Új Szó, 2014. január (67. évfolyam, 1-25. szám)
2014-01-13 / 9. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JANUÁR 13. Pihenő 23 HOROSZKÓP GONDOLKODÓ Kos (III. 21.-IV. 20.) Egyre erősebbnek és kiegyensúlyozottabbnak érzi magát, s tele van tettvággyal. Ebből kifolyólag bizakodó, az önbizalma is a régi, és sugárzik önből a szeretet. S valóban, ha valamit nagyon szeretne, s amiben hisz, azt meg is tudja valósítani. Bika (IV. 21.-V. 21.) A munkahelyén ne számítson nyugalomra. Nagy vitákra van kilátás, amikből viszont, ha okosan érvel, ön kerülhet ki győztesen. Párkapcsolatát ideje lenne rendeznie, mivel kedvese úgy érzi, elhanyagolja őt. Talán nem is ok nélkül! Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Szüksége van a munkahelyén szövetségesekre, akik tudásukkal segítenek önnek nagyobb sikereket elérni. Természetesen nem önzetlenül! Arról nem is szólva, hogy a csapat- szellemet is erősítheti, ha közös összejöveteleket szerveznek. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Most, az év elején még minden igyekezete hiábavalónak tűnik. Talán többet érhet el, ha nem lesz tolakodó. A bizalom többet nyom a latban egy kapcsolatnál, mint a rámenősség. Az utóbbi magatartásával elvadítja maga mellől azt, akit vonzani szeretne. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) El kell határoznia végre, párkapcsolata folytatódjon úgy, ahogy most van, ami ebben a formában önnek nem felel meg, vagy búcsút intenek egymásnak. Viszont érzi, hogy ez az elválás fájdalmas lenne. Gondolja meg jól a dolgot, mielőtt döntene! Szűz (VIII. 24.-IX. 23.) Fegyelmezett ember, aki mindent elkövet, hogy elkerülje azokat a helyzeteket, melyek felborítják lelki egyensúlyát, s nem ad okot arra, hogy bárki megsértse. De ha valakinek mégis sikerül, akkor •a bosszúja olyan lesz, amire az illető örökké emlékezni fog! Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Az eddig megszokott felelőtlenségén mindenképpen változtatnia kell. Ugyanakkor a kapcsolatteremtő képességét fel kell használnia arra, hogy szponzorokat szerezzen egy fantasztikus ötletének a megvalósításához. Használja ki a lehetőséget! Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Szép dolog a szigor és a töretlen jellemesség, de ha túlzásba viszi az erőfitogtatást, azzal felbosszantja szeretteit. A keménységet talán jobban hasznosíthatná a ház körüli nehéz munkákban, például a favágásban. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Érzi és tudja is, hogy nem kellene nyakra-főre habzsolnia az életet, mert szervezete előbb-utóbb megbosszulja a dolgot. Na és persze párjára is gondolhatna, aki nem nézi jó szemmel kicsapongó életvitelét! Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 8 1 6 2 3 5 2 7 4 2 8 7 6 9 9 5 2 1 6 7 9 2 5 3 4 9 9 2 Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Charlie Sheen talán maga sem tudja, hány barátnőt fogyasztott el eddig, úgy tűnik, csak a feleségek névsora biztos. A színész úgy döntött, új friggyel kezdi az évet, s elvette 24 éves barátnőjét, Brett Rossit izlandi vakációjuk alatt. A nagy hírt Twitter-oldalán osztotta mega drog-, gyógyszer- és alkoholproblémákkal küzdő, a rehabot többször is megjárt színész. (SITA/AP-felvétel) Földrajzi kifejezések KÉA KANO KATOM Pl KAUAI KEDIRI KEDVAVOM KELET-ANTARKTIKA KELET-GÓBI KELETI-BESZKIDEK KELETI-ALPOK KÉLÚ USA Előző feladványunk megfejtése: Kazán-szoros K K E L E TA N T T E L E K K É A K A I K D K A N O M E RM P I E E O L D K A O L Ó R V E I I T L T É P A I E B K I P A K V A K I Ó Z K O K D K A U A G S A K E K E L E TE S K K E L E T IB U NYOLCIRANYU Bak (XII. 22.-I. 20.) Nem tudja elviselni, ha valaki nyilvánosan jelenetet rendez. Inkább félrevonul és meghúzza magát, s figyeli, mások mit tesznek az adott helyzetben. Ezzel is fejlődik emberismerete, amiben eddig még nem csalódott. Vízöntő (I. 21.-II. 19.) Segítőkész egyéniség, és szívesen köt új barátságokat. Szinte sugárzik önből a bizalom és a szeretet. A barátaival eltöltött idő sokat jelent önnek, s élvezi minden percét. Mert mindig meg tudják egymást lepni valami újjal, széppel! Halak (II. 20.-III. 20.) Már tudja, hogy a család olykor nemcsak segítséget jelent, de bizony nagy teher is. Azt viszont önnek kell eldöntenie, hogy mennyit vállal fel az egészből. Csak minél előbb, mert már így is megszokták, hogy önre mindig számíthatnak! MAI RECEPTÜNK Egyszerű kelkáposztaleves Hozzávalók: 1 ek olívaolaj, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 70 dkg kelkáposzta, csipetnyi só, 2 tk pirospaprika, 21 húsleves, 25 dkg kolbász, 1 tk köménymag, a tálaláshoz: 1 dl tejföl, 1 ek kéksajt Elkészítés: A felhevített olajon pirítsuk meg a kockára vágott vöröshagymát. Adjuk hozzá a finomra vágott fokhagymát, a felaprított kelkáposztát, sózzuk, szóljuk meg a pirospaprikával. Pároljuk lefedve 10 percig, néha megkeverve. Pici vizet önthetünk alá, ha nem lenne elég leve. Öntsük fel a levessel, rakjuk bele a kolbászt meg a köménymagot. Miután felforrt, kis lángon 5 percig főzzük. A tejfölt keverjük el a kéksajttal, és mindenki ízlés szerint rakjon a tányérjára, (nosal) > *» Mai időjárás Változóan felhős idő várható Átlaghőmérséklet 3 °C Szélirány Északkeleti szél. Éjszakai hőmérséklet Előrejelzés 0 inét 7\ Európai nagyvárosok időjárása Moszkva Helsinki o ”C Oslo •-9*G London —— lót Varsó Berlin 2 *C 5*0 Párizs Budapest ITC 7*C ’ ■^sf^ . ' í -’*• C' Madrid Róma Athén w 11 °C 14 *C iß .(wHétfő Gvűqv 6°C Dunaszerdahelv 8°C Komárom 6°C Óqvalla 6°C Léva 6°C Naqvmihálv 3 °C Naqvrőce 2°C Rozsnyó 3 °C Szene 7°C Csorbató-2°C Párkány 4°C Naqyszombat 5°C Losonc 5°C 3°C Kedd Változóan felhős égbolt. Pozsony 6°C Érsekúivár- 5°C Losonc 2°C Kassa 3»- 2°C Szerda Borult égbolt. Pozsony 7°C Érsekúivár 6°C Losonc 3°C Kassa 1°C Hójelentés Csorbató 30 cm Dedinky - Mlynkv 0 cm Zuberec - lanovky 10 cm Veľká Rača 15 cm Stará Myjava Ocm Salamandra Resort 10 cm Malinô Brdo 20 cm Bachledova 30 cm Chopok (észak) 30 cm Donovaly-Záhradište 20 cm Tále 40 cm ördöqlakodalma 25 cm Tőketerebes