Új Szó, 2014. február (67. évfolyam, 26-49. szám)
2014-02-12 / 35. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. FEBRUÁR 12. DlGlTÁLlA 17 Repülő robot lesz a postás Duhajban. Az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb városában már a jövő évben csúcstechnológiás eszközökre cserélnék az emberi postásokat. A helyi kormányzat bejelentése szerint egyelőre csak hivatalos iratok, így jogosítványok, személyi igazolványok és más engedélyek eljuttatását végeznék áronokkal. A rendszer négy rotorral felszerelt, akkumulátoros áronokat fog használni, amelyek fél éven át tartó tesztelése várhatóan még az idei év közepén megkezdődik. Az éles üzem ennek köszönhetően már jövőre megkezdődhet. A postás drónok első prototípusát már be is mutatták, a Sky News fotót is közölt erről. Ezeket úgy építették fel, hogy a címzett retináját és ujjlenyomatát is képes legyen azonosítani, így lehetséges megakadályozni, hogy a személyes okiratok illetéktelenek kezébe kerüljenek. Azt még nem tudni, hogy a drónok automatikusan, vagy emberi irányítással közlekednének, és azt sem, hogy miként teszik alkalmassá a gépeket a rendkívüli meleg és a homokviharok elviselésére. (Fotó: Amazon) A keresőóriás indokolatlanul, helytelenül a saját szolgáltatása felé terelte az internetezőket Engedett a Google az EU-nak A bizottság tavaly márciusban közölte a Google-lal, hogy üzletpolitikájában négy dolgot kifogásol (Képarchívum) Az ellene folyó trösztellenes vizsgálat keretében a Google elfogadta, hogy ha honlapján saját specializált keresőszolgáltatásokat kínál, akkor riválisai ajánlatainak is helyet ad - közölte az Európai Bizottság. MT1-HÍR Az amerikai keresőóriás hoteleket, éttermeket vagy egyéb termékeket, szolgáltatásokat felkutató keresőszolgáltatása mellett a cég három, objektív szempontok alapján kiválasztott versenytársának biztosít majd helyet a honlapján, a kötelezettségvállalás pedig az Európai Gazdasági Térség, az EU tagállamai mellett Izland, Liechtenstein és Norvégia területén, ötéves időtartamra szól, írja az MTI. „Úgy vélem, hogy a Google- től hosszú és nehéz tárgyalásokat követően kapott legújabb javaslat eloszlatja a bizottság kételyeit. Anélkül, hogy gátolná a Google-t szolgáltatásai fejlesztésében, lehetőséget teremt a felhasználók számára, hogy összemérjék a cég kínálatát más versenytársakéval, és a számukra legmegfelelőbbet válasszák” - vélekedett brüsszeli sajtótájékoztatóján Joaquín Almunia, a bizottság versenyjogi biztosa. A bizottság tavaly márciusban közölte a Google-lal, hogy négy dolgot kifogásol üzletpolitikájában, mert úgy véli, hogy ezek által visszaél piaci pozíciójával. Ezek egyike volt, hogy a Google a keresési találatok között saját specializált keresőszolgáltatásait rejtette el oly módon, hogy a felhasználó számára nem volt azonnal egyértelmű, hogy a Google saját szolgáltatását hirdeti a találatok között, miközben a versenytársak hasonló kínálata nem úgy vagy egyáltalán nem kapott helyet az oldalon. Ezzel Brüsszel szerint a Google indokolatlanul, helytelenül a saját szolgáltatása felé terelte az internetezőket, miközben kiszorította versenytársait. A bizottság emellett azt is kifogásolta, hogy specializált keresőszolgáltatásaiban az amerikai vállalat más honlapokról származó tartalmat hozzájárulás nélkül használt fel, valamint olyan megállapodásokat kötött, amelyben a szerződő feleket arra kötelezte, hogy a Google-nél hirdessenek, valamint, hogy a hirdetőket a szerződések a Google-höz kötötték. A bizottság közleménye arra is kitér, hogy az amerikai vállalat korábban már ígéretet tett a másik három megfogalmazott aggály orvoslására. Brüsszel azt is közölte, hogy miután a Google a bizottság által elfogadható javaslatot tett a problémák rendezésére, a brüsszeli testület most megküldi az amerikai keresőóriás ajánlatát azoknak, akik panaszt tettek a Google versenykorlátozó magatartása miatt, majd miután ők is kifejtették álláspontjukat, dönt arról, hogy a Google által tett ajánlatot jogilag kötelező érvényűvé nyilvánítja. Nem új ötlet, hogy az iWatchban mozgási energiával is töltenék az akkumulátort Február 24-én jelenik meg az újdonság Két modell jön a Samsung Galaxy S 5-ből INDEX-HÍR A Samsung már kiküldte a meghívókat a sajtónak (köztük az Új Szó szerkesztőségének is) a február 24-ei eseményre, amelynek az Unpack 5 nevet adták, arra utalva ezzel, hogy ekkor mutatják be a következő csúcstelefonjukat, a Galaxy S5-öt. A bemutatót a barcelonai mobilkongresszusra időzítik, amikor a szakma legfontosabb szereplői összegyűlnek. A Samsung Unpack eseményeit csak nagyszabású bemutatókra szokták használni, ezért gondolják sokan azt, hogy a Galaxy S5-ről lehet szó. Az 5-ös szám is ezt erősíti meg. A Samsung még januárban megerősítette, hogy március-április körül dobják piacra a mobilt. A hírek szerint a dél-koreai gyártó két változatát mutatja be a Galaxy S5-nek, mindkettőnek 5,2 hüvelykes lesz a kijelzője és műanyag a háza. A Prime modell kijelzőjének 1440x2560 pixeles lesz a felbontása, a Standard modellnek 1080x1920 pixeles. A Prime-ba 32 bites nyolcmagos Samsung Exynos 5430 processzor, a Standardba 32 bites négymagos Snapdragon 800 kerül. Mindkét változatba ujjlenyomat-olvasót, 3G RAM-ot, 16 megapixeles kamerát és 2 megapixeles előlapi kamerát tesznek, támogatni fogják a 3D mozdulatokkal való navigációt, valamint 2850 mAh-es lesz az akkumulátoruk. A Samsung Galaxy S4-es nagy siker volt (Képarchívum' • • Áprilisra várják a Google Nexus 8-at Idő előtti modellfrissítés Napelemes lesz az Apple okosórája? INDEX-HÍR Egy New York Timesban megjelent cikk újabb érdekes, de meg nem erősített információkkal bővíti a továbbra is titokban tartott iWatchról szóló találgatáshalmot. A legfurcsább ötlet, hogy a beszámoló szerint az Apple okosórája a napenergiát is hasznosítja majd. A napilapban megjelent cikk szerint az Apple a napelemes és a drót nélküli akkumulátortöltést is tesztelte az okosóra tervezése közben. A drót nélküli megoldás a máshol, például a Nokia Lumia 920-asban már gyárilag alkalmazott mágneses indukció elvén alapulna. A napenergiát viszont nem külön az órához csatolható panelen keresztül szívná magába az óra, a tervezők a kijelzőbe építenének egy speciális réteget. Szintén nem új ötlet, de modern kütyüknél és okoseszközöknél viszonylag ritkán használt megoldás, hogy az iWatchban mozgási energiával is töltenék az akkumulátort. A kar mozgásából fakadó kinetikus energiát már hagyományos karórákban is felhasználták. A kézmozdulatok hatására forgó rotor áttételeken keresztül egy mágneskereket forgat egy tekercs előtt, amiben így áram indukálódik. Az Apple a megoldás egy saját változatára 2009-ben nyújtott be szabadalmi kérelmet. A fenti megoldások egyenként is segíthetnek az okosórák legnagyobb problémáján azzal, hogy az amúgy (a telefonokhoz hasonlóan) egynapos töltöttsé- get meghosszabbítják valamennyivel. A riport a korábban már emlegetett hajlított kijelzős pletykát is megismételte. A New York Times szakírói Tony Fa- dellt, az iPod egyik tervezőjét is megszólaltatták, aki megerősítette, hogy az Apple hosszú éveken át kísérletezett, hogy poten-‘ sebb akkumulátorokat szerelhessen a termékeibe. A napenergia már akkor is a lehetőségek között volt, de nem értek el vele átütő sikereket. ÖSSZEFOGLALÓ A tajvani Digitimes technológiai hírportál szerint már április elején a boltokba kerülhet a Google új táblagépe. A nem megerősített értesülés szerint a készülék nagyobb lesz elődjénél, mivel nem hét-, hanem nyolccolos kivitelben gyártják majd. A hírportál úgy tudja, hogy a tavaly nyáron debütált Nexus 7-hez hasonlóan a Nexus 8-at is az Asus fogja gyártani. Az új modell valószínűleg a tavaly a karácsony előtt megérkezett LG G Pad 8.3-hoz és az iPad Minihez hasonló méretű lesz. A Digitimes szerint azért növelik az érintőképernyő méretét, hogy az eszköz ne a hatcolos kijelzővel felszerelt tep- simobiloknak jelentsen konkurenciát. Bár a tavaly kiadott, 2013-as Nexus 7 még nem számít elavult konstrukciónak, a portál forrásai szerint a készülék nem elég kelendő olcsóbb riválisainak intenzív piaci jelenléte miatt. A portál szerint csak hárommillió darab fogyott a Google táblagépéből, és valószínűleg ezért kerül sor idő előtt a modellfrissí- tésre. (origo)