Új Szó, 2014. január (67. évfolyam, 1-25. szám)

2014-01-29 / 23. szám, szerda

16 DlGlTÁLlA- HIRDETÉS ÚJ SZÓ 2014. JANUÁR 29. www.ujszo.com 2017-re elveszti felhasználóinak 80 százalékát A Facebook halálát jósolják összefoglaló Egy rangos amerikai egyetem tanulmánya szerint a felhaszná­lóinak táborát vírusszerű terje­désével tíz év alatt 1,2 milliárd főre növelte. A Princeton kutatói szerint azonban az oldal szolgál­tatásai kezdenek veszíteni a va­rázsukból, így három éven belül a felhasználók 80 százaléka el­pártolhat a Facebooktól - írja Guardian című brit lap. John Cannarella és Joshua Spechler, az egyetem kutatói előrejelzésüket olyan statiszti­kai adatokra alapozzák, amely arról tartalmaz adatokat, hogy egy adott időszakban hányán gépelték be a Facebook nevét a Google keresőbe. A Google Trends statisztikái szerint a kö­zösségi oldal a keresőn 2012 decemberében érte el népszerűségének csúcsát, az­óta pedig egyre kevesebben kí­váncsiak rá a keresőn. Míg az amerikai kutatók epidemológiai - a vírusok ter­jedését szimuláló - modellek alapján a közösségi oldal közeli kihalását jósolják, a statiszti­kák alapján a Facebook évek óta folyamatosan növeli az ol­dalt aktívan használó interne­tezők számát. Ezeknek az em­bereknek a tábora 2009-ben még csak kétszázmillió embert tett ki, 2010-re már hatszázmil­lióra nőtt, 2012 őszére pedig elérte az egymilliárdot, tavaly szeptemberre pedig 1,2 milli- árdra nőtt, és a cég részvényei­nek árfolyama is rekordot dön­tött nemrég. Bár a közösségi oldalt egyre kevesebben használják ha­gyományos számítógépről, az okostelefonról vagy táblagép­ről aktív felhasználók száma már 900 millió főt tesz ki. Az, hogy a Facebookot egyre töb­ben használják külön appliká­cióból, arra is magyarázatot adhat, hogy miért gépelik be kevesebben a nevét a Google- be: hiszen az okostelefonon elég egy ikonra bökni, a Goog- le-on való keresés fel sem me­rül. (origo) Az oldal szolgáltatásai kezdenek veszíteni a varázsukból, így há­rom éven belül a felhasználók 80 százaléka elpártolhat a Face­booktól (Képarchívum) Steve Jobs és John Sculley az 1984-ben debütált Macintosh géppel (Képarchívum) A jó reklám ellenére az első Mac elbukott, viszont jött a frissített és használható 512K Harmincéves a Macintosh Steve Jobs nem akarta, hogy kinyisd. Steve Jobs nem akart bele ventilá­tort. Steve Jobs másik merevlemezt akart bele. ÖSSZEFOGLALÓ Nagyjából így kezdődött az Apple szárnyalása az első Ma- cintoshsal, ami a közönséget lehengerlő bemutató és reklám ellenére is bukás lett, mert nem működött rendesen. A cég mégis történelmet írt. 30 éves a Mac. Harmincéves az Apple Ma­cintosh, 1984. január 24-én mutatták be az azóta 128K né­ven ismert változatot. Az Apple külön weblappal és videóval ünnepel. Nem ez volt az első Apple-termék, az Apple I már 1977-ben megjelent, viszont a Macintosh indította el a céget a világuralom felé. Az első, IBM-ellenlábasnak szánt Macintosh akkor hatal­masnak számító, 23 centiméte­res (512x342 felbontású) mo­nitorral, egérrel és billentyűzettel debütált (ami akkor még nem volt minden­napi dolog), 2495 dolláros áron. Sokáig nem húzta, szep­tember tizedikén már befejez­ték gyártását, és leváltotta egy újabb modell. A gépben Motorola 68 000 processzor dübörgött, 128 kilobájtos DRAM-mal, termé­szetesen mindenféle bővítési lehetőség nélkül. Ez okozta bukását is: a különböző hard­verek nem igazán jól működtek együtt, így a gép az erősebb konfiguráció ellenére jóval las­sabb volt vetélytársainál. Azért belefért egy 3,5 colos flopimeghajtó, merevlemez vi­szont akkor még nem volt ben­ne, így a hajlékony lemez 400 kilobájtos kapacitása adta az összes tárhelyet. Pont emiatt húzódott el a gép fejlesztése is: akkoriban még az 5,25 colos volt a standard, ami viszont nem volt elég megbízható. A Macbe a 3,5-es meghajtót ere­detileg az Alps nevű cég fejlesz­tette, de ők sem haladtak elég gyorsan^ így Jobs végül a So- nyhoz fordult. Érezték, kevés a tárhely, ezért a bemutató után nem sokkal 495 dollárért lehe­tett hozzá venni külső meghaj­tót. A gépben Jobs nem akart ventillátort látni: így nagyon halk volt, viszont felemelege­dése sok problémát okozott. Házi megoldásról szó sem lehe­tett, a házat úgy tervezték, hogy a gépet ne lehessen buhe- rálni, azt elvileg csak a hivata­los szerelők nyithatták fel. A bemutatón a közönség teljes extázisba került, mert a gép magát adta el Vangelis ikoni- kus zenéjére: beszédszintetizá­torával felolvasta, hogy apja Steve Jobs, aki egyébként már a grafikusprogram bemutató­ján is szerepelt, mint a számí­tógép atyja. Nem ez az egyetlen emléke­zetes, mozgóképes anyag, ami­vel az Apple akkor robbantott: a hagyományosan a reklámok miatt is kiemelkedőnek számí­tó sporteseményen, a Super Bowlon mutatták be Steve Jobs személyes kedvencét, amiről mindenki más azt hitte, hogy bukás lesz. A géppel ellentét­ben ez bejött, a közönség és a szakértők imádták a kopaszok­kal készült spotot. A jó reklám ellenére az első Mac elbukott, viszont jött a fris­sített 512K, több memóriával, ezt már lehetett használni. Még a nyolcvanas években több mint tíz Macintosh követte, a cég közben kikacsintott a szerverek piacára is, megalkotta a Power- Bookokat, MacMiniket, és be­vezette a ma már „iKonikusnak” számító i-betűzést, jött az iMac, a Macintosh bukása után 1988-ban ezzel tért vissza Steve Jobs a céghez. A sorozatból pe­dig ma Macbook Pro figyel mil­liók asztalán, jó esetben retina display-jel. (Index) HASZNÁLJA KI AZ UTOLSÓ LEHETŐSÉGET! Amennyiben Ön is tulajdonosa a kuponos privatizáció első hullámából származó értékpapírnak, úgy Ön is ka­pott számlát. Az 566/2001 sz. értékpapírokról, befektetési szolgáltatásokról szóló törvény értelmében ezeket az ér­tékpapírokat a Szlovák Köztársaság Központi Értékpapír­letétkezelő Bt.-a a tulajdonos számláján vezeti (Centrálny depozitár cenných papierov SR, a.s. - CDCP SR - központi letétkezelő). A számlavezetés költségekkel jár, ezért küld számlát a központi letétkezelő minden év elején. Ha Ön is kapott, van néhány hasznos tanácsunk ezzel kapcsolatban az Ön számára a Szlovák Köztársaság Központi Értékpa­pír-letétkezelő Bt. munkatársával, Kopuncová Dagmarral folytatott beszélgetésünkben. 5 I Mit kell tenniük a polgároknak, ha megkapják a számlavezetésről szóló számlát? A törvény előírásainak megfelelően a polgárok köte­lesek a CDCP SR-ben vezetett számla vezetéséért küldött számlát kifizetni. Ezentúl azt ajánljuk, hogy állapítsák meg értékpapírjaik értékét - az értékpa­pír-kereskedőknél, a bankokban, a napi sajtóban, az interneten vagy a Pozsonyi Értékpapír Börze Bt.-nél. Használhatják a Kötelezvény Bt. (Dlhopis, o.c.p., a.s.): 0800 124 784 telefonvonalát. Ha arra a köve­tkeztetésre jutnak, hogy számukra értékpapírjaik értéktelenek, akkor ingyenesen átruházhatják a SzK Nemzeti Vagyonkezelő Alapjára (FNM SR). I Amennyiben a polgárok szeretnék értékpapí­rjaikat átruházni a FNM SR-re, mi a teendőjük? Az értékpapírok átruházását a FNM SR-re a Dlhopis, o.c.p., a.s. végzi a Szlovák Posta kiválasztott ügyfél- szolgálatainál. Itt az értékpapír tulajdonosa aláír egy - az átruházásról szóló - szerződést, melyért nem jár illeték. I Meddig lehet az átruházást az érvényben lévő törvények alapján végrehajtani? Az értékpapírok ingyenes átruházását a FNM SR-re már csak 2014 végéig lehet elvégezni. Amennyiben a polgárok szeretnék értékpapírjaikat megtartani, téríteniük kell a számlavezetési jat. Ellenkező esetben az érték­papírok mihamarabbi átruhá­zását ajánljuk a SzK Nemzeti vagyonkezelő Alapjára. A FNM SR garantálja a polgároknak, hogy az értékpapírok átruházása után visszatéríti a tulajdonosi számla vezetési díját azért az évért, amelyikben az átruházás megtörtént, csakúgy, mint az előző két évért is. V. % További információkhoz juthat az alább megadott elérhetőségeken: Számlavezetésért kiadott számlák a CDCP SR-ben - 02/59395939, www.cdcp.sk Értékpapírok értéke, átruházása a FNM SR-re - 0800 124 784, www.dlhopisocp.sk,www.akciebezhodnoty.sk RE 140019 n

Next

/
Thumbnails
Contents