaaz ilyen aktusokat. Vagy azok a rendelkezések, amelyek egyre inkább a magyarországi zsidóság vagyonának a korlátozását jelentették. Egy következő szakasz volt 1944 márciusa és októbere között a német megszállás időszaka. Ekkor Horthy még kormányzó, de nincs teljes hatalom birtokában. Ebből az időszakból a legkirívóbb eset a magyarországi zsidóság elhurcolása, amely Horthy tudtával, de nem egyenes beleegyezésével történt. Kétségkívül Horthy hónapokon keresztül nem lépett fel ez ellen az intézkedés- sorozat ellen. Jóval azután, hogy a tudomására jutott, mi történik az innen elhurcolt zsidókkal a különböző munka- és haláltáborokban, szánta rá magát arra, hogy az akkor már csak Budapestről el nem szállított zsidók deportálását megakadályozza. Miért nem lépett közbe korábban? A német bevonulás után valószínűleg olyan helyzetben érezte magát, amikor biztonságosabbnak tartotta, ha egy darabig nem lép fel a német intézkedésekkel szemben, s kereste az időpontját annak, amikor olyan kormányt tud összeállítani, amely újra aktívan léphet fel. Hogy mennyire sürgette ezt a folyamatot az, hogy tudomására jutott a zsidóság pusztulása és más szempontok, ebben még van egy kis dolga a magyar történettudománynak. Az biztos, hogy Horthynak legkésőbb 1943 közepén tudnia kellett arról, arról, mi a haláltáborokban a zsidók sorsa, hiszen ezt Hiüer gyakorlatilag meg is mondta neki. Utólag hogyan tekintett erre az időszakra? Az egyik legnagyobb lelki terhe a valamivel több mint 500 ezer zsidó pusztulásával volt kapcsolatos, hiszen ő ezeknek az embereknek is államfője volt. Az ő kormányzati működésének idején gyilkolták meg ezeknek az embereknek a többségét, üyen értelemben érzett ezért felelősséget. Ugorjunk egy kicsit az időben: a jelenbe. A baloldal azt mondja, hogy politikai szinten Horthy rehabilitációja folyik, a jobboldal szerint ez hisztériakeltés. Rehabilitáció folyik? Nem ezt a kifejezést használnám. Tény, hogy a Horthy-korszak bizonyos értelemben mintaként visszakerült a magyar közgondolkodásba. Nem is arról van szó, hogy szobrot állítanak neki - hiszen ez egy magán- kezdeményezés volt -, de például arról, hogy az iskolai tananyag része lett több, a rendszert kiszolgáló író, illetve, hogy az állami irányítás alá vont iskolák felügyeleti szervét Kle- belsberg Kunóról nevezték el. Ez egy olyan tendenciát mutat, hogy a Horthy-korszak bizonyos kiemelkedő személyiségei, megbecsült politikusai hivatkozási alapként, mintaként jelennek meg. Ezt nehéz másként értelmezni, minthogy maga a Horthy-korszak jelenik meg viszonyítási alapként, amire 1989 előtt nem volt példa.
