Új Szó, 2013. december (66. évfolyam, 280-302. szám)

2013-12-30 / 301. szám, hétfő

2 Közélet ÚJ SZÓ 2013. DECEMBER 30. www.ujszo.com Szlovákia kitölti afganisztáni mandátumát Távirányítású bomba ölt ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony, Tegnap kora este hozták haza annak a két szlo­vák katonának a holttestét, akik pénteken Kabulban tálib merénylők áldozatai lettek. A merénylet az afgán főváros egyik sűrűn lakott részében történt. Egy civil autó robbant fel a katonai konvoj mellett: a konvoj első autójában ültek az áldozatok. Egy harmadik szlo­vák katona a második autóban ült, ő nem sebesült meg. A tá­madásban hat helyi civil lakos is megsérült. A merényletet a tálibok vállalták magukra. Martin Glváč védelmi mi­niszter szerint a töltet valószínűleg távirányítású volt, nem rádiójellel robban­tották fel, hanem manuálisan, a konvoj autói ugyanis zava­rókkal voltak felszerelve. Az ügyben az amerikai hadsereg vezetésével nyomozás folyik. Szlovákia létrejötte óta a két pénteki áldozat az 58. és 59. katona, aki munkavégzés közben vesztette életét. A me­rényletek ellenére Szlovákia kitölti afganisztáni mandátu­mát, ami 2014 végéig szól. Az is elképzelhető, hogy a szlo­vák katonák egy része 2014 után is az országban marad. (SITA, TASR) RÖVIDEN Vonzó a számlalottó Pozsony. A Nemzeti Számlalottóba eddig több mint 36,6 millió számlát regisztráltak - derül ki a pénzügyminisztérium jelentéséből, amely szerint aktívan mintegy 430 ezren vesz­nek részt a sorsolásokon. A számlalottó a pénzügyminisztéri­um és a Tipos fogadóiroda szervezésében szeptemberben raj­tolt, célja az állam adóbevételeinek a növelése. A pénzügy szerint többek között a számlalottónak is köszönhető, hogy a szeptemberi előrejelzésekhez képest az idei adó- és járulék- bevételek 154 millió euróval nagyobbak lesznek. (SITA) Matovičnak nincs elnökjelöltje Pozsony. Ha Vladimír Krčméry indulna a jövő évi állam­főválasztáson, az összes konzervatív jelölt fölé kerekedne - állítja Igor Matovič. Az OLaNO elnöke elárulta, hogy ered­ménytelenül győzködte a pozsonyi Szent Erzsébet Főiskola rektorát. Krčméry tagja a Pavol Hrušovský (KDH) jelölését támogató petíciós bizottságnak. „Úgy vélem, Krčméry pro­fesszort rábeszélték, mert tartottak tőle” - mondta Matovič, aki egyelőre nem árulja el, az OĽaNO kit támogat a jövő évi elnökválasztáson. (SITA) Nehéz lesz kijönni 995 euróból Gašparovič: kicsi a nyugdíj ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Ivan Gašparovič ál­lamfő szerint jövő évi nyugdíjba vonulását követően nehéz lesz megélnie a neki megítélt csak­nem ezer eurós nyugdíjból, en­nek ellenére nem kérvényez magasabb juttatást. „Szlováki­ában olyan légkör uralkodik, hogy ha valaki leköszön a poszt­járól, mindenki elfelejti, és nem történik semmi. Ha az elnöki nyugdíjról van szó, Szlovákia elnökének van a legalacso­nyabb nyugdíja. Nem tiltako­zom ez ellen, csak azokra a ta­lálgatásokra szeretném felhívni a figyelmet, hogy mennyi pénzt kap az államfő” - mondta Gašparovič, amihez azt is hoz­zátette, hogy az anyagiakkal Michal Kováč volt államfőnek is gondjai vannak. „Nem privati­záltam semmit, nincs nagy va- gyonom, abból fogok élni, amim van“ - zárta le a témát az elnök. Gašparovičnak jelenleg havi nettó 5268 eurós fizetése van. A törvény szerint a megbízatását befejező elnök élete végéig ha­vonta 995 eurót kap, ahogy a testőrség is élete végéig jár mel­lé. Gašparovičnak már nincse­nek politikai ambíciói, azután, hogy júniusban lejár köztársa­sági elnöki megbízatása, pi­henni akar. Nem tartja kizárt­nak azonban, hogy nyugdíjas­ként emlékiratokban tér vissza politikai pályafutására. (SITA) Az önkormányzatok szabályozhatják a tűzijátékok használatát, de az ellenőrzés gyenge Korlátozott petárdázás Csillagszórózni mindenkinek szabad (Pavol Funtál felvétele) Pozsony. Holnap ismét le­gális lesz az országban a petárdázás és a tűzijátékok használata. Az önkormányzatok ma­guk határozhatják meg, mikortól és meddig van lehetőség petárdázásra. DEMECS PÉTER Néhány éve az ügyészség törvényellenesnek találta, hogy a városok korlátozták a piro­technikai eszközök használatát, jelenleg, a bányatörvény módo­sításának elfogadása után már jogukban áll meghatározni, mi­kor lehet eldobni egy petárdát és mikor nem. Az önkormány­zatok helyi rendeletekkel tiltot­ták a petárdázást Szilveszter napján kívül. Többek közt Po­zsony, Galgóc, Pöstyén és Vág- sellye is hozott hasonló rende­letet, de az ügyészség ezeket törvénybe ütközőnek minősí­tette. A hatóságok szerint ugyanis egyetlen törvény sem adott lehetőséget az önkor­mányzatnak arra, hogy a petár­dázást akár csak egy órára is megtiltsa. A Híd képviselői egy évvel ezelőtt kidolgozták a bányatör­vény módosítását, amely már lehetőséget ad az önkormány­zatoknak arra, hogy meghatá­rozzák, az év mely napján en­gedélyezett és mikor tilos a pi­rotechnikai eszközök használa­ta. A módosítás tavaly október­től hatályos. „Mi is korlátoztuk a piro­technika használatát, így pe- tárdázni a városban csak Szil­veszter napján lehet” - nyilat­kozta lapunknak Ján Oravec, Párkány polgármestere. Duna- szerdahelyen is csak'szilvesz­terkor engedélyezett a petárdá­zás: december 31-én este 6-tól éjfélig, január elsején pedig éj­féltől reggel 6-ig. A fővárosban szintén december 31-én este hat órától lehet petárdázni, ám csak másnap hajnali három órá­ig. Aki megszegi az előírást, az 33 eurós helyszíni bírságot kaphat, kivételes esetekben a kirótt összeg a 250 eurót is elér­heti. A rendőrség beismeri, hogy csak ritkán kapják el a sza­bálysértőket. A városi rendőr­ség ugyanis csak akkor bírsá­golhat, ha tetten éri a petárdá- zót és egyértelmű bizonyítéka van, például videofelvétel. Vi­szont a petárda meggyújtása és eldobása csupán néhány má­sodpercet igényel. A rendőrök és a mentők minden évben elővigyázatos­ságra kérik az embereket. A 18 év alattiak csak az I. osztályba sorolt pirotechnikai eszközök­kel (csillagszórók, kilőhető konfettik) szórakozhatnak. A II. osztályú termékek, például a római gyertyák, a füstbom­bák, a különböző forgó tűzijátékok csak 18 év felettiek kezébe valók - a rendőrség ta­pasztalatai szerint ezt a sza­bályt az esetek 80 százaléká­ban megsértik. AIII. osztályba sorolt pirotechnikai eszközö­ket csak szakemberek hozhat­ják működésbe. A terméknek tartalmaznia kell a használati utasítást, illetve annak pontos leírását is, hogyan lehet biz­tonságosan megsemmisíteni a fel nem robbant petárdát. Ügyeljünk a szavatősságra is, lejárta után nem ajánlott a pe­tárdák használata. Várhatóan maradnak a szlogenek, a rövid kampány során a szociális helyzetre fog összpontosítani Fioco megismétli 2012-es kampányát ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Rakétarajtot vett Robert Fico köztársaságieln- kük-jelölti kampánya. A kor­mányfő csak néhány nappal karácsony előtt jelentette ezt be. Annak ellenére, hogy pár nappal korábban állítólag a Smer még nem tudta, hogy kit indít a jövő márciusban esedé­kes választáson, a bejelentés utáni percekben már ott dí­szelgett a párt honlapján a Fi- cót mint államfőjelöltet hirdető plakát elektronikus változata. Pár napra rá pedig már ki is ke­rültek az első óriásplakátok az utak mellé. Marketingszakértők szerint várhatóan a hívószavak is csak minimálisan fognak változni. Az emberek felé; Az embere­kért, Szlovákiáért; Az emberek biztonságot érdemelnek - az Róbert Fteo .O post prezidenta Slovens k zodpovednosti * dôležitosti tejto funkcie a 3 jasnou predstavou o útahe prezidenta spolupráce ústavných inštitúcií. ktorú bui ptezidentom, hrdo » Másocim k naáim t jeho vonkajšiu akceptáciu s princípy solid Fico 2012-ben és ma. Csak a nyakkendő új. (Képarchívum elmúlt három parlamenti vá­lasztásokon ezekkel a jelsza­vakkal győzött Fico pártja. Elemzők szerint a miniszterel­nök által leggyakrabban hasz­nált kifejezések az erő, stabili­tás, kontinuitás, egység lesz­nek, kihangsúlyozva a szociális helyzet stabilizálásának szük­ségességét. Mivel az elnökválasztásra március idusán kerül sor, a kampány rendkívül rövid lesz. S hasonlóan a tavalyi parla­menti választáshoz, bizonyos mértékig atipikus: a hideg mi­att nem lehet nagy nyitott fó­rumokat tartani, a korteshadjá­rat „beszorul” a kultúrházakba, illetve az útszéli óriásplakátok­ra, valamint a nyomtatott és elektronikus médiába. Kérdéses, Fico mennyire fog igyekezni, hogy kihasználja az internetes közösségi oldalakat - egyelőre nincs választási Face- book-oldala -, a Smer ugyanis ezen a téren nem teljesített a múltban jól. Tény ugyanakkor, hogy ez az eredményen nem is látszott meg különösen: szakér­tők szerint egyelőre internetes hadviseléssel nem lehet nálunk kampányt nyerni, csak részsike­reket lehet elérni. (MSz) MILYEN VOLT AZ IDEI ÉV? Žák Malina Hedvig Reményteli várakozással kezdő­dött ez az év, mert azt hittem, az új főügyész lezárja az ellenem folyó vizsgálatot. Amikor kiderült, hogy folytatják, sőt, újabb vádemeléssel fenyegetnek és a saját ott­honomban is rendőrök zaklatnak, nagyot csalódtam. Ezért hoztam meg azt a döntést, hogy elköltözünk innen. A nagy váltás éve volt ez számomra. Kollai István a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója: Sűrű év volt, talán ez rá a legjobb szó, elsősorban ami a munka­ügyeket illeti, de ez a legtöbb embernek talán nem-is újdonság. Számomra a 2013-as minden szempontból jó év volt, munkáról és családról is szólt. Szabadidőnkben Szlovákiában és Magyarországon utazgattunk, színházi fesztivá­lokat látogattunk. Tóth Tibor a komáromi Jókai Színház igazgatója: A 60., ünnepi évadunk kéthar­mada 2013-ra esett, és nem várt szakmai és közönségsikert hozott. Ezt minden adat alátámasztja: a 65 ezer néző, a 130 százalékra teljesített bevétel, az előadások és egyéb rendezvények száma. Minden rangos szak­mai fórumon, fesztiválon ott voltunk; a színészeink elismeréseket, filmszerepeket kaptak. Gombos Norbert teniszező: Nem lehetek elégedetlen, hiszen az évet a világranglistán 352-ként nyitottam és 197,-ként zárom. Nagyon jó, hogy az év folyamán eljutottam az UF-tornáktól egészen a Challengerekig, Mostban és Teplicében győztem is. Örülök, hogy elkerültek az egészségi problémák. 2013-ban új kétéves szerződést írtam alá a Szlovák Nemzeti Te­niszközponttal, és negyedik játékosként bekerültem a Davis-kupa-csapatba is. ' (-bee, vps, as, ot)

Next

/
Thumbnails
Contents