Új Szó, 2014. január (67. évfolyam, 1-25. szám)

2014-01-30 / 24. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JANUÁR 30. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés 3 Nem csökken a szlovák vállalkozók adóoptimalizálás iránti vágya Vonzó adóparadicsomok Az adóparadicsomok közül a legtöbb új szlovák céget az Egyesült Államokban jegyezték be (Képarchívum) Pozsony. Tavaly tovább nőtt azon szlovákiai cégek szá­ma, amelyekaszékhelyü- ketvalamelyikadóparadi- csomba helyezték át. A Bis- node Slovensko tanácsadó társaság elemzése szerint azonban a növekedés üte­me jóval visszafogottabb volt, mint2012-ben. ÖSSZEFOGLALÓ Az elmúlt év végén 3853 olyan szlovákiai céget regiszt­ráltak, amelyek adóparadicso­mokban voltak bejegyezve. Ez ugyan 5,68 százalékkal több, mint egy évvel korábban, az adóparadicsomba menekülő cégek számának a növekedési üteme azonban lelassult. Míg 2012-ben 553-mal nőtt az ilyen cégek köre, tavaly csak 207-tel. Milan Seliak, a Bisnode Slo­vensko igazgatója ezt azzal ma­gyarázza, hogy az Európai Unió részéről egyre nagyobb nyomás nehezedik az adóparadicso­mokra, ami elbizonytalanítja a cégeket. Időközben azonban változott a helyzet a szlovák cé­gek által legkedveltebb célpont­nak számító Seychelle-szigete- ken is. ,A Seychelle-szigeteken bevezetett új jogszabályok csök­kentették az ország vonzerejét, amihez korábban elsősorban az egyszerű ügyintézés járult hozzá”-mondta Seliak. A Bisnode elemzése szerint idén várhatóan nem csökken je­lentősebb mértékben a szlovák vállalkozók adóoptimalizálás iránti vágya és abbéli igyekeze­te, hogy vagyonuk biztonságát és tulajdonuknévtelenségétkül- földön bejegyzett vállalatok ál­tal biztosítsák. A cseh cégek pél­dául nemrég felfedezték a Mar- shall-szigetek által nyújtott elő­nyöket, és példájukat a szlovák cégek is követik. ,A Hawaii és Ausztrália között félúton talál­ható szigetállamot elsősorban a gyors ügyintézés és az anonimi­tás biztosítása miatt választják a cégek”-nyilatkozta Seliak. Az adóparadicsomok, vagy azok jellemzőit részben felmu­tató országok közül tavaly a legtöbb új szlovák vállalatot az Egyesült Államokban (99) je­gyezték be. Egyidejűleg né­hány offshore célország iránt csökkent az érdeklődés a vizs­gált időszakban, ilyen volt Lu­xemburg, ahol 38-cal és Cip­rus, ahol 12-vel csökkent az ott bejegyzett szlovák cégek száma az előző évihez képest. ,A cse­hekkel ellentétben a szlovák cégek kezdik elhagyni Ciprust, ami elsősorban az ország in­stabil gazdasági helyzetével magyarázható. Luxemburgra pedig azért haragudtak meg, mert időközben enyhítette a banki titoktartással kapcsola­tos jogszabályait, a cégek így már nem élvezhetnek olyan anonimitást, mint korábban” - vallja a Bisnode Slovensko igazgatója. A szlovák offshore vállalatok aránya jelenleg egyébként az összes Szlovákiá­ban működő, közel 200 ezer cég nagyjából két százalékát adja. (SITA, mi) Javult a fizetési morál Fegyelmezett hitelfelvevők Pozsony. Az elmúlt időszak­ban Szlovákiában tovább javult a lakosság adósságfizetési fe­gyelme - derül ki a Sberbank Slovensko elemzéséből, amely­hez a pénzintézet azon ügyfelei­nek az adatait vette alapul, akik az elmúlt két évben késtek a tör­lesztő részletek visszafizetésé­vel. Míg 2012-ben a nem fizető ügyfelek átlagosan 76 eurós el­maradást halmoztak fel, az el­múlt évvégére ez 67 euróra esett vissza. ,A kölcsönüket fizető banki ügyfelek manapság jóval fegyelmezettebbek” - nyilatkoz­ta Adriana Bertóková, a Sber­bank követeléskezelő részlegé- nekavezetője. Bertóková szerint azonban az elkövetkező időszak nehéz lesz a hiteltörlesztők számára, hiszen a karácsonyi bevásárlások miatt sokan felélték a tartalékaikat, miközben közeledik a jövede­lemadó-bevallás ideje. Atörlesz- téssel tavaly is a legtöbb ember­nek az év elején voltak gondjai, a legrosszabb hónapnak február számít. Az említett hónapban tavaly például a hitelüket nem fizetők átlagos elmaradása elér­te a 200 eurót. Bertóková szerint a családoknak az év első hónap­jaira már korábban fel kellene készülniük. (SITA, mi) GAZDASÁGI HÍRMORZSA Nincs látszatja a rezsiharcnak Budapest. Az Orbán- kormány rezsiharcának alig van valamilyen eredménye. A Generali Biztosító nemrég elkészült reprezentatív kuta­tása szerint ugyanis a gazda­sági szempontból aktív ma­gyarországi felnőttek kerese­tük legnagyobb részét to­vábbra is a mindennapi ki­adásokra költik, és átlagosan annak mindössze 4 százalé­kát tudják félretenni. A ház­tartások nagy átlagban havi jövedelmük 81%-át minden­napi kiadásokra költik, ezek közül a legtöbb pénzt rezsi- költségekre (a ldadások 32 százaléka) és élelmiszerekre (31%) kell kifizetniük. A megkérdezettek többsége nettó 100-200 ezer forintos havi jövedelemből gazdál­kodik. A kutatás szerint a fel­nőttek harmada él olyan ház­tartásban, ahol a havi jöve­delmek összege meghaladja a 200 ezer forintot, 10 száza­lékuk háztartásában pedig összesen több mint 350 ezer forintból gazdálkodnak egy hónapban, (ú) Angol font Cseh korona Horvát kuna Japán jen Kanadai dollár aktuális kozeparfolyamok VALUTA 0,8221 27,540 7,6465 139,73 1,5173 Lengyel zloty Magyar forint Román lej Svájci frank USA-dollár 4,2130 307,37 4,5193 1,2255 1,3608 VETEL - ELADAS BANK CSEH KORONA FORINT Sberbank 1,41-1,33 28,30-26,65 318,24-290,83 OTP Bank 1,43-1,31 28,72-26,30 318,11-291,29 Postabank 1,41-1,32 28,45-26,53­Szí. Takarékpénztár 1,41-1,32 28,24-26,67 318,12-290,73 Tatra banka 1,41-1,33 28,33-26,68 316,64-292,58 Príma banka­­­Általános Hitelbank 1,40-1,32 28,33-26,68­Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Áprilistól újra megváltozik az élelmiszertörvény Enyhítenek a büntetéseken VÍG biztosítócsoport Elégedettek a szlovák piaccal Bécs. A Vienna Insurance Group (VÍG), vagyis a Koopera- tiva, a Kommunáiis Biztosító és az SLSP Biztosító anyacége, tegnap közzétette a tavalyi év­re vonatkozó előzetes számait. A biztosítócsoport díjbevétele éves alapon 4,9%-kal 9,4 milli­árd euróra csökkent, ez főleg a lengyel és az olasz piac negatív hatásainak következménye, ám Peter Hagen vezérigazgató a szlovák piac alakulásával rendkívül elégedett volt, mivel tavaly 5,7%-kal 750 millió eu­róra nőtt az itteni forgalma. A Közép- és Kelet-Európa 24 or­szágában aktív osztrák VÍG adózás előtti nyeresége mint­egy 350 millió euróra rúgott. Napjainkban már az osztrák piacon kívüli országokban elért eredményekből származik a biztosító bevételeinek 54 szá­zaléka - a társaság tavaly to­vább terjeszkedett térségünk­ben, például megvásárolta a magyar AXA Biztosítót, (só) ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Tegnap a parla­ment is rábólintott az élelmi­szertörvény legújabb módosí­tására, áprilistól így enyhíte­nek a kereskedőknek kiszabha­tó büntetéseken. Az élelmiszer- törvényt legutóbb az elmúlt év elején módosították, jelentő­sen szigorítva a kereskedőknek kiszabható büntetéseken. A jelenleg érvényben lévő szabályok szerint, ha egy üzlet lejárt szavatosságú terméket árusít, már az első alkalommal minimum ezer eurós büntetést szabhatnak ki rá. Ha egy éven belül a helyzet megismétlődik, a büntetés 1-5 millió euró kö­zött mozoghat. A kereskedők szerint a büntetések egyes ese­tekben az üzletek létét is veszé­lyeztetik. „Két lejárt szavatos­ságú joghurt miatt úgy tekinte­nek ránk, mintha valakit meg­gyilkoltunk volna” - panaszko­dott már korábban Pavol Konštiak, a Szlovák Kereske­delmi és Idegenforgalmi Szö­vetség (ZOCR) elnöke. A földművelésügyi tárca a tilta­kozások miatt ugyan módosí­tott a szabályokon, a kereske­dők szerint azonban ez nem sokat segített rajtuk. A most áprilisban életbe lépő szabályok szerint ugyanis az üzleteknek csak a harmadik sú­lyos hiba elkövetéséért szab­hatnának ki egymillió eurónál nagyobb büntetést. Vagyis csak annyi történik, hogy az üzletek nem a második, hanem a har­madik hiba esetén számíthat­nak majd akkora büntetésre, amely akár a bezárásukhoz is vezethet. Az ellenzék élesen kritizálta a földművelésügyi tárcát a mó­dosítások miatt. „Nem tudom, hogy rokonságának a foglal­koztatásával vagy a silány tör­vényjavaslataival okoz-e na­gyobb kárt a miniszter” - mond­ta Ľubomír Galko, az SaS képvi­selője, aki szerint Ľubomír Jah- nátek földművelésügyi minisz­ter nincs tisztában az ágazat va­lós gondjaival. (TASR, mi) Vénusz napraforgóolaj, Nescafé Classic instant kávé, 200 g egységár: 19,95 EUR/kg EAZÉKVÁS'ÁR Nescafe fj A legjobb hazai élelmiszerek Az ideiglenesen csökkentett árak érvényessége: 2014.1. 23. - 2. 5. «P POTRAVINY ooqp SUPERMARKET cocp Tempo RE 140004

Next

/
Thumbnails
Contents