Új Szó, 2013. december (66. évfolyam, 280-302. szám)

2013-12-05 / 283. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. DECEMBER 5. Iskola utca 17 Komáromban újjáélesztették a Nagy Károly Matematikai Diáktalálkozó hagyományát Első alkalommal adták át az Oláh György-díjat Komárom. A közelmúltban zajlott XXI. Nagy Károly Matematikai Diáktalálko­zó nyitóünnepségén első alkalommal adták át az Oláh György-díjat a ma­gyar matematikai tehetsé­gek elismerését. V. KRASZN1CA MELITTA A tavaly elhunyt legendás hírű tanár nevével fémjelzett dí­jat Tarics Péter újságíró, Ke- szegh István és Mészáros József matematikatanár, valamint Oláh György özvegye, Mária asszony alapította idén nyáron. „Ilyen formában is tisztelegni szeretnénk Oláh György szak­mai-pedagógiai munkássága, a tehetséggondozás, a matemati­ka népszerűsítése terén kifejtett tevékenysége és nem utolsó­sorban emberi nagysága előtt. A matematika mellett a magyar nyelv ápolását is rendkívül fon­tosnak tartotta, emlékezetes marad mondása, mely szerint a magyar könyv úgy kell, mint a kenyér’ - mondta a díj névadó­járól Tarics Péter. A díjat évente annak a Magyarországon vagy a határon túl tanuló magyar kö­zépiskolás diáknak ítéli oda a kuratórium, aki a díj átadását megelőző tanévben kiemelkedő eredményeket ért el mindenek­előtt a Nemzetközi Magyar Ma­Keszegh István, Lányi Vera, a díjazott középiskolai matematika- tanára, Huszár Kristóf, Oláh Mária és Tarics Péter Az emlékérem Domokos Béla szobrászművész munkája (A szerző felvételei) tematikaversenyen, illetve a kü­lönböző, Kárpát-medencei és nemzetközi matematikaverse­nyeken. A díjazottak személyé­re az egyes régiók versenykoor­dinátorai tesznek javaslatot. A díj tárgyiasult formája Domon­kos Béla érdi szobrászművész Oláh György-emlékérme, okle­vél, könyvcsomag és 100 euró pénzjutalom. Az díjalapítás és a díjátadó közti rövid idő miatt első alka­lommal rendhagyó módon vá­lasztott a kuratórium, olyan fi­atalembernek ítélte oda az el­ismerést, aki korábban öt alka­lommal vett részt a Nagy Ká­roly Matematikai Diáktalálko­zókon: háromszor versenyző­ként, kétszer pedig már elő­adóként. „Nagy megtisztelte­tés számomra ez a díj, de egy­ben felelősség is. Arra kötelez, hogy Gyuri bácsi szellemisé­gét, mindazt, amit tőle tanul­tam, továbbvigyem. Egyben erőt is tudok meríteni belőle további tanulmányaimhoz” - mondta a díjátadót követően a pécsi Huszár Kristóf, aki jelen­leg a Klostemeuburgi Tudo­mányos és Műszaki Intézet PhD hallgatója. Kérdésünkre, mit jelent számára a matema­tika, azt mondta: „Egyrészt já­ték. Ha az ember megért egy szép összefüggést, rájön a fel­adat megoldására, az önma­gában nagy örömet jelent. Másrészt, ha valaki mélysége­iben akarja megérteni a ma­tematikát, azért nagyon sokat kell dolgoznia. Van egy mon­dás, mely szerint a matemati­kához nem vezet királyi út. A jutalom viszont csodálatos” - mondta a fiatal matematikus. A Nagy Károly Matematikai Diáktalálkozót két év kihagyás után rendezték meg ismét, mégpedig Keszegh Istvánnak köszönhetően. A Selye János Gimnázium matematikatanára vállalta a megszervezését. A megnyitón elmondta, kollégái szerte a Kárpát-medencében nagy örömmel fogadták a ver­seny újjáélesztését. A három nap során a diákok és kísérőik érdekes előadásokat hallhat­tak a matematika különböző területeiről. PALYAZAT - CSILLAGHERCEGNO Az MTVA és a Cinema City közös pályázata minden magyarországi, valamint ha­táron túli magyar általános iskolai osztály számára. Feladat: Különleges, rég elfeledett magyar karácsonyi vagy a karácsony ünnepéhez köthe­tő szokás ismertetése a szo­kást bemutató illusztráció­val. Bemutatásra kerülhet minden olyan, napjainkban a köztudatban fel nem lelhe­tő vagy csak alig ismert szo­kás, amely a karácsonyi ün­nepre való előkészülethez, magához az ünnephez vagy annak lezárásához köthető. A pályázati anyag csak pontos forrásmegjelöléssel érvényes, amely lehet élő személy (családtag, telepü­lés elöljárója, helytörténeti kör tagja), de nem lehet ko­rábban megjelent könyv, gyűjtemény, antológia. A pályázati anyag terje­delme: Minimum 2000, ma­ximum 4500 karakter szó­közzel együtt. Illusztrációk, képek technikája, mérete: Bármi­lyen technikával készülhet­nek, A/4-es méretű rajz­vagy kartonpapírra. Kérjük a pályázati anyag hátoldalán feltüntetni az is­kola nevét, címét, az osz­tályt, az osztály létszámát, a felkészítő tanár/tanárok ne­vét, telefonszámát és e-mail címét. A beküldés módja: Postai úton az MTVA gyártóbázisa címére (1037 Budapest, Ku­nigunda útja 64.). A boríték­ra írják rá: „Csillaghercegnő” Beküldési határidő: 2014. január 10. Eredményhirdetés: Az eredményről a pályá­zókat 2014. február 7-én e- mailben értesítjük, és kihir­detjük az MTVA és a Cinema City honlapján is. Díjak: A zsűri által leg­jobbnak ítélt pályázatokat be­küldő osztályok iskolai könyv­táruk részére értékes DVD- csomagot kapnak az MTVA- tól, és közösen megtekinthe­tik a Csillaghercegnő című filmet a hozzájuk legközelebb eső Cinema City moziban. 1. helyezett osztály díja: 20 ezer forint értékű DVD- csomag + csoportos belépő a filmvetítésre 2. helyezett osztály díja: 10 ezer forint értékű CD- csomag + csoportos belépő a filmvetítésre 3. helyezett osztály díja: MTVA-székházlátogatás A POSTA HOZTA Muzslai kincskeresők Médiasztár országos tehetséggondozó verseny Diákriporter kerestetik Páros munka, mikrofonnal és hangfelvevővel (Fotó: GMTMSZ A pedagógusszövetség min­den évben megrendezi a Kincs­keresők Országos Konferenciá­ját.-Idén a muzslai Endrődy Já­nos Alapiskolát hárman képvi­seltük: Mészáros Boglárka, Szabó Dóra, Szórád Lili. Amikor megtudtuk, hogy a tanító néni minket választott, máris munkához láttunk. Én az osztálytársnőmmel, Dórá­val, aki egyben a barátnőm is, falunk egyik híres emberét, Nagy Mártont mutattuk be. Nagy Márton a reformkor és a dualizmus időszakában élt, pedagógiai tevékenységéért a Magyar Tudományos Akadé­mia levelező tagjai közé vá­lasztotta. Csapatunk harmadik tagja, Mészáros Boglárka egyik fel­menője, Mészáros Imre kano­nok életét és munkásságát ku­tatta, akit az MTA szintén a le­velező tagjai sorába választott. Szorgalmasan gyűjtögettük az adatokat, olvastunk, jegyze­teltünk, voltunk falunk pol­gármesterénél, ellátogattunk az esztergomi levéltárba. A kész prezentációkat először az osztálytársainknak mutattuk be, majd megnézte az igazgató néni. Közben alig vártuk, hogy Dunaszerdahelyen is előad­hassuk. Elérkezett a nagy nap. Kora reggel indultunk útnak, amint odaértünk, azonnal beültünk az előadóterembe, hogy minél több előadást meghallgathas­sunk. Bogi az első napon este­felé került sorra, mi ketten pe­dig másnap délelőtt. Mindkét előadásunkjól sikerült. Volt alkalmunk megismer­kedni Dunaszerdahely neveze­tességeivel, sőt a tanító néni, Árendás Andrea egy sütire is meghívott bennünket. Hazafelé a vonatban arról beszélgettünk, milyen sokat tanultunk mások munkáiból, mennyi élménnyel gazdagodtunk, és milyen reme­kül éreztük magunkat. Reméljük, jövőre is részt ve­hetünk ezen a fantasztikus rendezvényen. SzórádLili, 8. osztályos tanuló BÁLINT KATALIN A Gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola a Mé­diasztár országos tehetséggon­dozó verseny keretében a 2013/ 2014-es tanévben is megszólítot­ta a fiatal tehetségeket, hogy im­már ötödik alkalommal is megta- láljaAz év diákújságíróját. November 27. emlékezetes nap a Médiasztár történelmé­ben: megindult a küzdelem „Az év diákriportere” címért. Az öt­let a verseny legutóbbi döntő­jén Ürge Tamásnak, a Pátria rádió szerkesztőjének fejéből pattant ki, arra biztatta a szer­vezőket, hogy az írott sajtóműfajok mellett a hangos média is kapjon helyet a ver­senyben. így idén a Pátria rádió közreműködésével meghirdet­tük Az év diákriportere kategó­riát is. A versenyzők a valódi versengést megelőzően egy in­gyenes, egynapos szakmai elő­készítőn vehettek részt a Gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskolában. Az előké­szítő célja az volt, hogy a diá­kok megismerkedjenek a ri­portkészítés alapjaival, a ri­portkészítéshez elengedhetet­len vágóprogrammal, s nem utolsósorban hasznos szakmai beszélgetésen vegyenek részt napjaink neves magyar rádió­saival. Ebben Csenger Ferenc, a Pátria rádió főszerkesztője, Ür­ge Tamás és Batta György, a Komáromi Lapok főszerkesztő­je volt segítségünkre. Az elméleti „tananyagot” az előadók érdekesebbnél érdeke­sebb történetei, kulisszatitkai fűszerezték meg s tették felejt­hetetlenné. Olyan apró részie­teket árultak el a diákoknak, melyeket évek hosszú gyakorla­ta során sajátítottak el. A diákok az elméletről szóló beszélgeté­sek során jó utánpótláshoz méltón kérdésekkel bombáz­ták az előadókat. A délután tar­togatta talán a legizgalmasabb foglalkozást, ugyanis mindazt, amit a rádióstanoncok a dél­előtt folyamán tanultak, a gya­korlatban is kipróbálhatták. Első lépésben párokat alkot­tak, majd valódi mikrofont és hangfelvevőt ragadtak, s egy ötperces riportot rögzítettek. Ezután az anyagot vágóprog­rammal tökéletesítették, s egy 3 perces kész kisriportot készí­tettek el. Nagy izgalommal várjuk a kész munkákat és a következő találkozást! A szerző a GMTMSZ peda­gógusa, a Médiasztár koor­dinátora Sikeresen szerepeltek Dunaszerdahelyen a kincskereső lányok (Fotó: EJAI)

Next

/
Thumbnails
Contents