Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)

2014-03-06 / 54. szám, csütörtök

10 Hasznos tanács ÚJ SZÓ 2014. MÁRCIUS 6. www.ujszo.com Idén 3735,94 euro jövedelem adómentes Csökkentse adóját legálisan ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Az adók mértékét az állam határozza meg, és bármilyen adókulcsot is vezetnek be, az emberek többsége valószí­nűleg csak akkor lenne igazán elégedett, ha hirtelen eltöröl­nék az adókat. Mivel ez nem lehetséges, sokan arra töre­kednek, hogy minél kisebb összeget vezessenek el a közös kasszába, a legnagyobb speku­lánsok pedig teljesen igyekez­nek kibújni az adófizetés köte­lezettsége alól. Nem árt tuda­tosítani, hogy az adót legálisan is lehet csökkenteni. Erre az al­kalmazottak, a diákok és a vál­lalkozók számára egyaránt van lehetőség: élni kell az adómen­tes összeg lehetőségével. Az adómentes rész januárban vál­tozik, attól függően, hogyan módosul a létminimum. Az utóbbi tavaly június 30-áig 194,58 euró volt, 2013. július 1-jével 198,09 euróra emelke­dett. Az adómentes összeget csak aktív jövedelemből - vagy­is alkalmazotti fizetésből vagy vállalkozásból származó bevé­telből - lehet leszámítani. Ha valaki nyugdíjasként tavaly egész évben nyugdíjat kapott, csak az egész évi járandóság és az adómentes rész közötti kü­lönbséget érvényesítheti. Az adómentes rész összege az adott évben szerzett jövede­lem nagyságától függ. Ha az adóalap alacsonyabb vagy megegyezik a létminimum 100-szorosával, az adómentes rész a létminimum 19,2-szere- sének felel meg. Mivel tavaly a létminimum 194,58 euró volt, a 2013-ra vonatkozó, 3735,94 eurónyi adómentes minimumra azok jogosultak, akik éves adó­alapja nem haladja meg a 19 458 eurót. Ha az adóalap maga­sabb a létminimum 100-szoro- sánál, az adómentes rész foko­zatosan csökken. Azok eseté­ben, akik tavalyi adóalapja meghaladja a létminimum 100-szorosát (19 458 eurót), az adóalap nem adóköteles részét a következő képlet szerint szá­mítják ki: (44,2xlétminimum) - (adóalap/4), vagyis a 2013-as létminimum behelyettesítésé­vel: 8600,436x (adóalap/4). Minél magasabb jövedelme volt valakinek, annál alacsonyabb adómentes részt tud leszámol­ni. Amennyiben a kiszámított összeg kisebb nullánál, az al­kalmazott nem jogosult semmi­lyen adómentes részre, és a tel­jes fizetéséből adózik. A dolgozó szülők adóbónus- szal csökkenthetik az adójukat. Összege tavaly júliusig minden gyermek után 21,03 euró volt, júliustól ez 21,41 euróra emel­kedett, az egy gyerek után ér­vényesíthető egész 2013. évi adóbónusz 254,64 euró. Az alkalmazottak első ízben csökkenthetik az előző évre vonatkozó adóalapjukat a nyugdíj-biztosítási rendszer III. pillérébe befizetett önkéntes összegekkel is. így az adóalap 2 százalékának megfelelő részt, idén legfeljebb 943,20 eurót lehet leírni. Ha a házastársak valamelyi­kének nagyon alacsony vagy egyáltalán nincs jövedelme, a másik házastárs csökkentheti az adóalapját a házastársra vo­natkozó nem adóköteles résszel. A konkrét összeg az il­lető jövedelmétől függ. Ha az adóalap az aktuális létmini­mum 176,8-szorosának megfe­lelő - 34 401,74 euró- vagy annál alacsonyabb összeg, a jö­vedelem nélküli házastárs után az adóalapból leírható a létmi­nimum 19,2-szerese, azaz 3735,94 euró. Erre az összegre azok jogosultak, akiknek adó­alapja nem lépi túl a 34 401,74 eurót. Ha az adóalap megha­ladja az időszerű létminimum 176,8-szorosát, a házastársa vonatkozó adómentes részt a következő képlet alapján kell kiszámítani: (63,4xlétmini­mum) - (adóalap/4), a 2013-ban érvényes létmini­mum behelyettesítése után: 12 336,372 - (adóalap/4). Ha a kiszámított összeg nulla vagy annál kevesebb, a jövedelem nélküli házastárs után nem ír­ható le semmi az adóalapból. Ha a házastársnak mégiscsak van valamüyen bevétele, azt le kell vonni az adómentes rész­ből. A házastárs esetében saját jövedelemnek számít az a be­vétel, melyből járulékot fize­tett. (sza) ; r. §pa daň z pridanej hodnoty - általános forgalmi adó (röv.: áfa) daň z príjmov fyzickej osoby - személyi jövedelemadó (röv.: szja) daň z príjmov právnickej osoby - társasági adó daňová evidencia - adónyilvántartás fi dáňoýä povinnosť - adókötelezettség, adófizetési kötelezettség daňové priznanie - adóbevallás daňový výdavok - adófizetési szempontból elismert költség daňové licencie» daň z neúspechu ­veszteségadó, minlmáladó : retroaktivita - visszamenőleges hatályosság rt költ daňový základ - adóalap preddavky na daň - adóelőleg Hli tllÍTĽiTTOT m (Peter Žókovič illusztrációs felétele) Az adóbevallást a természetes személyek még mindig papíron készítik el ígggjg» P ’ Cľj J|M/‘ 3 A kormány vissza szeretné szorítani az offshore cégeket, 35%-os forrásadót vetett ki rájuk Változtak a jövedelemadóra vonatkozó előírások Az idei év elejétől a jöve­delemadó terén több vál­tozás történt - a kor­mány olyan intézkedé­seket léptetett életbe, amelyektől magasabb adóbevételre, jobb adó­zási fegyelemre számít. Összeállításunkban a legfontosabb változáso­kat foglaljuk össze. ÖSSZEFOGLALÓ Szinte minden jövedelem adóköteles - törvény szerint szolidaritásból egy bizonyos összeget a természetes és a jogi személyek egyaránt elvezetnek az államkasszába a közkiadá­sok biztosítása, a köztehervise­léshez való hozzájárulás céljá­ból, és az állam, illetve a helyi önkormányzatok pedig az adó­kat saját belátásuk szerint el­osztják az egyes ágazatok, in­tézmények között. Az adót naptári évenként, az összes jö­vedelem figyelembe vételével kell megállapítani és megfizet­ni, az adóbevételek folyama­tossága érdekében pedig adó­előleget kell fizetni. Arról, hogy mekkora jövedelemadót kell az államkasszába befizetni, a poli­tikusok döntenek. 2004-ben Mikulás Dzurinda második kormánya egykulcsos, 19 százalékos jövedelemadót vezetett be, amit Ficóék 2012 decemberében eltöröltek, ami­nek következtében tavaly janu­ártól a természetes személyek számára progresszív jövede­lemadó lépett érvénybe, és 19 százalékról 23 százalékra emel­ték a társasági adó mértékét. Egy évre rá, 2013 decembe­rében a Smer ismét módosí­totta a vonatkozó jogszabályt, aminek következtében idén január 1-jétől újabb változá­sok léptek érvénybe: egyebek mellett a korábbi 23 százalék­ról 22 százalékra csökkent a társasági adó, és bevezették a vállalkozásoknál a minimá- ladó intézményét, amelyet először majd az idei év ered­ménye alapján, a jövő éves adóbevalláskor kell először ki­fizetni. Az adólicencként is emlegetett minimáladó éves összege az egyes vállalati for­mák, illetve a cégek bevételé­nek függvényében 480 euró- tól 2880 euróig teljed. Az ellenzék élesen bírálta az új adókötelezettség bevezeté­sét, sokan alkotmányellenes­nek minősítették, a pénzügy­minisztérium szerint viszont segítségével vissza lehet szorí­tani az adóelkerülést. Felméré­sek szerint ugyanis a cégek több mint fele nem fizet társa­sági nyereségadót, mivel nem mutat ki nyereséget. Az intézkedéstől a szaktárca azt várja, hogy jövőre - az idei év eredménye alapján - mint­egy 112 millió euróval több be­vétel vándorol az államkasszá­ba. Stanislav Košút, a villamos energia előállításával és a kü­lönböző nyersanyagok feldol­gozásával összefüggő projek­> A i í­* ? HASZNOS TANÁCS Témánk: a jövedelemadó tekkel üzletelő egyik holding igazgatója szerint a licencek a hosszú távú projekteket meg­valósító cégek számára óriási terhet jelentenek. A szaktárca szerint viszont nem kell tartani az új adókötelezettségtől, a vál­lalkozók semmit sem veszíte­nek, mert a minimáladót az el­következő években leírhatják majd az adóalapjukból. Az év elejétől ugyancsak in­tenzívebben próbálnak har­colni az offshore cégek, vagyis azon adóelkerülők ellen, akik vállalkozásuk székhelyét va­lamelyik adóparadicsomba te­lepítették: rájuk 35%-os for­rásadót vetettek ki. Szakértők szerint azonban a szigorító in­tézkedés nem váltja majd va­lóra a hozzá fűzött reménye­ket. A pénzügyőrség számára már most is nehéz és bonyolult feladat szétbogozni a kompli­kált cégi kapcsolatok és a pén­zek külföldre áramlásának a hálózatát, valamint leleplezni az átutalások címzettjeit, úgy­hogy nehéz lesz behajtani a megemelt forrásadót is. A következő fontos változás a veszteséget termelő cégeket érinti: januártól a veszteséget nehezebb leírni az adóalapból - 7 év helyett ezt 4 éven belül meg kell tenni. Szakértők az intézkedést visszamenőleges hatálya miatt élesen bírálták: a 2010-2012-es veszteségek­re is vonatkozik, melyeket a cégek még nem győztek leírni az adójukból. A szaktárca sze­rint viszont a 2010-es veszte­séget még a régi feltételek mellett, 7 év alatt lehet le­számítani. A minisztérium az intézkedéstől 2014-ben 35 millió euró bevételt remél, (sza, hn)

Next

/
Thumbnails
Contents