Új Szó, 2014. február (67. évfolyam, 26-49. szám)
2014-02-15 / 38. szám, szombat
PRESSZÓ ■ 2014. FEBRUAR 15. www.ujszo.com INTERJÚ 15 m Cristiano Banti: :k Galilei a római inkvizíció előtt :n t. ik tottak. Csakhogy a tudós elkövetett al egy taktikai hibát: nézeteinek népszerűsítésére írt egy könyvet Párbe- é- szédek címen, amelyben a két főhős :k vitatkozik: az együgyű a ptolemai- í- őszi, az okos a kopernikuszi világai kép mellett érvel. Tekintve, hogy i- valóban hosszas vita folyt korábban i, Barberini és Galilei között a kérdésről, a tudós ellenségei könnyen el- >- hitették a pápával, hogy ő a mű ne- :- gatív főhőse, ezt a gyalázatot pedig 1- nem tűrheti. Az áskálódásnak meg n is lett az eredménye: az agg tudóst n 1633-ban az inkvizíció elé idézték, .- perbe fogták, tanainak visszavonására kényszerítették, ellenkező esetben akár halálra is ítélhették volna. A legenda szerint az ókori világnézet melletti tanúságtétele után mondta a nevezetes mondatot: Eppur si muove, azaz mégis mozog, mármint a Föld. De ez a koncepciós per sem tudta gátját szabni az új gondolatok elterjedésének. Annál is inkább, mivel 1642-ben, Galilei halálának évében megszületett Isaac Newton, aki Principia című hatalmas művében új alapokra helyezi a fizikát, minden tekintetben igazat adva dicső olasz elődjének. A Vatikán azért nem adta meg magát könnyen: a 19. századig kellett várni, míg engedélyezte a felforgató eszmék terjesztését. Amivel csak elindult egy folyamat: nyilvánvalóvá vált, hogy Galileit fel kell menteni a vádak alól, teljes körű elégtételt szükséges szolgáltatni számára. Ami meg is történt, méghozzá 359 évvel a nevezetes per után: II. János Pál pápa 1992. október 31-én sajnálkozását fejezte ki a Galileit ért sérelmek miatt, és megsemmisítette az inkvizíció elmarasztaló ítéletét. Ozogány Ernő Dosztojevszkij regényhős testvérek MAGYAR FESTŐK Sül HÁRY GYULA Zalaegerszegen született 1864. szeptember 20-án. Meghalt Budapesten, 1946. június 3-án. Tanulmányait a Mintarajziskolában, Greguss János növendékeként, később Lotz Károly Mesteriskolájában végezte. Illusztrációival az 1880-as években szerzett hírnevet, művei a következő három évtizedre keresett illusztrátorrá tették. Számos pályázaton nyert díjakat iparművészeti terveivel. Az 1890-es évektől a Műcsarnok tárlatain olaj és akvareli tájképeit állították ki. Régi budai házakról, terekről, városrészekről készített grafikákat, festményeket, melyeket finom aprólékossággal dolgozott ki. 1900 és 1920 között a rajz tanszék adjunktusa és az alakrajz előadója volt a Műegyetemen. Munkáit a Magyar Nemzeti Galéria és a Történeti Múzeum őrzi. Lyka Károly írja Háryról: „A mélabú árnyai lebegnek a hegyoldalba fészkelt és egymásra könyöklő eme kis házak fölött, melyek mögött föl van emelve a bontó csákány, hogy ledöntse falaikat és szétszórja avult köveiket. E köveket a házak építői egykoron Budavára büszke palotái és török mecsetei romjaiból hasogatták és úgy építették bele házaik falába. Most szerte fognak szóródni; talán kaviccsá töretni, hogy a gyárak udvarainak talaját tatarozzák velük. A minden emberi dolgok hívságának szomorú tanulsága szólal meg az utcákban. És már ezért is helyesen cselekszi a város hatósága, hogy e régi utcák utolsó képét megörökítteti. Az emlékbe iktatás eme gyöngéd munkáját oly érző művész kezeire bízta, mint amilyen Háry Gyula. Jó lélekkel mondhatjuk, hogy Háry Gyula rajzolóművészeink egyik legjelesebbike." Rengeteg élményem van, és jó felidézni őket Ábrahám Edit színművész 16 éve alakítja a Barátok közt egyik főszereplőjét, Berényi Claudiát. Most - ideiglenesen - búcsút int a szerepnek. Terveiről is kérdeztük. izenhat év hosszú idő, a kezdeti gárdából már csak néhányan maradtak. Melyek a legkedvesebb emlékei a sorozatból, és a kollégák közül szakmailag, emberileg kik állnak önhöz a legközelebb? Nagyon szerettem a Szombat esti lázt, végre olyan oldalamról ismert meg a közönség amelyet nem feltételezett rólam. Valóban nagyon sok idő telt el a kezdetek óta, ezalatt a sorozat is tökéletesebbé vált, és a színészek is jobban értik a sorozat nyelvét. Nem könnyű naponta leültetni a nézőket a képernyő elé, nagyon érdekes történeteket kell írni, hogy ez mindig megtörténjen. A legszebb emlékem a sorozat indulásához kötődik, amikor mindannyian lázban égtünk, a kezdés öröme fűtött mindenkit, és nagyon nagy szeretettel voltunk egymás iránt. Ilyet addig soha nem éreztem! Mostanra a kezdeti csapatból csak páran maradtunk, mindenkivel jó kapcsolatban vagyok, de akivel a legrégebben a legjobb viszonyban vagyok, az Kiss Ramóna. O a sorozatban az unokahúgomat játszotta, de úgy érzem, mintha fogadott lányom lenne. Természetesen rengeteg szép emlékem van a forgatásokról. A régebben távozott szereplők tartják a kapcsolatot a stábbal? Napi szinten nem nagyon tartjuk a kapcsolatot, de egy- egy születésnap kapcsán azért időnként összefutunk, na meg a közösségi oldalakon keresztül azért mindig képben vagyunk. És néha telefonon beszélgetünk. Mi lehet az oka annak, hogy a Barátok közt áll rendszeresen a nézettségi rangsorok élén, még hollywoodi filmek tv-premier- jét is megelőzve? Nem csodálkozom ezen, hiszen az évek alatt olyanok lettünk, mintha családtagok lennénk. A történet is olyan, hogy akármelyik családban játszódhatna, na persze nagyon fontos, hogy az átlagosság szintjéről mindig felül tud emelkedni a sok izgalmas eseménnyel. Fel tudna idézni néhány különösen érdekes forgatási napot? Melyek voltak a legemlékezetesebb jelenetek? A 16 év alatt nagyon sok szép pillanatot élhettem meg, színészileg sokat gazdagodtam általuk. Különösen a Miklóssal forgatott jeleneteimet szerettem, mert mindig igazi színészi feladat volt eljátszani a gonoszt, de a különböző családtagokkal megélt emberi kapcsolatokat is nagyon szerettem. Az egyik emlékezetes esemény Miklóssal az elrablásom volt, amikor betuszkolt egy autó csomagtartójába, vagy amikor bezáratott egy pincébe. De volt, hogy mérget tett a gyógyszeres üvegembe. Az összes gonoszságot elkövette ellenem, de civilben mindig jó viszonyban voltunk és jókat nevettünk. Ami még nagyon vicces volt, az az a jelenet, amikor torta robbant az arcomba. Az tényleg nagyon ütős volt, a szó szoros értelmében, a tejszínhabbal együtt jó adag piskótát is kaptam az arcomba, szemembe, és nagyon komikusán néztem ki. Akár egy cirkuszi bohóc, ez pedig Claudia figurájától elég messze áll. Ja, és még olyan is történt egyszer, hogy Vili bácsi műfogsora a levesemben landolt, mert egy bokszmeccsen véledenül ő kapott egy balegyenest. Szóval rengeteg élményem van, és jó felidézni őket! Várható a megjelenése más RTL-produkciókban? Esetleg van más filmes, televíziós, rádiós vagy színpadi felkérése? Nagyon szerettem a Szombat esti lázt, végre olyan oldalamról ismert meg a közönség, amelyet nem feltételezett rólam, és személyesen engem ismerhettek meg belőle, a civil énemet. Ezzel, úgy tűnik, nagyon beloptam magam a nézők szívébe. Egyelőre nem kaptam felkérést más produkcióra az RTL-nél, de még nagyon rövid ideje nem forgatok, és még egy darabig adásban vannak a leforgatott jelenetek. Természetesen, ha valami jó feladatot kapnék, nem mondanék nemet, de erőltetni sem fogom. Hogyan tölti napjait, ha már nem forgat új epizódokat? Már egy ideje nem dolgozom, végre nem kell korán kelni, magam osztom be a napomat. Igyekszem úgy alakítani, hogy hetente háromszor tudjak tornázni, egyelőre otthon, de tervezem, hogy beiratkozom jógára. Két hete pedig angolt tanulok újrakezdőként, heti 2 alkalommal 3 órát. Emellett ott a háztartás és a barátnőkkel is többet tudok együtt lenni. Úgyhogy ügyesen kell gazdálkodnom az idővel, de tudatosan igyekszem lassítani a tempón, hiszen éppen a megterhelő munka miatt léptem ki a sorozatból. Tudomásom szerint gyermeke, ifj. Ando- rai Péter sikeres zenei karrierbe kezdett, de színházi előadásban is látható. Menynyire motiválta a pályára, hogy mindkét szülője színész? Készül-e esetleg közös produkció? Péter sokáig nem akart művészpályára lépni, teljesen más irányba orientálódott. A zene mindig is érdekelte, évekig tanult zongorázni, mégis bölcsészként végzett. Később kezdett érdeklődni a színészet iránt, bár igazából énekes akart lenni. Két évvel ezelőtt megjelent saját CD-je Fénnyel szemben címmel. Elvégezte a Madách musicalstúdiót, mostantól színész-énekes. Saját zenekara is van, készülnek a fellépésekre és Karinthy Ferenc Gellérthegyi álmok című darabjának férfi főszerepében debütált. Közös produkcióra egyenlőre nem készülünk, de ki mdja, mit hoz az élet. Posta Ákos István