Új Szó, 2014. január (67. évfolyam, 1-25. szám)

2014-01-24 / 19. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JANUÁR 24. Régiósport 15 Sérülések miatt hiányoznak a lúcsiak, helyettük a sárosfaiak indulnak Nyárasdon A csallóközi elit teremfocija Nyolc csapat csatázik az elsőségért Nyárasdon (www.obfzds.sk-felvétel SPORTTARISZNYA Eb-re utaznak a vámbérys lányok Dunaszerdahely. Három éve teremeveznek a dunaszerda- helyi Vámbéry Ármin Gimnáziumban, holnap már a koppen­hágai Európa-bajnokságon is bemutatkozhatnak a csallóközi középiskola lányai. Zsoldos Petra, Nagy Beatrix, Szűcs Rebeka és Csörgő Emese ma utazik a kontinensviadal színhelyére, ahol holnap versenyeznek az iskolai csapatok 4x500 méteres küz­delmében. „Az eddigi eredményeink és a ligaszereplés alapján a szlovák szövetség elnöke felkért bennünket, hogy induljunk az ország képviseletében - tájékoztatta lapunkat Csiba Zsolt felkészítő tanár, aki szintén védenceivel tart. - Kicsit váratlanul ért bennünket, hogy ilyen kiváló lehetőséghez jutottunk. Nagy elvárásaink nem lehetnek, de szeretnénk helytállni az amatőr csapatok között, kiadni magunkból a maximumot. Ilyen nagy sporteseményen még nem voltunk soha.” (jmk) Edzőtáborozás a tatabányaiakkal Naszvad. Tegnaptól vasárnapig az NBI/B-s Tatabányai SC- vel edzőtáborozik a női I. kézilabdaliga listavezetője, a naszvadi/ímelyi csapat. „Hazai körülmények között készü­lünk, miközben kétszer megmérkőzünk vendégeinkkel: szom­baton és vasárnap is tíz órakor kezdünk. Szombaton délután négykor a II. liga élén álló gútaiak is összecsapnak a tatabánya­iakkal, szintén a Vlahy Jenő Sportcsarnokban” - tájékoztatta lapunkat Miskovics György, avendéglátókedzője. (jmk) Komáromi és udvardi továbbjutás Komárom/Udvard. Elsőként és a maximális hat ponttal ju­tott a Komáromi Sakk Club az ifjúsági liga nyugat-szlovákiai döntőjébe. „A végeredmény legszebb reményeinket is felül­múlta - írta lapunknak Kukéi Imre edző. - Mérsékelt elvárá­sokkal utaztunk a Nyitrai és Trencséni kerület közti döntőre, de az alapszakaszból magunkkal vitt négy pont növelte to­vábbjutási esélyeinket. Akárcsak az, hogy Marika Rosinská Visszatérésével sikerült megoldanunk: a szabályoknak meg­felelően lány is játssszon csapatunkban. Ezek után a nyugat­szlovákiai döntőben várhatóan már egyetlen győzelem is elég lesz az országos fináléba kerüléshez.” Ä KSC győztes csapata: Molnár Ernő, Jakab Béla, Jóba Árpád, Viczencz Péter és Mari­ka Rosinská. Az udvardiak szintén bejutottak a nyugat-szlo­vákiai döntőbe, (kki) Holnap az Érsekújvári járás 12. teremfocitornája Tíz csapatra számítanak UJ SZO-ELOZETES Dunaszerdahely/Nyárasd. Mivel a címvédő jányo- kiak tavaly nyáron baj­nokként az V. ligába ju­tottak, a szentmihályfai- ak kiléptek a bajnokság­ból, a csenkeiek és a nyékvárkonyiak (B) pe­dig az őszi idényben gyengébben szerepeltek, ezért az előző kiírás résztvevői közül csupán a bakaiak, a nagyabonyi- ak, az alistáliak és a csá­kányiak őrizték meg a tagságukat a csallóközi focielit holnap immár ti­zenkilencedik alkalom­mal sorra kerülő terem­tornáján. ÚJ SZÓ-ELŐZETES Az erőviszonyok változását tanúsítja, hogy a nyárasdi sport- csarnokban zajló megmérette­tés további négy résztvevői, a hodosiak, a királyfiakarcsaiak, a sárosfaiak és a szapiak legutóbb nem szerepeltek a régió legjobb­jainak hagyományos jutalomjá­tékán, melyre a szervezők a jól bevált szokás szerint az őszi táb­lázaton elfoglalt pozíciójuk függ­vényében a területi bajnokság I. osztályának 1-6. helyezettjét, valamint a II. és a III. osztály őszi listavezetőjét hívtákmeg. Az I. osztályban dobogós helyről fordulnak az újonc lúcsi­ak, akiket az A csoportba sorsol­tak be, de vezetőikszérdánjelez- ték a szervezőknek, hogy nem vesznek részt a tornán. „Renge­teg a sérültünk. A Balogh fivé­rek, Ádám és Attila mellett mindkét kapusunk harcképte­len. Nagy Attila műtét után lá­badozik, Kovács Szilárd térdét pedig a napokban operálták. Nem láttuk értelmét, hogy me­ÚJ SZÓ-ELŐZETES Vágsellye. Szombaton és va­sárnap (mindkét nap 9 órakor kezdenek) immár hatodik alka­lommal mérik össze a tudásukat a női futballcsapatok a Iodica- kupa hagyományos nemzetközi teremtornán. A névadó Soka Iodica Group és a vágsellyei Slovan Duslo futballklub szer­vezésében zajló megméretteté­sen Csehország, Magyarország és Szlovákia tizenhat együttese csatázik a serlegért a vágsellyei sportcsarnokban. A honi vi­szonylatban egyedülálló ren­zőnyjátékost állítsunk a kapuba, s foghíjas csapattal álljunk csa­tasorba, esetleg újabb sérülése­ket kockáztassunk. Ezért visszakoztunk” - ecsetelte a lú­csiak problémáit ifj. Belkovics László, a tabella harmadik he­lyén telelő újonc edzője. A lúcsi­ak visszalépése után a hetedik helyezett sárosfaiak fogadták el a szervezők felkérését. A kollektívák előbb két négy­tagú csoportban körmérkőzé­ses rendszerben küzdenek a pontokért. „A csoportokon be­lüli sorrend kialakulásánál a pontok száma lesz a mérvadó, azonos pontszám esetén a csa­patok egymás elleni eredmé­nye, a jobb gólkülönbség, az összes mérkőzésen lőtt több dezvénynek eredetileg lengyel- országi résztvevője is lett volna, de északi szomszédaink le­mondták a részvételt, őket az ig- lóiak helyettesítik. A torna ma­gas színvonalát elsősorban a magyar és a szlovák élmezőnyt képviselő kollektívák válogatott játékosai szavatolják. Az előző kiírásokban győztes alakulatok közül a kétszeres első és címvé­dő Astra Hungary FC, az ugyan­csak kétszer diadalmaskodó ér­sekújváriak és a vágsellyei Dus­lo mellett a sokszoros országos bajnok pozsonyi Slovan, a Hon­véd és a Ferencváros pályázik a gól rangsorol, végső megol­dásként sorsolás dönt a helye­zésről - sorolta a legfontosabb tudnivalókat Szerencsés Lajos, a területi szövetség titkára. - A csoportok két-két legjobbja az elődöntőben folytatja, a többi alakulat pedig helyosztót ját­Csoportbeosztás A csoport: Baka, Blatná na Ostrove, Dolný Štál A (I. osztály), Sáp (III. osz­tály). B csoport: Veľké Blaho- vo, Vydrany, Kráľovičove Kračany (I. osztály), Ča­kany (II. osztály). legnagyobb eséllyel az elsőség­re. Csallóközi résztvevője is lesz a viadalnak, melyen először állnak csatasorba a II. ligás pó- dafaiak. Az első játéknapon a cso­portmérkőzésekre kerül sor, va­sárnap pedig a nyolcaddöntők- kel folytatják a küzdelmeket. A vesztesek helyosztókat játsza­nak, ezt követően a negyeddön­tőket és az elődöntőket láthat­ják a nézők. A csoportmeccsek játékideje 20 perc, a nyolcad- döntőtől kezdődően a fináléig 15 perces összecsapások dön­tenek a továbbjutókról. A dön­szik. Döntetlen esetén bünte­tők döntenek a győztesről. A mérkőzések időtartama 24 perc, szünet és térfélcsere nél­kül. A versenyszabályok értel­mében csupán a csapatok iga­zolt futballistái avatkozhatnak játékba, az edzők tizennyolc fős keretet nevezhetnek. A győztes egy évig birtokolja a te­rületi focielnök által felajánlott vándorserleget.” A győztes jutalma a vándor­serleg, a csapatok oklevelet és focilabdát, a rendezvény leg­jobbjai (kapus, mezőnyjátékos, gólkirály) pedig különdíjat kap­nak a szervezőktől. Nóvum, hogy a közönségvonzó futball­gála a megszokottnál korábban, félkilenckorrajtolel. (ái) tőben, mely 18.00 órakor kez­dődik, azonban ismét húszper­ces lesz a találkozó. A maratoni sorozat végén a sorrendben 56. mérkőzés dönt a győztesről. A csoportbeosztás csak a ma este sorra kerülő sorsolás után válik ismertté. AVI. Iodica-kupa résztvevői: Astra Hungary FC, Ferencvárosi Torna Club, Budapest Honvéd, Holešov, Nové Zámky, Slovan Bratislava, Žilina, Trenčianske Teplice, Selce, Duslo Šaľa, Dus­lo Šaľa U19, Bardejov, Dúbrav­ka, Povoda, Karlova Ves, Spišská Nová Ves. (ái) Nagysurány/Érsekújvár. Minden jel arra utal, hogy az Ér­sekújvári Területi Labdarúgó­szövetség rendezésében szom­baton immár tizenkettedik al­kalommal sorra kerülő téli te­remfocitorna a tavalyihoz ha­sonlóan ismét színvonalas összecsapásokat hoz. „Meghosszabbítottuk a ne­vezési határidőt, így előrelátha­tóan tíz csapat, két csoportba osztva küzd a győztesnek járó serlegért. A téli holt idényben kiszemelt labdarúgók is pályára léphetnek, természetesen az anyaegyesület hozzájárulásá­val. A mérkőzések játékidejét közvetlenül a torna kezdete előtt határozzuk meg” - tájé­koztatott Boršányi Mihály, a te­rületi szövetség sporttechnikai bizottságának elnöke. A nagysurányi sportcsarnok­ban 8.00 órakor kezdődő mér­kőzéssorozat után idén a ha­gyományoktól eltérően nem­csak a legmegbízhatóbb kapust, hanem a legjobb mezőnyjáté­kost és góllövőt is díjazzák, (áb) > írjanak > Hívjanak > Jelentkezzenek A Régiósport elérhetőségei: S Új Szó szerkesztősége, Régiósport Lazaretská 12 © 0908/794 266 814 64 Bratislava 1 @ ujszo@ujszo.com Rólunk, nekünk készül ez a sportoldal Vágsellyén három ország tizenhat női futballcsapata két napon át csatázik az elsőségért Hatodszor játszanak a Iodica-kupáért HIRKOSAR ■ Asztalitenisz ÉRSEKÚJVÁRI JÁRÁSI BAJNOKSÁG, Érsekújvár - B kategória, egyes: 1. Molnár Viktor (OU Ekoreal Na­na), 2. Lehôtka Péter (TTC Interspead Nové Zámky), 3. Karol Bota (Heniss Štúrovo) és René Haulík (STO Malá nad Hronom); páros: 1. Makacs Ákos, Lehôtka Péter (TTC Interspead Nové Zámky), 2. Juraj Koní, Uzsák Attila (Pribeta), 3. id. Richard Gajdoš, ifj. Áren­dás Gyula (TTC1 Nové Zámky, OÚ Mužla) és Adam Treindl, René Haulík (STO Malá nad Hronom). FÉRFI II. LIGA, 8. kettős forduld: STO Ivanstav Mok­rance A-Fortuna Kežmarok 9:5, makranci pontszer­zők: F. Blaňár, D. Cinkanič 3-3, Lôrincz G. 2, Zelinka f; Stadex Košice-MKST Veiké Kapušany B 10:4, nagykaposi pontszerzők: Lakatos J., J. Štím J. 1,5- 1,5, Kóbori P. 1: STO Ivanstav Mokrance A-TJ Javo- rinka Levoča A 6:8, makranci pontszerzők: D. Cinka­nie 3, F. Blaňár 2, Lôrincz G. 1; SKST Sokol Vojčice A-MKST Veiké Kapušany B 8:6, nagykaposi pont­szerzők: Kóbori P. 3,5, Kristóf F. 1,5, J. Štím J. 1, Az állás: 3. Mokrance A 46,11. V. Kapušany B 27. (pan) FÉRFI III. LIGA, DÉL. 12. forduló: Cičarovce A-Se- čovce A 9:9, csicseri pontszerzők: Molnár N. 3,5 , Üveges K. 2,5, Nagyidai L. 2, Csanak Z. 1; SO M. Ka­menec A-Vojčice B 9:9, kiskövesdi pontsz.: Szabó L. 3.5, flj. Kiss L. 3, Bók L. 1,5, Máté Cs. 1; Borša A- Hraň A 17:1, borsi pontsz.: Nagy A. 4,5, Balogh E. 4.5, Kovács Z. 4,5, Kovács G. 3,5. Az állás: 2. Borša A 42.5, Cičarovce A 30,8. M. Kamenec A 26. (pan) ■ Labdarúgás 0. VÁGSELLYEI TEREMTORNA - alapszakasz: Tr­novec n/V.-Topolnica 6:2, -Sala (öregfiúk) 1:0, -Sa­la (fiatalabb ifik) 4:0, -BACA 3:0, -Veča 1:0; Veča- Sala (fiatalabb ifik) 1:0, -BACA 2:0, -Topofnica 3:2; Topolnica-BACA2:0, -Sala (öregfiúk) 3:1, -Sala (fia­talabb ifik) 5:3; Sala (öregfiúk)-Sala (fiatalabb ifik) 3:2, -BACA 5:1; BACA-Sala (fiatalabb ifik) 2:1. Sorrend: 1. Tmovec 15 (15:2), 2. Veča 12 (8:4), 3. Topolnica 9 (14:13), 4. Sala (öregfiúk) 6 (10:9), 5. BACA3 (3:13), 6. Sala (fiatalabb ifik) 0 (6:15). Helyosztók - az 5. helyért: Sala (fiatalabb ifik)-BACA 0:2, g.: Hučko, Farkaš. A 3. helyért: Sala (öregfiúk)­Topolnica 4:0, g.: Mónoši 2, Braun, Camaj. Döntő: Veča-Tmovec n/V 1:0, g.: R. Prúóny. Végeredmény: 1. Veča, 2. Tmovec n/V., 3. Sala (öregfiúk), 4. Topolnica, 5. BACA, 6. Sala (fiatalabb ifik). A győztes csapat: Krkošek-Sokol 2, Kertész 1, Galbavý 2, Machálik, Marák 1, Prílepok, Takács, Kárasz, Barus, R. Prúóny 2, Mikulčík 1, Siekel. Edző: S. Prúčny. FELKÉSZÜLÉSI MECCSEK: Sala-V. Ludince 5:0 (2:0), g.: Rehák 2, Mukalenga, Numericjomiš; Se- rerľ-Tešedíkovo 14:0 (6:0), g.: Varhaník 3, Scher­haufer 2, Kasaj 2, Tarek 2, Loduha, Morgng, Železník. Cejtej, Frfala: Galanta-Kolárovo 0:2 (0:1), g.: Molnár A., Magyar Zs.: Gyôr-Gabčfkovo 1:1 (0:0), bősi gól: Petráš: Topoľčany-Neded 2:3 (1:2), g.: Královič, Soboňa, III. Valachovič 2, Brath; FK Pohronie-Nové Zámky 1:0 (0:0); Győr B-Velký Meder 2:1 (0:1), nagymegyeri gól: Gőgh; Komárno-Marcelová 11:0 (5:0), g.: Molnár 4, Kovács R. 3, Uzola 2, Szórád, Podlucký; DAC B/Tr. Hradská-B. Bystrica 0:2 (0:1); Sereď-Dvory n fl. 10:0 (6:0), g.: Varhaník 4, Csejtei 3, Scherhaufer, Loduha, Frfala.

Next

/
Thumbnails
Contents