Új Szó, 2013. december (66. évfolyam, 280-302. szám)
2013-12-04 / 282. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. DECEMBER 4. Sport 21 Négyéves szerződést köt a pilseni sikeredző Vrba az új cseh kapitány TASR-JELENTÉS Prága. Négyéves szerződést köt a Cseh Labdarúgó-szövetség Pavel Vrba új szövetségi kapitánnyal, aki január elsején áll munkába. A végrehajtó bizottság döntése alapján a megállapodás további két évvel meghosszabbítható. A 49 esztendős Vrba az őszi szezon után hagyja ott az utóbbi három kiírásban kétszer Bajnokok Ligája-főtáblás Viktoria Plzeň csapatát, és veszi át a nemzeti együttest, amellyel az első feladata a március 5-i, Norvégia elleni hazai barátságos összecsapáslesz. Az előző kapitány, Michal Bí- lek azt követően mondott te szeptemberben, hogy minimálisra csökkent a válogatott világ- bajnoki részvételének esélye. Az orvosok félrediagnosztizálták Adamst Moniz: Hazugság, amit Szelíd doktor állít ÖSSZEÁLLÍTÁS Ricardo Moniz, a Ferencváros futballcsapatától elküldött tréner szerint Szelíd Zsolt állításai nem igazak: az orvos szerint a holland tréner tudott Akeem Adams leigazolásakor a játékos apjának kardiovasz- kuláris betegségéről, halálának okáról, de nem osztotta meg a ferencvárosi orvosi stábbal. „Amit Szelíd doktor állít, egyszerűen hazugság. Aki ismer, tudja, nálam a játékos az első. Mindig. Gondolják, ha csak fél százalék esélyt látok arra, hogy baj lehet, bármit is erőltetek?! Akeem esetéről szólva, fogalmam sem volt arról, hogy a játékos családjában előfordult volna bármilyen egészségügyi gond - mondta Ricardo Moniz. - Akeem egy hetet volt nálunk tesztelésen, azt láttam, hogy jól illeszkedik a csapatba, ambiciózus, jó a bal lába, szorgalmaztam, hogy leigazoljuk. Az orvosi vizsgálatokat eközben elvégezte a klub, én azt a tájékoztatást kaptam, hogy ugyanaz a baja, mint Leonardónak. Aki ugyebár a lábtöréséből lábadozott... Alighanem félrediagnosztizálták. De mert nem úgy tűnt, hogy Akeem lába el tenne törve, szerződtettük. Óvatosságból egy plusz egy évre. Hogy az édesapja agyvérzésben halt meg, arról csak azután értesültem, hogy megtörtént a szörnyűség. Nem akarok orvosokat kárhoztatni, de azt tudomásul kell venni, a jelenlegi tesztek nem tökéletesek. ” A Ferencváros orvosi stábja tegnap közleményben utasította vissza Moniz vádjait. (nso) SPORT A TEVEBEN 14.00 - EUROSPORT, EU- ROSPORT 2: Snooker, Egyesült Királyság bajnoksága 17.00- DIGI SPORT 1 (magyar): Chievo-Reggina labdarúgó Olasz Kupa-mérkőzés 18.00- SPORT 1 (magyar): Újpest-Ferencváros labdarúgó Magyar Kupa-nyolcad- döntő, visszavágó 18.00 - EUROSPORT 2: Cedevita Zagreb-Oldenburg férfikosárlabda Európa-ku- pa-mérkőzés 18.45 - SPORT 2 (magyar): Eger-Barceloneta férfivízilabda Bajnokok Ligája-cso- portmérkőzés 19.00 - SPORTKLUB: Guin- gamp-Bordeaux francia bajnoki labdarúgó-mérkőzés 19.00 - DIGI SPORT 2 (magyar): Atalanta-Sassuolo labdarúgó Olasz Kupa-mérkőzés 19.00 - SPORT 1 (cseh): Lev Praha-Cserepovec jégkorong KHL-mérkőzés 19.00 - SPORT 2 (cseh): Slovan Bratislava-SZKA Szentpétervár jégkorong KHL-mérkőzés 19.00 - SLOVAK SPORT TV1: Tennis Classic, Pozsony 20.00 - ČT SPORT: České Budéjovice-Rzeszow férfiröplabda BL-mérkőzés 20.05 - EUROSPORT, EUROSPORT 2: Snooker, Egyesült Királyság bajnoksága 20.10 - NOVA SPORT: Hannover-Hamburg német bajnoki férfikézilabda-mérkőzés 20.30 - SPORT 1 (magyar): Augsburg-Bayern München labdarúgó Német Kupa- nyolcaddöntő 20.30 - ORF 1: Ried-Rapid Wien osztrák bajnoki labdarúgó-mérkőzés 20.45 - SLOVAK SPORT TV1: Liverpool-N orwich labdarúgó Premier League- mérkőzés 20.45 - SLOVAK SPORT TV2, DIGI SPORT 1 (magyar): Manchester United- Everton labdarúgó Premier League-mérkőzés 21.00 - DIGI SPORT 1 (szlovák): Intemazionale- Trapani labdarúgó Olasz Kupa-mérkőzés 21.00 - DIGI SPORT 2 (szlovák), SPORTKLUB: Evian-Paris Saint-Germain francia bajnoki labdarúgómérkőzés 21.00 - DIGI SPORT 2 (magyar): West Bromwich- Manchester City labdarúgó Premier League-mérkőzés 1.05 (csütörtök) - NOVA SPORT, SLOVAK SPORT TV3, SPORT 1 (magyar): New Jersey-Montreal jégkorong NHL mérkőzés Hantuchová (jobbról) párosban több tornán is indult Hingisszel (balról) az idén (TASR/AP-felvétel Daniela Hantuchová nagyon örül a mai (19.00) fővárosi teniszgálának Hingis, Tsonga és Monfils Pozsonyban A Tennis Classic immár hatodik gálájára kerül sor ma a pozsonyi Nemzeti Teniszközpontban. S1TA-ELŐZETES Az est fő sztárja a kassai születésű Martina Hingis tesz. A 33 éves egykori világranglista-vezető, ötszörös Grand Slam-győztes svájci teniszezőnek Daniela Hantuchová tesz az „ellenfele”, a férfiaknál pedig francia házicsatára kerül sor, az ATP-tornák két közönségkedvence, Jo-Wilfried Tsonga és Gael Monfils tart bemutatót. „Martina még most is kiváló játékos. Aki egyszer bajnok volt, az örökké az marad, függetlenül attól, müyen hosszú ideig nem teniszezett. Az ellene vívott meccsek, köztük pályafutásom egyik csúcspontja, 19.00: Jo-Wilfried Tson- ga-Gael Monfils; Martina Hingis-Daniela Hantuchová; Hingis, Mon- íils-Hantuchová, Tsonga. a 2002-es Indian Wells-i finálé nagyon sokat adtak nekem. Ráadásul később is sok hasznos tanáccsal látott el Martina, ezért még inkább örülök, hogy Szlovákiában is teniszezhetünk egyet - mondta Hantuchová Hingisről, akivel párosban több tornán is indult idén. - Monfils minden rendes meccsén is úgy viselkedik, mintha egy gálán volna, így ami a szórakozást illeti, a szervezők nem választhattak volna jobb játékosokat a jelenlegi élmezőnyből.” , .Amikor 2008-ban azzal kezdtünk, hogy elhoztuk Pozsonyba Pete Samprast, egy bátor lépést tettünk, mint kiderült, jó irányba, mivel hiányzott egy ilyen bemutató a fővárosi kínálatból. Megtisztelve érezzük magunkat, hogy Novak Djokovics tavalyi szereplése után ismét nagyszerű teniszezőket sikerült idecsábítanunk” - nyilatkozta Roman Šmotlák, a rendezvényt szervező ügynökség igazgatója. A 19 órakor kezdődő teniszgálára 19^19 euróba kerülnek a belépők. A szervezők a gyerekekre is gondoltak, akik 15 órától (szintén a Nemzeti Teniszközpontban) teniszezhetnek a meghívott sztárokkal, és aláírást kaphatnak tőlük. A hagyományoknak megfelelően tesz jótékonysági árverés is, melyre a teniszezők ajánlották fel néhány személyes tárgyukat. ■ Jégkorong KHL - Pozsony, 19.00: HC Slovan Bratislava-SZKA Szentpétervár. ■ Kosárlabda FÉRFIEXTRALIGA, 17. forduló -18.00: Levice-Svit, Handlová-Komárno, Nitra-Prievidza. ■ Labdarúgás OLASZORSZÁG. 14. forduló: Lazio-Napoli 2:4, g.: Behrami (25., öngól), Keita (87.), ill. Higuaín (24., 72.), Pandev (50.), Callejón (90); Fiorentina-Hellas Verona 4:3, g.: Borja Valero (5,14.), Vargas (43.), G. Rossi (54,11-esbó'l), ill. Romulo (6.), Iturbe (13.), Jorginho (72.). CSEHORSZÁG, 16. forduló: Slavia Praha-Slovan Liberec 2:1, g.: Juhar (25,64.), ill. Rabušic (10.). OROSZORSZÁG, 18. forduló: Rosztov-CSZKA Moszkva 0:0, Mahacskala-Tomszk 0:2, Kazany- Amkar Perm 3:0, Kubany Krasznodar-Lokomotiv Moszkva 1:3. ■ Jégkorong KHL: Slovan Bratislava-Cserepovec 3:2 (1:0,0:1, 2:1), g.: Hudáöek (13.), Sersen (51.), Bartovič (59.), ill. Videli (29.), Bumagin (51.). NHL: New York Rangers-Winnipeg 2:5, Montreal-New Jersey 3:2, Minnesota-Philadelphia 2:0, Los Angeles-St. Louis 3:2. ■ Kosárlabda FÉRFIEXTRALIGA, 17. forduló: Spišská Nová Ves-lnter Bratislava 56:94 (32:39), legeredményesebbek Hovaňák 15, Baldovský 13, Evans 11, ill. Graham, Bafka 17-17, Starosta 13. NBA: Washington-Orlando 98:80, Chicago-New Orleans 128:131 - hosszabbítás után, San Antonio-Atlanta 102:100, Utah-Houston 109:103, Portland-Indiana 106:102. ■ Sportfogadás EUROMILLIÚK, 49. játékhét (kedd): 2,3,18,19,27, 32, 33; pótszám: 4. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 552,80 euró (6 nyertes); 4. dl): 387 euró (10); 5. díj: 85 euró (52); 6. díj: 13,10 euró (337); 7. díj: 9,20 euró (773); 8. díj: 4,80 euró (4009); 9. díj: 3,50 euró (4183); 10. díj: 2,70 euró (10 033). JACKPOT: 4 324130,55 euró. A KENŐ tegnapi nyerőszámai: 1,6,9,10,13,17,20, 23,24,30,37,38,49,53,57,58,60,64,78,80. Kenő Plusz-szám: 38. Szerda, december 4. Angol fociliga: 57513. Manchester Utd.-Ever- ton 1,7-3,65 -4,8-1,16-2,1-1,26; 57514. Sunderland-Chelsea 6,15 -4,05-1,52-2,45-1,1-1,22. LÉGIÓS FOCIHETVEGE ANGLIA, 13. forduló: Hull-FC Liverpool 3:1, Martin Škrtel (L) - 90 perc + öngól, Newcastle-West Bromwich 2:1, Gera Zoltán (WB) - a 88. percig. NÉMETORSZÁG, 14. forduló: Hertha Berlin-Augsburg 0:0, Peter Pekarík (H) - 90 perc; Hannover-Frankfurt 2:0, Huszti Szabolcs (H) - 90 perc + gól; Schalke-Stuttgart 3:0, Szalai Ádám (Schalke) - a 76. percig. OLASZORSZÁG, 14. forduló: FC Genoa-FC Torino 1:1, Juraj Kucka (G) - 90 perc. CSEHORSZÁG, 16. forduló: Jihlava-Slovácko 2:1, Karol Karlík (Jihlava) -a 86. perctől, Tomáš Košút (S) - 90 perc; Patrik Šimko (S) - a 86. percig; Teplice-Znojmo 1:3, Matúš Lacko (Z) - a 85. percig, Patrik Hrošovský (Z) - 90 pere + gól; Olomouc-Dukla Praha 1:2, Ivan Lietava (O) - a 70. perctől, Kamil Karas (O) - a 78. perctől, Lukáš Štetina (D) - 90 pere, Marek Hlinka (D) - 90 pere + gól; Bohemians 1905-Bmo 1:1, Martin Cseh (B) - 90 pere; Plzeň-Pŕíbram 2:0, Matúš Kozáčik (Plzeň) - 90 pere, Marián Čišovský (Plzeň) - 90 pere, Michal Ďuriš (Plzeň) - a 62. percig, Marek Bakoš (Plzeň) - a 86. perctől, Tomáš Hájovský (Pŕíbram) - 90 pere; Slavia Praha-Slovan Liberec 2:1, Matej Rakovan (Slavia) - 90 pere, Martin Juhar (Slavia) - 90 pere + 2 gól, Martin Dobrôtka (Slavia) - 90 pere, Karol Kisel (Slavia) - a 86. percig, Ľuboš Kolár (L) - a 69. perctől. HOLLANDIA, 15. forduló: Roda Kerkrade-Twente 1:2, Németh Krisztián (R) - 90 perc; Heerenveen-Go Ahead Eagles 3:1, Otigba Kenneth (H) - 90 perc. AUSZTRIA, 17. forduló: Rapid Wien-Innsbruck 3:0, Novota János (R) - 90 perc; Salzburg-Ried 4:0, Gulácsi Péter (S) - 90 perc; Dušan Švento (S) - a 75. perctől; Sturm Graz-Wiener Neustadt 2:3, Peter Hlinka (WN) - a 61. perctől. MAGYARORSZÁG, 16. forduló: Puskás Akadémia-Lom- bard Pápa 1:0, Ľuboš Hajdúch (PA) - 90 perc; Szabó Ottó (P) - a 73'. perctől, Peter Struhár (P) - 90 perc; Mezőkövesd- MTK Budapest 1:0, Dominik Fótyik (Mezőkövesd) - az 57. percig, Harsányi Zoltán (Mezőkövesd) - az 55. perctől; Diósgyőri VTK-Győri ETO 1:2, Ľuboš Kamenár (Gy) - 90 perc. OROSZORSZÁG, 18. forduló: Tyerek Groznij-Zenit Szentpétervár 1:1, Tomáš Hubočan (Z) - 90 perc; Dinamo Moszkva-Urál Jekatyerinburg 3:0, Dzsudzsák Balázs (D) - 90 perc, Komán Vladimir (U) - a 78. perctől; Anzsi Ma- hacskala-Tom Tomszk 0:2, Saláta Kornél (T) - 90 perc; Rubin Kazany-Amkar Perm 3:0, Martin Jakubko (P) - 90 perc; Kubany Krasznodar- Lokomotiv Moszkva 1:3, Ján Ďurica (L) - 90 perc. BELGIUM, 17. forduló: Be- veren-Charleroi 0:0, Róbert Demjan (B) - a 46. percig.