Új Szó, 2014. január (67. évfolyam, 1-25. szám)

2014-01-24 / 19. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JANUÁR 24. Régió 5 Az igazságszolgáltatás szerint Szlovákiában nem fordulhat elő, hogy egy szlovák verjen meg egy magyart - ha mégis, akkor a dolog fordítva történt Védelmezőből támadó, tanúból vádlott Azon, hogy valakit meg­vernek, és utána még őt vádolják meg azzal, hogy az egészet kitalálta, Szlovákiában már nem csodálkozik senki. Azon duplán nem, hogy a tet­tesek büntetlenül meg­ússzák, sőt, sokszor még ők kapnak kártérítést. Az abszurditásnak azonban további változatai is vannak - például olyan, hogy valaki egy bántal­mazott idős ember segít­ségére siet, a támadó őt perli be súlyos testi sér­tésért, és a bíróság el is ítéli, kerek négy évre. VRABEC MÁRIA Minő véletlen, hogy ez is épp egy magyar nemzetiségű ál­lampolgárral esett meg Duna- szerdahelyen. Az eset még 2009. május 25-én történt, és ahogy az lenni szokott, az elején egészen ba­nálisnak tűnt. A naivabbak akár azt is hihették volna, hogy a főszereplőjét a rendőrök megdicsérik, amiért egy védte­len állampolgár segítségére si­etett. A dörzsöltebbek nyilván úgy gondolták, jobb az ilyes­mibe nem beleavatkozni, ezért a tanúk többsége is olyan érte­lemben nyilatkozott, hogy nem látott és nem hallott semmit. Horváth Zoltán pedig így lett védelmezőből támadó és tanú­ból vádlott. Krimihétfő egyenes adásban „Délután fél kettő volt, be­gipszelt lábbal épp a kádban ül­tem, amikor azt hallottam, hogy a házunkba frissen beköl­tözött szlovák férfi hangosan, nyomdafestéket nem tűrő sza­vakkal szidja a magyarokat. A földszinten lakunk, minden szót tisztán lehetett érteni. Mi­re sikerült kimásznom a kád­ból, hogy kiszóljak neki az ab­lakon: errefelé ez nem szokás, felment a lifttel. Akkor azt hit­tem, ennyi volt az aznapi műsor, de mint kiderült, ez még csak az előzetes volt”- kezdte a történet mesélését Horváth Zoltán, aki az utcán azonnal felismerte az agresszív szomszédot. „Vagy fél éve lak­hattak itt, Tibor Kovačičot én még csak részegen láttam. Nem is értem, miért költözik egy ember, aki ennyire gyűlöli a magyarokat, egy magyar városba.” A műsor, ahogy Zoltán mondja, este fél tíz tájban foly­tatódott, Horváthék épp a Kri­mihétfő című műsort nézték a tévében, amikor a bejárat felől ismét hangokat hallottak. „Édesapám és a volt feleségem épp a konyhában voltak és amint kinéztek az ablakon, azt látták, hogy Kovačič szomszéd az utcán agyba-főbe veri a má­sik szomszédot, a hetven év kö­rüli Takács Lajos bácsit. Szól­tak nekem is, hogy nézzem meg, mi történik, és azt láttam, hogy a bicikliállványba verte az idős férfi fejét. Édesapám erre csak annyit mondott: megyek le. Nem hagyhattam, hogy egyedül menjen, négyszer ope­rálták a hátgerincét. Begipszelt lábbal bandukoltam ki vele, ám mire odaértünk, már csak azt láttuk, hogy Kovačič eszmélet­lenül fekszik a bicikliállvány mellett. Két szomszéd nézte tisztes távolságból, senki más nem volt ott, ennek ellenére Kovačič édesanyja azt vallotta a bíróságon, hogy mindent lá­tott. A bántalmazott idős em­bert, akinek Tibor Kovačič el­törte az orrát, közben a lánya feltámogatta a lakásukba, va­laki pedig hívta a mentőt és a rendőröket. Úgyhogy mi is ha­zamentünk és tovább néztük a tévét.” Fél év múltán jutott eszébe, ki verte meg Másnap a ház lakóit, köztük Horváthékat is kihallgatták a rendőrök - mindenki egyértel­műen arról számolt be, hogy Tibor Kovačič rendszeresen be­lekötött a magyarokba. Többen látták azt is, hogy megtámadta Takács Lajost, de arról már senki nem tudott, őt ki támadta meg. Horváth Zoltán sem, ezért is sokkolták őt a fejlemé­nyek. „Azt nem vonta kétségbe a bíróság, hogy Takács bácsit Ti­bor Kovačič támadta meg, könnyű testi sértésért el is ítél­ték húsz hónap letöltendő sza­badságvesztésre. Mint kide­rült, egy előző bűncselekmény miatt már felfüggesztés alatt volt, ennek ellenére csak 2012. májusában vonult börtönbe. Ekkor azonban már én is vád­lott voltam. Másfél évvel a tör­téntek után, 2010 őszén két rendőr csengetett be hozzám azzal, hogy menjek be velük a parancsnokságra, mert a férfi, aki ellen tanúskodtam, felje­lentett, hogy én vertem meg. Annyira hihetetlen volt az egész, hogy nem is tudtam tel­jesen komolyan venni. Kihall­gattak, elmondtam az igazat, ők is elmondták az állítólagos sértett verzióját, miszerint elő­ször Takács Lajos bácsi kötött bele, azután én, és a begipszelt lábammal rugdaltam. A kihall­gatás közben vált számomra vi­lágossá, hogy ez az ötlet Tibor Kovačič fejében akkor szület­hetett meg, amikor megfelleb­bezte az elsőfokú ítéletet. Gon­doltam, a rendőrök végzik a dolgukat, ha feljelentett, ki kell hallgatniuk, de az meg sem fordult a fejemben, hogy komo­lyan veszik ezt a sok zöldséget. Tibor Kovačič a bírósági tárgya­lásokon is mindig mást mon­dott, olyan tiszteletlenül visel­kedett, hogy a bíró többször is figyelmeztette, meg voltam győződve arról, hogy ezt a vizsgálatot hamarosan lezár­ják. De nem így történt, még szembesítésre is sor került, ahol Tibor Kovačič megfenye­getett, hogy majd megtudom, milyen az, ha tíz évig nem lát­hatom a lányomat. Súlyos testi sértésért négytől tíz évig tartó börtönbüntetés jár, és úgy lát­i ___' ___________________________•..........­M eg sem fordult a fejemben, hogy a rendőrség és a bíróság komolyan veszi ezt a sok zöldséget - mondta Horváth Zoltán (Somogyi Tibor felvétele) szik, ő már akkor biztos volt a dolgában. Ekkor kezdtem sej­teni, hogy ebből még nagy baj lehet.” Lett is, mert a hatóságok komolyan vették Tibor Kovačič egymásnak is ellentmondó állí­tásait. 2011 tavasztától folya­matosan tárgyalta a bíróság a két ügyet, az egyikben Tibor Kovačič volt a vádlott és Hor­váth Zoltán tanúként szerepelt, a másikban a vádlottból sértett, a tanúból pedig vádlott lett. Az, hogy a nem épp feddhetetlen előéletű Kovačičnak csak akkor jutott eszébe, ki rúgta fejbe gipszelt lábbal, amikor Hor­váth Zoltán ellene tanúskodott, senkinek nem tűnt fel. Mint ahogy az sem, hogy egy nálánál egy fejjel magasabb személyt senki sem tud fejbe rúgni. En­nek ellenére a hatósági orvos szakértő megállapította: Tibor Kovačič sérülései gipszelt láb­tól is származhattak, a bíróság pedig nem vesztegette az időt arra, hogy rákérdezzen, mi mindentől származhattak még. Hatásos volt a „sértett” monológja „Sajnos, amikor a per kezdő­dött, épp munkanélküli voltam és hivatalból rendeltek ki szá­momra ügyvédet. Nem törte magát különösebben, folyton azzal nyugtatott, hogy ez nyert ügy. Hát nem volt az - ma már azt gondolom, mindenki azon dolgozott, hogy az ügy ne azzal érjen véget, hogy Szlovákiában egy szlovák megint megvert egy magyart. Mivel ezt letagadni nem lehetett, hát megtoldották azzal, hogy na de utána szegény szlovákot még jobban megverte egy magyar!” - mondta keserűen Horváth Zoltán. Min­den oka megvan arra, hogy így lássa a dolgot, már csak azért is, mert sem a rendőrség, sem a bí­róság nem fáradozott azon, hogy kétségbe vonja Tibor Kovačič állításait. A „sértett” két nappal a történtek után már ví­gan nyilatkozott a dunaszerda- helyi kórházban arról, hogy ugyan be volt rúgva, de nem annyira, hogy - ahogyan fogal­mazott - veszélyeztesse a pol­gártársait, vagy késsel kergesse a kisgyerekeket. Állítása szerint mindössze annyi a vétke, hogy az egyik szomszédot tisztelet- lenül letegezte. „Erre ő rám tá­madt, és Takács szomszéd, aki épp arra jött, szintén csatlako­zott hozzá. Védekeztem és be­ismerem, hogy önvédelemből az utóbbi szomszédot arcon ütöttem, de nem rugdaltam, mint engem Horváth. Senki nem segített, ott hagytak volna elvérezni” - panaszolta a tévé­kamerák előtt hosszú monológ­ban Tibor Kovačič. A bíróság előtt ugyancsak elég hatásos előadást tartha­tott, mert végül mindenkit meggyőzött, hogy Horváth Zol­tán verte agyba-főbe. A nacio­nalisták jó szokása szerint még azt is elmondta, hogy semmi baja a magyarokkal, hiszen a nagyanyja magyar. Épp ellen­kezőleg, őt fenyegették meg a magyarok, és a rendőrök füle hallatára azt mondták neki, hogy „k...a szlovák”. „Két tanú vallott mellette, az anyja, meg a testvére, mellet­tem pedig az összes szomszéd, de ez sem volt elég. Először ugyan első fokon felmentettek, de Kovačič ezt megtámadta és a Nagyszombati Kerületi Bíró­ságra került az ügy. Az újra visszaadta a Dunaszerdahelyi Járásbíróságnak, ahol ugyanaz a bíró, aki előzőleg felmentette Horváth Zoltánt, 2013. október 9-én négy év letöltendő szabad­ságvesztésre és 3036,60 euró pénzbírságra ítélte. „Megfel­lebbeztem a döntést, és azon­nal ügyvédet kerestem, mert a kirendelt ügyvédben nem volt köszönet. Marián Zányi vállal­ta, karácsony előtt nyújtottuk be a fellebbezést. Arról, hogy talán maga a bíró sem volt tisz­tában azzal, miért ítélt el, mi sem tanúskodik jobban, mint hogy már az ítélet kihirdetésé­ről készült jegyzőkönyv szöve­ge és a határozat szövege sem egyezik. Előbbiben az olvasha­tó, hogy a vádlott fizikailag bántalmazta Tibor Kovačičot, utóbbiban pedig az, hogy oda­futott az áldozathoz és hátulról többször fejbe vágta” - mondta Horváth Zoltán. Nem bizonyított, ki volt a tettes Marián Zányi ügyvéd az el­járásbeli hibán kívül felhívja a bíróság figyelmét arra is, hogy nem tisztázta, mikor érkeztek a helyszínre az állítólagos sér­tett tanúi: édesanyja és a nő­vére. Állításuk szerint ugyan látták, hogy Horváth Zoltán bántalmazta Tibor Kovačičot, de a többi tanú egybehangzó­an azt vallotta, hogy csak ak­kor értek oda, amikor az már a földön feküdt. A Horváth Zol­tán mellett tanúskodók vallo­másait, melyek szerint a vád­lott akkor érkezett a helyszín­re, amikor a sérült már a föl­dön feküdt, a bíróság nem vet­te figyelembe. Arra sem kért magyarázatot Tibor Kovačič- tól, miért csak 2009. december 14-én tett feljelentést állítóla­gos támadója ellen. A szembe­sítést, amelyre 2011. február­jában került volna sor, a sér­tett elutasította, ami Zányi doktor szerint annak a jele, hogy nem meri szemtől szem­be megvádolni Horváth Zol­tánt. ,A rendőrök feladata lett volna a helyszínen tisztázni, ki kit támadott meg és ki védeke­zett. A mai napig nem bizonyí­tott, hogy Kovačičot Horváth Zoltán támadta meg. Tibor Kovačičnak azonban ezt meg­előzően nézeteltérése volt Ta­kács Lajossal, akit megtáma­dott és ezért a tettéért el is ítél­ték. Horváth Zoltánnak vi­szont az incidens idején gipsz­ben volt a lába, ha rúgni pró­bált volna, egyszerűen elveszí­ti az egyensúlyát. A sérült elő­ször azt állította, elölről érte az ütés, utána azt, hogy hátul­ról támadták meg. Szeretnénk rámutatni, hogy a sértett val­lomását jelentősen befolyásol­ta azt a tény, hogy a kritikus napon erős alkoholos befolyá­soltság alatt volt, provokálta az embereket, ezért más is megtámadhatta. Az eddigi el­járás során nem nyert egyértelműen bizonyítást, hogy a vádlott támadta meg a sértettet. Az elsőfokú tárgyalá­son nem tisztázták azt sem, mely tanúk elfogultak és kik az elfogulatlanok - ellenkező esetben arra a következtetésre jutott volna a bíróság, hogy a vádlott bűnössége nem bizo­nyított” - áll a fellebbezésben. A Nagyszombati Kerületi Bíró­ság ennek alapján fogja eldön­teni, felmenti-e Horváth Zol­tánt a vád alól, vagy bűnösnek találja. Ha az utóbbi követke­zik be, a hazai igazságszolgál­tatás újabb ki tudja hány évig tartó rémtörténete veszi kez­detét. A szereposztás mindig ugyanaz: az egyik oldalon a gátlástalan, nacionalista hata­lom, a másikon a védtelen, ki­szolgáltatott állampolgár. A mindezt néma megrökönyö­déssel szemlélő közönség számára pedig a tanulság is egyértelmű és egyre szomo­rúbb: a legjobb mindenből ki­maradni és elfordulni, ha a szemünk láttára vernek vala­kit. Ez a mindent elárasztó gyanakvás, gyűlölet és közöny lenne a cél?

Next

/
Thumbnails
Contents