Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)
2014-03-08 / 56. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. MÁRCIUS 8. ______________________ Szombati vendég 9 Tarján Györgyi: „A szakma még mindig nem tud róla, hogy itthon vagyok. Ahhoz, hogy felhívjam magamra a figyelmet, valami botrány kellene..." Húsz év után türelemmel várja az új lehetőséget Már nincsenek szeplők, nincsenek szőke, göndör fürtök, de arcában még mindig ott van A kenguru stoppos lánya, az Egy erkölcsös éjszaka Darinká- ja, az Allegro Barbara Bankos Marija vagy a Találkozás Vénusszal fuvolása. Zsombolyai János, Makk Károly, Jancsó Miklós, Szabó István és mások filmjeinek ikonikus sztárja, Tarján Györgyi több mint húsz évet töltött Los Angelesben. SZABÓ G. LÁSZLÓ Bár 2011 decemberétől kisebb megszakításokkal Budapesten él, véglegesen (vagy inkább lélekben?) még mindig nem költözött haza. Ahogy mondja: igazából talán csak most kezd megérkezni. Hogyan zajlott kint a nagy pakolás? Hajókofferek sorát indította el Magyarországra? Semmilyen nagy pakolászás nem volt. Szokásom szerint szétosztogattam a dolgaimat, odaajándékoztam olyan helyekre, ahol biztosan hasznát veszik. Például a könyveimnek. Amit hazahoztam, arról egyelőre nem beszélek. Majd ha prezentálni tudom. Annak is eljön az ideje. A televíziós Oscaromat, az Emmy- díjat természetesen nem hagytam ott. Közösen kaptuk egy filmért, amelyben én is dolgoztam. De ahogy megjöttem, rögtön figyelmeztettek, hogy messziről jött ember azt mond, amit akar, ezért nem mondok semmit. Majd lesz valami. Gondolkozom, írogatok, tippeket gyűjtök. Hazahúzta a szíve, erős honvágya volt, hiányzott az itthoni szakma? Miért adta fel a kinti létet? Nem adtam fel. Itthon voltam, visszamentem, megint hazajöttem, sok minden zajlott körülöttem. Elsősorban családi dolgok miatt döntöttem úgy, hogy most egy ideig itthon leszek. A betegségemmel is eltöltöttem majdnem egy évet. Műtétem volt. Iszonyatos sok energiámba került, hogy újra elkezdtem járni. Amikor kimentem Amerikába, meg kellett tanulnom egy másik rendszert. Most, hogy itthon vagyok, megint egy másikat kell megtanulnom. Tőlem már ne vátja el senki, hogy olyan legyek, mint főiskolás koromban. Azóta rengeteget változtam, formálódtam, főleg szakmailag. Már nem tudok idomulni különböző helyzetekhez. Mások pozícióját gyengíteni, rombolni pedig nem szeretném. De ugyanolyan jogom van ahhoz, hogy pályán legyek, mint bárki másnak. Pályaalkalmassági diplomám van elég. Zeneművészeti és színművészeti itthonról, operatőri és rendezői Amerikából. Ha van két Tatján Györgyi, az egyik, aki elment, a másik, aki visszajött, akkor mi a különbség a kettő között? Gyerekként mentem ki, és felnőttként, megerősödve jöttem haza. Nem győzök csodálkozni magamon, hogy mi mindent végigcsináltam. Megtanultam tisztelni magamat. Itthon csak a szerepeimben léteztem. Mindig az voltam, akinek a színpadon vagy a kamera előtt lennem kellett. Tatján Györgyi nem volt meg. Csak a gyerekkora maradt meg egészben, amiből a művészpálya kiszorította. Skizofrén helyzet. Akkor rosszul fogalmaztam. Mindig a szerepeim által éltem. Kint, Amerikában aztán tudatosult bennem, hogy mennyire fontos az egyensúly. Letisztultak a dolgok. Rájöttem, nem az a fontos, hogy az ember egyik szerepből bújjon a másikba, egyik rendezőtől rohanjon a másildg, mert akkor ugyanazt a drámát éli, amit a ráosztott figurák élnek. Itthon annyit játszottam, hogy szinte meg sem álltam. Közben mindig az utolsó napra vártam. így születtem. Azt hittem, ötévesen meghalok. Aztán, hogy húszévesen. így voltam fizikailag betáplálva. Hiába néztem ki jól, nem voltam egészséges gyerek. Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert amit az Isten adott, azt végül is használni tudtam. Mi volt a végső löket Amerika felé? Kíváncsi volt a kinti színészi létre, vagy egyszerűen csak körül akart nézni, és egy idő után úgy döntött, hogy marad? Érdekelt, mi van kint. Utazni akartam egy kicsit. Volt némi megtakarított pénzem a szlovákokkal forgatott Át a Dunán című filmből, amely díjat nyert Monte Carlóban. Figyelmeztettek, hogy zuhan az értéke, fektessem be valamibe. S akkor eldöntöttem, hogy körülnézek a tengerentúlon. Magamtól soha nem utaztam addig. Ha vittek, mentem. így jutottam el különböző fesztiválokra. Cannes-ba, Belgrádba, Isztambulba, Karlovy Varyba, Moszkvába. Vagy amikor a németekkel forgattam, Ázsiába. Egyébként másról szólt az életem. Csak a munkáról. Bementem reggel a színházba, és vagy én próbáltam, vagy valaki más, olyankor pedig ott kuksoltam a hátsó sorban. Hagytam, hogy vigyen az élet. Nem határoztam el semmit, nem hoztam üyen-olyan döntéseket. Nagyon trükkös az én természetem. Sok mindent meg kellene fejteni magamban, hogy miért vagyok olyan, amilyen. Elfogadja, amit felkínál az élet Még azt sem állítanám. Inkább csak úgy megtörténnek velem a dolgok. A színészek közül például én voltam az első munkanélküli. Az első szabadúszó? Nem. Az első, aki elvesztette az állását. Három évig a Mafilm társulatának a legfiatalabb tagja voltam. Társulati ülés volt, elbocsátották a Mafilm igazgatóját, és jött az új, aki két hétig maradt. Mindenki rettegett, hogy mi lesz, mert éppen akkor nem forgattak. Én nyugodt voltam, hiszen halálra dolgoztam magam. A pénzem nagy részét el is vitte az állam, és én lettem az első, akitől megszabadultak. Milyen címen? Azt nem közölték velem. Én ettől annyira rosszul lettem, hogy három napig feküdtem a lakásban. Nem ettem, nem ittam, nem mozdultam, beszélni sem tudtam. Nem éreztem mást, csak zuhanást, mint nagyapám halálakor. Pedig amúgy harcos, küzdő ember vagyok. Áztán hívtak a rádióba, majd lekerültem Veszprémbe, anélkül, hogy bárki segítségét kértem volna. Veszprém jó hely volt. Latinovits, Cserhalmi is ott játszott. De amikor lementem a társulati ülésre, sokan elhúzódtak mellőlem. Lehet, hogy a nevem volt túl nagy nekik. Vidék, kis közösség, megjelenik egy fesztiválokra járó színésznő... úgy néztek rám, mint egyleprásra. Itt, a kávézóban, ahol beszélgetünk, Darvas Iván és Tolnay Klári képe van a falon a háta mögött. Rájuk mindig felnéztem. Amikor Bereményi Géza művében, a Halmiban játszottam Kaposváron, levelet kaptam Darvas Ivántól. Azt írta, vigyázzak az érzéseimre, nehogy a szerepem szerinti skizofréniával átlépjek egy veszélyes határvonalat, mint ő, amikor az Egy őrült naplóját játszotta. Kedves volt nagyon, ahogy óva intett ettől. Tolnay? Házasságszerző, Vassza Zse- leznova. Márkus Lászlóval, Psota Irénnel szerepeltem egy színpadon a Madáchban, de Klárikától tanultam meg, hogy bármilyen feszes volt is a napja, öt percre mindig hazaugrott, hogy leüljön, szusszantson egyet, és megújult erővel indulhasson tovább. Sándor Pál filmjében, a Her- kulesfürdői emlékben Dajka Margittal játszott. Ő olyan volt, mint egy angyal. Egy erkölcsös éjszaka, Ma- kay Margit. Makk Károly filmjéért együtt kapták meg a legjobb női alakítás díját. Csodáltam őt. Úgy jött a forgatásra, hogy már kész volt a sminkje, a frizurája, ebédhordóban hozta a kis ételét, tudta a szöveget, megvolt a pontos elképzelése. Végig, a forgatás utolsó pillanatáig őrizni tudta az energiáját. Még egy név a múltból. Egyszer azt mondta, idős fejjel olyan színésznő szeretne lenni, mint... ... Darvas Lili. Alig várom, hogy nyolcvan legyek. Ő adta az ihletet az Egy erkölcsös éjszaka utószinkronjához. Lenyűgöző színésznő volt. Az arca, a keze... a Szerelemben most is ámulattal nézem. Közben alig vátja, hogy nyolcvan legyen? Az a baj, hogy nem érzem az időt, az idő vasfogát. Én máshogy égek. Nem gyertya vagyok, hanem csodafáklya. Úgy látszik, valamilyen csalásban részesültem. Mások egy életet élnek, én sokkal többet. Mások egy helyhez kötődnek, én összevissza rohangálok. Van egy ütem, mint a zenében, születéstől a halálig, és abban én benne vagyok. De lehetek többszólamú fúga vagy egy zongoragyakorlat, mindegy. Több kultúrában is benne vagyok, és nem azért, mert megterveztem, hanem mert ez is így alakult. Kikapcsolta a kint töltött húsz év? Húsz év tizenegy hónap. Igen, kikapcsolt. És most, hogy újra itthon van, bekapcsolva érzi magát? Nem. Jól megvagyok, de még mindig nem. Pedig vannak még ambícióim. Természetesen a szakmával kapcsolatosak. Ha helyzetbe kerülök, meg fogom találni az utamat. Az embereimet nézem, hol vannak. Kint bekerültem annak idején a Vészhelyzetbe, George Clooneyval játszottam. A Mentalistában a válogatás utolsó köréig jutottam. Az utolsó két esélyes egyike voltam. A többi nem rajtam múlott. Amerikában jónak, tehetségesnek tartottak, itthon, miután hazajöttem, egy magát fontosnak megítélő személy azt mondta: „Két év, és csinálok belőled valamit.” Ezen nagyon megdöbbentem. Azóta nem is próbálkoztam más helyen. Igazából nem is látok senkit, akivel kommunikálhatnék. Mindenki rohan, mert dolga van. Mások végérvényesen elmentek. Bacsó, Maár, Jancsó... ... a legjobb barátaim is óva intettek attól, hogy hazajöjjek. Mindig azt tanácsolták, hogy ne! Aztán ők is eltűntek, arról sem tudtak, hogy kórházba kerültem. Ez nem panasz, csak mondom. Féltem, ha elesek, nem állok többé lábra soha. Kellett a műtét. Szegény Miki bácsi! A Jancsó. Tőle is sokat tanultam. Történhet bármi, a filmet, az alkotást szolgálni kell. Elázott, teljesen tönkrement a díszlet, a lengyel főszereplőnő autóbalesetet szenvedett, változtatni kellett a szereposztáson. Pár óra alatt mindent megoldott. Moszkvában, a filmfesztiválon megrohamozták az újságírók. Mint fényes ifjú csillagot tolt maga előtt, és azt mondta: „Róla írjanak, a színésznőmről!” Zavaromban azt sem tudtam, merre nézzek, ő meg ott állt csillogó ősz hajjal, mint egy görög isten és mosolygott. Maár Gyula is a mesterem volt. Vele két filmet forgattam. A lőcsei fehér asszonyt és a Teketóriát. És ott volt Mari, Törő- csik Mari. Ók ketten szemmel láthatóan egyek voltak. Mari ugyanaz az energia most is, mint akkor. Nyűt, szabad, kiengedi a humorát, mindenkivel játszadozik és élvezi. Körvonalazódik már valami, vagy még mindig hívásra vár? A szakma még mindig nem tud róla, hogy itthon vagyok. Ahhoz, hogy felhívjam magamra a figyelmet, valami botrány kellene, vagy fejen állva végig- szökdelni a Nagykörúton. Én a munkában hiszek. Majd kialakul valami. Akkor is színésznek érzem magam, ha naponta nem játszom. Es főleg nem mindenáron. Hegedűs D. Géza volt az első, aki meglátott, odajött hozzám és magához ölelt. Itt most mások a történetek, nagyon mások. A nők is megkeményedtek. Nagyon sok a dráma. Régen valahogy több volt a csoda...
