Új Szó, 2014. január (67. évfolyam, 1-25. szám)
2014-01-31 / 25. szám, péntek
2 Közélet ÚJ SZÓ 2014. JANUÁR 31. www.ujszo.com Žitňanská: ez csak kampányfogás Robert Fico átalakítaná az igazságügyet A Szociális Biztosítót irányító smeres Dušan Muňko minden romát bűnözőnek nevezett Indulatos vita a parlamentben ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Robert Fico látszólag komolyan veszi korábbi bejelentését, és az igazságügy jelentősebb átalakítására készül. Szétválasztaná az Igazságügyi Tanács és a Legfelsőbb Bíróság elnöki funkcióját, és biztonsági ellenőrzésnek vetné alá mind az 1400 szlovákiai bírót. Az ellenzék szerint ez csupán Fico választási kampányának a része. „Kormánya már-második éve irányítja az országot, régen megvalósíthatta volna az igazságügyi reformot, ha valóban ez lenne a célja” - mondta lapunknak Lucia Žitňanská képviselő, a Radičová-kabinet igazságügyi minisztere. Az igazságügyi reformhoz Ficónak az ellenzék egyetértésére is szüksége lesz, a javaslatok egy része ugyanis alkotmánymódosítást igényel. „Nem hiszem, hogy ne találnánk meg a közös hangot, ha az igazságügyről van szó” - jelentette Id Fico. A kormányfő meglepően barátságos hangot ütött meg.,A javaslatokat nem akarjuk áterőltetni a parlamenten, az ellenzék és a szakértők véleményét is hallani akarjuk” - vezette be javaslatait a miniszterelnök. Žitňanskát meglepték Fico kijelentései, az igazságügy hasonló átalakítását ugyanis már ő is előkészítette, még amikor az igazságügyi tárcát vezette. „Az Igazságügyi Tanács és a Legfelsőbb Bíróság elnöki pozíciójának szétválasztásához szükséges alkotmánymódosítás már akkor készen volt, csak ehhez a Smer támogatására is szükségünk lett volna, Robert Fico azonban akkor ezt még határozottan elutasította” - mondta a volt miniszter. Jelenleg mindkét tisztséget Štefan Harabin látja el, aki az igazságügyi miniszteri székből ült át ezekbe a funkciókba az első Fico-kormány idején. Žitňanská egy héttel ezelőtt a parlamentbe is benyújtotta alkotmánymódosítási javaslatát. „Kíváncsi leszek, hogy a Smer támogatja-e majd a tervezetet” - reagált Fico javaslatára Žitňanská. A bírók biztonsági átvilágítását meglehetősen kockázatosnak tartja az Igazságügyi Tanács jelenlegi összetételét ismerve, a tagok többségét ugyanis Harabinhoz hű emberek alkotják. „Félek tőle, hogy az átvilágítás csak a számukra kényelmetlen bíróktól való megszabadulást teszi majd lehetővé” - mondta a volt miniszter. Ugyanakkor úgy véli, hogy az egész reform egyelőre még nagyon bizonytalan lábakon áll. „Nincsenek konkrét törvényjavaslatok, határidők, és ha Ficót köztársasági elnökké választják, már nem lesz érdeke az igazságügy átalakítása” - véli Žitňanská. (lpj, TASR) Pozsony. A kormány bírálata helyett az ellenzéki képviselőket „dorgálja meg” a parlament rendkívüli ülésén tegnap elfogadott smeres határozat. Az ombudsman ügyében szerintük a kabinet helyesen járt el. ÚJ SZÓ-HÍR Habár az ellenzék határozati javaslata éppen a Fico-kor- mányt vonta kérdőre, amiért meghallgatni sem volt hajlandó Jana Dubovcová ombuds- mant, a smeres képviselők szerint a parlamentet az „nyugtalanítja”,- hogy egyesek romaellenes és rendőrellenes hangulatot akarnak kiváltam a szepsi roma telepen végrehajtott rendőri razzia kapcsán. Az ellenzék és a kormányoldal egymást vádolta szélsőségességgel. Dušan Muňko (Smer) felszólalását több ellenzéki képviselő is rasszistának nevezte. A smeres képviselő a romákat - valamennyit egy kalap alá véve - bűnözőknek Pozsony. A szlovák fővárosban pereskedik a cseh pénzügyminiszter. Andrej Babiš cseh-szlovák milliárdos a Nemzeti Emlékezet Intézetét (ÚPN) pereli, mert a hivatal által nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint Babiš az állambiztonság (ŠtB) ügynöke volt. A pénzügyminiszter szerint az információ nem igaz, az ÚPN adatközlésének köszönhetően pedig politikai ellenfelei ezt kihasználva lejárató kampányt folytatnak ellene. A tegnapi tárgyaláson - melyre az egyik pozsonyi járásbíróságon került sor - több tanút is meghallgattak. Nagyrészt a PÓZ Petrimex alkalmazottai szólaltak meg - Babiš a 80-as években ebben a cégben dolgozott -, valamint az ŠtB nevezte, és kijelentette: mivel egyre többen vannak, nehéz lesz megfékezni a bűnözést és egyben el is kell tartani őket. Martin Poliačik (SaS) szerint Muňko megszólalása a náci Németország szóhasználatát idézte. „Ha nem lenne képviselői immunitása, akkor a kijelentései alapján büntetőeljárást lehetne indítani ön ellen” - reagált Poliačik Muňko felszólalására. - Kotleba már nem is kell a parlementbe, egy nyílt rasszista éppen befejezte felszólalását.” Rudolf Chmel (Híd) szerint a Smer rossz útra lépett, a rasszizmust és a fasizmust nem fogja tudni legyőzni saját fegyvereivel. Leginkább azt kifogásolta, hogy a smeres képviselők a szepsi eset kapcsán a romák agresszivitását emelték ki, védve ezáltal a tanúk szerint brutális eszközöket alkalmazó rendőröket. Chmel levetítette a szepsi roma telepen működő Putriszínház (Divadlo z chatrče) előadásának részletét, amelyben szerepel a roma telep rendőrök által megvert egyik lakója is. „A Fico-korvolt tisztje, Andrej Kul’ha. Kul’ha 1988-ban századosként archiválta azt az aktát, melyet mány és a Radičová-kormány között az a különbség, hogy utóbbi idején ez a színház a kormányhivatalban léphetett fel” - jelentette ki Chmel, aki nem érti, hogy a kabinet miért éppen az ombudsmant nevezte ki legfőbb ellenségének. A Smer viszont éppen az ellenzéket tartja szélsőségesnek. Marek Maďarič kulturális miniszter közéjük sorolta az SaS, az OLaNO és a Nova egyes képviselőit. „A szélsőségességük a szélsőséges arroganciában és a szélsőséges gyűlöletben rejlik” - jelentette ki a miniszter. Pavol Paška házelnök egyenesen Kassára „száműzné” Jana Du1980-tól vezettek Babišról (fedőneve Bureš volt). A tiszt szerint az akta fiktív információbovcová ombudsmant. Az ellenzék ugyanis követelte, hogy a jelenleg bérelt helyiségekben székelő hivatalnak a kormány adjon rendes székházat, mivel az állam kezében.több olyan épület is van, amely erre a célra alkalmas lenne. Paška ezt a helyet az Alkotmánybíróság épületében találta meg. A kassai helyszín szerinte azért is alkalmas lenne, mert közelebb kerülne a problematikus régiókhoz, utalt Paška a keleti régióban lévő roma telepekre. Az ombudsman hivatalát az SDKÚ fiókvállalatának nevezte. Opj, TASR, SITA) kat tartalmazott, a tartótisztek nem találkoztak Babišsal. Ezt támasztotta alá vallomásában Milan Žitný biztonsági elemző is. Elemzése szerint az aktát nem vezették alaposan, például csak utólag csatolták hozzá a dokumentumok és személyek listáját. Babiš ártatlanságát bizonyítja szerinte az is, hogy a tartótiszt nem tudott a felperes külföldi szolgálati útjáról. „Ha beszélt volna vele, akkor ezt feltüntette volna az aktákban” - mondta Žitný. Szakértők szerint ugyanakkor kicsi a valószínűsége, hogy a szigorúan ellenőrzött és rettegett ŠtB tisztjei slendrián módon vezették volna az aktákat, megrövidítve az akkori belügyminisztériumot. A tárgyalás április 14-én folytatódik további tanúk meghallgatásával. (MSz, SITA) RÖVIDEN A V4 az ukrajnai erőszak ellen Budapest. A visegrádi országok kormányfői közös nyilatkozatban szólították fel az ukrajnai feleket az erőszakos megmozdulások azonnali leállítására. A válság további eszkalációja veszélyezteti az ország jövőjét, és Ukrajna teljes desta- bilizálásához vezethet, mutatott rá a szerda esti budapesti csúcstalálkozón elfogadott dokumentumban Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia miniszterelnöke. A kormányfők úgy látják, hogy a január 16-án elfogadott törvények eltörlése ígéretes első lépés a lehetséges kompromisszum megtalálásához. A felek megállapodtak a belügyminiszterek sürgős találkozójában is, „Szomszédos országok vagyunk, szomszédos régiót képviselünk, ezért fel kell készülni a nehéz helyzetekre is” - mondta Orbán Viktor. (MTI) Andrej Babiš (Tomáš Benedikovič felvétele) Elemzők szerint Robert Fico számára rosszkor jött a botrány, a választóknak ismét olyan érzésük lehet, hogy az igazságszolgáltatás zátonyra futott Nyitrán félnek az emberek a neonáciktól ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony/Nyitra. Nem akarja kommentálni a belügyminisztérium a nyitrai járási ügyészség döntését, mely alapján szabadlábra helyezték a nyitrai Mariatchi bárban tavaly októberben és szilveszterkor történt brutális támadás elkövetőit. „Nincs jogunk kommentálni az ügyész döntését, mert a bűnvádi eljárást ő felügyeli és vezeti” - nyilatkozta a Ivan Ne- tík, a belügyminisztérium kommunikációs osztályának vezetője. Megismételte, hogy a nyomozóknak azért tartott ilyen sokáig a vizsgálat, mert a lehető legszigorúbb bűntett alapján akarták őket meggyanúsítani. Robert Kaliňák belügyminiszter kihangsúlyozta: bár a támadók külseje alapján arra lehet következtetni, hogy szélsőséges neonáci szervezetekhez tartoznak, a verekedések, melyeket a nyitrai városi rendőrség biztonsági kamerája is rögzített, nem voltak rasszista indíttatásúak. A tárca vezetője szerint például azért, mert a tettesek a brutális verekedés közben nem köszöntöttek náci karlendítéssel. Robert Fico kormányfő és államfőjelölt továbbra sem tartja fontosnak, hogy kommentálja a brutális támadást. Tegnap, az igazságügyi minisztériumban tartott ellenőrzés után sem volt hajlandó nyilatkozni róla, az újságíróknak azt mondta, hogy az esettel kapcsolatban az ügyészség tájékoztat, nem ő. Később a Facebook-oldalán azt írta: helyesnek tartja, hogy az ügyben „hosszabb ideig tartott a bizonyítékok gyűjtése”. „Nevetséges lett volna, ha erre az ügyre valaki laikusán ránézett volna, és azt mondta volna, testi sértésről van szó, netalántán kihágásként klasszifikálták volna a tettet” - írta a kormányfő. Az októberi támadásról készült videofilm nyüvánosságra hozatala óta egyre gyakrabban hallani, hogy a szélsőségesek Nyitrán csak elvétve kerülnek összetűzésbe a rendőrséggel. A helyiek szerint nemegyszer volt már példa arra, hogy ártatlan emberekre támadtak, rács mögé viszont egyszer sem kerültek. Kaliňák még szerdán beismerte, hogy a rendőri bevetésekkel Nyitrán gondok vannak, mivel a városban az elmúlt években csökkentették á rendőrök számát, a belügy állítólag több rendőrt akar a városba küldeni. Radovan Richtárik, a Mariatchi bár tulajdonosa szerint a szélsőségesek Nyitrán azt csinálnak, amit akarnak. ,A városban valóban tragikus a biztonsági helyzet. Rendszeresek a bőrfejűek brutális támadásai. A neonáciktól mindenki fél, az emberek gyakran nem akarnak este kimozdulni vagy beülni valamelyik bárba a barátaikkal, mert attól tartanak, hogy megverik őket” - mondta Richtárik. Ján Baránek politológus szerint a nyitrai verekedés ügye árthat Ficonak az államfőválasztás előtt. Baránek úgy véli, az embereknek ismét olyan érzésük van, hogy az igazságszolgáltatás zátonyra futott, s ezt Fico ellenjelöltjei fogják tudni kihasználni. Baránek szerint Kaliňák pedig abban hibázott, hogy az egész esetről túl korán mondott véleményt, úgy, mint Maiina Hedvig esetében. Grigorij Mesežnikov szerint Kaliňák belügyminiszterként rosszul kommunikálta a botrányt, egyszerű kocsmai verekedésként nyilatkozott róla. „Holott ennek az esetnek sokkal komolyabb társadalmi jelentősége van” - mondta Mesežnikov, hozzátéve: a támadást minden politikusnak és az összes államfőjelöltnek el kellene ítélnie, (dem, SITA) Ismét rendkívüli ülés lesz Újabb rendkívüli parlamenti ülés összehívását kérte a Híd, a KDH és az SDKÚ. Ezúttal az InterBlue-botrányra vonatkozó új adatokat szeretnék megkapni a kormánytól. Egyes információk szerint ugyanis a svájci nyomozó szervek elküldték azoknak a listáját, akik tetemes haszonra tettek szert a széndioxid-kvóták áron aluli eladásán, még az előző Fico-kor- mány idején. „Az a fontos, hogy az emberek végre megtudják, ld okozta az államnak az 50 millió eurós bevételkiesést” - indokolta az ülés összehívását Bugár Béla, a Híd elnöke. egykori tiszt azt állítja: Andrej Babiš tudatosan nem dolgozott együtt az ŠtB-vel ^ szlovák ÚPN-t pereli az új cseh miniszter