Új Szó, 2014. február (67. évfolyam, 26-49. szám)
2014-02-11 / 34. szám, kedd
20 Sport-xxii.téli olimpia ÚJ SZÓ 2014. FEBRUÁR 11. www.ujszo.com Ki küldött m u n katá rsunk, Bőd Titanilla jelenti Szocsiból Pljuscsenko az egyéni előtt a gerincét is fájlalja Két New York-i ellenőrzés után megérkeztek az NHL-es hokisok is a téli olimpiára A műkorcsolyázóké az első orosz arany BŐD TITANILLA S A házigazda oroszok első szocsi aranyérmüket az újonnan bevezetett műkorcsolya-csapatversenyben nyerték. Jevgenyij Pljuscsenko negyedik olimpiáján negyedik ötkarikás érmét szerezte, ezzel beállította a svéd Gillis Grafst- röm rekordját, aki szintén négy egymást követő olimpián állt dobogóra (mérlege három arany, egy ezüst). Az orosz csapat női versenyzője, a 15 éves Julia Lipnyickaja pedig az elmúlt 78 év legfiatalabb műkorcsolyázó olimpiai bajnoka lett. Az orosz csapat diadalát a helyszínen látta Vlagyimir Putyin orosz államfő is. A második helyen a kanadaiak, a harmadikon az amerikaiak végeztek. Best of Pljuscsenko A 31 éves Jevgenyij Pljuscsenko speciális kűrt készített az olimpiai szezonra. A legismertebb, legsikeresebb szabadprogramjainak zenéjét vágta össze, ebből állt össze a program, amit egyszerűen csak úgy nevezhetnénk: Best of Pljuscsenko. Amit viszont az oroszok klasszisa vasárnap Szocsiban mutatott, az jócskán elmaradt attól a teljesítménytől, amivel korábbi ötkarikás érmeit szerezte. Csak egy négyfordulatost ugrott, és a programja végén két ugrása csak duplára sikerült. Mivel azonban a többi országból nem a legjobb férfiversenyzők indultak a csapatverseny második részében, ez is bőven elég volt a győzelemhez. „Nem akartunk kockáztatni, tudtuk, hogy most egy négyfordulatos is elég lesz. Vár még rám egy verseny, akkor két négyfordulatost tervezek a körömben, mellé egy tripla axel, tripla flip kombinációt, és egy olyat, amit korábban még senki sem mutatott be a világon!” - nyilatkozta Pljuscsenko, aki második olimpiai aranyát nyerte. 2002-ben Salt Lake Cityben második lett Jagugyin mögött, Torinóban győzött, négy éve Vancouverben pedig Evan Lysacektől kapott ki. Lysacek Szocsiban kommentátorként van jelen, Pljuscsenko vénfejjelmégmindigversenyez. Igaz, a vasárnapi kűrök után többször megemlítette azt is, az utolsó ugrásoknál már fájdalmat érzett a gerincében, és „beszélnie kell az orvosaival”. Senkit nem lepne meg, ha az oro- szokkedvence végül visszalépne az egyéni verseny előtt - néhány hete maga Pljuscsenko is könnyelműen elkottyintotta, hogy létezik egy ilyen esetleges forgatókönyv. Igazi csapatszellem „Kit érdekel Pljuscsenko, amikor itt van Lipnyickaja?.” - tette fel a költői kérdést 1980 olimpiai bajnoka, Robin Cousins. Az oroszok Európa-bajnok csodalánya nem tud hibázni, az olimpiai jégen is ugyanolyan magabiztos, mintha csak egy edzésen lenne. Lipnyickaja nem nagyon mutatja ki érzelmeit, de fiatal kora ellenére jó előadó - az orosz közönség pedig különösen imádja. „Le sem tudom írni, milyen érzés volt a jégen. Nagyon boldog vagyok, hogy hozzásegíthettem Oroszországot az első aranyéremhez” - mondta Lipnyickaja. A csapatverseny a korcsolyázók számára is új volt - egy olimpiát nem lehet összehasonlítani a szezon végi bolon- dozós World Team Trophyval. A szocsi tapasztalatok azonban azt mutatják, az új versenyszám remek csapatszellemet alakított ki egy alapvetően egyéni sportágban. „Nagyon sokféle korcsolyázó alkotja az orosz csapatot, de nagyon erősek vagyunk” - vélekedett Dmi- trij Szolovjev jégtáncos, aki partnerével, Jekatyerina Bob- rovával a rövidprogramban kapott szerepet. „Elképesztő, mennyire összehozott minket ez a versenyszám” - jegyezte meg az ezüstérmes kanadaiak jégtáncosa, Kirsten Moore Towers, az amerikai jégtáncos Charlie White pedig hozzátette: „Drámai versenyvolt az elejétől a végéig. Ez volt az első csapatverseny, bizonyos értelemben történelmet írtunk.” A csapatérmet azonban senki nem fogja hosszú ideig ünnepelni, az egyéni versenyek már ma megkezdődnek a párosok rövidprogramjával. Pljuscsenko speciális kűrt készített az olimpiai szezonra (TASR/AP-felvétel) Hossa törött lábujjai játszik Tegnap az NHL-ben szereplő hokisok is megérkeztek Szocsiba, a téli olimpia helyszínére. Marián Hossa, a Chicago Blackhawks szlovák támadója egy rögtönzött tengerparti sajtótájékoztatón beszélt az első benyomásokról. KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNKTÓL Az olimpia előtti napokban tudtak még az NHL-es meccsekre koncentrálni? Már az olimpia járt a fejünkben, talán ezért is vesztettük el az utolsó meccset a Phoenix ellen. De az is közrejátszhatott ebben, hogy már két hete úton voltunk. Most is csak néhány órára ugrottunk haza, és már csomagolhattunk is megint, jöttünk az olimpiára. Sokan azt mondják, most van élete legjobb formájában. Ön is így érzi? Én csak igyekszem a saját játékomat játszani, és ha ez sikerül, akkor nagyon jól érzem magam, felszabadult vagyok. Ha még gólt is ütök, annál jobb. Mit szól hozzá, hogy két kulcsember, Marián Gáborík és Ľubomír Višňovský sem tud csatlakozni a csapathoz, mert nem épültek fel? Mariánnal többször is beszéltem, s mivel komoly sérülése, kulcscsonttörése volt, lehetett rá számítani, hogy az nem jön rendbe néhány hét alatt. Višňovský azonban már Hossa szerint gyönyörű volt a megnyitó rendszeresen pályára lépett a New York Islandersben az agyrázkódását követően. Nekem is volt már agyrázkódásom, ez nem egyszerű dolog. Mindig maga a játékos érzi, mennyire jött már rendbe, mekkora kockázatot vállalhat. Komoly veszteség a csapatunknak, hogy Višňovský nem lesz itt az olimpián, de előbb- utóbb mindenképp lett volna egy generációváltás. Most itt az alkalom, hogy a fiatalok megmutassák, mit tudnak. Mekkora jelentősége van Amerikában az olimpiának? Az olimpia ott is az érdeklődés középpontjában áll. Megnéztem otthon a feleségemmel a megnyitót a tv-ben, gyönyörű volt. Azon pedig csak ámulok, milyen szép az olimpiai park. Nem is számítottam ilyenre. Mit szól hozzá, hogy a téli olimpián rövid ujjú trikóban sétálgathat a szállás és a jégpálya között? Vancouverben is hasonló volt az idő. Azt vártam, hogy hűvösebb lesz, de nagyon kellemes az időjárás. Az olimpiával kapcsolatban központi kérdés a biztonság. Milyenek voltak az óvintézkedések a New York-i reptéren? Óriásiak. Két ellenőrzésen kellett átmennünk, és a második nagyon szigorú volt. Alaposan átvizsgálták a kézipoggyászunkat, néhány srácnál voltak valamilyen orr- vagy szemcseppek, azt sem vihették fel magukkafa gépre. Hányán utaztak a New York-i különgéppel? Az NHL-es játékosok nagy része ezzel a géppel jött. Összesen 180 személy volt a fedélzeten, de nem tudom, mennyi volt ebből a hokis, mert sok sportvezető is most repült, és több játékos hozta magával a barátnőjét, feleségét is. De nagyon kényelmes utunk volt, tágas repülővel utaztunk. A Bolsoj Jégcsarnok pályáját még az Európában játszó hokisok is óriásinak találják, a szűk pályákhoz szokott NHL-eseknek még nehezebb lesz hozzá alkalmazkodni. Egyelőre nem láttam a pályát, de olvastam, hogy Zdeno Chára is nagyollotta. És ha már neki túl nagy valami, akkor mit szóljunk mi? Mindenképpen a pályához alkalmazkodva kell kialakítanunk a taktikánkat. A szlovák csapatból már többen kiestek sérülés miatt. Önnel minden rendben van? Persze, fitt vagyok. Igaz, az egyik lábujjam el van törve, de már több meccset játszottam így, nem vészes. A korcsolyacipőben nem is fáj, kellemetlenebb, ha utcai cipőt viselek. Két-három hete még rosszabb volt, akkor az edzéseket ki is hagytam, de a meccseken jégre léptem. Nem állt fenn a veszély, hogy a klubja nem engedi el az olimpiára? Egyáltalán nem, mert nem komoly a dolog, és napról napra jobban érzem magam. SZOCSI NAPLO Zuhanyfüggöny II. BŐD TITANILLA Semmit nem fejlődtem London óta. Nem tudom magam klónozni, teleportálni sem. Továbbra sem tudok egyszerre két helyen lenni, és közlekedési eszközöket kell igénybe vennem, hogy A pontból B pontba jussak. Irány a biatlon. Busz a szállásomról a fő sajtóközpontba. Busz a fő sajtóközpontból a „hegyi”, azaz Gorkij Sajtó- központba. Busz a Gorkijtól a drótkötélpálya megállójába. Tizenöt perc utazás a függőkabinban (nem sokat ettem előtte, de az is hiba volt). Aztán kisbusz visz tovább a biatlonpálya sajtóközpontjába. Biztos vagyok ebben, mert kollégák már felderítették a terepet. Az éppen szolgálatot teljesítő önkéntestől azonban hiába tudakolom, hol szállhatnék fel erre a kisbuszra, tanácstalanul néz rám. Londonban folyton azt kérdezték tőlem, tudom-e, hogy hová megyek, és teljesen lázba jöttek, ha elmagyarázhatták az utat. Krasznaja Polja- nában más a helyzet. „Menjen jobbra/balra/egyenesen, és kérdezzen meg egy másik önkéntest!” Kérdezzen meg egy másik önkéntest! Amikor már negyedszer hallom ezt, kezd felmenni a pumpa, és vékony füstcsík szivárog a fülemből. Az ötödik önkéntes végül határozottan azt mondja, ilyenkor itt semmiféle kisbusz nem jár. Ez persze egyáltalán nem logikus, de az önkéntes annyira meggyőző, hogy eszembe sem jut ellenkezni. Tehát gyalog. Nem lehet messze, mondják a kollégák is, akikkel nekivágunk. Félúton már érezzük, nem volt jó döntés. A távolság tényleg nem nagy, öt-hatszáz méter. Ami nagy, az a domb, amin caplatunk felfelé. Hát legalább tudjuk, mire gondoltak a sílövők, amikor „brutális emelkedőkről” beszéltek. Lóg a nyelvünk. Néhány méterrel arrébb, egy biztonsági kerítésen túl suhannak el mellettünk a kisbuszok. Felérve szeretnék a földre rogyni, mint a biatlonosok a célban. Egy aranyérmet is igazán adhatnának. De még meg kell találnom a sajtórészleget. Megint meg kell kérdeznem valakit. „Megyiacentr? Hm.- néz rám bizonytalanul egy fiatal orosz önkéntes, majd körbemutat az egész stadionon, és diadalmasan kivágja: „Dag- gyetagye!” Kuzmina aranyérme aztán minden kényelmetlenséget feledtet. Huilafáradtan érek haza, de megáll bennem az ütő - a szobám ajtaja nincs bezárva. Nem lehet, hogy nyitva hagytam. Nem lehetek ennyire szétesve már az elején. Végigfuttatom az agyamon, mit vihettek el. Piszkos zokni, tiszta zokni, olimpiai plüssnyúl. Minden megvan. Aztán benyitok a fürdőszobába, és már tudom, hogy nem én hagytam nyitva az ajtót. A fürdőben fel van szerelve egy rúd, és rajta lóg a zuhanyfüggöny! És hiányzik egy tekercs vécépapír. MUNKATÁRSUNK SZOCSI ÚTJÁT A SLOMIK CÉG TÁMOGATTA. MP140085
