Új Szó, 2014. február (67. évfolyam, 26-49. szám)

2014-02-20 / 42. szám, csütörtök

A nap száma: tovább folytatódhat a forint gyengülése, rövidesen egy euróért akár forintot is kaphatunk a TVfelvetel ijőpoqtja: 16 órától 2014. március 22-én GÁLA a TVfelvétel időpontja: 18 órától 2014. március 23-án Észak-Komáromi a GÁLÁN Városi Művelődési Központ fellépnek: Hradná i, Komárno a Notasztár győztesei Jegyelővétel és info: Bangó Margit +421905892579 Tárnái Kiss László +421903 445 710 Budai Beatrix ^ Hatvani Kiss Gyöngyi MadáchköI,yvesbolt: » B. Tóth Magda +421907340465 § Ifi. Sánta Ferenc www.music-art.sk E s 4. oldal Hasznos tanács, 8-9. oldal Februártól több járulékot kell fizetni A vállalkozók terhei havi átlag­ban 4,5 euróval emelkednek Huszonhárom új villamos Kassán 33 millió euró árán korszerűsí­tik a kassai tömegközlekedést UDVAR Tel végen a gyümölcsösben növénytermesztés uVessünk r korai zöldségeket! Ukrajnai politológusok szerint a fokozódó erőszak miatt széteshet az ország A forrongó Ukrajnán a világ szeme Kijev/Pozsony. A keddi ukrajnai zavargások 26 áldozata közül 19-en lőtt sebek következtében vesztették életü­ket. A sebesültek száma meghaladja az ezret. Az ukrán kormány puccskísérlettel vádolta meg az ellenzéket, a biztonsági szolgálat terroristaellenes műveletet indít. ÖSSZEFOGLALÓ Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) bejelentette, „terroris­taellenes műveletet” indít az or­szágban a radikális csoportok ellen, amelyek szerinte felelő­sek a Kijevben 26 halálos áldo­zatot követelő erőszak kiújulá- sáért. „A szélsőséges és radikális csoportok akcióikkal ukránok millióinak életét fenyegetik” - írta Olekszandr Jakimenko, az SZBU főnöke: „A biztonsági szolgálat és az ukrajnai terrorel­lenes központ ezért úgy dön­tött, hogy terroristaellenes műveletet indít, mivel több mint 1500 lőfegyver és 100 ezer lőszer került bűnözők kezébe”. Viktor Janukovics ukrán el­nök úgy vélekedett, az ellenzék „túllépte a határt” azzal, hogy fegyverbe szólította az embere­ket. A bűnösöket felelősségre fogják vonni - hangoztatta. Moszkvában ugyancsak állam­csínykísérletnek minősítették mindazt, ami Ukrajnában tör­ténik. Az orosz államfő szóvivő­je közölte: határozottan elítélik a szélsőségesek erőszakos fellé­pését, Vlagyimir Putyin orosz államfő telefonon beszélt Vik­tor Janukoviccsal. A keddi véres utcai harcokkal összefüggésben államcsínykísérlet miatt nyo­mozást indított az ukrán titkos- szolgálat „egyes politikusok” el­len. A Viktor Janukovics által irányított vezetés a Vitalij Klics- ko ellenzéki vezető körül tömö­rülő ellenfeleit teszi felelőssé a legalább 26 halottat követelő súlyos zavargásokért. Az állam­fő az áldozatok emlékére mára országos gyásznapot hirdetett Ukrajnában: valamennyi állami épületen félárbocra eresztik a zászlókat. Ukrajnai politológusok arra figyelmeztetnek, az erőszak el­harapódzása az ország szétesé­sével fenyeget, és sokan közü­lük a súlyos gazdasági gondokat kezelni képes, független szakér­tői kormány létrejöttében látják a válságból kivezető kiutat. Va­dím Karaszev szakértő úgy véli, „a Nyugat most sokkos állapot­ban van. Arra nem számított, hogy dugába dőlnek a tárgyalá­sok a Majdan és az államfő között”. Miroslav Lajčák szlovák kül­ügyminiszter tegnap tájékoz­tatta a kormányt az Ukrajná­ban zajló eseményekről, ezért Robert Fico úgy döntött, hama­rosan összeül a szlovák Bizton­sági Tanács. A miniszterelnök közölte, a kormányt is nyugta­lanítják a kijevi cselekmények. Szlovákia legfeljebb néhány száz ukrán menekültet lenne képes befogadni. Az ukrajnai helyzetben az a legrosszabb, hogy egyik fél sem hajlandó meghátrálni, véli Ivo Samson biztonságpolitikai elemző. „A tüntetők a Nyugat, a kormány­erők Oroszország segítségében bíznak” - magyarázta Samson. További részletek a 6. oldalon. (TASR, MTI, vps) Csatatér. Pattanásig feszült a helyzet a kijevi Majdanon. (SITA/AP) NAHAT! Világító rénszarvasagancsok Helsinki. A sötétben világító permettel fújják be a rénszarva­sok agancsait Finnországban, hogy megelőzzék az állatok és az autósok ütközéséből eredő, főleg a téli időszakra]elemző bal­eseteket. Aszemfülesek egyelőre csak az ország északirészén ta­lálkozhatnak fénylő agancsé jószágokkal. „Reményeink szerint a módszer hatékonynak bizonyul, idővel a régió összes rénszar­vasát befújhatjuk, a fiatal állatoktól kezdve az idősekig” - mondta Anne Ollila, a finn rénszarvaspásztorok egyesületének vezetője, aki szerint a rénszarvasok és az autósok véletlen talál­kozásából eredő balesetek száma évi 3-5 ezer között mozog. A társaság jelenleg két fényvisszaverő permetet tesztel az állatok agancsán és bundáján, azt vizsgálva, afestékanyagok mennyire állnak ellen az időjárási feltételeknek. (MTI) Björndalen 8. olimpiai aranyát nyerte, nincs nála jobb a téli olimpiákon Csak a 11. a szlovák hokiválogatott Kiküldött munkatársunk, Bőd Titanilta jelenti Szocsiból A szlovák jégkorong-váloga­tott számára a nyolc közé jutá­sért rendezett rájátszás jelen­tette a végállomást a szocsi téli olimpián - Cháráék 5:3-ra ki­kaptak a csehektől, s az elvárá­soktól jóval elmaradva a 11. helyen végeztek. A csehek elle­ni kedd esti mérkőzés után Vladimír Vűjtek szövetségi ka­pitány azt mondta, a nevezés „nem teljesen az ő ügye volt”, de a keret a lehető legjobban lett összeállítva. A szlovák vá­logatott ennél rosszabb helyen csak a 2002-es olimpián zárt, akkor tizenharmadik lett, majd néhány hónappal később meg­nyerte a világbajnokságot. A tegnapi nap hőse Öle Einar Björndalen volt, aki minden idők legsikeresebb téli olimpi­konja lett. Björndalen arany­érmes lett a vegyesváltóval, s történelmet írt. A norvég sílö­vőnek ez a nyolcadik ötkarikás aranya, mellette van még négy ezüstje és egy bronza, így az örökranglistán már megelőzi honfitársát, a sífutó Bjöm Dáhlie-t, aki nyolc aranyat és négy ezüstöt gyűjtött az olim­piákon. A szlovák váltó hatodik, pontszerző helyen ért célba, ez a küldöttség harmadik pontot érő eredménye Szocsiban. Olimpiai híreink a 19-21. oldalon. WtKEMEMi Jarábik Balázs külpolitikai elemző Mi volt az, ami ismét ekkora lö- ketet adott az ukrajnai események­nek? A megállapodás töré­kenynek bizonyult. Az el­lenzék és a Majdan meg­próbált nyomást gyakorol­ni a parlamentre a 2004-es alkotmány elfogadása vé­gett, és nem tudjuk, hogy volt-e egyáltalán megálla­podás a kormány és az el­lenzék közt. Szerintem nem. És ezért a nyomásgya­korlás rossz lépésnek bizo­nyult, mert a frusztráció a békés felvonulást összecsa­pásokká változtatta. Az el­nök nemvállalsemmiértfe- lelősséget, ami az ő szem­pontjából érthető is, hiszen alétéértküzd. Mi jöhet ezután? Pol­gárháború? Két fontos kérdés van: hogyan viselkednek a kö­vetkezőkben a régiók, és egységes marad-e a hadse­reg, amelyet már kezd be­vetni az elnök. Ha Nyugat- Ukrajna azt mondja, hogy vége, elég ebből, és átveszi a hatalmat, akkor azt Janu­kovics valószínűleg le akarja majd tömi, még­hozzá hadsereggel, így a hadsereg integritásán előbb-utóbb nagyon sok fog múlni. Mi várható el a szom­szédos országoktól? Dolgozni a legjobb politi­kai megoldáson, és készülni a legrosszabbra. Ha ugyanis a konfliktus eszkalálódik, megjelennek majd a mene­kültek a szlovák, magyar és alengyelhatáron. (vps) 08 9 771335 705045 AKTUÁLIS JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK USD GBP CZK HUF PLN HRK A Y A A A A 1,3745 0,8251 27,430 313,26 4,1734 7,6678 IDŐJÁRÁS NÉVNAP ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS Dontoen felhős, borult idő Telefon: A hőmérséklet 6 és 9 fok között alakul. Aladár 02/323 77 777

Next

/
Thumbnails
Contents