Új Szó, 2014. január (67. évfolyam, 1-25. szám)
2014-01-15 / 11. szám, szerda
www.ujszo.com Új SZÓ 2014. JANUÁR 15. Vélemény és háttér 7 Ahogy mindig, az ördög itt is a részletekben rejlik és óriásiak a kockázatok Óvatos nem az alapjövedelemre Az alanyi jogon minden állampolgárnak járó alapjövedelem magyarországi ödete elvileg nem ördögtől való és még csak nem is magvalósíthatadan dolog. Félő azonban, hogy ez is csak a populista szavazatvásárlás eszköze, válaszféle a Fidesz rezsicsök- kentős demagógiájára. GÁL ZSOLT Amikor először hallottam az alapjövedelem ötletéről a magyarországi baloldal szájából, egyből elfogott a rettegés, hogy ez megint afféle 13. nyugdíj stílusú populista fogás, amellyel a rezsiharcot vívó Fideszen szeretnének túltenni az egyre demagógabb választási kampányban. Később, a szakértők által kidolgozott, LÉT-re keresztelt juttatás tervét látva kicsit megnyugodtam, mert az kétségtelenül szakmai anyag. De nem becsülöm le a magyar politika önsorsrontó képességét, ezért óvatosan a terv ellen voksolnék. Félő, hogy a politika csak a kecsegtető ígéretet reklámozná a tervből: a LÉT minden magyarországi lakosnak alanyi jogon járna, a felnőttek 50 ezer forintot, a gyermekek 25 ezret, a várandós anyák 75 ezret kapnának havonta. Mert megérdemlik és kész. Ennek következtében persze egyből beütne az államcsőd. Csakhogy a terv számol egy sor szociális juttatás eltörlésével is, nem lenne több segély, közmunka, családi pótlék, családi adókedvezmény, anyasági támogatás stb. Meg a LÉT részét képezné a fizetésnek és a nyugdíjnak. Ebben az állapotában a terv már nem feltétlenül finanszírozhatatlan, sőt, erősen hasonlít a szlovákiai liberális SAS által korábban javasolt járulékbónuszhoz. Félő azonban, hogy a politika ezeket a részeket a kampányban hanyagolná, az esetleges megvalósítás során meg óriási akadályokba ütközne. Az alapjövedelem megérne egy próbát, csak az ember valahogy mindig retteg a gyakorlati megvalósítástól... Az elvi kérdés egy konzervatív-liberális gondolkodó számára a következő: megéri-e a gyakorlatba bevezetni egy elvileg helytelen elvet (mindenki kapjon az államtól pénzt, csak azért, mert van), hogy közben egy helyes elvet megvalósítsunk (a szerteágazó, bonyolult, költséges szociális juttatások és a hozzájuk kapcsolódó bürokrácia felszámolása). Az álláspont itt közel van a neutrálishoz, sőt kijelenthető, az alapjövedelem megérne egy próbát! Mert nagyjából hasonló összegeket most is beszed és szétoszt az állam, csak sokkal bonyolultabban, hatalmas apparátussal. Csak valahogy az ember mindig retteg a gyakorlati megvalósítástól. Hogy Csemomirgyin volt orosz kormányfő szavaival éljünk: Most tényleg jót akartunk, de megint úgy sült el a dolog, ahogy szokott... Ezért előlegeztem meg egy óvatos nemet, függetlenül a megvalósítás (jelenleg minimális) esélyeitől. A szerző a Comenius Egyetem Politológia Tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója (Ľubomír Kotrha karikatúrája) JEGYZET Iskolaválasztás VERES ISTVÁN Kevés olyan szülő van, aki a gyerekének nem a legjobbat akarja, ez a szándék pedig alkalmas arra, hogy mindent legitimizáljon. Szlovákiában a magyar szülők egy része szlovák tannyelvű iskolába íratja gyerekeit, de nyilván nem azért, mert azt szeretnék, hogy a gyerek nyelvet cseréljen, hanem azért, mert azt szeretnék, hogy rendesen tanuljon meg szlovákul, ez ugyanis Szlovákiában elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeres legyen (ami kis túlzással, de igaz). A beiratkozási kampányok évről évre hangsúlyozzák, hogy a gyerekek csak anyanyelvükön tudnak elérni sikereket, szlovák osztályokban pedig, ha meg is tanulnak szlovákul, az egyes tantárgyakból nem érnek el kimagasló eredményeket. Ez a tény viszont, ha elég is ahhoz, hogy meggyőzze ajó- zanul gondolkodó szülők nagy részét, még nem cáfolja meg azt, hogy szlovák iskolában a gyerekjobban megtanul szlovákul. Egyébként sem biztos, hogy az átlag szlovákiai magyar (nem értelmiségi) szülőre lehet olyan magasröptű érvekkel hatni, mint a nyelvhez és nemzethez való hűség meg hasonlók. Vegyes házasságokban vagy nyelvileg vegyes területeken ez ráadásul fordított hatást érhet el, mert az érintett, mindennapi kommunikációban is kétnyelvű szülők megbélyegezve érezhetik magukat azáltal, hogy valakik „félma- gyamak” tekintik őket. Ez lehet a beiratkozási kampányok hátulütője. Az iskola egy szolgáltatás, a szolgáltatástól pedig azt várjuk, hogy megfeleljen az elvárásainknak. Ha egy most harmincéves szülő annak idején nem tanult meg szlovákul a dunaszerdahelyi, füleki vagy a királyhelmeci alap- és középiskolában, nem fogják őt meggyőzni arról, hogy gyereke a magyar iskolában most megtanul szlovákul, mert hát ugye ő sem tanult meg. De hogyan is tanult volna, ha otthon, a városban, az iskolában is mindenkivel magyarul beszélt, ráadásul a szlováktanár sem tudott rendesen szlovákul. A tömbmagyarság iskoláiban még most is sok az ilyen szituáció, és ha a gyerek nem kommunikál informális helyzetekben (például a barátaival) is rendszeresen szlovákul, nem várhatunk csodát az új módszertantól sem, amely idegen nyelvkénttanítjamajd aszlo- vákot a magyar gyerekeknek. A tudományos érveken túl pedig érdemes megjegyezni azt is, hogy a gyerekeket nem lehet sorozatgyártott termékként kezelni. Mindegyik másmás készségekkel rendelkezik, vagyis az inasiskolában végzett géplakatosból is lehet nemzetközileg elismert képzőművész, a tiszta egyes, szavalóversenyeket nyerő tanulóból pedig nemzetközüeg körözött bűnöző. A szülők tehát félig- meddig megnyugodhatnak: a gyerek nyelvcseréj érői tudnak gondoskodni, de sikeréről vagy sikertelenségéről nem. KOMMENTAR A svájci lista 2 MARIÁN LEŠKO Egy hete még csak az alapos gyanú élt, hogy létezik az a bizonyos svájci lista, amelyből kiderül, milyen számlákra kerültek a kvótaeladásból származó milliók, amelyek az államot illették volna. A héten a rendőrségi szóvivő hivatalosan is megerősítette, hogy „a svájci hatóságoktól megkaptuk a kért anyagokat, számlaki- vonatokat, átutalási listákat” és a nyomozók jelenleg is tanulmányozzák az iratokat. Tehát a svájci lista valóban létezik. Most már „csak” az a kérdés, hogy nyüvánosságra hozzák-e, s ha igen, az elnökválasztás előtt vagy után. Ismerjük azt a 40 oldalas jelentést, amelyet a nyomozó készített a kvótaeladási botrányról, ismertek a vallomások is arról, hogy osztották el a nyereséget, amitől Szlovákia elesett. Az Interblue Group képviselője azt mondta, „a japán vevőtől kapott 123 millió euróból” előbb kifizették a Szlovákiának járó 75,75 millió eurót, majd állítólag „az összegből kifizették azokat a társaságokat, amelyek részt vettek az adásvétel lebonyolításában”. Rastislav Bilas, az Interblue projektmenedzsere már 2010-ben is azt próbálta megmagyarázni, hogyan vettek részt további cégek az üzlet megkötésében. Állítása szerint azért kaptak a nyereségből, mert .jelentős szerepük volt a végső vásárló megnyerésében”. Csakhogy a nyomozók által összegyűjtött vallomások alapján rögtön a végső vásárlókkal, a három japán villanyerőmű képviselőivel tárgyaltak, tehát nem voltak semmiféle közvetítők, akik vevőket hajszoltak volna. Ebből az következik, hogy a nyereséget azok osztották el, akik elintézték, hogy az állam ilyen olcsón, mélyen a piaci ár alatt adja el a kvótákat az Interblue-nak. Már a 2010-es parlamenti választások előtt is kiszivárogtak hírek arról, kiknek utalta a pénzt az Interblue. Emlegették a Milénium Developmentet, amely Ján Slota egyik emberéhez köthető. Slota ezt cáfolta. Felbukkant a Financial Public Service neve is, amelynek társtulajdonosa Norbert Havalec vállalkozó felesége. Ő azt mondta, „semmiféle átutalás nem történt”. Emlegették az Ossian Establishmentet is, amely mögött állítólag Jozef Brhel vállalkozó áll. Ő cáfolta, hogy tulajdonrésze lenne a cégben, majd a fentebb említett Bilas gyorsan feltette a kezét, hogy bizony ő a tulajdonosa. 2010 májusában a KDH elnöke, Ján Figel arról tartott sajtó- tájékoztatót, hogy ismeretei szerint kik osztoztak a pénzen. A Sme napilap kérdésére, honnan vette információit, azt válaszolta, megbízható forrásból. „A svájci hatóságok felrajzolták, milyen utat tettek meg a kvótaeladásból származó pénzek...” A 2010-es választások előtt nem volt elég erős a média és a nyilvánosság nyomása, hogy a hatóságok nyilvánosságra hozzák a svájci listát. Vajon most sikerül elérni, hogy nyilvánosságra hozzák még a választások előtt? A szerző a Trend hetilap politikai kommentátora FIGYELŐ Clinton-skála barátról, ellenségről Hillary Clinton, miután Barack Obamával szemben vesztett a Demokrata Párt 2008-as elnökjelölt-választási versenyében, férjével, Bili Clinton volt elnökkel táblázatot állított össze barátaikról és ellenségeikről - közölte egy most megjelenő könyvre hivatkozva a Politi- co napüap. Az Államtitkok és Hillary Clinton újjászületése című könyv szerzői Jonathan Allen, a Politico, illetve Amy Pames, a The Hill fehér házi tudósítója. A szerzők a házaspár munkatársaira hivatkozva az állítják, hogy Clintonék egy Microsoft Excel dokumentumban osztályozták barátaikat és ellenségeiket. Az egyik lapon egy 1-től 7-ig terjedő skálán értékelték a kongresszus demokrata párti politikusait. A legrosz- szabb, 7-es osztályzatot olyan szenátorok kapták, aldk vagy nyíltan Barack Obama oldalára álltak a demokraták előválasztási versenyében, vagy a kivárásra játszottak. A Clintonéktól a legrosszabb osztályzatot kapók közé tartozott John Kerry jelenlegi külügyminiszter és az azóta elhunyt Edward Kennedy szenátor is. Clintonék nemcsak azt jegyezték, hogy ki „árulta el” a családjukat, hanem azt is, hogy ki tett jót velük - alkalomadtán visszatérítendő a politikai szívességet. „Politikai mulasztás volna Clintonék részéről, ha nem tartanák számon barátaikat és ellenségeiket. A politikusok mindenütt ezt teszik. A különbség annyi, hogy Clinto- néknak népszerűségük és pozíciójuk miatt nagyobb hatalmuk van a jutalmazáshoz és büntetéshez, mint bárki másnak” - írta Allen és Pames. (MTI)
