Új Szó, 2013. december (66. évfolyam, 280-302. szám)
2013-12-31 / 302. szám, kedd
Koltai Róbert: „A pezsgőnél mindig csalok. Megnyalom, aztán leteszem. Nem szeretem. Nem is értem, mit kellene ünnepelnem?..." Nem balfácán, most mégis az a szíve csücske Született gegmester. Két poén között már a harmadikra készül. Nagy játékos. Drámai erejű komédiás. Koltai Róbert csendben ünnepel. Hetven évéből negyvenöt a színházhoz köti. SZABÓ G. LÁSZLÓ Abban a negyvenötben pedig nem nagyon volt megállás. Ha mégis, akkor csak az a néhány alkalom, amikor testi kínok gyötörték. Egyszer majdnem megbénult. Műteni kellett. Három héttel később már színpadon volt. Sérvműtétét direkt nyárra tetette, nehogy miatta maradjon el előadás. A szürke hályogot is két évad között távolították el a szeméről. Azóta frissebb és gyorsabb, állítja magáról, s hogy a látása is rendben, azzal bizonyítja, hogy még a háromlábú kutyát is észreveszi az utca túloldalán. Mire én is meglátom a kutyát, ő már korrigál: „Bocs, nem három -öt lába van!” Milyen volt a születésnapja? Otthon ünnepelte? A barátaim szerveztek műsoros ünnepséget Kaposváron. Meglepetésvendégeim is voltak. Az egyik Sándor Gyuri, akit én vittem magammal Szombathelyről kocsival, a másik Dés László, a helyszínen. Jordán Tamás, Lukáts Andor, Koltai Róbert. Mi voltunk a hetvenesek, akik huszonéveket töltöttek a kaposvári színházban. Örültem, hogy nem egyszemélyes lett az ünnepség, bár Jordán nem tudott eljönni, nem lehetett egyeztetni, nem volt egyetlen szabad estéje sem, de szkájpon bejelentkezett. A szkájpot szeretem, a dzsípíesz megbolondít. Ültünk a kocsiban Sándor Gyurival... nagy ajándéka az utóbbi hét-nyolc évnek, hogy a fiatalkori barátságunkat újraéljük... azon a környéken lakom, ahol ő, és ez végképp összehozott minket. Füst Milán darabját, a Máli nénit rendeztem Szombathelyen káprázatos csapattal, Kiss Mari zseniális a címszerepben... de, hogy folytassam: Kaposvár-Szombathely két és háromnegyed óra kocsival. Két és háromnegyed óra utazás után Gyurival még mindig csak húsz kilométerre voltunk Szombathelytől és még mindig kétszázra Kaposvártól. Na, akkor éreztem, hogy valami baj van. Hogy a gép rosszul navigál. De egy született optimista üyen helyzetben sem robban. Megszoktam már, hogy semmi sem gömbölyű. Velem mindig történik valami. Például elhagyom a mobilomat több száz telefonszámmal. Ma reggel például elvágtam a számat borotvával. Eszembe jut szegény Gyuszi bácsi. Csak egy pici részt tettem be a kalandjaiból a Sose halunk meg-be. Hihetetlen történetei voltak. Hozzájuk nem szerettem menni, nem bírtam a felesége mézes-mázas stílusát, Gyuszi bácsit viszont imádtam minden hülyeségével, bűnével, borzalmas szenvedélyével együtt. Hrabal volt így Pepin bácsival. Pontosan! Minden családban van egy fekete bárány. A miénkben kettő lett. Gyuszi bácsi meg én. Én is beleestem ugyanabba a szenvedélybe. A loviba. De ha nem esek bele, nincs a film, a Sose halunk meg. A legjobb sztorit bele se tettem. Üzentek, hogy azonnal menjek be a kórházba, Gyuszi bácsit perforált vakbéllel műtötték, nem biztos, hogy megéli a délutánt. Még oda sem értem hozzá, de már messziről hallom a hatalmas röhögést. Gyuszi bácsi hangja betöltötte a klinikát. Belépek a harmadik emeleti kórterembe, és már ordítja is felém, hogy: „Robika, képzeld, mi történt! Délben műtötték, a negyvenéves orvos rám zuhant és meghalt. Azt sem tudom, ki fejezett be!” Ha ezt beleteszem a filmbe, azt mondod, ez már sok. Pedig valóban így volt. És most jön a ráadás: sérvműtétem után két héttel meghalt a sebészprofesszor, akinek a kése alá feküdtem. Furán isméüi magát a sors. Van, akinek mégsem kell félnie. Nekem? Szerintem még a halálos ágyáról is fel fog kelni, hogy tovább játszhasson. Én is így gondolom, ez az egész akkor ér majd véget, ha a játék abbamarad. Addig bírok az élet különböző csapásai ellen védekezni, amíg játszhatok és rendezhetek. A Balfácánt vacsorára már 350 felé tart a József Attila Színházban. Nagyon élvezzük Kern Andrissal. Ezt a zakót is tőle kaptam. A barátságunk jele. Szlovák katonája él még Lengyelországban? Jó tíz éve nem jártam már Varsóban, de ha megyek az utcán, felismernek. Janusz Ma- jewski 1985-ös rendezésének, a K. U. K. szökevényeknek, az akkori idők legnézettebb lengyel filmjének köszönhetem. Három lengyel, egy szlovák és egy magyar katona története a film. Mivel csak egy magyar katonára volt szüksége a rendezőnek, azt a szerepet Bezerédi Zoltán kapta. ■> Elszakadni azonban tőlem sem akart, ezért nekem adta a szlovák katona szerepét. Szlovákul nem nagyon kellett megszólalnom, az én szövegem tulajdonképpen abban merült ki, hogy: Ich weiss nicht. Hálás feladat. Meghívtak Varsóba a Lengyel Tudományegyetemre, beszélgetésre. Négy filmemből tartottak retrospektív vetítést. Majewski mondott bevezetőt, ez külön megtisztelő volt számomra. Felállt egy srác, aki bár lengyel volt, magyarul kérdezett, mert magyar szakra járt. „Szabadna hallani azt a bizonyos mondatot?” És be kellett mondanom egy mélyenszántó beszélgetés közben, hogy: Ich weiss nicht. Az én filmbeli kiskatonám ugyanis az ügyetlensége és a hülyesége miatt mindig vesztes helyzetben maradt. Minden balhé után őt kapták el, őt vonták felelősségre, őt faggatták, hogy mi volt, mondja el részletesen, ő meg folyton csak azt hajtogatta, hogy: Ich weiss nicht. Es ezt kiabálták utánam Varsó főutcáján. A lengyeleknél hét és fél millió néző látta a filmet, nálunk meg egy hét után betiltotta valamilyen elvtárs, mert volt benne egy helyes erotikus jelenet. Az egyik lengyel katona, akit Marek Kondrat játszik, az ölében ülő lányt tanítja zongorázni, s pont, amikor a legjobb neki, a konyhában kijön a hab a habnyomóból. Majewski több magyar filmet megnézett. Velem is, Zolival is. A De láttuk az arcán, hogy egyre jobban elbizonytalanodott bennünk, mintha arra gondolt volna: „Ezek nem is olyan tehetséges színészek.” Az történ ugyanis, hogy a tolmácsunk, aki pártvonalon kapta meg ezt a lehetőséget, nem tudott magyarul. Azt kellett volna mondania, hogy: „Mielőtt balra kimegy, álljon meg, nézzen vissza, és induljon el jobbra!” Az ő fordításában ez a következőképpen hangzott: „Pan Koltai - ez volt minden, ami stimmelt-lábni, megylábni, láblépi, lépjé, lépnyeknek kint, jobb láb bal és megy.” És halál határozott volt a nő, azt hitte, ez a magyar nyelv. Majewski meg közben azt látta, hogy ha ad egy instrukciót, akkor az én szemem kikerekedik, a Bezerédinek pedig, ha nem ért valamit, a szája nyílik ki, de ekkorára! Lépnye, lábni, lépnyeknek - három nap múlva tisztáztuk a helyzetet, hogy a tolmács rosszul fordít, és már a lengyel kollégákat is jobban értettük, mint őt. Játszott már szlovák férjet is, Dušan Hanák Csendes öröm című filmjében. Magda Vášáryová volt a felesége. Meghitt, emberi kapcsolat alakult ki köztünk Magdával. Ő nem tud magyarul, én beszélek németül, ígyjól megértettük egymást. Amikor a Csók, anyu !-t vetítették a moszkvai fesztiválon, ő is kint volt. Látta a filmet, és írt egy képeslapot németül, hogy: „Nekem te voltál a legjobb.” A Hanák-filmet 1985-ben forgattuk. Akkor kaptam az Érdemes művész kitüntetést. Azóta ki is maradtam minden díjazásból. Emlékszem, Magda nagyon furcsán nézett rám, amikor mondtam neki, hogy megyek a Parlamentbe átvenni a díjat. Ő, a született ellenzéki nem tartotta ezt olyan nagy elismerésnek. Nem örült velem. Éreztem, hogy Csehszlovákiában ez olyan pártkitüntetés lehet. Láttam az interneten, hogy a Csendes öröm müyen sok díjat nyert külföldön. Nagyon jó forgatás volt. Rádióamatőr a félj, akit játszom, igazi átlagember, kicsit gyengeelméjű, bele van borulva a rádiózásba, az egész világgal közeli kapcsolatban van, de a családját észre sem veszi. Felesége rengeteget dolgozik, mellette tanul is, ő meg csak a gép előtt ül, semmilyen emberi kapcsolatra nem képes. Tömött cekkerrel megjön az asszony az éjjeli műszak után, fogom a zacskós tejet, amit hozott, csöpp, csöpp, csöpp, fél percig csöpögtetem a konyha kövezetére, majd megkérdezem tőle, hogy: „Másik nem volt?” Egészen addig magyarul mondtam a szöveget, de ezt az egy mondatot titokban megtanultam szlovákul. „Iné nemali?” Egy kifeszített jelenetben megszólaltam szlovákul, hibátlanul. Akkora röhögés tört ki, hogy nem tudták folytatni a felvételt. Móricz Zsigmond most duplán van jelen az életében. A Napló-szilánkokat játssza, a Jelenetek két házasságbólt pedig rendezi a Thália Színházban, de úgy, hogy az egyik történetnek aktív résztvevője is. Tudtam, hallottam, hogy mennyi ideig tartották elzárva a Naplót. A rokonok, a közvetlen örökösök sokáig nem akarták, hogy megjelenjen. Pályám egyik legnagyobb állomása lett Móricz, hihetetlenül érdekes anyag. A Napló-szilánkokban Janka, az öngyilkos feleség Molnár Piroska csodás hangjával van jelen. Még aki letargiával ül be, és fél a monodrámától, annak is csemege az előadás. Repül vele. Az iszonyatos dráma mellett tele van önostorozó, önboncoló humorral. Örülök, hogy B. Török Fruzsina dramatizálásának köszönhetően megszületett ez az előadás, bár a Móricz-örökösök először hallani sem akartak róla. Móricz Virág lánya, Kolos Réka, az író legkisebb unokája azóta a barátom, őt kértem meg elsőként, hogy mielőtt letiltaná az egészet, hallgassa meg a már felvett hanganyagot és azt, ahogy én a többit átadom a közönségnek. Réka elhozta az egyik unokahúgát, aki szintén a Móricz- rokonságot képviselte. „Vajon, mit szólna ehhez a nagymama, Janka?” - kérdezte egyikük. Inkább azt kellene nézni, mit szólna ehhez a nagypapa, mondtam. Szerintem biztosan örülne, elvégre nem a fióknak írt ezer oldalakat. A végén aztán Réka azt mondta. „Ezt nem lehet, hanem be kell mutatni! Úgy, ahogy van.” A Jelenetek két házasságból a Rab oroszlán és Az asszony beleszól alapján készül, januárban lesz a bemutató a Tháliá- ban. A két regény ezer szálából csak a házaspárokat vettük ki B. Török Fruzsinával. Móricz is meglepődne, milyen anyagot hoztunk létre. Számomra ez is ugyanolyan fontos előadás lesz, mint a Napló-szilánkok. A színházon kívül maradt még valami más szenvedélye? Lóversenypálya, fogadóiroda. .. el tud még csábulni? A kis totó még bejön néha, de már az is komolytalan ahhoz képest, ami régen volt, amikor az életemet tettem fel a lovira. Akkor nincs más, csak a színház. Pénzzel soha, színházzal bármikor levehető vagyok a lábamról. Szilveszter? Egy este a sok közül. A pezsgőnél mindig csalok. Megnyalom, aztán leteszem. Nem szeretem. Nem is értem, mit kellene ünnepelnem? Azt, hogy eltelt egy év, és megint öregebb lettem? Én inkább színházzal ünnepelek. Például a Balfácánnal. Nekem az a szilveszter, Kernnel. Az év minden napján.
