Új Szó, 2014. február (67. évfolyam, 26-49. szám)
2014-02-01 / 26. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2014. FEBRUAR 1. KÜLFÖLD 17 Szentpétervár fekete kenyere Csontig hatoló hideg a Néva partján. Hónak nyoma sincs a Palota téren. Szapora léptekkel indulok a Néva sugárút felé. entpétervár, mélyen a mínusz alatt. Tizenegy óra múlt és még most sincs reggel. Legalábbis nem a szó világos értelmében. Máshol jár a nap, fény helyett félhomály, majdhogynem sötét. Kazanyi székesegyház, Könyváruház, Gribojedov-csa- torna. Kezem a zsebben, nyakam behúzva. Fagyos a leheletem a levegőben. Nagy becsben tartott történelmi épület előtt állok a Szadovaja ulica és a Nyevszkij proszpekt sarkán. A város legfényesebb és legnagyobb választékot felvonultató csemegeboltja előtt. A Jeliszejev fivérek híres üzletháza ez, hirdeti a kinti emléktábla, pedig volt idő, amikor még a nevét is megmásították. Teljhatalmú szovjet atyafik, válogatott finomságokat, messzi földről behozott csodás ételeket, zamatos italokat megszokott elvtársak hatalmas táblát rakattak a bejárat fölé Gasztronom felirattal. Szerintük igazán ež illett a rendszerhez, ez a megnevezés, a Jeliszejev fivérek emlékét pedig a legszívesebben homokkővel dörzsölték volna ki az itt élők emlékezetéből. Nye udalosz! Nem sikerült! Rusztikus palotának is beillik a ház. G. V. Baranovszkij tervei alapján, gránitból épült 1902 és 1903 közön. Homlokzata fényes díszítésű, pompás tornyaival, erkélyeivel valósággal kiköveteli magának a figyelmet. Allegorikus bronzalakjai a külső falakon a Kereskedelmet, az Ipart, a Tudományt és a Művészetet testesítik meg. Száztíz évvel ezelőtt 5 millió rubelt emésztett fel az épület megalkotása. A ház alagsorában raktárak, hűtőhelyiségek és borospincék húzódtak egykor, félemeletén bankfiókot nyitottak, fölötte pedig - akkor még - Leningrád egyik legnépszerűbb színháza, aTyeatr Komegyii. A második emelet egy jókora étteremnek adott helyet, ha már a válogatotton finom áru a házon belül kínálta magát. És most nézzük a legendát. Pjotr Jeliszejev, a jaroszlavi kormányzóság szülöttje jobbágysorból felemelkedett kertészként dolgozott egy híres grófnál, de miután felköltözött Petyerburgba, valamikor a 19. század elején, beállt kereskedőnek. Jövedelmezőbb állást nem is találhatott volna. Gyorsan kitanulta, mit, honnan, hova és mennyiért - s főleg kinek, hiszen drága árut, paradicsomi finomságokat szerzett be a legtehetősebb réteg számára. Két fia, Grigorij és Sztyepan még messzebbre ment. Külföldről rendelték meg az árut, Európa nyugati országaiból. A spanyoloktól, olaszoktól, angoloktól, franciáktól, németektől. Természetesen mindenből a legjobbat. Bort például csak Madeira szigetéről és Bordeaux-ból importáltak. 1857-ben már saját üzletük volt, amelynek falait gyorsan kinőtték, ezért építtettek új házat a város szívében. Grigorij Jeliszejev halála után, 1892-ben fia, Grigorij Grigorjevics állt a cég élére, s az ő ötlete volt, hogy a Szadovaja ulica és Nyevszkij proszpekt sarkán egy hatalmas csemegeáruház kínálja mindazt a finomságot, amit a világ különböző pontjairól behozott az országba. Grigorij Grigorjevics 1917-ig maradt Szentpéterváron, a forradalom bukása után Franciaországba menekült, és ott is halt meg 1949-ben. A Jeliszejev élelmiszerházat azonnal államosították, és át is nevezték, csak épp a kínálat maradt a régi, hiszen az ország elöljárói megszokták a jót, s lemondani semmiképpen nem akartak róla. A pártelitet egyedül a pompás berendezés hagyta hidegen, a drága antik berendezésnek lába is kelt gyorsan, az új vezérkarnak elég volt, ha a gyomrát tömte tele, ami szemnek ingere, az a rend vörös őreit egyáltalán nem érdekelte. Mandarin, banán, ananász, kaviár és csemegekolbász innen került az asztalukra. Az ő érdekeiket is szolgálta tehát, hogy a bolt továbbra is működjön. A „gyarmatáru” - a bor, a kávé, a tea, a rizs, a sajt, a fűszer, az olívaolaj, a rum, a szarvasgomba - mindenkit lázba hozott, aki közel férkőzött a „közös asztalhoz”. Lenyűgöző szecessziós üzletházban küzd meg az étvágyával, aki betér a finomságok „versailles-i tükörtermébe”. A felújítás 2007- től öt évig tartott. A nyitás napján, 2012. január 1-jén be is jegyezték az épületet a város nevezetességeit számon tartó híres Vörös könyvbe. A zöld keretű, széles üvegablakok, a rengeteg tükör, a mesébe illő lámpák, csillárok különös hangulatot adnak a boltnak, a terem közepén álló óriási ananászpálmáról nem is beszélve. Van azonban egy párját ritkító érdekessége is az üzletháznak. Nyitástól zárásig, vagyis délelőtt tíztől este tízig élő zene fogadja a vásárlókat. Zenészeket azonban senki se keressen, a muzsika hangjai egy nyitott zongorából szólnak, amelyet komputer irányít, méghozzá úgy, hogy láthatatlan ujjak futnak a billentyűkön. Klasszikusok mellett válogatni vagy éppen ábrándozva nézelődni valóban nem mindennapi élmény. Ember legyen a talpán, aki mindennek ellent tud állni, s nem nyúl mélyen a zsebébe. Sajtok, sonkák, halak, sütemények, különleges ízesítésű vodkák, borok, likőrök, édességek szemet gyönyörködtető, s minden ízlelőbimbót megmozgató széles skálája a vitrinekben, de kávézni, teázni is lehet a boltban, legfeljebb nyel egy nagyot az ember, amikor fizetni fog, aztán a kijárat felé még halkan elereszt egy megjegyzést: „Na, Uram! Egyszer élünk!” Sokáig töprengtem én is, mivel ajándékozzam meg magam egy ilyen helyen. A kávé nem vonzott. A reggeli teán túl voltam. A frissen tartott, tengervízben úsztatott osztriga látványa nem hoz lázba. A süteményekről könnyű szívvel, sőt büszkén le tudok mondani. Déli tizenkettő előtt rosét sem kortyolgat az ember. Akkor mégis mi legyen az? A harmadik kör után a pékárunál horgonyoztam le. De nem a briósok, az illatos fonott kalácsok és a friss zsemlék miatt. A fekete kenyér, az fogott meg. Vettem is egyet, aztán még egyet abból a tégla formájúból. De még mielőtt a pénzemet elraktam volna, a gömbölyűből is kértem kettőt. Fizettem is majdnem ezer rubelt. Hogy mennyi az euróbán? Nem kevés. De a kenyér, Jeliszejevék fekete kenyere... hogy annak micsoda fenséges az íze! Szabó G. László
