Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)
2014-03-08 / 56. szám, szombat
A MAGYAR KÖZÖSSÉG PÁRTJÁNAK KÖZLÖNYE 2014/1. H í RVI VŐ MAGYAR! közösség! I MAĎARSKEJ s KOMUNITY Ú Apple Store ^►Google play www.pnkp.sk • Milyenek az emberek reakciói?- Ez a legnagyobb öröm a számomra, hogy az emberek nagyon pozitívan értékelik a döntésünket. Az összefogás igénye teljesen nyilvánvaló, szinte kézzel tapintható. Az újdonság erejével hat, hogy van magyar államfőjelölt. Hiszen most már nem csak külső szemlélői vagyunk ennek a harcnak, ennek a versenynek, hanem immár aktív részesei. Zsúfolásig megtelnek a termek a lakossági fórumokon, olyan is előfordult, hogy egy településen kétszer is találkozót kellett tartani. Az egyik legkellemesebb tapasztalatom, hogy párthovatartozástól függetlenül mindenhol a támogatásukról biztosítanak. Én egész Dél-Szlovákia jelöltje szeretnék lenni. A 14 jelölt közül egyértelmű, hogy a kisebbségeket, a magyar közösséget én képviselem, de nyitottak vagyunk a többség felé is, ezzel a szlovák részről is pozitív visszajelzéseket kapunk. • Azt kapta eddig, amire számított?- Igen, sőt, 1998-óta ilyen eufórikus hangulatot és ekkora érdeklődést nem BÁRDOS GYULA KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK-JELÖLT: Mindnyájunknak el kell menni! A magyarok köztársaságielnök-je- löltje a Hírvivőnek nyilatkozott a kampányról, elképzeléseiről, prioritásairól. Megkérdeztük tőle azt is, milyen eredménnyel lenne elégedett március 15-én. • Milyen az eddigi kampány?- Nagyon örülök az eddigi találkozásoknak. Azt követően, hogy az MKP Országos Tanácsától megkaptam a bizalmat és Berényi Józseffel együtt bejelentettük, hogy az MKP önálló jelöltet indít az elnökválasztáson, sok pozitív visszhangot kaptam. Dél-Szlovákia valamennyi régiójába hívtak találkozókra, lakossági fórumokra szinte minden nap. Sőt, van úgy, hogy egy nap több helyre is megyünk. Annyi a meghívás, hogy nem is tudunk mindegyiknek eleget tenni. Ezúton is szeretnék bocsánatot kérni azoktól, ahova nem tudtunk eljutni. Kénytelenek vagyunk úgy szelektálni, hogy minden régióban, minden fontos mikrorégióba ott legyünk, Pozsonytól egész az Ung-vidékig. tapasztaltam. Óriási a lelkesedés. Az összefogás végre megvalósíthatónak látszik. Nemzeti ünnepünkön kerül sor a választásra, ez is ösztönzőleg hat az emberekre. Fontos tudatosítani, hogy ez egy lehetőség közösségünknek: hogy megmutassuk, hányán vagyunk mi, felvidéki magyarok, és hogy igenis nagy politikai súlyunk van. (Az interjú folytatása a harmadik oldalon kezdődő „Bárdos Gyula- -mellékletben“ olvasható.) Csáky Pál vezeti az MKP európai parlamenti listáját Csáky Pál vezeti a Magyar Közösség Pártja európai parlamenti választási listáját, döntött az Országos Tanács. A február 15-én Pozsonyban tartott idei első ülésen az egyik legfontosabb programpont a listaállítás volt. Az ülést a testület elnöke, Szigeti László nyitotta meg. Az Országos Tanács tagjai visszatekintettek a közelmúlt aktuális politikai és társadalmi történéseire. Berényi József országos elnök a megyei választások után kialakult helyzetről szólt, eszmecserét folytattak Bárdos Gyula köz- társaságielnök-jelölt kampányáról is. Következő programként titkos szavazással választották meg az MKP jelöltjeit. Csáky Pálon kívül az MKP Országos Elnökségéből Farkas Iván gazdasági és régiófejlesztési alelnök szerepel a listán, a második helyen. A két országosan ismert politikus mellett fiatalok alkotják a párt 13 fős listáját. Az Európai Parlamenti választásokra május 24-én kerül sor. Szlovákia összesen 13 széket kap a 751 fős parlamentben, a 2014-ben kezdődő ötéves parlamenti ciklusban. (Az MKP EP-listáját lapunk 7. oldalán ismertetjük. Ugyanott olvasható interjúnk Csáky Pállal.) Megyei körkép a választások után. Megkérdeztük az MKP megyei alelnökeit és frakcióvezetőit. A novemberi megyei választások után felálltak az új megyei önkormányzatok. A Magyar Közösség Pártjának képviselői öt megyében vannak jelen. Mindegyik megye egy-egy képviselőjétől a következő két kérdésre kértünk választ: 1. Milyen célokkal vág neki Ön és a megyei frakció a választási ciklusnak? 2. Milyenek az eddigi tapasztalatok? Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke: 1. A választási ígéreteinkből indulunk ki. Meg kell oldani a galántai és duna- szerdahelyi kórház anyagi helyzetét, folytatni kell az utak felújítását, és meg kell őrizni a középiskolák jelenlegi hálózatát. Természetes, hogy számomra a magyar tanítási nyelvű oktatási intézmények különös jelentőséggel bírnak. Továbbá pedig nagyon fontosnak tartom az uniós alapok méltányos és transzparens elosztását, illetve felhasználását. Célunk, hogy a megye rólunk is szóljon. A magyarok lakta járások méltányos támogatásáról, az egyenrangúságról és a kölcsönös tiszteletről. Nem lesz egyszerű, mert ellenszélben politizálunk. Vannak ugyanis, akik féltékenyek az MKP sikereire, és megpróbálják ellehetetleníteni a megyei magyarság érdekében végzett munkánkat. Gondolok itt egyesek személyeskedéstől sem mentes, hazugságokon alapuló kritikájára. (Folytatás a 2. oldalon)