Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)

2014-03-13 / 60. szám, csütörtök

24 Panoráma ÚJ SZÓ 2014. AAÁRC1US 13. www.ujszo.com Louisianában kiengedték a siralomházból a 64 éves színes bőrű Glenn Fordot Huszonhat évet ült ártatlanul Nem tudni, mihez kezd a szabadságával Glenn Ford. Korábban alkalmi kerti munkát végzett. (TASR/AP-felvétel) gadta, hogy ő ölte volna meg Március 13 NÉVNAP Ajtony Az Ajtony török eredetű régi magyar férfinév. Je­lentése: arany. ESEMÉNYEK Megalakult a Francia Akadémia. (380 éve) Japánban megnyitották a világ leghosszabb víz alat­ti alagútját. (1988) A pápaválasztó konklávé Jorge Mario Bergoglio 76 éves argentin bíborost vá­lasztotta meg a római kato­likus egyház fejévé. A sor­ban 266., egyben első latin­amerikai és első jezsuita pápa Ferenc pápa néven lépett trónra. (1 éve) MAI ÉVFORDULÓINK 115 éve született Kodolá- nyi János posztumusz Kos- suth-díjasíró. 105. éve született Herbert Kline amerikai dokumen- tumfilm-rendező. 1968-ban született Malek Andrea színésznő. NAPI VICC A tanító néni éppen a há­rom kismalac történetét meséli a gyerekeknek: Egyszer volt, hol nem volt, voít egyszer 3 kismalac. A kismalacok házat akartak építeni, de nem volt elég téglájuk. Elhatározták, hogy kérnek téglát az em­berbarátjuktól. Az első kismalac el is ment hát az emberhez, s amikor oda­ért, azt kérdezte:- Szia, házat szeretnénk építeni. Tudnál nekünk téglát adni? A tanárnő itt megáll és a gyerekeket kérdi:- Mit gondoltok, mit mon­dott erre az ember? Móricka jelentkezik: -Nézd már, vazze! Egy be­szélő malac! ORVOSMETEOROLÓGIA Lényegesen nem változik az időjárás, amelynek pozitív élet­tani hatása érvényesül. Az alacsonyabban fekvő kö­dös területeken a légúti betegségekben szenvedők számíthatnak panaszokra. Angola/New Orleans. A si­ralomházban eltöltött 26 év után szabadon enged­tek kedden az egyesült államokbeli Louisianá­ban egy férfit, akit elítél­tek egy ékszerész meg­gyilkolásáért és kirablá­sáért, de nemrég bebizo­nyosodott, hogy nem ő volt a tettes. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ A most 64 éves, fekete bőrű Glenn Ford annak idején alkal­mi kerti munkát végzett az ék­szerész és óraműves Isadore Rozemannál Shreveport város­ban. Rozemant meggyilkolták és kirabolták. Egy - csak fehér bőrűekből álló - esküdtszék bűnösnek mondta ki Fordot szándékos emberölésben és rablásban. A vádlott mindig ta­MT1-TU DÓSÍTÁS Lawrenceville. Az ásítás ra­gadós, nemcsak emberről em­berre terjed, hanem egyes ma­jomfajok és kutyák is átveszik egymástól. Amerikai kutatók most kimutatták, a csimpánz az emberrel is együtt ásít, tehát a más fajok iránti empátia nem az ember kizárólagos tulajdon­sága. A csimpánzok még az is­meretlen emberek ásítását is átveszik, viszont az idegen csimpánzok vagy a barna pávi­ánok nem késztetik őket erre - derült ki a brit tudományos akadémia Proceedings-B című folyóiratában megjelent ta­nulmányból. A kutatók feltéte­lezik, az empátia feltétele az idegen fajjal kapcsolatos ko­rábbi kedvező tapasztalat. A ragadós ásítás a tudósok számára olyan eszköz, mellyel az emberek vagy állatok empá­tiájának mértékét tesztelhetik. Az Emory Egyetem viselkedés­kutatói, Frans de Waal és Matthew Campbell már né­hány évvel ezelőtt kimutatták, hogy a csimpánzok közt raga­dós az ásítás, de csak azonos csoportba tartozó állatok ese­tén. A tudósok most azt szeret­ték volna kideríteni, más fajok egyedei mennyire váltanak ki együttérző viselkedést a csim­pánzokból. Az atlantai Yerkes Nemzeti Park Főemlőskutató Központjá­nak 19 csimpánza vett részt a kí­munkaadojat, es a börtönben töltött évtizedek alatt többször fellebbezett az ítélet ellen, de sérletben. Filmet mutattak ne­kik, melyen emberek és barna páviánok ásítottak. Egyes embe­reket a csimpánzok már leg­alább egy éve ismertek, másokat akkor láttak először. A filmen szereplő páviánok Németor­szágban, a Rajnai Állatparkban éltek. A csimpánzoknak sem ve­lük, sem a faj más képviselőivel nem találkoztaksoha. Kiderült, hogy a csimpánzok mind az ismerős, mind az isme­retlen emberekkel együtt ásí­tanak. A barna páviánok ásítá­sára ellenben egyáltalán nem reagáltak. A kutatók szerint az együttérzéshez nem szükséges, hogy a csimpánzok minden egyedet ismerjenek, azonban olyan fajhoz kell tartozniuk, mellyel kapcsolatban szereztek már kedvező tapasztalatokat. Ennek fényében korábbi ku­tatásuk is új értelmet kap: ak­kor a kísérletben részt vevő csimpánzok intenzív figye­lemmel követték a filmen fajuk ismeretlen egyedeit, de nem ásítottak együtt velük. A ter­mészetben az idegen csimpán­zok ellenségként tekintenek egymásra, ez az érzés pedig el­lentétben áll az empátiával. A barna páviánokban nem ellenséget láttak a csimpánzok, egyszerűen nem volt semmifé­le jelentőségük a számukra - vélik a kutatók. A tanulmány megállapította, hogy a más fa­jok iránti empátia nem az em­ber kizárólagos tulajdonsága. ezt sokáig elutasították. 2000-ben azonban a louisianai legfelsőbb bíróság elrendelte, hogy Fordot tanúként újra meg Tajpej/Hongkong/ Kuala Lumpur/Peking. Egy ismert kí­nai harcművészeti koreográfus, A nagymester című film egyik kaszkadőre is a Malaysia Airlines eltűnt repülőgépének fedélzetén utazott. A 35 esztendős Csü Kun szerepelt a Netflix internetes te­levízió által megrendelt, most ké­szülő Marco Polo-tévésorozat- ban. A nagymester idén két jelö­lést is kapott az amerikai film- akadémia Oscar-díjára: jelmez­tervezés és operatőri kategóriá­ban. A jelentések szerint Csü a Marco Polo bevezető epizódjá­nak felvétele miatt tartózkodott Malajziában, ahonnan szomba- tonindultvisszaPekingbe. A keresés tegnap tovább foly­tatódott a Kína és az Andamán- tenger közötti nagy területen, a kell hallgatni. Az elítélt ekkor azt állította, hogy az esküdtszék figyelmen kívül hagyott egy olyan bizonyítékot, amely a bűncselekmény két eredeti gyanúsítottjára, egy testvérpár­ra, Jaké és Henry Robinsonra nézve volt terhelő. Majd 2013-ban a Shreveport Times című helyi lap ezt írta: egy bírósági dokumentum sze­rint egy meg nem nevezett személy arról tájékoztatta az ügyészséget, hogy Jaké Robin­son bevallotta Rozeman lelö- vését és kirablását. Az ügyészség a múlt héten „egy új fejlemény” hatására visszavonta a Ford elleni vádat, majd az illetékes bíróság most hétfőn megsemmisítette az íté­letet, kimondva: Ford „nem vett részt a bűncselekményben, és ott sem volt a helyszínen”. A Re­uters hírügynökség szerint az ügyészség nem hajlandó elárul­ni, hogy mi volt az új fejlemény. hatóságok még mindig nem ju­tottak közelebb annak kideríté­séhez, hogy mi történt a géppel és afedélzeténlévő239emberrel. Tagadta tegnap azt a neki tu­lajdonított közlést Rodzali Daud tábornok, a malajziai légierő pa­rancsnoka, hogy egy katonai ra­darnak sikerült észlelnie a Ma­laysia Airlines eltűnt gépét, amint az visszafordult, átrepült az or­szág fölött, és az attól nyugatra lévő Malakka-szoros felé vette út­ját. A tábornok utalt egy március 9-ei nyilatkozatára, miszerint a légierő „nem záija ki a levegőben való visszafordulás lehetőségét”, és a mentési erőfeszítések kiter­jedtek a szoros északi részén lévő Penang-szigetkörüli vizekre is. Hozzátette azonban: előfor­dulhat, hogy a radaradatok nem egyértelműek, vagy értelmezésre szorulnak, főként, ha a megfi­Őrzik a Machu Picchut Peru harca a pucér turisták ellen Lima. Peru nem kér a Machu Picchunál pucéran fényképezke- dő turistákból, ezért szigorította a világörökségi helyszín őrzését. A limai kulturális minisztérium közleményben ítélte el „a látoga­tók tiszteletlen viselkedését”. Miután turisták az interneten olyan fotókat tettek közzé, ame­lyeken meztelenül pózolnak az inka fellegvárnál, limai döntésre kétszeresére szigorították a biz­tonsági intézkedéseket. A ható­ságokat az is aggasztja, hogy egy­re nő a graffitik általi rongálások száma. Legutóbb épp a múlt hé­ten fújták le festékkel a híres 12 szögű követ a Machu Picchu köze­lében, Cuzcóban, Inca Roca palo­tájának falában. A gyanúsított már több kultúrintézményben kárt tett. A kulturális minisztéri­um szerint félő, hogy maradan­dó nyoma lesz a vandalizmus­nak. (MTI) gyeit repülőgépnek működési hi- bájavan. Egy ausztrál tv-állomás híre szerint az eltűnt gép első tisztje, Fariq Abdul Hamid két éve behí­vott két nőt a pilótafülkébe repü­lés közben. Egyikük tegnap a tv hírműsorában elmondta, ő és a barátnője a thaiföldi Phűket és a malajziai Kuala Lumpur közötti egyórás úton végig benn lehettek a fülkében, a pilóták beszélgettek velük és dohányoztak is, bár mindkettő szigorúan tilos. Az adásban megszólaló Jonti Roos úgy látta, hogy ez nem volt szo­katlan a gép személyzete számá­ra. Hugh Dunleavy, a Malaysia Airlines kereskedelmi igazgatója szerdán a Reuters hírügynökség­nek nyilatkozva kijelentette, „nincs okunk feltételezni, hogy a személyzet bármilyen cselekede­te okozta a gép eltűnését”. Az indonéz katasztrófavédelmi ügynökség emberei a Malakka-szorosban kutattak a gép után (SITA/AP) TUDOMÁNY A csimpánz együtt ásít az emberrel is Ismert kínai harcművészeti koreográfus is utazott az eltűnt gépen Flört a pilótafülkében repülés alatt MTI-ÖSSZEFOGLALÓ * szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.fo(ebook.<om/ujszo Szerkesztőség: | Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1, e-mail: ujszo@ujszo.com, fax: 02/59233469. | Főszerkesztő: Molnár Norbert (02/59233421). | Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán (02/59233425). | Rovatvezetők: Mózes Szabolcs - politika (02/59233428), Klein Melinda - régió (02/59233426), Holop Zsolt - vélemény (02/59233440), Lakatos Krisztina - kultúra (02/59233423), Bőd Titanilla - sport (02/59233434), Urbán Gabriella - magazinok (02/59233444). Művészeti vezető: Toronyi Xénia. | A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. | Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 055/6002 225, 0905/228525, Rimaszombat 0905/823753, Komárom: 0905/840423, Duna- szerdahely: 0905/228526, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522 543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832. | Kiadja a Petit Press Rt., Lazaretská 12,811 08 Bratislava! ICO: 35790253. | Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119. | Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit (lapigazgató), tel.: 02/59233401/fax: 02/59233338, Peter Mačinga, tel.: 02/59233203, Roman Schlarmann, tel.: 02/59233 108, Ľubica Tomková, tel.: 055/6002204. | Hirdetési osztály: 02/59233228, 02/59233235, 02/59233200, 02/59233240, e-mail: reklama@ujszo.com. | Marketing: 02/59233266. | Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. | Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. | Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. | Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. | Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľských služieb tlače, Nám. slobody 27, 810 05 Bratislava. Index: 48271. | Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050. | Nyilvántartási szám: EV 110/08. | Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. | A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www. sme.sk honlapon található. | © Copyright PETIT PRESS RT. A szerzői jogokkal a kiadó ren­delkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésé­nek jogát, és a szerzői jogi törvény (33§ la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. | A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton IT és az SMA végzi. | Lapunk egyes részeinek megjelenését . P" 111 ti a Petit Academy támogatja. * «« Academy ffiE

Next

/
Thumbnails
Contents