Új Szó, 2014. január (67. évfolyam, 1-25. szám)
2014-01-31 / 25. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JANUÁR 31. Nagyítás 9 Pék László: A tanítóság közéletiségének fogalma, Gárdonyi Lámpásaként vagy a Bibó írta értelmiségi lét dolgaiként, mára sajnos vesztett az értékéből Kisiskolák: merre lejt a pálya? (Somogyi Tibor felvétele) 2015 szeptemberében akár minden negyedik magyar iskolát is hátrányosan érinthet az osztályösszevonások sorsa, a kisiskolák bezárása. MIKLÓSI PÉTER Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke szerint ez a helyzet - nem a szó színháztudományi értelmében - még iskoladrámává is kinőheti magát. Persze, az előzmények meg az összefüggések sem lényegtelenek. A pedagógusszövetség galántai irodájában erről beszélgetünk. Vágjunk rögvest a téma elevenébe: 2014 januárjában a szlovákiai magyar oktatásügynek megvan a saját jövőjébe tekintő stratégiája? Fontos, hogy a közösségnek, az iskoláinkat is beleértve, valóban meglegyen a jól körvonalazott elképzelése a jövőről. Különböző formákban mind az SZMPSZ-nek, mind a pártoknak meg is vannak az előrelátó víziói. De az életünk már csak olyan, hogy a gyorsan változó világban inkább a kihívásokra kell reagálnunk, mintsem nagy ívű stratégiákat megvalósítanunk. Úgy látom, jelenleg főként észen kell lenni. És nagyon odafigyelni arra, hogy mi a következő intézkedés. Természetesen jó, ha sakkjátékosokként mi hasonlóképpen sejtjük a negyedik-ötödik lépést. Az oktatásügy mennyiben prioritás a szlovákiai magyar pártok számára, ha figyelembe vesszük az MKP nyolcéves kormányzati jelenlétét, 2010 után pedig a Híd 18-19 hónapos hasonló szerepvállalását? Erre nem szeretnék pusztán leszűkítve válaszolni. Ugyanis világszerte kevés az olyan ország, ahol a politika, a döntéshozók részéről épp a közoktatás kulcsfontosságú téma volna. A politikus szemében ez többnyire harmad-negyedrangú kérdéskör, noha az oktatásügy a költségvetésben rendre tekintélyes tételekkel van jelen. Ezért a politika általában a pénz optikáján közelít e témához, hogy eldöntse: mi a fontos számára és mi kevésbé. Visszatérve a kérdéséhez annyit mondhatok, hogy akár a pártjaink, akár a közéleti személyiségeink főképpen a felsőoktatásra figyelnek, lévén az sokkal látványosabb és magasabb szintet képvisel. így az egyetemalapítás, a kapcsolódó ügyek kezelése folyvást prioritást élvezett a közoktatással szemben. És egyre megy, hogy most a Hídról vagy az MKP-ról beszélünk. A 2013 decemberében született oktatásügyi törvény betűje szerint mennyiben reális a „racionalizált magyar iskolahálózat” esélye és veszélye? Jogilag is különösképpen az alacsonyabb diáklétszámmal működő iskolák körül élesedik a vita. A mi számításaink szerint a minimális osztálylétszámok meghatározásával 33 alsó tagozatos és 48 teljes szervezettségű magyar iskola sorsa vált bizonytalanná. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 263 magyar tannyelvű intézményből minden negyedik érintett. Az oktatási tárca által felvázolt országos viszonylatban ez a tisztán szlovák területeken tíz-, a vegyesen lakott régiókban - a magyar és a szlovák tannyelvű iskolákat tekintve - összesen harmincszázalékos csökkenést eredményezne; ebből a magyar iskolák „listázása” cirka húsz- százalékos volna. A korábban magyarlakta településeken ugyanis a diáklétszám-változások többnyire a szlovák iskolák irányába módosulnak kedvezően. így ahol magyar és szlovák iskola is van, ott a mi veszteségeink szembeötlőbbek. A szaktárca cáfolja a nem magyar tannyelvű iskolák elleni ármánykodást, míg az önkormányzatok köpik a markukat, hogy csakazértis megőrzik az iskolát! A szóban forgó törvénymódosítás legerősebb pontja, hogy bevezették a minimális diáklétszámokat. A minisztérium hatáskörei viszont már egy évvel korábban is megerősödtek az önkormányzatokkal szemben, így könnyebben megkövetelheti például azokat a lépéseket, amelyeket fontosnak tart. Az önkormányzat akarata ellenére központi utasítással lehet iskolák sorsáról dönteni? A decemberi oktatási törvény után megszületik majd a finanszírozási jogszabály. Abban már világosan ott lesznek a várható intézkedések pénzügyi keretei, s azok végrehajtási rendeletéiből kapunk tiszta képet arról, hogy mekkora is a veszély; illetve lesznek-e enyhítő megoldásmódok. Ám ha majd tényleg nyakunkon a baj, tudjuk, merre kell lépnünk? Mert a szlovákiai magyar iskolákat kevésbé szívelő „illetékesek” nem 2013 nyarán hozakodtak elő először a fondorlataikkal... Tény, iskoláinkból a csökkenő születésszám és az asszimiláció útján fogynak a diákok. Ezért a döntéshozó hatalom, de mi is tisztában lehettünk azzal, hogy rosszabbodik az iskolák működtetésének hatékonysága. Ugyanakkor jogos az a szakmai és társadalmi elvárás, hogy az oktatásnak egyre jobb körülményeket teremtsünk. Például hogy ne harmincas, hanem kisebb csoportokban tanítsunk. Okkal hittük hát, hogy ezt a diáklétszámokra vonatkozó kedvezményt, mint más országokban, az állam nálunk is a minőségi oktatást segítő folyamatként fogja kezelni. Hogy kevesebb diákot oktatunk magasabb színvonalon. Ezért elgondolkodtató, hogy a kormányzat pont az oktatásügyet tartja annak a területnek, amely holmi „racionalizálással” elősegítheti az ország gazdaságánakjavulá- sát. Szemben a másutt elfolyó milliókkal, milliárdokkal vagy a korrupcióval. Rendben. De így vagy úgy előáll majd valamilyen iskolahelyzet. A tiltakozáson, a kisiskolák fontosságának hangsúlyozásán kívül sejtjük-e az ön által említett „sakktáblán” a következő pár lépést? Én a tiltakozásokat fontosnak tartom, mert a döntéshozók számára figyelemfölkeltők. Csakhogy Szlovákia nem az az ország, ahol a döntéshozók szemében a tiltakozók hangjának súlya van. Éppen ezért az SZMPSZ, én személyesen is a szülői szövetséggel közösen már tavaly nyáron végigjártuk Dél-Szlovákia magyarlakta járásait, és az akkoriban még csak készülő törvény várható hatásait elemezve, a polgármesterek s az iskolaigazgatók jelenlétében, oktatási fórumokat szerveztünk. Ezek keretében különböző cselekvési programok és saját hatáskörben megléphető jog- technikai javaslatok születtek. Mert a szlovákiai magyarok zöme nem tudja például jó szívvel elfogadni a szaktárcának az egyazon településen működő szlovák és magyar iskola összevonási javaslatát. Ilymód, őszerintük, egy csapásra szinte a duplájára nőhetne a kívánt diáklétszám. Az SZMPSZ elnökétől kérdezem, vajon régiókra bontva van-e áttekintés arról, hogy a felszereltségtől a tanítás színvonaláig melyek a húzó, m'vós magyar iskolák? Vannak erről információink. Ellenben pár hete a tanulók számát és az egyes vonzáskörzeteket pontosító elemzésbe kezdtünk. Hogy precízen lássuk, melyek a tényleg veszélyeztetett iskolák. Jelesül a gyerekek hol látogatják a helyi iskolát, illetve melyek azok a települések, ahol a szülők inkább a közeli városban taníttatják gyermekeiket. Tudniillik a minisztérium már utalt rá, hogy egyes iskolák megszűntével élénkebb lesz a diákmobilitás. Ez pedig fölveti a magyar iskolák viszonylatában már eddig is alkalmazott iskolabuszok kihasználtságának átgondolását, bővítését. A szaktárca ugyanis inkább a tömegközlekedést forszírozza, aminek első lépéseként a menetjegydíjakról összegzést készít. A tömegközlekedést? Amikor a vasút akár azzal is mentegeti a vonatok gyakori késését, hogy a pályák mentén gyakoriak az öngyilkosságok?! Kifogásnak nyilván minden kapóra jön. Bár őszintén megdöbbentem, amikor a minisztériumban az államtitkár úr amellett érvelt, hogy a hat-hét éves gyerekek is naponta település- közi tömegközlekedéssel utazzanak. Igaz, újabban már iskolabuszok használata is ott szerepel az iskolák finanszírozásáról szóló törvénytervezetben. De hát azokat már az első Dzu- rinda-kormány is ígérgette... Elnök úr, nyilván ez is fontos, noha az imént azt firtattam, van-e áttekintés arról, hogy összesen 263 magyar iskola hány százaléka mondható minden tekintetben kiválónak? Mert az azért nem csak a költségvetés kérdése! Erről a Pozsonyban december elején tartott tüntetés előtt készítettem egy, a honlapunkon bárki számára elérhető tanulmányt. Iskoláink megszűnése vagy továbbélése valóban nem pusztán az iskolabuszok megtett kilométerein múlik, hanem egy-egy iskola nívóján, monitor- és versenyeredményein, a szakköri aktivitásain, tanulmányi táborainak népszerűségén. Ezek meggyőzőbb bizonyítékok, mint a beíratási körutak sztereotípiái. Hiszen az ott felhozottakat jobbára amúgy is csak azok hallgatják meg, akik egyébként is magyar iskolába íratnák a csemetéiket. Nem vitás, hogy a jövőben még inkább a felmutatható eredmények, a minőségi mutatók, a pedagógusok személyisége fogja meghatározni az iskoláink sorsát. A szülők és az iskola viszonya mára szinte kivételes tényezővé nőtte ki magát. Manapság a szülők közösségi portálokon értekeznek egymással az iskolák dolgairól. Arról már nem is szólva, hogy a diákokért napjainkban - akár lobbiérdekek mentén - kemény, farkastörvényekhez fogható harc folyik. A tanulóknak pénzben is kifejezhető értékük lett. Az ön friss tanulmánya miért csak most készült el? Érvrendszerét, vívózsargonban elővágásként, nem öt-hat évvel ezelőtt kellett volna prezentálni? Egyik válaszom: eddig is rengeteget tettünk, ami a különböző kiadványokban bármikor föllapozható. A másik pedig: taktikai szempontból nem hatott volna furán, ha már pár éve kirukkolunk olyasmivel, hogy az állam képtelen lesz fenntartani az iskolákat, ezért döntsük el időben, mely iskolákat ítéljük halálra?... A magyar tannyelvű alapiskolák statisztikai adatai Intézmények száma Tanulók száma 2003/04 295 '37 590 2008/09 274 31538 2013/14 263 29 715 Összesen: ■32 Összesen:-7875 • fonás: Prognosztikai Intézet Viszont egy dolog a közösség riogatása, és egészen más szempont az érvrendszerek mentén való felkészülés, iskoláink szakmai szintjének felmérése egy esetlegesen kialakuló új helyzetre. A későbbi tűzoltást megelőzendő. Úgy érzem, immár évek óta sokat beszélünk a két leglényegesebb dologról. Egyrészt, hogy az iskolának minden tekintetben jó színvonala legyen; másrészt azt nyomatékosítjuk, hogy megalapozott tudást csak az anyanyelvre építve lehet megszerezni. Nem hiszem, hogy aki csupán egy kicsit is oda akar figyelni az iskoláinkra, ne tudná az anyanyelvi oktatás szerepét s fontosságát. De annak a folyamatnak, ami nemzetiségileg a lakosságszámban lezajlik, az oktatásügyben is megjelenik a vetülefe. Élére állítva a kérdést: itt és most Čaplovič miniszter úr „iskolaracionalizálási” törekvéseivel szembesülünk. Ellenben a közelmúltban, jelesül az 1998-2006-os kormányzati időszakban miért nem sikerült alaposabban megszilárdítani a szlovákiai magyar iskolák pozícióit? Igen, ezt én is szeretném tudni. Vagy akár megkérdezni az MKP politikusaitól. A magyar politikai képviselet akkoriban valószínűleg az egyetem- alapítást tartotta sokkal lényegesebbnek a közoktatásnál. Arra pedig mégse a riporter utaljon, hogy ha nincs az alapiskolákban diák, akkor majdan egyetemi hallgató is híján lesz... Váltsunk hát inkább még pár szót arról, hogy amennyiben megszűnik a községi (kis)iskola, akkor nem marad a faluban más, mint a kocsma, netán a posta, vasárnaponként esetleg a templom. Mi marad(hat) így a lelkiekben? Sajnos, ezeket az aggályokat fölülírják a hétköznapok gyakorlati kérdései. Fölmérni az iskolák hiányának rövidebb- hosszabb távú lecsapódását a szociológia feladata lesz. Ezért fontos, hogy ahol és amíg megvan a magyar iskola, annak nívója meggyőzi-e a szülőket. Nemcsak azokat, akik gerincességből járatják oda a gyerekeiket, hanem a magyar és a szlovák iskola között vacillálókat is. Ahogy egy percre sem mellékes, vajon a hazai magyar pedagógustársadalom képes-e felülkerekedni azon az elfásító érzeten, hogy a tanítóság közéletiségének fogalma - Gárdonyi Lámpásaként vagy a Bibó írta értelmiségi lét dolgaiként - napjainkra sajnos vesztett az értékéből. Ezért érdekel, van-e az ön számítógépében egy arra vonatkozó naprakész és megbízható statisztika, hogy a 263 magyar tannyelvű iskolából például melyik az a - mondjuk -133, amelyik akár mintaiskolának is megtenné?! Az efféle ítélkezés rendkívüli felelősséget igényel. A pedagógiai munka napi szintjén sok mindent lehet számokban kifejezni, viszont a minőséget tükröző nívó nehezen számszerűsíthető, bár épp ez az intézmény rangját biztosító hozzáadott érték. És egyben a fura megoldásokat erőltető döntéshozók elképzeléseinek különö- senjó ellenszere is. Apropó, döntéshozók! Dušan Čaplovič úr 2012-ben még avval a szándékkal foglalta el bársonyszékét, hogy legalább kisiskola legyen minden településen! Örülök, hogy ezt fölhozta. Ha legközelebb személyesen találkozom a miniszter úrral, megpróbálom őt szembesíteni a tavalyelőtti elgondolásával.
