Új Szó, 2013. december (66. évfolyam, 280-302. szám)

2013-12-31 / 302. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. DECEMBER 31. Kultúra 19 Mire kellene emlékeznünk a mögöttünk álló év művészeti és kulturális eseményei, történései közül Fesztiválok, könyvek, filmek, tárlatok Év végi sommázás kö­vetkezik most, a teljes­ség igénye nélkül, szigo­rúan szubjektív alapon, a hazai, a magyarországi és a világszintű történé­seket is felelevenítve, hónapokra lebontva. JUHÁSZ KATALIN Január A magyar köztévé először megszüntette, majd nézői nyomásra folytatta a Maradj talpon! című vetélkedőt. Bemutatták a pozsonyi Prik- ler Mátyás Köszönöm, jól (Ďakujem, dobre) című filmjét, amely a családon belüli kapcso­latok elkorcsosulásáról szól. A szereplők felváltva beszélnek magyarul és és szlovákul, a hangsúly azonban nem a kétnyelvűségen van. A főbb sze­repekben Várady Béla, Mokos Attila és Molnár Xénia látható. 25 éve mutatta be a budapes­ti Vígszínház A padlás című „fé­lig mese, félig musicalt” Marton László rendezésében. A jubile­umi, 800. előadás is telt házas volt. Presser Gábor, Sztevano- vity Dusán és Horváth Péter hí­ressé vált meséjén több generá­ció nőtt fel, a 13 szerepet össze­sen 50 színészjátszotta. Február Ausztráliában és Új Zélandon vendégszerepeit a pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüt­tes. A Melbourne-i Magyar Köz­pont meghívására az együttes három hetet töltött a távoli föld­részen. Lezajlott a filmes díjkiosztók díjkiosztója, a 85. Oscar-gála. A legjobb film Ben Affleck Argo- akciója lett, a legjobb rendező díját Ang Lee kapta a Pí életéért. Átadták a Grammy-díjakat is, a Black Keys zenekar gyűjtötte be a legtöbb elisme­rést, ám nem a fő kategóriák­ban. A Mumford & Sons leme­zét, a Bábelt kiáltották ki az év albumának. Március ByeAlex nyerte A Dal nemze­ti fordulóját, azaz ő képvisel­hette Magyarországot az Euro­víziós Dalfesztiválon Átadták a kassai Thália Színház felújított épületét. A teátrum egyebek mellett szí­nészmúzeummal és konferen­ciateremmel bővült. A március 15-i nemzeti ün­nep alkalmából Budapesten át­adták a Kossuth-díjakat. Né­hány név a díjazottak hosszú listájáról: Mécs Károly, Pap Ve­ra, Oszter Sándor, Rudolf Péter színművészek, Karinthy Már­ton rendező, Szvorák Katalin népdalénekes, Sajdik Ferenc karikaturista. Megosztott Kos- suth-díjat kaptak az Omega és a Csík zenekar tagjai. Április Rimaszombatban lezajlott a Tompa Mihály Vers- és Próza­mondók, Énekelt Versek és Lí­rai Színpadok Országos Verse­nyének döntője, az egyik leg­nagyobb irodalmi és pódium­művészeti rendezvényünk. Idén 151 egyéni produkció, 7 lírai színpad és 21 énekelt ver­set előadó csoport érkezett a megmérettetésre. Tízéves lett a budapesti A3 8 hajó. A nemzetközlileg is is­mert szórakozóhelyet a Lonely Planet útikönyvkiadó, vala­mint az Electronic Beats maga­zin a világ legjobb klubjának választotta. Az elmúlt évtized­ben mintegy tízezer művész lé­pett fel az Á38-on, a látogatók száma meghaladta a kétmilliót. Az Ifjú Szivek Táncszínház bemutatta a Hontalanítás című műsort, Hégli Dusán koreográ­fiáját, amely a tánc nyelvén mesél a második világháború utáni időszakról, a csehszlovák nemzetállamra tett kísérletről, amit a hatalom a szlovákiai magyarok kitelepítésével kí­vántmegoldani. Május Az USA legnépszerűbb hip- hopelőadója, Kanye West egyik dalában felhasználta a Gyöngy­hajú lány című 1969-es Ómega- sláger részletét. A New Slaves című számban két és fél perc után csendül fel a magyar dal or­gonaszólama, West arra énekel több mint egy percen át. Emmelie de Forest dán éne­kesnő nyerte az 58. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntő­jét a svédországi Malmőben rendezték. A Magyarországot képviselő ByeAlex Kedvesem című számával 10. lett. Egyszerre tizenkét nyelven je­lent meg Dan Brown Inferno című regénye, amely világszerte az évkönyvszenzációjává vált. Pozsonyt is érintette a De- peche Mode világ körüli turnéja. A csapat idei, Delta Machine című lemezét népszerűsítette. Zenés produkcióval zárta az évadot a Komáromi Jókai Szín­ház. Tasnádi István és Fenyő Miklós Made in Hungária című darabját Méhes László állította színre, és maga Fenyő Miklós is szerepeltbenne. Június Összesen 82 magyarországi és 13 határon túli kiadó mutat­ta be újdonságait a 84. Ünnepi Könyvhéten Budapesten. Komáromban lezajlottak az 50. Jókai Napok. A fesztivál ki­egyensúlyozott színvonalával méltón ünnepelte a jubileu­mot. A fődíjat a lévai Bárka Színpad társulata kapta a Bá­nyavirág című előadásért. A csoport tagja, Forgács András érdemelte ki a legjobb férfi ala­kítás díját. Az Irodalmi Alap Madách-dí- ját Tőzsér Árpád vehette át Fél nóta című verskötetéért. Két kötet szerzőjét jutalmazták ní- vódíjjal: Grendel Lajost a Távol a szerelem című kisregényért, illetve Szászi Zoltánt a Kilátó című verseskötetért. A magyar Attraction lát­ványszínház megnyerte a Britain's Got Talent brit televí­ziós tehetségkutató vetélkedő­sorozat döntőjét. Az együttes, amely az ITV kereskedelmi te­levízión sugárzott vetélkedő történetének első magyar dön­tőse és nyertese, bravúros árny- játékaival aratott sikert. Hosszú tapssal búcsúztatta a közönség a Nemzeti Színház Alföldi Róbert nevéhez fűződő korszakát a társulat utolsó elő­adásán. Alföldi június 30-ig ve­zette a színházat, július 1-től Vidnyánszky Attila vette át a Nemzeti irányítását. Július Krasznahorkaváralján ren­dezték a Gombaszögi Nyári Tábort, amely több tucat érde­kes beszélgetéssel, előadással és koncerttel várta a fiatalokat. A szervezők figyeltek a sokszínűségre, igyekeztek mi­nél több igénynek megfelelni. A táborban idén közel kétszer annyian voltak, mint tavaly. Az Európai Parlament Kultu­rális és Oktatási Bizottságának küldöttsége Kassára, Európa kulturális fővárosába látoga­tott, és úgy vélték, a város kiér­demelte a címet. Augusztus A szokásosnál gyengébb sztárfelhozatal miatt keveseb­ben voltak kíváncsiak a 21. Sziget fesztiválra. A legerősebb napon is „csak” hatvanötezren voltunk, ami persze egy város- nyi ember, mégis elfértek volna még napi tízezren az Óbudai­szigeten. A főszervező Geren­dái Károly száz- és kétszázmil­lió forint közé saccolta az idei veszteséget. Szeptember Átadták Kassa, Európa idei kulturális fővárosa legnagyobb befektetésének számító Kul- túrparkot. A városközpontban található laktanyát és katonai raktárépületeket több mint 26 millió euróért többfunkciós kulturális központtá alakítot­ták át. A Kultúrpark területén egyszerre akár nyolc zenés és irodalmi rendezvényt is szer­vezhetnek a külső térben álló, fából készült színpadokon. Október Mintegy nyolcvan év után ve­hették kézbe a magyar olvasók az Egy polgár vallomásai című regény teljes változatát. Márai Sándor műve eddig csak olaszul volt elérhető teljes terjedelmé­ben, magyarul csak a cenzúrá­zott, csonka változat jelent meg. Megnyílt a budapesti Szép- művészeti Múzeum Caravaggió- tól Canalettóigcímű barokk kiál­lítása. Atárlat összesen 102 mes­ter 140 remekművén keresztül tekinti át az olasz barokk festé­szetet. A legtöbb művel a kor­szak géniusza, Caravaggio sze­repel. Stockholmban bejelentették, hogy idén a kanadai Alice Munro kapja az irodalmi Nobel-díjat. November A magyar közmédia M2 té­vécsatornája nyerte el az Eutel- sat nemzetközi műhold-üze­meltető cég első díját a gyerek- csatorna kategóriában. Áz Eu­rópában, Afrikában és a Közel- Keleten vezető műhold-üze­meltető évente megrendezi a tematikus csatornák versenyét, amelynek idén Velence adott otthont. Pozsonyban 23. alkalommal rendezték meg a Fotóhónapot, amelynek keretében 30 egyéni és csoportos kiállítás nyílt meg, köztük két magyar tárlat: Gö­bölyös Luca fotóit a Pozsonyi Magyar Intézetben, a négy ma­gyar fiatal művész alkotásaiból összeállított, A realitás kódjai - Folyamatos jelen című kiállí­tást pedig a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában tekint­hették meg az érdeklődők. December A Jókai Színjátszó Társulat Liliomfi című előadása kapta a fődíjat a Szepsiben és Buzitán megrendezett XV. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivá­lon. A szakmai zsűri két nívódí­jat ítélt oda: a füleki Zsákszín­háznak, valamint a Nánai Szín­játszó Csoportnak. Szász János alkotása, A nagy füzet felkerült a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért ver­sengő művek kilencesre szű­kített listájára. Magyar filmnek legutóbb 1988-ban volt esélye elnyerni az Oscar-díjat, akkor Szabó István Hanussen című filmje szerepelt a végső öt jelölt között. Októberben nyílt meg a budapesti Szépművészeti Múzeum Cara- vaggiótól Canalettóig című nagyszabású kiállítása (Szkórossy Zsuzsa felvétele) wmmnmm Vezetnek a hobbitok New York. Egy harma­dik hete műsoron lévő produkcióra, A hobbit - Smaug pusztasága című filmre váltottak legna­gyobb értékben jegyet a karácsony utáni hétvégén az észak-amerikai mozik­ban. A második hobbitfilm 29,9 millió dollárt keresett az amerikai és a kanadai mozikban, ezzel Peter Jackson alkotása már 190 millió dolláros összbevé­telnél jár december 13-i bemutatója óta. (MTI) Elhunyt Fáber Tímea Kassa. Elhunyt Fáber Tímea, a Csemadok Kassai Városi Választmányának titkára. 2005-től látta el a titkári tisztséget, ezt meg­előzően a Kassai Thália Színház művészeti titkára volt. Temetése 2014. ja­nuár 2-án, csütörtökön 13 órakor lesz a kassai kre­matóriumban. (k) Van Dyck-műre bukkantak London. Anthony Van Dyck 17. századi flamand festő egyik remekművére bukkantak egy brit televí­ziós show-műsorban, amelyben a lakosságnál lévő hétköznapi régiségek valódi értékét igyekeznek felbecsülni. A véletlenül előkerült férfiportré érté­ke szakértők szerint elér­heti a 400 ezer fontot. A képpel, amely egy nyak- fodort viselő szakállas brüsszeli elöljárót ábrá­zol, egy angliai pap, Jamie MacLeod jelentkezett, aki azt mondta, hogy mind­össze 400 fontért vásárol­ta azt egy régiségboltban; a festmény vastag, ara­nyozott kerete miatt tet­szett meg neki. (MTI) Nácik által elrabolt újabb műkincsek Berlin. További, a náci műkincsharácsolásból származó alkotásokat ta­láltak a német parlament gyűjteményében. A képvi­selőház elnökének, Nor­bert Lammertnek a szóvi­vője megerősítette a Bild című lap értesülését, hogy legalább két olyan képet találtak a parlamenti mű­kincsgyűjtemény átvizsgá­lása közben, amelyet még a nácik koboztak el egykori tulajdonosától. Az egyik mű Georg Waltenberger 1905-ben készült olajfest­ménye, a Bülow kancellár a Reichstagban beszél, a másik pedig Lovis Corinth Utca Königsburgban című krétalitográfiája. (MTI) Pillanatkép az idei Gombaszögi Nyári Táborból (Somogyi Tibor felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents