Új Szó, 2014. január (67. évfolyam, 1-25. szám)

2014-01-10 / 7. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JANUÁR 10. Régiósport 19 1—— (Vlado Siládi felvétele' A Vágsellyei járást tizenegy klub képviselte a tornán A focibarátság jegyében zajlott a TIBl-kupa tizennegyedik felvonása Vágkirályfai diadal Felsőki rályi/Vágkirályfa. Két év után ismét vágki­rályfai elsőség került a krónikába a vágsellyei csapatok hagyományos teremtornáján, a TIBI- kupán. ÚJ SŽÓ-ÉRTESÚLÉS A vágvecsei egyesített szak- középiskola sportcsarnokában tizenkét csapat küzdött a trófe­áért, a területi terembajnoki címért. A Vágsellyei járást ti­zenegy klub képviselte, a ven­dégként induló, a szomszédos területi bajnokságban futballo­zó gányiakkal vált teljessé a mezőny. Azt már a csoport- mérkőzések is jelezték, hogy főleg a nyugat-szlovákiai V. li­ga déli csoportjában játszó fel­sőkirályiak és a vágkirályfaiak lehetnek a befutók. A torna­győztes vágkirályfai fiatalok technikás focit produkáltak, két kiegyensúlyozott négyesük sok gondot okozott a riválisok­nak. Javukra vált, hogy többjá­tékosuk a futsalban is érdekelt, ugyanakkor gyakran edzettek, fociztak a rendezvény helyszí­nén. A sokszelőceiek is dereka­san küzdöttek, meglepetésre az elődöntőig meneteltek, míg a címvédő vágsellyei ifisták már a negyeddöntőben búcsúzni kényszerültek. „A decemberi sorsolásnál elmondtam, a harmadik hellyel is elégedett lennénk. Azzal vi­szont nem számoltunk, hogy elsőként érünk célba. Helyezé­sünkkel, teljesítményünkkel természetesen elégedettek va­gyunk - summázta benyomása­it Kamenár János, a terembaj­nokságot nyert vágkirályfaiak klubelnöke. - Csupán az elő­döntőben, a deákiak elleni mérkőzésen döcögött a gépe­zet. Meglátszott, hogy a cso­portmeccsek után négy órát pi­hentünk, nem tudtunk játékba lendülni. Ennek ellenére ezt az akadályt is sikerrel vettük. Az izgalmas finálé fordulópontját az jelentette, hogy a mocsono- kiak vezető gólja után nem es­tünk pánikba. Egyenlítettünk, s a büntetőknél jól koncentrál­tunk, bíztunk a győzelemben. Sikerünk értékét hatványozza, hogy veretlenül hódítottuk el a TIBI-kupát. Legjobb futballis­tánkat, Nagy Mariánt különdíj- jal jutalmazták. Hozzá hason­lóan Dvorský is remekelt me­zünkben. Amit szintén fontos­nak tartok elmondani: a rende­zőgárda áldozatkész munkájá­nak köszönhetően évről évre javul a szervezés színvonala. Mivel teremfocira térségünk­ben kevés lehetőség adódik a téli holt idényben, ezért foly­tatni kell a méltán népszerű tornasorozatot.” A tornaszervező felsőkirá­lyiaknak ezúttal sem sikerült elsőséget szerezniük, szerve­zésből viszont újfent jelesre vizsgáztak. „Nem dúskálunk az anyagiakban, de dacolva a ne­hézségekkel mégis folytatódott a sorozat. A szervezőgárdával, élén klubelnökünkkel, Kokes Lászlóval arra összpontosítot­tunk, hogy viadalunk a térség klubjainak mezét viselő futbal­listák, az edzők és a tisztségvi­selők, valamint a szurkolók ünnepévé váljon. Ahogy azt a visszajelzések is igazolják, igyekezetünket siker koronáz­ta. Számunkra nagy megtisz­teltetést jelent, hogy az illuszt­ris személyiségek között kö­szönthettük a volt szövetségi kapitányt, Michal Hippet és a Nyitrai Területi Futballszövet- ség minap megválasztott új el­nökét, Štefan Kormant” - érté­kelte a focibarátságot nyoma- tékosító rendezvényüket a me­cénás-ötletgazda Tibor Rábek. A gólokban, parádés talála­tokban, kapusbravúrokban bő­velkedő párharcokat hatszáz néző előtt három játékvezető, Bôžik, Rajtar és Patrovič vezet­te. (ái) HIRKOSAR ■ Labdarúgás XIV. TIBI-KUPA, a Vágsellyei Járás csapatainak te­remfoci-bajnoksága. Vágvecse, csoportmérkőzések - A csoport: Došlo Šaľa (idősebb ilikJ-Veča 0:0; Kráľova nad Váhom-Gán 3:1, g.: Mofovský, Mészá­ros, Nagy M„ ill. Dudás; Duslo Sara (idősebb ifik)- Gán 1:1, g.: Prúíny, ill. Hlaváč; Krárová n/V.-Veča 2:2, g.: Nagy M, Práznovský, ill. Machálik, Kertész; Veča-Gán 3:1, g.: Machálik, Barus, Galbavý, ill. So­rán; Krárová n/V.-Duslo Sara (idősebb ifik) 5:2, g.: Mofovský 2, Hadža 2, Nagy K., ill. Pručny, Meszlényi. Sorrend: 1. Krárová n/V. 3 2 10 10:5 7 2. Veča 3 1 2 0 5:3 5 3. Sara (idősebb ifik) 3 0 2 1 3:6 2 4. Gáň 3 0 12 -3:7 1 B csoport: Žihárec-Trnovec nad Váhom 4:4, g.: Šimek, Bende, Mrázik, Bujko, ill. Legner, Herceg, Ku­čera, Kuman; TIBI Horná Kráfová-Dlhá nad Váhom 5:1, g.: Kotlár, Kollár, Psota, Tvrdoň, Gyárfás, ill. Ba- činský; Žihárec-Dlhá n/V. 2:2, g.: Szabó, Bende,, ill. Bačinský, Anda; TIBI H. Kráfová-Trnovec n/V. 1:1, g.: Sailer, ill. E. Hrebík; Trnovec-Dlhá n/V. 5:1, g.: Očenáš 2,' Žigárdi 2, Novák, ill. Meleg; H. Kráľová- Žihárec 6:2, g.: Pilo 3. Kotlár, Kollár, Gyárfás, ill. Buj­ko, Bende. Sorrend: 1. H.Krárová 3 2 10 12:4 7 2. Trnovecn/V. 3 12 0 10:6 5 3. Žihárec 3 0 2 1 8:12 2 4. Dlhá n/V. 3 0 1 2 4:12 1 C csoport: Selice-Hájske 4:0, g.: Gráf 2, CzanikZ. 2; Močenok-Diakovce 5:2. g.: Slíž 3, J. Lenčéš, Ben- nár, ill. Néma, Kováč; Selice-Diakovce 4:3, g.: Strecsko. Zsák, Gyulai, Gráf. ill. Bombicz, Seredi, Szabó: Močenok-Hájske 2:1, g.: Majdiak, Danada, ill. Matušica: Hájske-Diakovce 7:5, g.: M. Kaduc 2, A. Kaduc 2, Matušica 2. J. Franta, ill. Takács 3, Bom­bicz, Marek Mondočko; Močenok-Selice 1:5, g.: Kostoláni, ill. Gráf 2, Gyulai, CzanfkZ., Strecsko. Sorrend: 1. Selice 3 3 0 0 13:4 9 2. Močenok 3 2 0 1 8:8 6 3. Hájske 3 1 0 2 8:11 3 4. Diakovce 3 0 0 3 10:16 0 Nyolcaddöntő: Žihárec-Diakovce 1:5, g.: Bujko, ill. Takács 4, Marek Mondočko; Trnovec n/V.-Gáň 4:0, g.: Kuman, Mesároš, Očenáš, P. Hrebík; Močenok- Dlhá n/V. 2:0, g.: Sýkora. Bannár; Duslo Sara (idő­sebb ifikpHájske 5:1, g.: Vanek, Surányi, Takács, Kelecsényi, Piterka, ill. A. Kaduc. Negyeddöntő: Krárová n/V.-Diakovce 1:0, g.: Nagy M.; Selice-Trnovec n/V. 3:3, g.: Czaník Z. 2, Gráf, ill. Zsillé, Očenáš, Žigárdi - büntetőkkel: 5:4; Veča- Močenokl :3, g.: Kertész, ill. Slíž, Bennár, Ciemik; H. Kráíová-Duslo Sala (idősebb ifik) 3:2, g.: Kotlár 2, Turňa, ill. Meszlényi, Surányi. Elődöntő: Kráľová n/V.-Selice 5:2, g.: Mészáros, Práznovský, Mofovský, Hadža, Sima, ill. Gyulai, Cza­ník; Z. Močenok-H. Kráľová 3:1, g.: Hanák 2, Ben­nár, ill. Tvrdoň. Mérkőzés a 3. helyért: Selice-H. Kráľová 2:3, g.: Czaník A, Gyulai, ill. Kotlár 2, Psota. Döntő: Kráľová n/V.-Močenok 1:1, g.: Hadža, ill. Sýkora - büntetőkkel: 2:3. Díjazottak - legjobb kapus: Róbert Brezina (sóksze- lőcei); legjobb mezőnyjátékos: Nagy Marián (vágki­rályfai); gólkirály: Takács Csaba (7 gól, deáki). (ái) Holnap Nyárasdon negyedszer lesz Kosár Dávid Emléktorna Focival emlékeznek barátjukra ÚJ SZÓ-ELŐZETES Nyárasd. Holnap (9.00) immár negyedik alkalommal emlékeznek teremtornával a barátok, az egykori osztály- és csapattársak Kosár Dávidra, a DAC autóbalesetben fiatalon elhunyt labdarúgójára. A szer­vezők választása nem véletle­nül esett Nyárasdra. A torna névadója ugyanis a csallóközi település csapatának tagjaként távozott tragikus hirtelenség­gel az égi focipályákra. Az előző kiírások főszervező­je, Kaprinai Erik ezúttal nem vesz részt a szervezésben. „Erik elfoglaltsága nem jelenthet akadályt, hiszen a múltban sem egyedül intézte a szervezéssel kapcsolatos teendőket. Társa­immal, Egri Attilával, Tászli Zoltánnal és Ravasz Tiborral azon dolgoztunk, hogy újabb sikeres rendezvénnyel emlé­kezzünk Dávidra, akivel egykor sok feledhetetlen meccset ját­szottunk. A nyárasdi sportszer­vezet vezetői is sokat segíte­nek, a sportcsarnokot ezúttal is ingyen és bérmentve bocsátot­ták a rendelkezésünkre” - tájé­koztatott az összefogásról, a nemes gesztusról Bőgi István, aki hajdanában a DAC diák- és ificsapatában volt Kosár Dávid játékostársa. Mivel ezúttal nyolc csapat nevezett a megmérettetésre, ezért a forgatókönyvben válto­zásra került sor. Tavaly a hat kollektíva körmérkőzéses rendszerben küzdött az elsősé­gért, idén viszont előbb két né­gyes csoportban csatáznak az elődöntőben való szereplés jo­gát biztosító első és második helyért. Az elődöntő győztesei a fináléban mérik össze a tudá­sukat, a vesztesek a harmadik helyért játszanak. „Okulva az előző évek ta­pasztalataiból a csoportbeosz­tást csak fél órával a kilenc óra­kor kezdődő seregszemle nyi­tánya előtt,-a csapatkapitányok jelenlétében sorsoljuk ki. A párharcok időtartama húsz perc térfélcsere nélkül. Az első három helyezettet serleggel, a rendezvény legjobb kapusát és góllövőjét különdíjjal jutal­mazzuk. A díjakat Kosár Dávid szülei adjákát a legjobbaknak. Bár stílszerűen játékkal emlé­kezünk, emléktománkon azo­kat is szívesen látjuk, akik már ugyan nem hódolnak a focinak, de Dávidot továbbra is a szí­vükben hordozzák” - fogalma­zott az immár hobbifocista Bő­gi István, aki a munkát, a tanu­lást részesíti előnyben. Tavaly a triplázni készülő Nádvágók címvédőként érkeztek a hely­színre, de az FC Valentínó sike­re révén új győztes neve került a krónikába. AIV. Kosár Dávid Emléktor­na résztvevői: Valentínó, Nád­vágók, KD Team, Vándor, MA- BA Team, Nyárasd, Pozsonye- perjes, Zöld Team. (ái) Nyolcadszor kezdték az évet teremfoci-maratonnal a kolóniák Duplázott a Felvég ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Kolon. Az elmúlt évhez ha­sonlóan ismét győzött, újabb si­kerével egyben 5:3-ra növelte vezetését a Felvég csapata a ko­lóniák hagyományos sportos évnyitóján, a huszonnégy órás teremfoci-maratonon. A zobor- aljai település alapiskolájának tornatermében az elmúlt héten péntek este hattól szombat este hatig pattogott a labda az utca­csapatok alkotta Alvég és Fel­vég, azaz a Kelet (East) és a Nyu­gat (West) alakulatának immár nyolcadik presztízscsatáján. A kollektívákba való besorolásnál az volt a mérvadó, hogy a jelent­kezők-diákok, ifik, aktív labda­rúgók, öregfiúk, sportkedvelők - állandó lakhelye településük képzeletbeli felezővonalán in­nen vagy túl van-e. „Ismét nagy sikere volt a helyi specialitásnak számító sportos évnyitónak. Beigazolódott, hogy Kolonban sok kitartó, mozgást, sportot kedvelő, egészséges polgár él, akik egy­ben fociszeretetükről is tanúbi­zonyságot tettek. A tornaterem­ben rendszeres időközökben váltották egymás az Alvég és a Felvég sikeréért küzdő miniala­kulatok. A csapatok mezében, jelképesen, világsztárok is csa­tasorba álltak. A résztvevők kö­zül többen kedvenceik, így Ri- béry, Gomez és Robben nevét vi­selték a mezükön. A focimara- tonon egykori labdarúgóink, köztük Bulla, Lednickýés Karšay is csatasorba álltak. A játékoso­kat a nézők mellett a községi plébános, Marek Ďurás is buzdí­totta. Népszerű rendezvényün­ket a Nyitrai Területi Futball- szövetség elnöke, Štefan Kor­mán is megtisztelte a jelen­létével” - tájékoztatott rendez­vényükről az ötletgazda Balkó Róbert, Kolon polgármestere. Ezúttal a egészségügyi fel­ügyeletet biztosító egység tagja­inak is akadt dolga. A játék he­vében ugyanis ketten megsérül­tek: a szakszerű ellátás után az egyik játékosnak a kezére, a ha­zai felnőttcsapat kapusának pe­dig a lábára került gipszkötés. A Felvéget képviselő gárda tavaly szoros meccsen négy góllal (337:333) diadalmaskodott, idén már meggyőző fölénnyel (412:366) szerzett újabb győ­zelmet, és gyűjtötte be a jobbnak járó vándorserleget. A vesztesek pedig azzal vigasztalódtak, hogy a nyolc viadal eredményeinek összesítése után továbbra is ná­luk az egygólos (2660:2659) előny. A győztes megőrizte a vándorserleget, a szervezők egyéneket is jutalmaztak. „Ami még a díjazásnál is fontosabb és értékesebb: a kolóniák ismét di­namikusan, sportosan kezdték az új esztendőt”- fogalmazta meg a focimaraton küldetését a település első embere, (ái) Külföldön is öregbítették városuk hírnevét a nagykaposi futók Kiemelkedett Papp és Vargaestók ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Nagy kapós. Sikeres évet hagyott maga mögött a Nagy­kaposi Városi Futóklub, derült ki az évértékelőn. Versenyzői szinte minden jelentős járási, kerületi és országos versenyen ott voltak, sőt több esetben kül­földön is. Magyarországon (Sá­toraljaújhely, Sárospatak), Csehországban (Prága), Olaszországban (Müánó) és Lengyelországban (Krakkó) öregbítették városuk hírnevét. Két klasszisuk Papp Zoltán és Vargaestók Géza ezúttal is ki­emelkedő teljesítményt nyúj­tott kategóriájában. A 62 éves Papp Zoltán 21 versenyen állt rajthoz, kétszer (Sobrance, Slovenská Kajňa) a dobogó leg­felső fokára állhatott fel. A 60. életévében lévő Vargaestók Géza, aki egyben a klub vezető­je is, 25 esetben teljesítette a megadott pályaszakaszt, ebből hatszor a maratoni távon. Kö­zülük a legemlékezetesebb a 90. Kassai Nemzetközi Béke- maraton lesz számára, mivel itt futotta le 50. alkalommal a 42 195 méteres távot, (pan) > írjanak > Hívjanak > Jelentkezzenek A Régiósport elérhetőségei: 0 Új Szó szerkesztősége, Régiósport Lazaretská 12 814 64 Bratislava 1 © 0908/794 266 @ ujszo@ujszo.com Rólunk, nekünk készül ez a sportoldal

Next

/
Thumbnails
Contents