Új Szó, 2014. január (67. évfolyam, 1-25. szám)
2014-01-23 / 18. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JANUÁR 23. Sport 17 Két győzelemmel kezdtek a rimaszombatiak Bréda és Kutlík érkezett ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Rimaszombat. Megnyerte első két előkészületi mérkőzését a II. ligás rimaszombati futballcsapat, pedig élvonalbeli gárdák voltak az ellenfelei. A gömöri együttes előbb Kúrák góljával odahaza l:0-ralegyőz- te a kassai MFK-t, majd idegenben a Málinecről érkezett Valentíny találatával l:0-ra nyert a besztercebányai Dukla ellen. „Az őszi csapatból KostoMilos Bréda (Képarchívum) lanský, Nilaš, Jánošík, Hruboš és Poliach távozott. Az már biztos, hogy a 20 éves nagymihá- lyi Miloš Bréda kapus, és a 21 esztendős, a DAC-ot is megjárt rózsahegyi hátvéd, Michal Kutlík tavasszal nálunk játszik - mondta lapunknak Piszár József, a rimaszombatiak sport- igazgatója. - Jelenleg néhány III. ligás játékost tesztelünk, de így is szűk a keretünk, a három tehetséges ifivel együtt általában 17 futballistával gyakorolunk. Ami az edzőmeccseket illeti, mindkét találkozó első félidejében jól fociztunk, a szünet után szóhoz-jutottak a próbajátékosok, s valamelyest visszaestünk.” Az edzéseket továbbra is a 37 éves Geri Gergely irányítja, Piszár szerint a jövő hét elején eldől, hogy visszatér-e a csapathoz Karol Praženica, vagy pedig más tréner után kell nézni a klubvezetőknek, (sz. z.) Ján Č. pszichopatikus, aszociális személyiség Doky vére a vádlott cipőjén TASR-JELENTES Kassa. Tegnap a szakértői vélemények ismertetésével folytatódott a Doky-per a Kas- sa-vidéki Járásbíróságon. Az Igazságügyi Szakértői Intézetben elvégzett DNS-vizsgálat bizonyította, hogy az egyik fővádlott, Ján Č. tornacipőjén található vémyomok az áldozattól származnak. A pszichológus szakértő szerint a kidobóként dolgozó Ján Č. több pszichopatikus és aszociális személyiségjegyet is mutat. A vizsgálat szerint hiányzik belőle az empátia és a mélyebb érzelmek, egoizmusa miatt nem ismer akadályt céljai elérésében. A három fővádlott az ügyészség álláspontja szerint 2012. április 10-én halálra verte Tóth László „Doky” többszörös kickboxbajnokot, akinek holttestét Szádudvarnok (Dvorníky) mellett, az árokban találták meg. Ha bebizonyosodik bűnösségük, Ján Č, Elemír B. és Patrik F. csoportosan elkövetett emberölés vádja miatt 7-10 évi szabadságvesztésre számíthat. Martin F.-t testi sértéssel vádolják, őt hat hónaptól két évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. A per várhatóan csak jövőre fejeződik be Megkezdődött a bundaügy büntetőpere MTl-JELENTÉS Budapest. Megkezdődött a milliárdos nagyságrendű nemzetközi sportfogadási csalássorozat büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken. A 12 vádlott között van K. Zoltán, L. Mátyás és több más volt élvonalbeli, illetve utánpótlás labdarúgó, valamint Cs. János, M. Tamás és S. Krisztián volt futballbíró. Továbbá egy szingapúri állampolgár, az ügyészség szerint a nemzetközi bűnszervezet vezetője, aki az első tárgyaláson nem vett részt; sajtóhírek szerint hazájában tartják fogva. A tegnapi első tárgyaláson ismertetett vádirat szerint az elkövetők 2010-11-ben manipuláltak mérkőzéseket, hogy ülegális jövedelmekre tegyenek szert. A bűnszervezet az ügyész megfogalmazása szerint „bizalmi elven” működött. Futárok vitték a vesztegetési pénzeket a csapatokhoz, kínai fogadási ügynökök piramisszerűen felépített hálózata tette meg a téteket több ázsiai fogadóirodánál és még az előzetes letartóztatásban lévő tagok is megkapták a részüket az illegális bevételekből. A K. Zoltán és L. Mátyás irányítása alatt álló három megvádolt futballbíró és egy negyedik társuk, L. Kolos - áld tanúként szerepel az ügyben - több esetben is mérkőzés közben headse- ten kapta az utasításokat, hogy miképp nyúljon bele a meccsbe, amiért összességében több millió forintot kaptak. A Központi Nyomozó Főügyészség minősített vesztegetés és számítástechnikai rendszer, illetve adatok elleni bűncselekmény miatt emelt vádat, mely alapján egyes vádlottak akár 10-15 évet is kaphatnak. Áprilisban a vádlottak meghallgatásával folytatódik az elsőfokú büntetőper, amely várhatóan csak jövőre fejeződik be. K. Zoltánt és L. Mátyást bilincsben hozták a szerdai tárgyalásra, mivel egy másik bundaügy nyomozása során elrendelték előzetes letartóztatásukat azért, mert a házi őrizet alatt is megpróbáltak hazai mérkőzéseket manipulálni. A magyar férfikézilabda-válogatott gyengén játszott a második félidőben Vereség Ausztriától Császárék fáradt csapat benyomását keltették (MTI-felvétel A magyar férfikézilabdaválogatott 25:24-re kikapott Ausztriától a dániai Európa-bajnokság középdöntős csoportjában, így a lapzárta után véget ért Dánia-Izland mérkőzés eredményétől függetlenül a csoport negyedik helyén zárt. Bár az osztrákok elleni vereség csalódás, azzal, hogy a magyarok az első nyolcban végeztek, teljesítették a célkitűzést. ÖSSZEÁLLÍTÁS Mivel a spanyolok 33:22-re győztek Macedónia ellen, az már az Ausztria-Magyarország találkozó előtt eldőlt, hogy Mocsai Lajos együttese nem végez a csoportjában a negyediknél rosszabb helyen, tehát teljesítette az előzetes célkitűzést, és bekerült az első nyolcba. A meccset a magyarok kezdték jobban,'de az osztrákok Nikola Marinovic kapus vezérletével felkapaszkodtak 5:5-re. A szemüvegben védő szerb származású Marinovic Császár két hetesét is kivédte. Ezután azonban ismét a magyarok irányítottak, telitalálatnak bizonyult Szalafai beállítása, aki három helyzetéből hármat lőtt be a szélről. A félidő végén egy osztrák kiállítás során 13:9-re elhúztak a magyarok, s a második játékrész első perceiben tovább növelhették volna az előnyüket, de két hetest is kihagytak, ezúttal Iváncsik Gergő hibázott. A magyar válogatott így aztán nem tudott túlságosan ellépni ellenfelétől, pedig a gólkülönbségén fontos lett volna javítania, hogy pont- egyenlőség esetén az izlandiak előtt végezzen. A 40. percben Császár sikeres hétméterese után 18:14 volt a magyar előny, ezután azonban a Mocsai-csapat Schuch és Nagy Kornél kiállítása miatt másfél percre kettős emberhátrányba került. „Ez most úgy hiányzott, mint üveges tótnak a hanyattesés” - jegyezte meg ifj. Knézy Jenő a közvetítésben, s nem túlzott, a kettős hátrány végére már csak 18:17-re vezettek a magyarok. Az osztrákok pedig nem hagyták ki a kínálkozó lehetőséget, és kiegyenlítettek, majd át is vették a vezetést. Ezután fej fej mellett haladtak a csapatok, a magyarok a második félidőben képtelenek voltak felvenni a ritmust, még emberelőnyből sem lőttek gólt, viszont kaptak egyet. A fáradt és ideges benyomást keltő magyarok a meccs végéhez közeledve egyre több technikai hibát is elkövettek, öt perccel a meccs vége előtt pedig először yezettek két góllal, 24:22-re az osztrákok. Egy perccel a vége előtt 24:23-nál Vadkerti a szélről a kapu mellé ejtett, az osztrákok újabb gólt lőttek, így a végén a magyarok már csak szépíteni tudtak. A végeredmény 25:24 lett, a magyarok a negyedik helyen végeztek a csoportban, (t-bt) Az üzenet elemzése után kiderült, a veszély nem valós Fenyegető körlevelet kaptak a nemzeti olimpiai bizottságok ÖSSZEÁLLÍTÁS A Szlovák és a Magyar Olimpiai Bizottság is megkapta azt a fenyegető levelet, amelyben ismeretlenek terrorcselekménnyel fenyegetőznek arra az esetre, ha az ország küldöttsége kiutazik a szocsi játékokra. „A Szlovák Olimpiai Bizottság (SOV) a központi e-mail címére kapott egy angol nyelvű levelet, amely az olimpiai csapat elleni terrortámadásra hívja fel a figyelmet. Szemmel láthatólag körlevélről van szó, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerint több ország is megkapta ugyanezt az e-mailt, a szövegben csak az ország neve volt megváltoztatva. A NOB közleményt adott ki, melyben leszögezi, hogy a biztonsági kérdé15 nap múlva kezdődik a szocsi olimpia íir seket a legteljesebb komolysággal kezeli, s minden információt továbbít az illetékes biztonsági szerveknek. Ez esetben azonban úgy fest, hogy az e-mail nem jelent valódi veszélyt, és úgy tekinthető, mint a nyilvánosság egy tagjától érkezett esetleges, nem célzott üzenet” - olvashattuk a Szlovák Olimpiai Bizottság közleményében. Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nemzetközi igazgatója gyakorlatilag ugyanezt nyilatkozta: „A NOB elemzése után kiderült, a fenyegetés nem valós, az a személy, aki küldte, mindenféle üzeneteket küldözgetett az olimpiai család sok tagjának.” A levelet a német, az osztrák, a svájci, az olasz és a szlovén ötkarikás testület is megkapta. Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva megerősítette: Oroszország készen áll arra, hogy garantálja a szocsi téli olimpia biztonságát. Azt mondta, hogy a nyilvános rendezvényeken mindig fennáll a támadás veszélye, s nem csak Oroszországban, de az orosz vezetés ezzel tisztában van, és mindent megtesz annak érdekében, hogy megelőzze azt. (SOV, MTI) ■ Labdarúgás ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉS: Dukla Banská Byst- rica-MŠK Rimavská Sobota 0:1 (0:0), g.: Valentíny: ViOn Zlaté Moravce-Dubnlca nad Váhom 3:1 (1:1), hazai gólok: Pavelka 2, Majerník; MŠK Žilina-Slo- vácko 1:2, g.: William (38), ill. Holek (53), T. Košút (76); SFM Senec-MŠK Žilina 1:2 (1:1), g.: Bedecs (22., 11-esbó'l), ill. Čmelík (8), Káčer (55). ■ Jégkorong TIPSPORT EXTRALIGA. 42. forduló: Žilina-Mount- field Martin 3:1 (1:0,1:1,1:0), g.: Kalla (3., 54), R. Tomas (38), ill. J. Cíger (26): Skalica-Zvolen 3:4 (1:1,1:1,1:1 - 0:0,81), g.: Trška (14), B. Jankovič (34), M. Preisinger (60), ill. Michal Chovan (3), Síkela (23), Bortňák (44), sorsdöntő rávezetés: Bortňák; Trenčín-Košice 1:3 (1:1,0:1,0:1), g.: 0. Mikula (12), ill. M. Bartánus (20), Bicék (26), Štrbák (46 ): Piešfany-Poprad 1:0 (0:0,1:0, 0:0), g.: Chylo (27.): Banská Bystrica-Nitra 4:1 (1:0,3:1, 0:0), g.: Lunter (18., 25., 37), Lamper (27), ill. R. Tömének (26). NHL: Buffalo-Florida 3:4, New Jersey-St. Louis 7:1, NY Rangers-NY Isländers 3:5, Washington-Ottawa 0:2, Columbus-Los Angeles 5:3, Dallas-Minnesota 4:0, Colorado-Toronto 2:5, Edmonton-Vancouver 1:2, Anaheim-Winnipeg 2:3. KHL: Barsz Kazany-Slovan Bratislava 2:1 (1:0,0:1, 0:0-0:0,1:0), g.: Milovzorov (10), sorsdöntő rávezetés: Petružálek, ill. Satan (32). ■ Kézilabda FÉRFI EURÚPA-BAJNOKSÁG, középdöntő. I. csoport: Macedónia-Spanyolország 22:33 (12:15), Ausztria-Magyarország 25:24 (9:13). A Dánia-Izland meccs lapzárta után ért véget. Az állás: 1. Dánia 4 4 0 0 1 21:102 8 2. Spanyolország 5 4 0 1 156:135 8 3. Izland 4 2 11 117:114 5 4. Magyarország 5 1 1 3 133:139 3 5. Ausztria 5 1 0 4 129:140 2 6. Macedónia 5 1 0 4 117:143 2 II. csoport: Oroszország-Horvátország 25:33 (11:16), Franciaország-Fehéroroszország 39:30 (20:16), Lengyelország-Svédország 35:25 (15:12), 0roszország-Fehéroroszország 39:33 (23:17), Svédország-Franciaország 30:28 (14:16). A Lengyelország-Horvátország meccs lapzárta után ért véget. Az állás: 1. Franciaország 2. Horvátország 3. Lengyelország 4. Svédország 5. Oroszország 6. Fehéroroszország 5 4 0 1 157:140 8 4 3 0 1 116:98 6 4 3 0 1 117:105 6 5 3 0 2 138:137 6 5 1 0 4 141:154 2 5 0 0 5 137:172 0 ■ Kosárlabda NBA: Brooklyn-Orlando 101:90, Miami-Boston 93:86, New Orleans-Sacramento 97:114, Oklahoma City-Portland 105:97, Utah-Minnesota 97:112. ■ Tenisz AUSTRALIAN OPEN, nőt egyes, negyeddöntő: Dominika Cibulková (szlovák, 20)-Simona Halep (román, 11.) 6:3, 6:0, Agnieszka Radwanska (lengyel, 5) -Viktorija Azarenka (fehérorosz, 2.) 6:1,5:7,6:0. Férfiegyes, negyeddöntő: Roger Federer (svájci, 6) -Andy Murray (brit, 4.) 6:3, 6:4, 6:7, 6:3; Rafael Nadal (spanyol, 1)-Grigor Dimitrov (bolgár, 22.) 3:6,7:6,7:6,6:2. ■ Sportfogadás A L0T0 4. játékhetének (szerda) nyerőszámai -1. HÚZÁS: 5,12,18,19,33,37; pótszám: 9. NYEREMÉNYEK -1. és 2. dij: nincs nyertes; 3. díj: 587,10 euró (21 nyertes); 4. díj: 22,30 euró (796); 5. díj: 3,60 euró j15145). JACKPOT: 300 000 euró. II. HÚZÁS: 11,18,19,20,38,48; pótszám: 47. NYEREMÉNYEK - 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1120,80 euró (11); 4. díj: 28,50 euró (623); 5. díj: 4,30 euró (12 501). JACKPOT: 300 000 euró. JOKER-SZÁM: 101 834. NYEREMÉNYEK - 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 3300 euró (1); 3. díj: 330 euró (11); 4. díj: 33 euró (145); 5. díj: 3,30 euró (1522). JACKPOT: 37317,58 euró. LOTO 5 a 35-ből: 4,8,20,30,31. NYEREMÉNYEK: 1. dij: 9605,94 euró (2); 2. díj: 118 euró (74); 3. díj: 3,30 euró (1959). KENŐ: 2,5,7,8,15,19,21,29,31,38,42,43,48,51, 53,63,66,70,76,80. Kenő Plusz-szám: 66. Csütörtökjanuár 23. Foci Olasz Kupa, negyeddöntő: 9812. Fio- rentina-Sie- na 1,22-5,7-12,2-1,01-3,8 -1,11. Foci spanyol Király-kupa, negyeddöntő: 9982. Atlé- tico Madrid-Bilbao 1,35- 4,6-8,6-1,04-2,95-1,16.