Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)

2014-03-11 / 58. szám, kedd

Régió-hirdetés 5 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. AAARC1US 11. Fel a sorompókat! - Dunaszerdahelyen gyűlt össze a legtöbb aláírás a kórházparkolók fizetőssé téte­le ellen (Somogyi Tibor felvétele) Összesen húszán gyűltek össze a dunaszerdahelyi kórház parkolójában Tüntettek a fizetős parkolás ellen Néhány képviselő szerint a város nem képes karbantartani az épületet Felújítanák a rimaszombati régi megyeháza épületét 1BOS EMESE Dunaszerdahely. Ismét tüntettek a kórház előtti fizetős parkolók ellen. A tegnapi megmozduláson részt vett Nagy József és Csicsai Gábor parlamenti képviselő, helyi civil ak­tivisták, valamint Pozsonyból és már váro­sokból is érkeztek demonstrálok. SZABÓ CSILLA Mindössze fél óráig tartott a tüntetés, a szervezőkkel együtt mindössze húszán voltak a kór­ház parkolójában. Az arra járó­kat hidegen hagyták a transzpa­renst tartó, megafonba beszélő aktivisták. „Voltunk Pozsony­ban, Nagyszombatban, ma itt vagyunk Dunaszerdahelyen, szerdán Nyitrára megyünk, az­tán Turócszentmártonba és Kassára. Támogatjuk a parla­ment elé terjesztett javaslatot a kórházparkolók ingyenessé té­teléről, mivel úgy véljük, a fize­tős parkolókkal kizsákmányol­ják a betegeket. Ez egyszerűen elfogadhatatlan” - mondta Miroslav Kollár- aktivista. A megmozduláson két járőröző rendőr kérdőre vonta az akció szervezőit, de pár perc után el­mentek. Dunaszerdahelyen hamaro­san befejezik a fizetős parkoló elleni aláírásgyűjtést, eddig kö­zel 7000 szignó gyűlt össze. „A következő lépés az lesz, hogy leadjuk Hájos Zoltán polgár- mesternek az aláírásokat, fel­szólítjuk, hogy nyilatkozzon, és hallgassa meg a nép szavát” - közölte Sándor Denisza aktivis­ta, apetíciószervezője. „Az aktivisták megkeresték a Smer képviselőit is a törvény- javaslat kapcsán, és ígéretet kaptak arra, hogy az egész­ségügyi bizottságon keresztül a Smer is támogatni fogja a javaslatot” - nyilatkozta Nagy József. A tüntetésen felszólalt Grendel Gábor, az Új Többség (NOVA) alelnöke is, aki el­mondta, pártjuk is támogatja a törvényjavaslatot, és ellenzi a kórházparkolók fizetőssé téte­lét. 2014. február 1-jétől meg­változtak a parkolási díjak a dunaszerdahelyi kórháznál. Munkanapokon reggel 6-tól 18 óráig a parkolás első 30 perce ingyenes. Munkanapokon 18 órától másnap reggel 6 óráig 50 centet kell fizetni, tekintet nél­kül a parkolás tényleges időtar­tamára, a parkolás első 30 per­ce szintén ingyenes. Szomba­ton, vasárnap és ünnepnapo­kon a parkolási díj szintén 50 cent, függetlenül attól, mennyi ideig tart a parkolás. A fizetős kórházi parkolás ellenzői nem elégedettek a változtatásokkal, szerintük nem szabad parkolá­si díjat szedni egy egészségügyi intézménynél. Rimaszombat. Európai uni­ós forrásokból újítanák fel az önkormányzat az egykori me­gyeháza patinás Tompa téri épületét. Csak hosszas vitát kö­vetően támogatta a képviselő- testület a pályázat benyújtását. Decemberben a Regionális Operatív Program keretében hirdette meg a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztéri­um azt a pályázati felhívást, melynél műemlékek rekonst­rukciójára lehet támogatást igényelni. Rimaszombat ön- kormányzata a volt megyeháza épületét tenné rendbe. Mintegy 2,5 millió eurós összköltségű projektről van szó, az 5 százalékos önrész kö­zel 125 ezer eurót tesz ki. Éva Muráriková, a városi hivatal fejlesztési osztályának vezetője elmondta, ebből a pénzből csak az épület külső homlokzatát újíthatnák fel. Éppen ez váltot­ta ki több képviselő nemtetszé­sét. Ján Čeman emlékeztetett, hogy az épület tetőszerkezete több helyen beázik. Véleménye szerint nincs értelme a külső rekonstrukciónak, ha előtte nem teszik rendbe a tetőt. Kér­dés, hogy az önkormányzat elő tudja-e teremteni a tetőszerke­zet javításához szükséges pénzt. Ivan Hazucha értesülé­sei szerint az állam 1 euróért visszavásárolná az épületet a várostól. Jozef Šimko polgár- mester állítása szerint a hiva­talba egyelőre nem érkezett ilyen ajánlat. Úgy fogalmazott, csak akkor engedi át az épüle­tet az államnak, ha szerződés­ben rögzítik, hogy három éven belül teljesen felújítják. Jozef Šimko a Tompa tér egy másik patinás épületének sorsával magyarázta döntését. „A volt rendelőintézet évek óta rossz állapotban van, az igazságügyi minisztérium pénzhiányra hi­vatkozva 2005-től halogatja helyreállítását” - mondta a polgármester. Néhány képviselő vissza­adná az épületet az állam­nak. Fenntartási költsége je­lentős, helyiségeinek alig fe­lét tudták bérbe adni. Ján Čeman szerint ki kell cserélni az épület elavult ablakait, a fűtést is korszerűsíteni kell, illetve gazdaságosabbá kell tenni. Nem halogathatják so­káig a belső tatarozást sem. „Mindezek fényében meg kellene fontolni az épület visszaadását” - véli a képvi­selő. Mások viszont kategori­kusan elutasították az el­adással kapcsolatos javasla­tokat. Hosszas, és érzelmek­től sem mentes vitát követő­en végül a képviselő-testület támogatta a pályázat benyúj­tását, melyet nyáron bírálhat el az illetékes hivatal. 2007-ben mintegy 166 ezer euróból újították fel az épület homlokzatának egy részét, akkor a költ­ségek 20 százalékát állta az önkormányzat (A szerző felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents