Új Szó, 2014. január (67. évfolyam, 1-25. szám)
2014-01-08 / 5. szám, szerda
2 Közélet ÚJ SZÓ 2014. JANUÁR 8. www.ujszo.com A ZMOS ellenzi a miniszter ötletét Dušan Čaplovič államosítaná az óvodákat ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Visszakerülhetnének az óvodák az önkormányzatoktól az állam felügyelete alá, véli az oktatásügyi miniszter. Dušan Čaplovič előrebocsátotta, hogy egyelőre csak egy elképzelésről van szó, amelyet még meg kellene vitami a szakemberekkel és az érdekegyeztető tanáccsal. A falvak és városok képviselői még nem hallottak a miniszter javaslatáról. „Ha lesz is ilyen, valószínűleg nem fogunk tudni egyetérteni vele” - mondta Jozef Dvonč, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) elnöke. Dvonč emlékeztet, hogy az elmúlt 11 évben az önkormányzatok rengeteg pénzt fektettek az óvodák épületeinek fejújításába, illetve karbantartásába. Nem mindegyik község engedheti meg magának, hogy óvodát üzemeltessen, indokolta az elképzelést Michal Kaliňák, Čaplovič szóvivője. „Ha az állam ezt a terhet átvenné tőlük, javíthatnánk a beiskoláztatási mutatókat” - vélekedik a szóvivő. Hatalmi centralizáció történne, ha az állam visszavenné az óvodákat az önkormányzatoktól, véli Miroslav Rejda, a Zsolna melletti Turzófalva (Turzovka) polgármestere. Emlékeztet, hogy az ezredforduló után katasztrofális állapotban vették át őket az államtól. „Csak a szigetelésre elköltöttünk tavaly 90 ezer eurót” - jegyezte meg. Az elképzelést ezért értelmetlennek tartja, (vps, SITA) lvan Gašparovič állami kitüntetéseket adott át Nyelvész és paralimpikon a kitüntetettek között ÚJ SZÓ-HÍR ' Pozsony. Ivan Gašparovič köztársasági elnök tegnap állami kitüntetéseket adott át az önálló Szlovák Köztársaság megalakulásának évfordulója alkalmából, 16 személyt tüntetett ki a társadalmi élet különböző területeiről. A Fehér Kettőskereszt II. fokozatát kapta Imrich Gablech parancsnok, 2. világháborús veterán, aki pilótaként szolgált. A Ľudovít Štúr Rend II. fokozatát adták át Elena Kohútikovának, aki azelőtt a Szlovák Nemzeti Bankban, a VÚB Bankban, az Európai Központi Bankban és a Világbankban töltött be fontos funkciókat. A legelismertebb szakértők közé tartozik az euró szlovákiai használatát illetően. Ugyanezt a kitüntetést ítélték oda m memoriam Jozef Mistrík nyelvésznek és egyetemi oktatónak, aki rengeteget tett a szlovák nyelvtudomány fejlődéséért. Tagja volt a Szlovák Tudományos Akadémiának, olyan külföldi egyetemeken adott elő, mint a Kölni, a Moszkvai, az Oxfordi vagy a Sheffieldi Egyetem. Tudományos-kutató munkájának fő vonalát főleg a stilisztika, a poétika, a matematikai nyelvészet, a grafológia és retorika képezte, amelyekről számos monográfiát és tanulmányt publikált. A Nyelvtudomány Enciklopédiája című kötet fő- szerkesztője és munkatársa volt, több tucat tankönyv szerzője, a Studia Academica Slo- vaca egyik fő szervezője . A rend III. fokozatát kapta meg Štefan Kopčík, paralimpiai sportoló, aki a paralimpiai sportok népszerűsítése során végzett munkájáért vehette át a kitüntetését, (vps, TASR) Akcióban a triumvirátus (Tomáš Benedikovič felvétele) RÖVIDEN Glváč: bérelni fogjuk a vadászgépeket Pozsony. Marint Glváč védelmi miniszter szerint könnyen előfordulhat, hogy a vadászgépek területén Szlovákia a cseh példát fogja követni. Csehország Svédországtól bérli a JAS- 39 Grippen típusú repülőket. „Valószínű, hogy a cseh mintát fogjuk követni” - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy már kiírták a nemzetközi pályázatot. A közeljövőben sor kerül az Mi-2, és az Mi-17 helikopterek lecserélésére is. (TASR) A segélyen élőkkel még a szociális hivatalokban sincs kinek foglalkoznia Elhamarkodottan kötelezték munkára a szegényeket Alkotmánybíróság előtt a törvény A tavalyi év utolsó napjaiban az Alkotmánybíróságon támadták meg a segélyen élőket munkára kötelező törvényt az ellenzéki képviselők. Szerintük ugyanis az alkotmány garantálja, hogy mindenki legalább akkora támogatást kapjon az államtól, amekkora a megélhetéséhez feltétlenül szükséges, és ezt nem szabad feltételhez kötni. Várhatóan az Alkotmánybírósághoz fordul a törvény miatt az ombudsman is. Pozsony. Ugyan január elsejétől csak 32 óra munka után járna a szociális segély, ám mivel az ön- kormányzatok egyelőre nem tudnak munkát biztosítani, a legtöbb településen nem kell ledolgozni a segélyt. A törvény féléves átmeneti időszakot biztosít az ön- kormányzatok számára. LAJOS P. JÁNOS ,A július 1-ig tartó átmeneti időszakban az önkormányzatok bekapcsolódhatnak a programba, ha azonban már bekapcsolódtak, akkor a szociális segélyen élők számára kötelezőek az előírások, vagyis ha felajánlják számukra, akkor le kell dolgozniuk a havi 32 órát” - tájékoztatta lapunkat Barbora Petrová, a szociális ügyi minisztérium szóvivője. - Fél év elteltével azonban ez már mindenki számára kötelező lesz.” Az önkormányzatoknak a szociális ügyi hivatallal kell szerződniük. A rendelkezésre álló információk szerint a szociális ügyi hivatalokat felkészületlenül érte a tavaly novemberben elfogadott törvény hatályba lépése. A munka koordinálására 840 új alkalmazottat vehetnek fel, ezek bérére 8 millió eurót biztosít az állam. A projekt teljes költsége mintegy 15 millió euró lesz, ebből közel 7 millió eurót tartanak fenn az önkormányzatok járulékos költségeire, mint például a munkaeszközökre, az alkalmazott munkások baleset- biztosítására stb. A pénzügyi hozzájárulás azonban nem jár automatikusan. „A szociális ügyi hivatalok a községekkel kötött megállapodások alapján fedezhetik a védő- és munkafelszerelések költségeit esetleg a programban részt vevők baleset-biztosításának költségeit” - tájékoztatta lapunkat Petrová. A segélyen élőkkel még a szociális hivatalokban sincs kinek foglalkoznia, az új pozíciókat még nem töltötték be, a 840 új alkalmazottat csak az idei év első hónapjaiban veszi fel a szociális ügyi hivatal. „Az új alkalmazottakat fokozatosan, az egyes régiók igényeinek megfelelően veszik majd fel” - tájékoztatta lapunkat a szaktárca. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) még decemberben tárgyalt a szociális ügyi minisztériummal a törvény alkalmazásának feltételeiről. Az erről készült emlékeztetőben szerepel azoknak a tevékenységeknek a listája is, amit a segélyen élőkkel végeztethetnének el az önkormányzatok. Ezek többsége kétkezi munka, mint például utcaseprés, a vízelvezető árkok tisztítása, hóeltakarítás, járdák, kerékpárutak építése, karbantartása. A legtöbb önkormányzat azonban még nem kötött szerződést a szociális ügyi hivatallal. „Városunkban mintegy 2200 embert érint a törvény változása, egyelőre azonban még nem kötöttünk szerződést a hivatallal, mert nem áll készen erre” - mondta lapunknak Jozef Šimko, Rimaszombat polgármestere. A segélyen élőknek munkát biztosíthatnak a megyei ön- kormányzatok, civil szervezetek, egészségügyi intézmények is, de a tárgyalások még velük is csak most kezdődtek. A szociális ügyi hivatal tegnap nem válaszolt azon kérdésünkre, hogy naponta hány embernek tudnak munkát biztosítani. A volt kormányfőt Rudolf Schuster születésnapi bulija után érte baleset, kórházban kötött ki Dzurinda részegen beverte a fejét ÚJ SZÓ-HÍR Kassa. Mikuláš Dzurinda volt miniszterelnök tegnap megerősítette, hogy nem volt józan, amikor fejsérülést szenvedett a kassai Hűtőn Hotel előtt. Az SDKÚ képviselője mindezt a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórház baleseti sebészete előtt nyilatkozta, miután kiengedték az éjjeli megfigyelés után. Dzurindát hétfőről keddre virradó éjjel vették fel a kassai egyetemi kórházba fejsérüléssel. Az exkormányfő egy esés során sérült meg, a szemtanúk szerint részeg volt. „Ittam” - vallotta be a volt pártelnök. Hozzátette, hogy hétfőn Rudolf Schuster volt államfő születésnapi ünnepségén vett részt. „Sajnálom, hogy kínlódást okoztam a nővéreknek és a hozzám közelállóknak. így nézett ki éjjel a volt kormányfő (Judita Čermáková felvétele Az igazsághoz hozzátartozik, észre azt a pillanatot, amikor hogy tegnap reggel még 15 ki- már nem kellett volna az az lométert lefutottam, és utána utolsó pohár” - fejtette ki Dzu- elautóztam Kassára. Azután rinda. Amint hozzátette, „a komár fáradtnak éreztem ma- nyak egy cigit kért”, amit a ho- gam. Valószínűleg nem vettem tel előtt sétálgató emberektől sikerült kérnie. „Kivételesen rágyújtok néha. Úgyhogy kértem egy cigarettát, és akkor csúsztam meg az egyik szemeteskukánál” - tette hozzá a volt miniszterelnök. Dzurinda állítja: korábban nem fordult vele elő ilyesmi. „Számomra ez egy tanulság, ezentúl majd jobban ügyelek. Nem azt mondom, hogy ezután egy pohárral sem iszom, hiszen az hozzátartozik az élethez” - mondta. Dzurinda jövőre ünnepli 60. születésnapját, állítása szerint az eset azt jelezte, „már nem fiatal”. Ahogy az újságíróknak elmondta, tisztában van azzal, hogy ki kell fizetnie a számlát az egészségügyi ellátásért. Mikuláš Dzurinda elismerte, hogy két öltés van a fején, és egy kis pihenés után majd autóval utazik vissza Pozsonyba, (np, SITA) Kisebb normatívát kapnak a „felesleges" szakok, a hiányszakmákat akarják támogatni Kevés a birkapásztor és a kéményseprő VERES ISTVÁN Pozsony. Kohászok, cipészek, ácsok, kéményseprők, halászok, juhtenyésztők, lakatosok, kárpitosok, kályhakészítők, molnárok, kertészek. Ezekből a szakmákból is hiány mutatkozik Szlovákiában, derül ki abból a jelentésből, amelyet az oktatásügyi miniszter terjesztett a kormány mai ülésének napirendjére. A jelentés a munkaerő-piaci igények alapján készült, és összesen 39 olyan szakot említ, amelyek nem produkálnak elegendő végzőst a hazai munkapiacra. ,A listán szereplő szakokon a 2013/14-es tanévben 1868 diák tanul” - állítja a jelentés. A munkaügyi hivatal honlapja szerint azonban jelenleg mindössze egy kohászt keresnek, ácsok iránt nagyobb az igény, négyen azonnal munkába tudnának állni. Az oktatásügyi minisztérium listázta azokat a szakokat is, amelyeknek végzőseit már nem tudja befogadni a hazai munkaerőpiac, vagyis egyszerűen mondva feleslegesek, mivel az itt tanulóknak nem lesz esélyük elhelyezkedni a szakmájukban. A jelentés 6 ilyen szakot említ: ökológiai berendezések kezelése, közétkeztetés, digitális grafika, rendszergazda, és két gépészetiszakirány. Azok az iskolák, amelyeken az oktatott szakok több végzőst termelnek, mint amennyit a munkaerőpiac igényel, 2015 januárjától alacsonyabb normatív támogatásra számíthatnak. „A listát a normatív támogatás elosztásánál is figyelembe fogjuk venni” - írja a kormányjelentésben a minisztérium. Azt is előrebocsátják, hogy a hiányszakmáknak számító szakokon a fenntartók a minimális osztálylétszámnál kevesebb diákkal is nyithatnak majd osztályokat.