Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)

2014-03-11 / 58. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. AAÁRCIUS 11. Pihenő 19 HOROSZKÓP Kos (III. 21.—IV. 20.) A sok munka mellett a családjára is gondolhatna, akik már nagyon örülnének, ha legalább néha együtt tölthetnének ön­nel egy-egy estét. Ugyanakkor tudatosítják, hogy a kapott le­hetőséggel élnie kell, és tiszteletben tartják döntését! Bika (IV. 21.-V. 21.) Egyre jobban vágyik az eseménydús, mozgalmas életre, s mindenben az újdonságot keresi. Ez a viselkedésmód nem jellemző önre, éppen ezért sikerül megdöbbentenie környe­zetét. Ne törődjön velük! Majd megszokják az új énjét! Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Ha éppen azt fontolgatja, hogy megházasodik, akkor ezt ala­posan gondolja át, és főleg elemezze a kapcsolatát! Előfor­dulhat, hogy a régóta tartó, de már ellaposodott viszonyt egy új, lángolással teli szerelem váltja fel. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Az egyre fokozódó stresszt úgy tudja enyhíteni, ha munka köz­ben is zenét hallgat, vagy elgondolkodik azon, érdemes-e eny- nyire hajtania magát. Bár, anyagi problémái nincsenek, de sze­rettei és barátai hamarosan csak fényképről fogják megismerni! Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Bár pénzügyei rendezettek, az óvatosság azonban sosem árt. Ezért okosabb, ha némi tartalékot képez magának a szűkö­sebb időkre! Intenzív érzések kerítik hatalmukba, de nem szabad megijednie tőlük. Sőt, élje meg őket! Szűz (VIII. 24.-IX. 23.) A házimunkát nem nevezheti sportnak, éppen ezért kellene, a saját egészsége érdekében, valódi testedzést beiktatnia az életébe! Ehhez elején segítségre lesz szüksége, a későbbiek­ben azonban már egyedül is megbirkózik a feladattal! Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Bár nem minden úgy sikerül, ahogy elképzelte, ennek ellenére ön a vállalat győztese, mivel a magasabb beosztást ön kapja munkája megbecsülése jeléül. Ugyanakkor szerződést ne kös­sön, jogi ügyet ne intézzen^ vagy ha muszáj, kérjen segítséget! Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Jobban kellene figyelnie a kiadásait, ugyanis, ha így folytat­ja, gyorsan elfogy a nehezen megtakarított pénze is! Arról nem is beszélve, hogy munkahelyén változásokra készülnek, ~ aminek akár elbocsájtás is lehet a vége! Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Tanulgassa a felelősségvállalást, ugyanis részese lehet né­hány próbatételnek. Hajói vizsgázik, annak a közeljövőben látványos eredménye lehet egy magasabb pozíció formájá­ban. Ne szalassza el a lehetőséget! Bak (XII. 22.-I. 20.) Amennyiben még szingli, számítson azzal, hogy valaki ko­moly szándékkal közeledik önhöz. Az élet azon területein is sikeresnek érezheti magát, ahol mások vesztesnek érzik ma­gukat. Arra vigyázzon, nehogy nagyképűvé váljon! Vízöntő (I. 21.-II. 19.) Ha csak sodródni fog az árral, és nem figyel arra, hogyan alakítja az életét, ugyancsak kellemetlen meglepetésekben lehet része. Munkahelyén bizonyítsa be, mire képes, és mu­tassa meg értékeit. Párkapcsolata csak botladozva halad! Halak (II. 20.-III. 20.) Magánéletében komoly változás várható, ami valójában csak önön múljk. Csupán a szemét kell nyitva tartania, hogy meg­lássa azt a valakit, akivel le tudná élni az életét. Ha türelmes és szemfüles lesz, hamarosan meg is találja! Carmen Electra lett az FHM férfimagazin történetének legidősebb címlaplánya. A dögös amerikai színésznő 47 évesen állt a lap kame­rái elé. A szőke hajú bombázó a fotózás mellett interjút is adott az FHM-nek, amiben elmondta, remekül érzi magát a bőrében és úgy gondolja, ennél jobb nem is lehetne az élete jelenleg. A Baywatch ko­rábbi sztárja egyébként elmondása szerint még mindig őrzi azt a pi­ros úszódresszt, amiben a nagyvilág megismerhette figyelemre méltó domborulatait. (SITA/AP-felvétel) aser IDS G0ND0LK0D0 Játékszabályok: a négyzetháló függőle­ges és vízszintes sora­iban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden szám­jegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 4 7 5 6 2 8 3 9 1 6 8 1 9 5 3 7 2 4 9 3 2 1 4 7 6 8 5 3 9 8 4 7 5 2 1 6 2 5 4 8 6 1 9 7 3 1 6 7 3 9 2 5 4 8 8 2 3 7 1 6 4 5 9 7 1 9 5 3 4 8 6 2 5 4 6 2 8 9 1 3 7 2 3 7 4 2 3 8 1 9 7 7 3 4 6 3 1 5 9 3 6 2 2 5 1 7 9 5 7 NYOLCIRANYU Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Földrajzi kifejezések KIS-OLT KISPEST KIS-SZAMOJFD­TUNDRA KISSZAMOS KISSZÉKELY KISÚJSZÁLLÁS KIS-UZENY KISVÁR DA KITALE KIRS K I S­s Z A M O J I I K I s Ú J S Z É S K S K I T A L Á D­A S­I T T E L­u D R A o S N Y L T z R I G E L I L Á U E Á K P R I T E S N N V S I K­T K ó D Y I K I S S Z É s R K K I S S z A M o A Előző feladványunk megfejtése: Kisvarsány MAI RECEPTÜNK Bébispenótos paradicsomos spagetti Hozzávalók (4 adag): 400 g spagetti, 100 g bébispenót, 2 doboz hámozott paradicsom- konzerv (olasz), 2 mogyoró­hagyma vagy 1 fej vöröshagyma, 5 gerezd fokhagyma, 2 ek extra szűz olívaolaj, tészta főzővizéből 1 d( só, bors, csipet nádcukor, frissen reszelt parmezán sajt Elkészítés: A tésztát szokás szerint kifőzzük, főzővizéből 1 dl-t félreteszünk. A hagymát felaprítjuk, majd az ola­jon megfuttatjuk, hozzáadjuk a felszeletelt fokhagymát és a para­dicsomkonzerveket. Sózzuk, bor- sozzuk, ha nagyon sűrű, a tészta főzővizével hígítjuk. Maximum 10 percig főzzük, szükség esetén egy kis cukorral ellensúlyozzuk a savanyúságát a paradicsomnak. A legutolsó pillanatban adjuk hozzá a spenótot, megkeverjük, és el is készült. Parmezán sajttal megszórva kínáljuk. Jó étvágyat kívánunk! (nosal) Mai időjárás Jobbára derült időre van kilátás. A hőmérséklet 11 és 15 fok között alakul. Éjszakai hőmérséklet-3 °C Előrejelzés 0 met 7j Európai nagyvárosok időjárása-Jé!;%jWS / Helsinki Moszkva 7"C Oslo ^ jj 6 5 °C London 15-C Varsó Berlin 15'C P Párizs » Budapest 17 “C Madrid 18 °C j ^ 'J Róma é 1>C „.c Kedd Gvűqv 15 °C Rozsnyó 14 °C Szerda Csütörtök Qi jLJ C % °c Hójelentés Csorbató 60 cm Bachledova dolina 45 cm Dunaszerdahelv 16 °C Szene 15 °C Jobbára derült idő lesz. Derült idő valószínű. Zuberec-Janovky 20 cm Chopok (északi 45 cm Komárom 15 °C Csorbató 8 °C Vártna FreeTimeZone-Pasekv 35 cm Donovalv-Záhradište 30 cm Óqvalla 16 “C Párkány 13 °C Pozsonv 16 °C Pozsonv 16 °C SKALKA aréna 40 cm Tálé 40 cm Léva 15 “C Naqvszombat 14 °C Érsekúivár 16’C Érsekúivár 15 °C Naqvmihálv 14 “C Losonc 16 °C Losonc 14 °C Losonc 13 °C SKI PARK Kubínska hoľa 40 cm Ördöqlakodalma 55 cm Naqvrőce 14 “C Tőketerebes 15 °C Kassa 12 °C Kassa 13 °C Malinô Brdo 30 cm . Králiky 30 cm

Next

/
Thumbnails
Contents