Új Szó, 2014. január (67. évfolyam, 1-25. szám)

2014-01-04 / 3. szám, szombat

2014. január 4., szombat, 8. évfolyam, 1. szám V ietnam, Laosz és Thaiföld semmit sem tesz, Kína va­lami keveset igen, de túl keveset - fo­galmazott Jason Bell, az IFAW ter­mészetvédelmi szervezet dél-afrikai igazgatója, aki szerint elsősorban az említett országok bizonyulnak túlságosan is passzívnak az elefánt­agyarral, az orrszarvútülökkel vagy épp az oroszláncsonttal folytatott illegális kereskedelem elleni harc­ban. Mint rámutatott, a szervezett bűnözés a hatalmas nyereség miatt szisztematikusan vadászik veszé­lyeztetett állatokra, végül is sok százmillió eurós üzletről van szó. Az orvvadászok foga elsősorban az elefántagyarra és az orrszarvútülök­re fáj, de nagy a kereslet az orosz­láncsont iránt is. Ezek mind or­vosságok és potencianövelő szerek összetevőiként keresettek az ázsiai piacon. December közepéről származó ada­tok és becslések szerint a vadorzók idén 30 ezer elefántot és 950 orr­szarvút öltek meg, vagyis tartós és jelentős fenyegetést jelentenek az Afrikában élő 450 ezer elefántra és 25 ezer rinocéroszra - figyelmeztet­tek állatvédők. A tragikus helyzetre való tekintettel az Interpol és az ENSZ szervezett bűnözés elleni hi­vatala (UNODOC) közös csapatot képezett ki az orvvadászok vissza­szorítására. A terebélyesedő mészárlás hátteré­ben a gyarapodó ázsiai középosztály fogyasztási éhsége húzódik meg. Egy, a Természetvédelmi Világalap (WWF) támogatásával készült ta­nulmány szerint Vietnamban még mindig sokkal nagyobb az orrszar­vútülök iránti kereslet, mint a kí­nálat - bár a porként feldolgozott tülökért horrorisztikus, 50 ezer eurós összeget kérnek. Dél-afrikai szakértők szerint az orvvadászok Harmincezer elefántot mészároltak le tavaly Az állatvédők már 2012-ben is riadót fújtak, tavaly viszont még tovább, újabb rekordszintre nőtt a vadorzás Afrikában, ahol hozzávetőleg 30 ezer elefánt és csaknem ezer orrszarvú esett orvvadászok - és közvetve az ázsiai kereslet - áldozatául. » ... a porként feldolgozott tülökért horrorisztikus, 50 ezer eurós összeget kémek. legfeljebb háromezer eurót kapnak egy egész tülökért, ami azonban va­lóságos vagyon sok koldusszegény afrikai számára. „Csak akkor tudunk véget vetni ennek a drámának, ha felvesszük a harcot az illegális kereslet ellen” — je­lentette ki a WWF egyik németor­szági vezetője. Az afrikai országok­ban tapasztalt kiterjedt korrupció miatt semmiféle felfegyverzés nem lehet hatásos a vadorzókkal szem­ben. Mivel a bűnözők ellehetet­lenítésének kulcsa Ázsiában van, egyre több híresség vesz részt ottani kampányokban. Legutóbb Vilmos herceg, David Beckham és a kosár­labdázó Jao Ming szerepelt közös reklámfilmben, amely az orrszarvú­tülökről és az elefántagyarról való lemondást hirdette Délkelet-Ázsiá- ban és Kínában. Az orrszarvúk esetében elsősor­ban a Dél-afrikai Köztársaság az orvvadászok terepe. Az országban él ugyanis Afrika rinocéroszainak csaknem 80 százaléka, és míg 2007-ben csak 13 példánnyal végeztek, addig 2011-ben már 448-cal, 2012-ben pedig 668-cal. A vadorzók ellen nagy erőkkel ve­szik fel a harcot: a Krüger Parkban például 400 fegyveres parkőr látja el az állatok védelmét. Felszerelé­sük a legmodernebb, a helikopter mellett drónjuk is van. Munkáju­kat 200 katona is segíti. A bűnö­zőket azonban még ez sem rettenti el: évente több tucatnyi orvvadász sebesül meg, néhányan oda is vesznek a hatóságokkal való ösz- szecsapásokban. Ha bíróság elé ke­rülnek, 12 év szabadságvesztéssel - vagy még többel - sújthatják őket. Az elefántagyar iránt szintén nagy a kereslet, amit sok ország, egyebek közt Tanzánia, Kenya, Mozambik, Szudán vagy Kamerun is megszen­ved. A vadorzók egyre kegyedeneb- bé válnak, Zimbabwéban például ciánnal mérgeztek meg itatókat. Egész elefántcsordák estek áldoza­tul, valamint más állatok is, ame­lyek lakmároztak az ormányosok teteméből. A tarthatatlan helyzet javítása ér­dekében nemrég Gaborone-ban megrendezték az afrikai elefán­tokkal foglalkozó első csúcsér­tekezletet, amelyen végül Kína, Vietnam, Malajzia, Thaiföld és a Fülöp-szigetek nyilatkozatot írt alá az elefántagyarral folytatott fekete­kereskedelem ellen. Az állatvédők mindazonáltal továbbra is szkepti­kusak. „Ez az ügy még mindig a fontossági sorrend végén kullog” - vélekedett Jason Bell. (MTI) íl-Afrikából csempészett agyarak a thaiföldi vám- és pénzügyőrségen Vadorzók által megölt rinocérosz teteme Dél-Afrikában egy rezervátum területén (Fotók: SITA/AP)

Next

/
Thumbnails
Contents