Új Szó, 2014. január (67. évfolyam, 1-25. szám)

2014-01-08 / 5. szám, szerda

6 Kultúra ÚJ SZÓ 2014. JANUÁR 8. www.ujszo.com RÖVIDEN Jane Campion a cannes-i zsűrielnök Párizs. Az Oscar-díjas Jane Campion lesz a 67. cannes-i filmfesztivál nemzetközi zsűrijének elnöke. „Mióta 1986-ban rövidfilmjeimmel először érkeztem Cannes-ba, tanúja voltam annak, hogy a filmfesztiválok királynője hogyan vált sok szempontból még jelentősebbé. A cannes-i fesztivál nemcsak a sztárokat és a filmipart ünnepli, de a filmművészet új értéke­inek bemutatását is következetesen képviseli” - fogalmazott Campion. Az új-zélandi filmes öt éve az első női zsűrielnök a francia filmfesztiválon, és egyben ő az egyetlen női rendező, aki megkapta a cannes-i mustra nagy presztízsű fődíját, az Arany Pálmát 1993-ban Zongoralecke című alkotásáért. A Campion által írt történet a néma zongoristanőről, akit apja hozzákényszerít egy új-zélandi telepeshez, később a legjobb eredeti forgatókönyv Oscar-díját is elnyerte. (MTI) Golden Globe: Woody Allen életműdíjat kap A díjat átadó MTl-HÍR Los Angeles. Jennifer Law­rence és Robert Downey Jr. is a vasárnapi Golden Globe-gála díjátadói között lesz. A Holly­woodban dolgozó külföldi tu­dósítók szövetségének 71. díj­átadó ceremóniáján Kevin Ba­con, Colin Farrell, Urna Thur- man, Mila Kunis és Laura Dem is segít a díjak átadásában. A gála két háziasszonya a tavalyi siker után ismét Tina Fey és Amy Poehler lesz. A ceremóni­án közreműködő idei Miss Golden Globe-ot - aki rend­szerint egy híresség gyermeke - már szintén korábban meg­választották: ezúttal Sosie Ba­con, Kevin Bacon és Kyra sztárok Sedgwick lánya kapta a meg­tisztelő felkérést. A Golden Globe díjak idei esé­lyesei között emlegetik a színé­szek mezőnyében Meryl Stree- pet, az Augusztus Oklahomában főszereplőjét és Judi Denchet a Philomena - Határtalan szeretet című drámából, valamint Ro­bert Redfordot a Minden odavan című alkotás és Christian Bale-t az Amerikai botrány sztáij át is. A Cecile B. DeMille-élet- műdíjat a 78 éves rendező-for- gatókönyvíró, Woody Allen kap­ja, ám a filmes kerüli a díjátadó gálákat, így a hírek szerint most valószínűleg korábbi élettársa, számos filmje főszereplője, Di­ane Keaton veszi át helyette az elismerést. A díjátadók között lesz Colin Farrell és Laura Dem is (TASR/ AP-felvételek) Bohdan Sláma interjúkötetbe foglalta connecticuti beszélgetéseit pályatársával, Milos Formánnál Páratlan rendezői biblia Rendező faggat rende­zőt. Prágai rendező Amerikában letelepe­dett, Oscar-díjas kollégá­ját. Bohdan Sláma, a cseh filmes középnem­zedék egyik meghatáro­zó alakja keresi a titok nyitját. SZABÓ G. LÁSZLÓ Egészen pontosan azt: mi mindenre kell figyelnie egy rendezőnek ahhoz, hogy alko­tása tömegeket szólítson meg, maradandó értéket hordozzon, s az egyetemes filmművészet élvonalbeli műveinek sorát gazdagítsa. Bohdan Sláma (Vadméhek, Valami boldogság, A vidéki ta­nító, Négy Nap), a rotterdami, a San Franciscó-i, a rigai, a mont­reali, a San Sebastian-i, az an- gers-i, a cottbusi fesztivál díja­zottja, a rendezőként és forga­tókönyvíróként is Cseh Orosz­lánt nyert alkotó hétéves volt, amikor Milos Formán Oscar-dí­jas rendezővé vált Száll a ka­kukk fészkére című filmjével. „Egy titokzatos úr volt szá­momra - írja most megjelent könyve, a Hivatása: rendező előszavában szüleim látták és szerették a filmjeit, mi nem láthattuk, és éppen ez adott nekik kezdődő kamaszéveink­ben hatalmas szexepilt. Az idő­sebb fiúk, akiknek volt bátor­ságuk hosszú sörényt növesz­teni, kikerekedett szemmel meséltek arról, hogy valaki is­mer valakit, aki valóban látta a Hairt. Akkoriban jelentek meg ugyanis az első videolejátszó készülékek, amelyeket Nyugat­ról csempésztek be ismeretlen személyek, csakhogy nálunk, Opavában még senkinek sem volt ilyen.” A rendszerváltást követő években aztán minden For- man-film eljutott Sláma házi mozijába. 2008-ban pedig már ott ült világhírű kollégája New York-i lakásában, azóta pedig többször is találkoztak, de már Prágában. 2012 nyarán jött az Formán nem kerül meg egyetlen kérdést sem (Zuzana Mináčová felvétele) ötlet, hogy kamera előtt be­szélgessenek korunk egyik leg­jelesebb filmesével annak con­necticuti farmján. Formán nem is állított semmiféle akadályt kinti találkozásuk elé, így többnapos társalgásuk ered­ményeként született egy do­kumentumfilm - és ez a könyv, a Hivatása: rendező. Sláma kétszázhatvan olda­lon folytat kimondottan szak­mai diskurzust neves pályatár­sával, könyvét mégsem pusz­tán a szakmabeliek olvashatják nagy élvezettel, hanem azok is, akik „csupán” megszállott hívei a Ragtime, az Amadeus, a Val- mont, az Ember a Holdon, a Larry Flynt, a provokátor vagy a Goya kísértetei rendezőjé­nek. Minden szóba kerül kettő­jük között, ami egy film szüle­tésével kapcsolatosan lényeges kérdés. A dialógusok pontos­ságán, a színészválasztáson, a színészi munkán, a szereppel való azonosuláson, a kosztüm­próbákon, a sminken, a kame­rák elhelyezésén, a történet­mesélésen, a gégék megalkotá­sán, a világosításon, a hangef- fekteken, a jelmezek megkom- ponálásán, a rendezésen, a tempón, a jelenetek felépíté­sén, a valósághű ábrázoláson, a humoron át egészen a vágásig minden. Milos Formán nem kerül meg egyetlen kérdést sem. A lehető legapróbb részletesség­gel számol be rendezői tapasz­talatairól. A könyv utolsó olda­láig minden kártyáját felfedi, mégsem hihetjük egy pillanatig sem, hogy holnaptól - e párat­lan rendezői biblia elolvasása után - csupa értékes alkotás kerül majd a mozikba, hiszen egy remek étel elkészítéséhez sem elég egy mesterien megírt szakácskönyv. Maradva a pro­fán hasonlatnál: a főzés tudo­mányának tökéletes elsajátítá­sához érzék is kell, nemcsak írásos útmutató. „Ha olyan valamiről be­szélsz, ami igaz, és azt érdeke­sen adod elő, annak mindig van valamilyen politikai, szoci­ális vagy filozófiai vonzata - ál­lítja Formán. - Ezt bizonyítja a Száll a kakukk fészkére példája is, amelyben az egyház olyan dolgokat fedezett fel, amelyek­ről nem is sejtettem, hogy ben­ne vannak. Az igazságnak filo­zófiai jelentősége van. Én nem tudom megnevezni, de a nézők megtalálják, ha a film igaz... Az igazság azonban veszélyes, mert unalmas. Az igazat ugyanis mindenki ismeri, tehát a néző arra gondol, hogy én is tudom, hogy ez így vart. Na­gyon fontos tehát úgy tálalni, hogy a néző közben ne unja el magát.” Az amerikai és az európai filmművészet közti különbsé­get Formán tömören így fogal­mazza meg: ,/ez amerikai fil­mek voltaképpen mesék. Fel­nőttekhez szóló mesék. Az eu­rópai filmesek igyekeznek olyannak mutatni az életet, amilyen az valójában... Amikor elolvastam a Száll a kakukk fészkére forgatókönyvét, el­mentem körülnézni egy bolon­dokházába. Azt vártam, hogy bolondokkal találkozom, akik majd a csilláron fognak lógni, mások pedig a mellüket verve üvöltözik, hogy én vagyok Jézus Krisztus. Teljesen sokkolt a lát­vány. Olyan embereket láttam csak, akik kétségbeesve igye­keztek normálisnak látszani.” És még egy idézet a könyv­ből, Formán szájából: „Úgy meséld el a történetet, hogy magad is elhiggyed, s akkor az élet igazsága is benne lesz.” Igaz a könyv is, ezért vetek­szik a legjobb kalandregények­kel. Új alkotással jelentkezik Hajdú Szabolcs, Mundruczó Kornél, Pejó Róbert, akit a világhírű mentőkutya, Mancs inspirált Tizenhat magyar film kerülhet idén a mozikba Lemezbemutató koncert ELŐZETES Budapest. Tizenhat új, a Magyar Nemzeti Filmalap tá­mogatásával készült magyar film - 14 játékfilm és 2 doku­mentumfilm - kerülhet idén a nézők elé. Az első mozipremier Herczeg Attila Megdönteni Hajnal Tímeát című produkció­ja lesz, amelyet február 13-tól láthat a közönség. Herczeg At­tila vígjátéka a gazdag és gyönyörű Hajnal Tímeáról szól, aki egy érettségi találko­zón összetalálkozik Danival. Futó kapcsolatukat levideózza egy pomóproducer, aki titok­tartásáért azt kéri, hogy lefe­küdhessen a fotomodeliek Árpa Attila Argó 2 című film­je lesz az év második magyar premierje. A történetben egy japán szindikátus meg akar sze­rezni egy Magyarországon őr­zött adathordozót. A film fő­címzenéjét a Tankcsapda írta. Még tavasszal a mozikba kerül­het az elsőfilmes Császi Ádám munkája, a Viharsarok. A film egy kamaszkorból felnőttkorba vezető utazás, amely érzelmi, szexuális változásokon keresz­tül meséli el, hogyan kezd el a főszereplő felelősséget vállalni tetteiért. Tavasszal mutatják be Salamon András egészestés do­kumentumfilmjét az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Szín­ház utolsó hónapjairól. A stáb több kamerával februártól az igazgatóváltásig követte nyo­mon a színház életét, a film dramaturgiai ívét az utolsó, Mephisto című előadás próbái, bemutatója adja. A tavaszi filmbemutatók sorát Török Fe­renc Senki szigete című filmje zárja, amely egy szökött meny­asszony, egy taxisofőrként dol­gozó lány és egy nőcsábász ko­sárlabdázó találkozásáról szól. Az év második felében mu­tatják be Fazekas Csaba Swing című zenés komédiáját, amelyben három elkeseredett nő egy swingzenekart alapít. Ősszel kerülhet a mozikba az elsőfilmes Zomborácz Virág Utóélet című munkája, amely­nek középpontjában egy apa halála áll. Az év második felé­ben lesz látható Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje, amely egy kislány és kutyája kalandjait meséli el egy utó­pisztikus világban. Hajdú Szabolcs Délibáb című filmje modem western, egy afrikai futballista történe­te, aki egy botrány után egy el­zárt tanyán talál menedéket, ám hamarosan rádöbben, hogy az valójában rabszolgatelep. Őszre tolódott Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmjének premierje. A fekete komédia egy félénk ápolónő­nőről szól, aki azt hiszi magá­ról, hogy rókatündér, vagyis egy alakváltó japán démon. Ősszel mutatják be Nemes Gyu­la Zéró című filmjét. A történet 2017-benjátszódik, és a méhek lehetséges eltűnése a témája. A Miklauzic Bence rendezte Parkolóban egy parkolóőr és egy üzletember banális konf­liktusa növekszik párbajjá. Az ősszel mozikba kerülhet Mátyássy Áron Víkend című thrillere, amelynek főszereplői, egy sikeres ügyvéd házaspár és egy építkezési vállalkozó egy bírósági felmentő ítéletet ün­nepelnek a hegyekben. Szintén ősszel lesz a premierje A szer­dai gyereknek. Horváth Lili filmjének főhőse az állami gondozásból kikerült 19 éves Maja, aki vissza akarja szerezni kisfiát. Az év végén mutatják be Pejó Róbert Mancs című filmjét, amelyet a világhírű magyar mentőkutya inspirált. Mancs gazdáját Trill Zsolt alakítja. Az évet Forgács Péter egé­szestés dokumentumfilmje zárja, amely jelenleg a Festői korszakok munkacímet viseli és Mácsai István festőművész munkásságán keresztül mutat­ja be Magyarország mintegy 50 évét. (MTI) Dunaszerdahely. Štúrov- szkaya címmel jelent meg a párkányi Jóvilágvan ze­nekar második albuma, amelynek anyagát január 10-én 22.30-tól élőben is meghallgathatják az ér­deklődők a dunaszerdahe- lyi NFG klubban. A 2007-ben alakult hetesfo­gat továbbra is bátran öt­vözi a rockzenét az Under­ground elemeivel, a pchi- chedelikus poppal, a nép­zenével és némi kocsma- púnkkal. Vendégként a somorjai Renton and the Error Jam lép fel 21 órá­tól, a látványról pedig vj-k gondolkodnak: Kovács Norbert, Tarr Kálmán és Szűcs Gábor, (k)

Next

/
Thumbnails
Contents