Új Szó, 2014. január (67. évfolyam, 1-25. szám)

2014-01-25 / 20. szám, szombat

2 Közélet ÚJ SZÓ 2014. JANUÁR 25. www.ujszo.com Szlovák kisebbségi belharcok Magyarországon A szlovákok bojkottálnák a nemzetiségi választást ÖSSZEFOGLALÓ zottság munkájában, tehát be­folyásolni tudja a vonatkozó Budapest. Az áprilisban ese- törvények elkészítését is. 15 dékes parlamenti választás éve ezt a lehetőséget a nemze- nemzetiségi részének bojkottá- tiségek elutasították, ezért lására szólította fel a magyaror- most mindenképpen ki kell szági szlovákokat Imrich Fühl, használni, véli Ján Fűzik, a Az aktivista kifogásolja, hogy Fuhl által bírált Országos azok a választók, akik szavaz- Szlovák Önkormányzat veze- nak a nemzetiségi listára, párt- tője. „15 év alatt sok mindent listákra már nem voksolhatnak, elintézhettünk volna. Most Azt is sérelmezi, hogy a nemze- ugyanezt kínálják, úgyhogy tiségi lista összeállításánál ig- feltételek nélkül bele keíl norálták a civil szférát. „Csak az mennünk a választásba” - szö- Országos Szlovák Önkormány- gezte le Fűzik, zat jelöltjeire lehet szavazni, Azt azonban elismeri, hogy az tehát ezt nem is nevezhetjük új rendszer a 13 magyarországi választásnak” - vélekedik Fuhl, nemzetiség közül csak kettőnek akinek nem tetszik, hogy az (a romáknak és a németeknek) egyeztetésekből kihagyták a biztosít reális esélyt arra, hogy Magyarországi Szlovákok Sző- nemzetiségi szószólót küldjön vétségét. az Országgyűlésbe. Az előzetes Az idei választáson a ma- számítások szerint a szlovákok, gyarországi nemzetiségek és a nagyjából hasonló létszámú nemzetiségi szószólót küld- horvátok esetében legalább 25 hetnek az Országgyűlésbe, ezer szavazat kellene ahhoz, vagyis egy afféle szavazati jog hogy ez sikerüljön, létszámuk nélküli képviselőt, aki részt viszont 15-20 ezer fő közt mo- vesz majd a nemzetiségi bi- zog. (vps, TASR) Határozatban ítélnék el a kormányt Az ombudsmant védi a parlamenti ellenzék ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Az ellenzék parla­menti határozatban ítélné el a kormánynak az ombudsman- nal szembeni magatartását, ezért rendkívüli ülés összehí­vását kezdeményezte. A Híd, a KDH és az SDKÚ képviselői szerint elfogadhatatlan, hogy a kabinet a január 8-i ülésén nem volt hajlandó meghallgatni az emberi jogi biztost. Ezért az ál­taluk beterjesztett határozat- tervezetben követelik, hogy a kormány olyan intézkedések elfogadására kötelezze a bel­ügyminisztert, amelyek bizto­sítják az emberi jogok betartá­sát a rendőri akciók során. Az ombudsman a kormány elé ter­jesztett, de meg nem hallgatott jelentésében a szepsi rend­őrakció kapcsán hívta fel arra a figyelmet, hogy jelenleg nincs olyan szerv, amely hatékonyan ellenőrizhetné a rendőrök eljá­rását. Az ellenzék javasolja azt is, hogy az ombudsman jelen­tését hallgassa meg a parla­ment is. Bugár Béla (Híd) szerint a kormány a demokráciát, az em­beri jogokat korlátozta azzal, hogy nem hallgatta meg az om­budsmant. „Az emberi jogok be­tartását az ombudsman hivatala ellenőrzi, a kormány elutasítot­ta az ő meghallgatását” - mond­ta Bugár. Ján Figeľ KDH-elnök szerint a kormány visszaélt ha­talmával. Pavol Paška házelnök tegnap még nem hívta össze a rendkí­vüli ülést, de hét napon belül ezt meg kell tennie. Kérdés, hogy smeres többség hajlandó lesz-e megvitatni a javasolt határozat- tervezetet. Ha nem fogadja el az ülés napirendjét - melyről nyomban az elején szavaznak-, akkor érdemi vita és szavazás nélkül ér véget a de facto el sem kezdődő ülés. (lpj, TASR) RÖVIDEN Kiska a szegényeknek adná fizetését Pozsony. Ha megválasztják államfőnek, havi bérét szét­osztja a rászorulók között - Andrej Kiska független elnökje­lölt tegnap ezt a nyilvános ígéretet tette. Mint mondta, nem a fizetés miatt indul a posztért, ugyanis nincsenek megélhetési gondjai. Olyan személyeknek akar segíteni, akik a szlovák szociális rendszer hiányosságai miatt vannak nehéz helyzet­ben. Az államfő havi fizetése minden juttatást beleszámolva több mint 9 ezer euró. (TASR) Elhibázott Fico gazdaságpolitikája Pozsony. A szlovákiai cégvezetők csaknem kétharmada szerint tavaly tovább romlott a vállalkozói környezet az or­szágban — derül ki a Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara (SOPK) tegnap közzétett felméréséből, amely szerint a vál­lalkozók helyzetét a cégvezetők alig 2 százaléka értékeli po­zitívan. (SITA) Igor Matovič képviselői asszisztensi állást ajánlott fel a sajtó munkatársainak Kitiltott újságírók Parlament anno: Mečiar bulvárhíreket olvas (Képarchívum) Pozsony. A parlament el­nöke váratlanul elren­delte a törvényhozás épületéből tudósító új­ságírók munkájának kor­látozását. Pavol Paška: rendnek kell lennie; el­lenzék: meg akarják ne­hezíteni a kormánypárt ellenőrzését. ÖSSZEFOGLALÓ Az ellenzék szerint Pavol Paška házelnök durván korlá­tozza az újságírók munkáját. ,A házelnök, ahelyett, hogy saját párttársait szólítaná fel a szabá­lyok betartására, inkább elrejti őket a sajtó elől” - jelentette ki Martin Poliačik, az SaS parla­menti képviselője. Ezzel a tava­lyi verekedés esetekre gondolt, amikor a Smer néhány, vélhető­en ittas képviselője támadt rá az Egyszerű Emberek vezetőjére. Az újságíróknak Igor Matovič is segíteni akar. Felajánlotta, hogy szimbolikus egy euróért bármelyik újságíró képviselői asszisztens lehet valamelyik OEaNO-s képviselő mellett. Ez­zel még nagyobb mozgássza­badsághoz jutnának az újság­írók, mivel asszisztensként szin­te az egész parlamentbe szabad bejárásuklenne. Az újságírók kitiltása nem pozsonyi specialitás. 2011-ben Kövér László, a magyar Országgyűlés házelnöke az In­dex valamennyi újságíróját ki­tiltotta egy vicces karácsonyi videofelvétel miatt. Az indok­lás szerint az Index parlamenti tudósítói „többszöri figyelmez­tetés ellenére is sorozatosan hagyták figyelmen kívül az or­szágházi sajtótudósítás rendjé­re vonatkozó szabályokat, az Országgyűlés elnökének ren­delkezéseit”; illetve a „decem­ber 20-án megjelent »Boldog karácsonyt, magyar demokrá­cia!« című videó készítői azon­ban már nemcsak a szabályo­kat, rendelkezéseket hagyták figyelmen kívül, de súlyosan megsértették az Országház és az Országgyűlés méltóságát is.” Az internetes portál újság­írói csak hónapokkal később kaptak újra akkreditációt. Kö­vér László 2010-ben bevonta az összes tartós akkreditációt, az újságírók két éven át csak egyszeri sajtóbelépővel léphet­tek be. Később pedig szűkítették azon pontok listá­ját, ahol felvételeket lehetett készíteni a parlamentben. Az ok: az egyik sajtófotós lefény­képezte a pulpituson beszédet mondó miniszterelnök jegyze­teit, a fotó alapján pedig látni lehetett, mely részeket húzta ki a szövegből, (lpj, index, sme) Az illetékesek abban bíznak, az ukrán ellenzéknek sikerül megegyeznie a kormányzattal Kaliňák: megnyitjuk a határt a menekültek előtt ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Bár a szlovák-uk­rán határszakaszt a schengeni övezet legjobban védett hatá­rai között tartják számon, ha Ukrajnában egy esetleges pol­gárháborúba torkollik a konf­liktus, akkor Robert Kaliňák belügyminiszter szerint kötele­sek leszünk megnyitni a határt a menekültek előtt. „Ilyen helyzetben nyitva kell hagyni a határt és segítséget kell nyújtani azoknak, akiknek veszélyben vannak az alapvető emberi jogaik” - állítja a bel­ügyminiszter. Szerinte ilyen helyzetben az egész Európai Uniónak (EU) segítséget kelle­ne nyújtania, hiszen az érintett államok - Szlovákia, Lengyel- ország vagy Magyarország ­önállóan képtelenek lennének több tízezer menekült befoga­dására és ellátására. Kaliňák szerint ilyen esetben az Ukrajnával szomszédos többi országba bizonyára sokkal több menekült próbálna bejutni, mint hozzánk: a szlovák-ukrán határ geográfiai profilja nem te­szi lehetővé, hogy menekültek ezrei lépjék át. „Ha valaki az uk­rajnaihoz hasonló konfliktusok miatt menekül egy országból, rendszerint kimerült, rendkívül stresszes állapotban van ezért mindig a lehető legegyszerűbb megoldást választja. Á szlovák határ átlépése pedig komplikált” - mondta a bel­ügyminiszter. Emlékeztetett, hogy az ukránok saját határai­kat továbbra is a hadsereggel védik. „Ott még mindig létezik egy 30 kilométeres biztonsági terület, amelyre nálunk még a szocializmusból emlékezhe­tünk. A menekültek áramlása ezért részben rajtuk múlik, mert ha meg akarják majd védeni, megtehetik, az ottani határ to­vábbra is úgy néz ki, mint a Szovjetunió idejében” - állítja Kaliňák. A miniszter Dániel Lipšic függeden képviselő kérdésére reagálva nyilatkozott a szlovák-ukrán határ védelmé­ről. „Ukrajnában a helyzet könnyen polgárháborúvá fa­julhat, melynek jelentős mig­ráció is velejárója lehet. Ez új kihívás Szlovákiának, amire fel kellene készülni” - mondta az Új Többség vezetője. Az ukrajnai események kap­csán a szlovák rendőrség is jobban figyeli az államhatárt. „Folyamatosan kapcsolatban vagyunk a rendőrség többi egy­ségével, figyeljük a helyzetet” - nyilatkozta Denisa Baloghová, az Országos Rendőr-főkapi­tányság szóvivője. Ahhoz, hogy egy menekült Szlovákiában menedékjogot kapjon, igazolnia kell, hogy hazájában veszélynek van kité­ve. Ha ezt nem tudja igazolni, s olyan országból származik, ahova nem lehet visszaküldeni - például Irakból vagy Szomá­liából -, úgynevezett „kis menedékjogot” kap. Ez eddig egy évig volt érvényes, viszont az EU utasítására tavaly de­cemberben elfogadott, mene­dékjogról szóló törvény módo­sítása szerint már két évre ad­ják ki. (dem, SITA) Az incidensnél állítólag az a rendőr is jelen volt, akinek feladata az ügyész védelme volt A hatóságok hallgatnak a meglőtt ügyészről ÖSSZEFOGLALÓ Nagykürtös. Szerencsétlen véleden folytán, állítólag barát­ja lőtte bokán szerda éjszaka Gabriel Geško nagykürtösi já­rási ügyészt Szelény (Seľany) közelében. Az ügyészt az inci­dens után azonnal megmű­tötték, állapota stabilizált. A hatóságok szerint a tettest sikerült letartóztatni, több órán át kihallgatták, de az esetről csak annyit árultak el, hogy a tegnapi lövöldözés nincs össze­függésben az ügyészt tavaly ért támadásokkal. „Néhány kocsit láttam a helyszínen: egy Škoda Fabiát, egy Škoda Superbet és egy villogó fényjelzésű rendőrautót” - mondta a čas.sk portálnak egy férfi, aki a baleset helyszínének közelében járt. Miután Geško autóját tavaly kétszer is megrongálták és meg­fenyegették, rendőri védelmet kapott. „Hivatalosan csak annyit tudok, hogy állapota stabil, műtét után van, és hogy ez az eset nincs összefüggésben a tavalyi eseményekkel” - mondta a sme.sk portál hírfor­rása. A tegnapi incidens állító­lag az ügyész személyautójában történt, lapértesülések szerint Geškón kívül a neki védelmet biztosító rendőr, és egy barátja is az autóban ült. .Állítólag a barátja lőtte meg, véletlenül” - mondta a hírforrás. A hatóságok bővebb értesí­tést lapzártánkig nem adtak az esetről. Marián Slobodník besz­tercebányai kerületi rendőrka­pitány megerősítette, hogy egy ilyen ügyben eljárás folyik, rész­leteket azonban nem árult el. ,A főügyészt a késő éjszakai órák­ban tájékoztatták a történtek­ről, s azonnal elrendelte az eset mielőbbi kivizsgálást. A közvé­leményt, amint arra lehetőség lesz, tájékoztatni fogjuk a részletekről” - nyilatkozta And­rea Predajňová, a főügyészség szóvivője, (dem, SITA)

Next

/
Thumbnails
Contents