Új Szó, 2014. január (67. évfolyam, 1-25. szám)
2014-01-11 / 8. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JANUÁRU. Régió 5 Eggyel több ember vesztette életét 2013-ban közúti balesetben, mint egy évvel korábban Csallóközben nem növekedett drasztikusan a balesetek száma Dunasze'rdahely. Kettővel több közlekedési baleset történt a Dunaszerdahe- lyi járásban 2013-ban, mint egy évvel azelőtt: összesen 243 közlekedési balesethez riasztották a rendőröket Csallóközben. SZABÓ CSILLA A balesetek során 39-en sérültek meg súlyosan, 11-gyel kevesebben, mint 2012-ben. könnyű sérüléseket pedig 144-en szenvedtek, 13-mal többen, mint egy évvel korábban. A balesetekben összesét 14 ember vesztette életét. „Ež eggyel több, mint 2012-ben, Valamivel rosszabb a múlt év statisztika, de ez nem olyan tragikus növekvés” - mondta Both Péter, majd hozzátette, nem tudja, milyen forrásból származnak az online médiá bán megjelent statisztikák, amelyek halálutakként jellemzik a Dunaszerdahelyi járás útjait. „Elsősorban gyorshajtás miatt történik a legtöbb közieke dési baleset, ezt követi az elsőbbség meg nem adása, valamint az ittas vezetés” - közölte Both Péter. A járásban 2013-ban 35 balesetet okozta! részeg sofőrök, ez a szám 4-gyel emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A múlt évben növekedett a gyalogos és kerékpáros gázolások száma is, a rendőrkapitány véleménye szerint a legtöbb ilyen balesetet meg lehetett volna előzni. „Vajkánál elütöttek eg> Felújítják Dunaszerdahely rossz állapotban lévő útjait, és a parkolási gondokat is enyhíteni fogják (A szerző felvétele) UJ SZO-ERTESÜLES Dunaszerdahely. Paprikás volt a hangulat a dunaszerdahelyi képviselő-testület decemberi ülésén a kórházparkolók körüli botrányok miatt, de végül sikerült megegyezniük az MKP és Híd képviselőinek a 2014-es év költségvetés-tervezetében. Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere a TASR hírügynökségnek úgy nyilatkozott, 2014-ben a város bevétele vélhetően 17 776 000 euró lesz, a kiadások pedig meghaladják a 17 734 000 eurót. „A költségvetésben szerepel a beruházási hitel is, amelyet a város 15 évig törleszt. 1,2 millió euróról van szó, ebből a hitelből újítjuk fel a város útjait, a Szabó Gyula Alapiskola épületének egy részét, valamint új parkolóhelyeket is kialakítunk” - közölte Hájos Zoltán. Hájos elmondta, az önkormányzat MKP-s képviselői másképp képzelték el a hitelfelvételt. „Terveink szerint 1,9 millió eurót vettünk volna fel, ami a váOdafigyeléssel, a közlekedés szabályainak betartásával elkerülhető a legtöbb baleset (Rendőrségi felvétel) részeg hajléktalant, illetve Dunatőkés és Eperjes között is elgázoltak egy ittas fiatalembert. A kerékpáros gázolások „ közül a legtragikusabb Nyá- rasdnál történt, ahol két biciklist gázoltak halálra” - mondta Both Péter. Az utóbbi időben nagyon veszélyessé vált az Alistál és Ekecs közti útszakasz, az elmúlt három-négy hónapban súlyos és halálos kimenetelű baleset is történt itt. Csallóközben több különösen balesetveszélyes útszakasz van. „Az éves statisztikai adatokból kiindulva analízist készítünk a balesetek helyszínéről és időpontjáról, és ezeket a területeket fokozottan ellenőrizzük” - nyilatkozott Both Péter. A rendőrség egyre nagyobb hangsúlyt fektet a megelőzésre, iskolákat látogatnak, ahol hangsúlyozzák a közlekedés- biztonság fontosságát. „Nagyon gyakori, hogy az idős emberek sötét ruhában közlekednek este, fényvisszaverő elemek nélkül. Ezzel veszélynek teszik ki magukat. Sok baleset elkerülhető lenne, ha fényvisszaverő mellényt viselnének a gyalogosok” - nyilatkozta Both. Sokan azt hiszik, alanyi jogon jár a pénz Füleken sókan igényelnek egyszeri támogatást 1BOS EMESE Fülek. Januártól helyi érvényű rendelet szabályozza az egyszeri szociális juttatások odaítélésének feltételeit. „Több lakos úgy gondolta, a város köteles anyagi támogatást nyújtani a szociálisan rászoruló polgároknak. Tavaly mintegy hetven kérvényt kaptunk, 20-at pozitívan bíráltunk el. Szükség volt a szabályozásra” - magyarázta Gecse Norbert, a városi hivatal illetékes osztályának vezetője lapunknak elmondta. A decemberben jóváhagyott rendelet értelmében csak olyan füleki polgárok igényelhetik a támogatást, akik nem halmoztak fel adósságot. Igazolni kell azt is, hogy az igénylő anyagi szükséghelyzetben van, és aktívan munkát keres. A támogatás felső határa változó. Egy személy 50, a gyermektelen párok 70, a gyermekes családok pedig 80 eurót igényelhetnek. A kérvények elbírálását követően dől el, mennyi pénzt kapnak az igénylők. Az egyszeri juttatást egyebek mellett a személyes iratok kiváltására, gyógykezelésre, illetve súlyos beteg ellátására költhetik. Különböző természeti katasztrófa következményeinek elhárítására is igényelhető a támogatás. Huszonnégy órán belül elbírálják a beérkező kérvényeket. A költségvetésben 660 eurót különítettek el erre a célra, ugyanilyen összeg állt rendelkezésre tavaly is. Korábban a város több pénzt osztott ki a rászorulók között. 2012-ben 880, 2011-ben pedig 1330 eurót fizettek ki egyszeri támogatás formájában. RENDŐRSÉGI NAPLO Holttest Nagyfödémesen Nagyfödémes. Kedden késő délután holtestet találtak egy nagyfödémesi munkásszállón. A halál oka ismeretlen, az orvos elrendelte a boncolást. A férfinél nem találtak semmilyen okmányt, értesülések szerint ukrajnai, akit Kosfának vagy Konstantinnak hívtak, Modor és Szene környékén is megfordult. Az ismeretlen férfi 185 centi magas, közepes testalkatú, sötét haja van, utoljára fekete trikót és kék melegítőalsót viselt. A rendőrség kéri, ha valaki többet tud róla, hívja a 158-as telefonszámot, (béva) Elfogták a Takáč-banda tagját Pozsony. Elfogta a rendőrség Ivó R.-t, az elsősorban a főváros Ružinov városrészében „tevékenykedő” Takáč-banda régi gárdájának utolsó mohikánját. Ivo R., miután a banda vezetőit a kétezres évek elején likvidálták más csoportok, külföldön, Hollandiában bujkált. A rendőrség egyelőre nem kommentálta az elfogás tényét, de a hírről elsőként beszámoló Nový čas című napilap szerint az Országos Rendőr-főkapitányság, és a pénzügyminisztérium közös nyomozócsoportja, az úgynevezett adókobra csapott le rá és társaira. A lap szerint Ivó R.-en kívül további öt személyt vettek őrizetbe. (SITA) ooo Már Nagykaposon is adhat fel hirdetést az Új Szóba és a Vasárnapba az alábbi címen: Magyar Közösségi Ház, Nagykapos, Csepely 64. Nyitva tartás: 9.00-16.00 Tel.: 421/566 382 386 UjSZO Negyvenkétezer euró többlettel is számol Dunaszerdahely önkormányzata a 2014-es büdzsében Elfogadták a költségvetés-tervezetet ros 40-45 százalékos eladósodottságát jelentette volna” - mondta a polgármester. A város önkormányzata a gazdasági válság ideje alatt is igyekezett európai uniós forrásokból finanszírozni a különféle projekteket. „Részt vettünk több Szlovákia és Magyarország közötti projektben is. Egy ilyen program keretében újítottuk fel az Erzsébet téren található irodaépületet” - mondta a polgármester. „Mivel a képviselő-testület csak 1,2 millió euró hitel felvételét hagyta jóvá, az eredeti elképzelésekhez képest kevesebb beruházást tudunk majd megvalósítani. Véleményem szerint, a magasabb összegű kölcsön nem veszélyeztette volna a várost, a befolyó jövedelemből törlesztettük volna a részleteket, de tiszteletben tartjuk a testület döntését” - nyilatkozta Hájos Zoltán. A polgármester hangsúlyozta, ha a költségvetést nem fogadták volna el, a város nem tudna semmilyen beruházást megvalósítani. (TASR, szcs)