Új Szó, 2014. január (67. évfolyam, 1-25. szám)
2014-01-18 / 14. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JANUÁR 18. Régiósport 23 Orosz János szímői veterán fekvenyomó tizennégy versenyen indult 2013-ban, s kivétel nélkül mindegyik ellenfelét maga mögé utasította Csak három hétig volt másé a világcsúcs Tizennégy verseny, tizennégy győzelem, közben négy világcsúcs - ilyen Orosz János veterán szímői fekvenyomó 2013-as mérlege. J. MÉSZÁROS KÁROLY „Nem számoltam vele, hogy ez így összejön. Elégedett vagyok, nagyon jó teljesítményt nyújtottam, hiszen győzelmeim mellett négyszer világcsúcsot is javítottam, és a szlovákiai versenyzők közül rendre a legjobban teljesítettem - mondja a kiváló nyomó, aki az év utolsó heteiben betegséggel bajlódott. - Már ősztől kerülgetett valami, ami az utolsó viadalokon részben visszafogott az eredményességben.” Tavalyi diadalmenete közben csak egyszer fordult elő, hogy elvették tőle a világcsúcsot. „Legelőször májusban, a WPC égisze alatt rendezett szímői szlovák-magyar bajnokságon javítottam meg a rekordteljesítményt. A 2012-es Las Vegas-i 225 kilót 230 kilóra - tér vissza első kiemelkedő eredményére. - Ősszel Egerben volt a GPC-szer- vezet világbajnoksága. Már alapsúllyal, vagyis 220 kilóval világrekordot állítottam fel, amit második kísérletemmel megjavítottam további öt kilóval. A 230 kiló csak azért nem jött össze, mert megsérültem. Kategóriámban ezzel világbajnok lettem. Aztán jött Prága, a másik világszervezet, a WPC világbajnoksága. Aranyérmes lettem 225 kilóval, de még éreztem a sérülést. Világcsúcsomat azonban elvette egy örmény fiú. Versenyen kívül ugyanis elvégezhető a negyedik kísérlet is, de csak akkor, ha rekorddal próbálkozik a versenyző. Kinyomta a 231 kilót, és megfosztott a világcsúcstól. De csak három hétre! Mert következett Svidníkben az első szlovákiai WPC Világkupa-viadal, ahol 231,5 kilóval visszavettem tőle a kategória legjobb teljesítményét. Utolsó évet versenyezhettem-a Masters 2, vagyis a 46-49 évesek mezőnyében, idén már egy korosztállyal feljebb lépek, a Masters VERSENYMUSTRA 2013 Orosz János 14 versenyen indult 2013-ban, valamennyin 125 kilóban a Masters 2 kategóriában nyomott. Sikerlistája: WPC Scitek-verseny (Miskolc): RAW (speciális ruházat nélkül)-225 kg WPC szlovák-magyar közös bajnokság (Szímő): RAW - 230 kg (világcsúcs), ÉQ (speciális ruházatban) 280 kg (szlovák csúcs) AWPC szlovák bajnokság (Galánta): EQ (ide sorolták, de speciális ruházat nélkül versenyzett): 230 kg (szlovák csúcs) IRT- és WPC-kupaverseny (Aranyosmaröt): RAW-225 kg AWPC Európa-bajnokság (Nagyszombat): EQ-280 kg (szlovákcsúcs) AWPC-kupa (Komárom): EQ -270 kg Bemutató kupaverseny (Kamenský Krenov): RAW - 210 kg WPC szlovák-magyar nevezési verseny (Miskolc): RAW-230 kg GPC-világbajnokság (Eger): RAW-220 kg és 225 kg (mindkettő világcsúcs) WPC-világbajnokság (Prága): RAW - 225 kg WPC Világkupa (Svidník): RAW - 231,5 kg (világcsúcs) Nemzetközi kupaverseny (Zlotoryja): RAW- 230 kg (abszolút sorrendben pontszámmal nyert) WPC Karácsony-kupa (Zsolna): RAW - 230 kg AWPC Karácsony-kupa (Nagyszombat): RAW-215 kg 3-ba. Úgy hagytam el korosztályomat, hogy mindkét szervezetnél, vagyis a GPC-nél és a WPC-nél is enyém volt a mezőny legnagyobb nyomása.” Ezzel még nem ért véget Orosz János sikersorozata: a svidníki Vk-viadal után két nappal átruccant Lengyelországba, ahol a zlotoryjai versenyt is megnyerte. „Elhoztam az abszolút első helyet, mégpedig 230 kilós nyomással. Két nap alatt kétszer birkóztam meg ezzel a nagy súllyal - emeli ki teljesítményét az immár háromszoros Európa- és ötszörös világbajnok. - Aztán még elmentem Zsolnára, ahol szintén 230 kilóval nyertem. S a legvégén, a nagyszombati kupaviadalon első kísérletre kinyomott 215 kilóval lettem első.” Valamennyi említett versenyén speciális ruházat nélkül (RAW) nyomott. Háromszor próbálta ki a speciális ruházatot (EQ), a ver- senykrónikák azonban négyszer jegyzik ebben a kategóriában. Az AWPC-szervezet galántai bajnokságán ugyanis nem húzta magára a speciális ruházatot, mégis úgy rangsorolták, mintha abban versenyzett volna. És szlovák csúcsot nyomott 230 kilóval. Idén egy korosztállyal feljebb lép. Vajon mire készül? „Már kicsit emelni fogom a súlyokat, mert a Masters 3-ban is szeretnék helytállni. Azerbajdzsánban lesz a WPC Eb-je, várhatóan erős mezőnnyel, mert arrafelé sokan hódolnak a fekvenyomásnak. A WPC égisze alatt Miamiban rendezik a világbajnokságot. Inkább oda megyek el, mint a GPC jóval drágább argentínai vb-jére.” Hogyan került Lokšáné Rácz Katalin a Nemzetközi Vívószövetség Hírességek Csarnokába? Elek Ilona és Rejtő Ildikó társaságában Lokšáné Rácz Katalin örömmel mutatja képét a FIE Hírességek Csarnokában (Képarchívum) FOCIMENETREND J. MÉSZÁROS KÁROLY Tájainkon szinte alig esett szó arról, hogy 2013-ban milyen nagy csinnadratta közepette ünnepelte alapításának századik évfordulóját a Nemzetközi Vívószövetség (FIE). Az egész éves programok kicsú- csosodása a párizsi ünnepség volt. Közel ezerkétszáz meghívott vendéggel. A centenárium jegyében született a sportág Hírességek Csarnoka, amelybe száz neves személyiség került. Köztük van nagy örömünkre Lokšáné Rácz Katalin is, akit a híres Grand Palais falai között átélt órákról kérdeztem. Milyen érzések kavarogtak Önben, amikor ott volt a világ legjobb száz vívóhíressége között, és az elismerésben részesült? Óriási megtiszteltetés és egyben bizonyos fokú visszajelzés volt számomra, hogy bekerültem a sportág hírességeinek csarnokába. Hiszen nagy volt a választási lehetőség, a FIE 148 tagszövetségének mindegyike tízjavaslatotküldhetettbe. Ajelöltek közül egy bizottság választotta ki azt a száz ma is aktív vagy volt vívót, sportvezetőt, akiket érdemesnek tartottak az elismerésre. Sportolói pályafutásukért, a nemzetközi sportéletben folytatott tevékenységükért, a vívás népszerűsítéséért, fejlesztéséért folytatott munkásságukért. Többek között olyan személyiségek társaságába kerültem, mint Elek Ilona, Rejtő Ildikó, Gerevich Aladár és Kulcsár Győző, hogy csak a magyarok közül említsek néhányat. Automatikusan felvételt nyertek a csarnokba a FIE eddigi elnökei. Mivel jár, ha valaki a Vívó Hírességek Csarnokába kerül? Erkölcsi elismeréssel. Büszkeséggel, megtiszteltetéssel, bizonyos fokig meghatottsággal is. Nem akármilyen érzés, nem mindennapi dolog egy ilyen társaságba kerülni... Á mai világban, amikor egyre gyakrabban az értékek válságáról, értékhiányról beszélünk, jó tudni, hogy valahol valaki figyeli a munkánkat, viselkedésünket. És értékeli is. Ez egy állandó jellegű csarnok, mindig Párizsban marad? Mi mindent tüntettek fel ott Önről? A csarnok tulajdonképpen egy utazó kiállítás, melyet francia, angol és spanyol nyelvű brosúra és ismertető videó egészít ki. Az indoklásban nemcsak a vívópályafutásom alatt elért eredményeket vették figyelembe, hanem az Európai Vívószövetségben, a sportmozgalomban, az olimpiai mozgalomban, az Európai Fair Play Mozgalomban, valamint a sport, tolerancia és fair play-nagyköveteként végzett munkámat is értékelték. Benyomása a párizsi centenáriumi ünnepségről? A jubileumi kongresszus és gálavacsora híven tükrözte azt, hogy a FIE élén egy tizennyolc- milliárd dolláros vagyonnal rendelkező orosz üzletember, Alisher Usmanov áll. A közel 1200 meghívott vendéget, köztük kiváló sportembereket, a vívósport legendás személyiségeit a francia miniszter asszony üdvözölte, s a sportág elnökének érdemeit Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) volt elnöke és a szintén egykori vívó Thomas Bach, a NOB új elnöke méltatta. A színpadon világhírű művészek léptek fel. Usmanov elnök a centenárium alkalmából egy több mint két méter magas, vívót ábrázoló bronzszobrot, Václav Ce- sak cseh művész alkotását ajándékozta a lausanne-i Olimpiai Múzeumnak. Ezzel is jelezve, hogy a vívás az egyik legrégibb, legnagyobb hagyományú ötkarikás sportág, melynek állandó helye van az olimpia műsorában. TEREMFOCITORNA A NYUGAT-SZĽ0VÄKIAI SZÖVETSÉG ELNÖKINEK A SERLEGÉÉRT (a 12 területi futballszövetség játékvezetői alkotta csapatok tornája), Sepica - szombat, 9.00: Galanta-Tmava; 9.15: Senica-Nitra; 9.30: Trnava-Senica; 9.45: Nitra-Ga- lanta; 10.00: Trenčín-Nové Zámky; 10.15: Považská Bystrica-Dunajská Stretia; 10.30: N. Zámky-Pov. Bystrica; 10.45: Dun. Streda-Trenčín; 11.12: Topof- čany-Komárno; 11.27: Prievidza-Levice; 11.52: Trnava-Topoľčany; 12.07: Galanta-Senica; 12.22: Nitra-Komárno; 12.37: N. Zámky-Prievidza; 12.52: ■ Fekvenyomás WPC-VILÁGBAJNOKSÁG, Prága - ifik, 82,5 kg, RAW (speciális ruházat nélkül): 1. ifj. Orosz János 100 kg: juniorok, 57 kg, RAW: 1. Vadkerti Marek 95 kg: veteránok, Masters 2 (46-49 évesek), 125 kg: 1. Orosz János 225 kg. ■ Futsal BALEX TRADE LIGA, Fülek, 10. forduló: Galaxy-Co- lony Boys 14:9 (9:5), g.: Rubint 3, Schneider 3, Kelemen 2, Keresztes 2, Báláz, Bodor, Lelák, Rezník, ill. Kasza 3, Rácz 3, Báláz 2, Varga; M+M Buzitka-IBG- 0ŠK Biskupice 5:5 (1:1), g.: Brusznyai 3, Vilhan 2, ill. Felső 2, Benőik, D. Gáspár, Kalocsai; Giatorská Buko- vinka-The Beatles 6:6 (3:3), g.: Szó 2, Hanula, Jac- kuliak, Lazík, J. Sarvaš, ill. Erdelac 2, Szókis 2, Lip- őák, Rudinský; Zedníček Team-FC Thorma 5:5 (3:3), g.: Máé 3, Ádám, Urbanőok, ill. Rutkaj 2, Šupina 2, Magyar. Az állás* 1. Zedníček 10 8 1 1 89:50 17 2. FCThorma 10 8 1 1 86:58 17 3. The Beatles 10 6 1 3 75:49 13 4. M+M Buzitka 10 5 2 3 54:49 12 5. IBG-0ŠK 10 4 2 4 71:61 10 6. Galaxy 10 3 0 7 59:70 6 7. Colony Boys 10 2 0 8 60:101 4 8. Š. Bukovinka 10 0 1 9 55:111 1 Legeredményesebbek: 1. Máč 29,2. Szókis 21,3. Felső 20,4-5, D. Gáspár, Tőre 19; 6. Rutkaj 18,7-8. Nagy, Šupina 16,9-10. Bari, Bodor 15. Következik, 11. forduló-szombat, 13.00: Zedníček Team-M+M Buzitka; 14.00: FC Thorma-Galaxy; 15.00: Colony Boys-Siatorská Bukovinka; 16:00: The Beatles-IBG-OŠK Biskupice. ■ Asztalitenisz FÉRFI EXTRALIGA, az 1-6. helyért, 7. forduló: Me- talfin Galanta-Pezinok 3:6, galántai pontszerzők: Jozef Wiltschka 3; Metalfin Galanta-Holíč 3:6, galántai pontszerzők: Jozef Wiltschka 1,5, Andrej Slo- váčik 1,5. Az állás: 1. Holíč 52,. „5. Galanta 33. Trenčín-Pov. Bystrica: 13.07: Dun. Streda-Levice; 13.22: Topofőany-Galanta; 13.37: Trnava-Nitra; 13.52: Komárno-Senica; 14.07: Prievidza-Trenčín; 14.22: N. Zámky-Dun. Streda; 14.37: Levice-Pov. Bystrica; 14.52: Topoľčany-Nitra; 15.07: Galanta- Komárno; 15.22: Prievidza-Dunajská Streda; 15.37: Trenčln-Levice; 15.52: Trnava-Komárno; 16.07: Senica-Topoľčany; 16:22: Nové Zámky-Levíce; 16.37: Považská Bystrica-Prievidza; 17.00: Elődöntő: A1-B2; 17.15: B1-A2; 17.35: a 3. helyért; 17.50: döntő, (ái) A 7-12. helyért, 7. forduló: Nitra-Vydrany 6:4, hodosi pontszerzők: Kriston Dániel 3, Gajdoschik Adrián 1; Ružomberok-Lučenec-Kalinovo 6:4, a vendégek pontszerzői: Ingemar Péter 3, Tomáš Bezúr 1; Stará Ĺubovňa-Geológ Rožňava 3:6, rozsnyói pontszerzők: Martin Gumáň 3,5, Martin Paíovčík 1,5, Gregor Gallo 1; Ružomberok-Rožňava 6:4, rozsnyói pontszerzők: Martin Gumán 3, Martin Paíovőík 1; Stará Lubovňa-Lučenec-Kalinovo 6:4, a vendégek pontszerzői: Tomáš Bezúr 1,5, Ingemar Péter 2,5. Az állás: 7. Ružomberok 31,8. Rožňava 25, ...11. Vydrany 20,12. Lučenec-Kalinovo 13. NŐI EXTRALIGA, az 1-6. helyért, 7. forduló: Topoľčany A-Dunajská Streda 7:0; Považská Bystri- ca-Dunasjká Streda 6:2, dunaszerdahelyi pontszerzők: Viera Majerčíková 2. Az állás: 1. Topoľčany A 48,.. .6. Dun. Streda 27. FÉRFIT LIGA, KELET, ľ.forduló: MKST Veľké Kapu- šany-ŠKST Humenné 10:4, nagykaposi pontszerzők: Sačurovský P. 3,5, Senkulič P. 2,5, Begala M. 1, Gajdos 1.0,5, Lakatos J. 0,5,2x játék nélkül; SKST TOPSPIN Margecany-Geolég Rožňava B 11:3, rozsnyói pontszerzők: Leitner L. 2, Letanovský M. 1, Az állás: 9. Geológ Rožňava B 25,11. MKST Veiké Kapušany 22. (patt) ■ Labdarúgás NEGYEDIKESEK (U10) TEREMTORNÁJA. Nyitra: Galanta-PFA ViOn 2:0, -N. Zámky 1:0, -CFK Nitra 6:0, -FC Nitra (kékek) 1:2, FC Nitra (tehérek) 5:0; FC Nitra (kékek)-FC Nitra (fehérek) 2:0, -PFA ViOn 1:1, -Nové Zámky 0:1,-CFK Nitra 7:0. Végeredmény: 1. Galanta, 2. Nové Zámky, 3. FC Nitra (kékek), 4. PFA ViOn Zlaté Moravce, 5. FC Nitra (fehérek), 6. CFK Nitra. A tornagyőztes csapat: Amrich, Kondé-Keresztesl, Repa, Szolgai B„ Jurík, Dobri, Kočík, Seres, Mórocz, Szekeres. Edző: T. Drozd. Díjazottak - legjobb kapus: A. Amrich (Galanta), gólkirály: Matúš Cery (FC Nitra - kékek). Ki Lokšáné Rácz Katalin? Minden idők legjobb szlovákiai tőrvívója, Hamburg (1978) vb-ezüstérmese. Három nyári olimpián indult egyéniben - 1972 (München) 11., 1976 (Montreal) kiesett az elődöntőben, 1980 (Moszkva) 7. Tizenháromszoros csehszlovák tőrbajnok, egyetemi világbajnok. A Fair play-mozgalom jeles képviselője, a sport tisztaságának neves szlovákiai szószólója. 1999 óta Szlovákia sport-, tolerancia- és fair play-nagy- követe, 2001-től pedig az Európai Fair Play-Mozgalomnak is vezetőségi tagja. (jmk) HÍRKOSÁR Összpontosítás az egyik kísérlet előtt a prágai WPC-világbajnokságon (Képarchívum)