Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)
2014-03-15 / 62. szám, szombat
2014. március 15., szombat SZALON 8. évfolyam, 11. szám Tomáš Garrigue Masaryk minden szempontból etalonná vált az utána következő demokratikus elnökök számára Elnöki arcélek: az államalapító és követői Ma köztársasági elnököt választanak Szlovákia polgárai, negyedszer közvetlenül. Eddig az országnak három államfője volt, összesen négy ciklusban. A csehszlovák elnökök száma kilenc. S hogy miként emlékszünk rájuk? ÖSSZEFOGLALÓ Tomáš Garrigue Masaryk Erős nyitás. Tömören így lehetne értékelni az első csehszlovák köztársasági elnök tevékenységét. A szlovák apától és német felmenőkkel bíró cseh anyától származó Tomáš Garrigue Masaryk minden szempontból etalonná vált az utána következő demokratikus elnökök számára. Ez akkor is igaz, ha számunkra az Osztrák-Magyar Monarchia szétverésében és a magyarlakta területek Csehszlovákiához csatolásában játszott aktív szerepe miatt legalábbis ellentmondásos lehet a megítélése. Masaryk szegény családban nőtt fel, lakatosnak tanult, majd tanárai biztatására gimnáziumba ment, az érettségi után pedig filozófiát tanult a bécsi egyetemen. 32 évesen már a prágai cseh egyetem rendkívüli professzora volt, a cseh értelmiség egyik szellemi irányának - politikai realisták, más néven a burzsoá reformmozgalom - vezetője. A Monarchia idejében az osztrák államrész parlamentjének (Birodalmi Gyűlés) képviselője volt. 1914-ben emigrált, majd a Monarchia szétverésén munkálkodott, hogy független csehszlovák államot hozzon létre. A szlovákokhoz fűződő kapcsolata mai napig viták tárgya. A szlovák nemzetet nem akarta elismerni, azt állította, hogy az csupán a csehszlovák etnikum egyik ága. Demokratikus politikus és humanista gondolkodó volt, ám köztársasági elnökként bizonyos értelemben monarchaként viselkedett, egyfajta királyi elnöki hivatali hagyományt teremtve. Államfőként reprezentatív feladatokat látott el, ugyanakkor komoly befolyása volt a napi politikára. Edvard Beneš (1935-1938,1945-1948) A dekrétumgyártó, avagy aki kétszer is megfutamodott. Masaryk halála után természetes választás volt, hogy az alapító atyának számító Edvard Beneš, az „örökös” külügyminiszter lett a köztársaság elnöke. Beneš korában távolról sem számított annyira megosztó személyiségnek, mint most, ezzé a II. világháború során kifejtett tevékenysége tette. 1938-ban, miután a németek megszerezték a Szudéta-vidéket, lemondott tisztségéről és Angliába emigrált. A háború során ott emigráns kormányt alakított, vissza már ismét államfőként tért. 1940 és 1945 között 143 elnöki dekrétumot adott ki, ezek közé tartozott a németeket és a magyarokat kollektiven háborús bűnösnek kikiáltó elnöki rendelet. Ennek következtében fosztották meg a németeket és a magyarokat állampolgárságuktól, vették el vagyonukat. Klement Gottwald (1948-1953) Kritikusai szerint Beneš diplomatának ügyes volt - oroszlánrésze volt abban, hogy az I. világháború után Csehszlovákia viszonylag nagy magyarlakta területeket kapott -, ám az ország vezetőjeként csődöt mondott. 1945 után nem tudta megállítani a kommunistákat, 1948-ban átadta nekik a hatalmat, hetekkel később elhunyt. Beneš személyét a cseh és a szlovák társadalom is ellentmondásosnak tartja, a magyar történelem egyik negatív figurája. Emil Hácha (1938-1939) A kollaboráns. Az elismert jogászt és professzort a müncheni egyezmény után választották államfővé, amikor senki sem akart elnök lenni. A közel 70 éves politikus nem mert szembeszállni a hitleri Németország akaratával, a maradék cseh országrészek náci megszállása után kollaborált a németekkel, a Cseh-Morva Protektorátus elnöke volt. JozefTiso (1939-1945) Pap az elnöki palotában. Há- chához hasonlóan kollaboráns elnökként vonult be a történelembe Tiso is. A katolikus pap a Hlinka-féle néppárt (HSĽS) elnökeként lett először a szlovák autonóm tartomány kormányfője, majd a szlovák fasiszta állam 1939. március 14-ei kikiáltása után először miniszterelnök, majd októbertől államfő. Tiso elnöksége idején a magyarság száma viszonylag alaTomáš Garigue Masaryk (1918-1935) Antonín Zápotocký (1953-1957) Václav Havel (1989-1992) csony volt az országban, a mai Dél-Szlovákia területének nagy része ugyanis Magyarországhoz tartozott. Klement Gottwald (1948-1953) Az első vörös elnök. Klement Gottwald nyitja a kommunista államfők sorát. Az 1948-as kommunista puccs eredményeként, mint a kommunista párt vezetője került hatalomra. 1896-ban törvénytelen gyerekként született (hasonlóan Kádár Jánoshoz), szegény családban nőtt fel. Már a két világháború közötti Csehszlovákiában a kommunisták egyik vezetője volt, 1929-től a párt (KSČ) főtitkára. Mindig keményvonalas moszkovitának számított, a párt ortodox tagjaként a sztálini utasítások alapján építette a pártot. A KSČ 1938-as betiltása után a Szovjetunióba emigrált. 1945-ben a Nemzeti Front elnökeként és miniszterelnökAz átmeneti elnök. 66 évesen foglalta el az elnöki széket, Gottwaldhoz hasonlóan az első köztársaság idejében is befolyásos kommunista vezetőnek számított. A második világháború alatt koncentrációs táborban volt, 1948-1953 között a miniszterelnöki tisztséget töltött be. Aktívan részt vállalt a kommunista hatalomátvételben. Elnökként a nevéhez fűződik a pénzreform, melynek eredményeként 1953-ban az emberek elvesztették megtakarításaik egy részét. Schöne Toni. Szegény családban született, az első köztársaság idejében fokozatosan lépegetett felfelé a kommunista ranglétrán. Politikai tevékenységéért 1941 és 1945 között koncentrációs táborban volt. Zápotocký halála után mindenki arra számított, hogy a szlovák, ám centralista prágai politikát folytató miniszterelnök, Viliam Široký lesz az elnök. A pártban is mindenki megválasztására készült, a nyomdában már nyomták az elnöki képeit, amikor Nyikita Hruscsov szovjet vezető közbeszólt: nem ő, hanem Novotný lesz az új államfő. Hruscsov jól ismerte jelöltjét, jobban megbízott benne, mint a szintén a szovjeteknek spicliskedő Širokýban. Novotný egyik becevene a schöne Toni volt: állítólag az ENSZ Közgyűlésén tett egyik látogatása során az ülésen részt vevő legIvan Gašparovič (2004-2014) szebb politikusnak választották. A nagy intrikus hírében álló Novotný volt a szlovákok körében talán a legkevésbé kedvelt államfő. Utálta a szlovákokat, 1967-es turócszentmártoni útja majdnem botrányba fulladt. A Matica slovenskához látogatva inkább egy környékbeli szövetkezetbe tért be a szlovák nemzeti sírkert tervbe vett megtekintése helyett, feleségének pedig megtiltotta, hogy ajándékot fogadjon el a Mátkától. 1968-ban a prágai tavasz eseményei elsodorták hivatalából. Ludvík Svoboda (1968-1975) A legnépszerűbb kommunista elnök. Ä prágai tavasz hatására lett államfő. Polgári műveltséget kapott, magas rangú katonatiszt volt, aki csak a II. világháború után állt be a kommunista pártba. (Folytatás a következő oldalon.) Edvard Beneš (1935-1938 és 1945-1948) Rudolf Schuster (1999-2004) Antonín Novotný (1957-1968) Jozef Tiso (1939-1945) Gustáv Husák (1975-1989) Antonín Novotný (1957-1968) Michal Kováč (1993-1998) helyettesként tért haza, kemény kézzel vezette be a kommunista rendszert, nevéhez fűződnek a koncepciós perek. 1948 után rohamosan romlott egészségi állapota, a sztálini terror hangulata miatt üldözési mániában szenvedett, alkoholistává vált. 1953-ban hunyt el. Antonín Zápotocký (1953-1957) Emil Hácha (1938-1939) Ludvík Svoboda (1968-1975)
