Új Szó, 2013. december (66. évfolyam, 280-302. szám)
2013-12-27 / 299. szám, péntek
6 Kultúra ÚJ SZÓ 2013. DECEMBER 27. www.ujszo.com Négy kiállítás az Albertinában Bécs. Négy nagyszabású kiállítást tervez 2014-re a bécsi Albertina. Márciustól lesz látható a Dürer és Napóleon között című kiállítás, amely a gyűjteményt alapító Albert Kázmér szász-tescheni herceg változatos életét mutatja be. Dokumentumok és képek mellett a herceg személyes ékszereit, ezüsttárgyait és drágaköveit is láthatja a közönség. Antonioni 1966-os Nagyítás című filmjének a fotográfiára kifejtett hatását szemlélteti a májusban nyíló Bluw-up című kiállítás. Szeptembertől a 85 éves Amulf Rainer alkotásait átfogó retrospektív kiállításon mutatják be, majd Joan Miró száz festményét, rajzát és egyéb művét láthatják az érdeklődők. (MTI) SZAVAZZON A legemlékezetesebb CD 1. ByeAlex: Szörpoholista. Ha tetszik, ha nem, a Kedvesem 2013 legemlékezetesebb magyar slágere. Közvetlenül karácsony előtt került forgalomba az előadója, ByeAlex első nagylemeze, amelyről már több dalt ismertünk. Akinek bejön a közönséget megosztó Kedvesem, az albumban sem csalódik. 2. Quimby: Kaktuszliget. Kiss Tibiéktől megszokhattuk, hogy CD-iket közvetlenül karácsony előtt adják ki, a mostanit viszont már december elején megjelentették. Az album - a várakozásnak megfelelően - a magyar albumeladási lista csúcsán tanyázik. Tizenegy kiváló dalt tartalmaz, jó néhány a régi wester- nek hangulatát idézi. 3. Vad Fruttik: Darabok. A Likó Marcell vezette együttes ma már a magyar zenei élet elitmezőnyének meghatározó szereplője. Az ünnepek előtt megjelent negyedik stúdiólemezén az eddigi utat folytatja, de még jobb, még mélyebb, melankóliával, fájdalommal teli szerzeményeket tár elénk. 4. Pluto: Fedélzetre! A Nemes András vezette zenekar ötödik nagylemeze rocka- billys lüktetésű, bluesrockos, funkys beütésű beatzene. Az előzővel összevetve nélkülözi a női vokálokat, rockosabb, lendületesebb és még jobbak a szövegek. E sorok írója szerint 2013 legjobb magyar albuma. 5. Tompos Kátya: Keresztül Európán. A színészlemezek más hangulatúak, mint a zenészek albumai, általában többet is adnak. Az anyai ágon orosz származású Tompos Kátya „nemzetközi” CD- jén tizenegy magyar, angol, orosz, francia és bolgár nyelvű szerzeményben körbevezet az öreg kontinensen, énekel Juhász Gyula-verset és U2-slágertis. 6. Larry Hangman: Sinus Rock. Az egykori duó négytagú együttessé alakult, aminek köszönhetően a hangzása teltebb, rockosabb, élőbb lett, miközben a főszerep a szintetizátoré maradt. A nagylemez változatos hang- szerelésű, különböző stíluselemekkel felturbózott szin- tipop-rock. 2013 legjobb táncalbumainak egyike. 7. Koncz Zsuzsa: Tündérország. Egy előadó a 38. nagylemezén nyilván már nem újul meg. A szerzők viszont a politikai áthallásokat is tartalmazó dalaikkal gondoskodtak arról, hogy mégis kapjunk újat a legendás énekesnőtől. Az albumon szerepel Bódi László két zenéje és a Nyáréjszakán a 67-es úton című szerzemény, amelyet Bródy János írt Cipő emlékére. 8. Lackfi János és az Aphonia zenekar: Verskardigán. A tizenhat költemény közül ötöt a szerző, Lackfi János mond el. A többi ízlésesen alárendelt, a versek üzenetét szem előtt tartó megzenésítésben csendül fel. A különböző történetek a zenének köszönhetően alkotnak egységet, amibe szépen beépül a költő versmondása. 9. Válogatás: Társas | Játék. A televíziós műsor dupla lemezén huszonnyolc dal hallható, elsősorban olyanok, amelyeket a Petőfi rádióból ismerhetünk, és a többségét hanghordozón csak ezen a CD-n szerezhetjük be. Keressük azt a 2013-as magyar könnyűzenei albumot, amelyik olvasóink szerint az év legemlékezetesebb lemeze volt. Szavazni a hétvégén lehet a www.ujszo.com oldalon. (Összeállította: puha) Jozefina Garaiová életmű-kiállítása a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház galériájában Megalázott angyalok Aranyban és türkizben született angyalok, fájdalmukat leplező bohócok, erőtől duzzadó cirkuszi lovasok, csodáért küzdő balerinák töltik meg Jozefina Garaiová szépséges vásznait. A prágai Képzőművészeti Akadémián végzett pozsonyi festőművész a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház emeleti sétányán állítja ki képeit. SZABÓ G. LÁSZLÓ Nem véletlenül választotta ezt a helyszínt a kékkel, arannyal, fehérrel, vörössel és feketével lenyűgöző világot teremtő alkotó. Az álom és a valóság határát oly gyakran megidézve vagy a színpadon, vagy a balett-teremben, vagy a ma- nézsban mutat körbe, mintha újra és újra azt mondaná: „Ez az én világom, igazából itt vagyok otthon.” Elvégre: színház (vagy éppen cirkusz) az egész világ, amelyben az angyalok nemcsak hírnökök (vagy éppen segítőtársak), hanem egymás karjaiban olvadó szeretők is. Pompás világot teremt különös színskálájával Jozefina Garaiová. Bár alakjai itt járnak köztünk, mellettünk, légiességükkel, eleganciájukkal, előkelőségükkel szinte földöntúli csodákat kínálnak. Valami elérhetetlent, mennyeit, transzcendentálist. Időkapocs fogja össze kis- és nagyméretű képeit. Halk, finom léptekkel visz át bennünket a mából a jövőbe, hogy ugyanilyen észrevétlenül csalogathasson vissza a múltba, ahol a vásznain megjelenő égi-földi játék kezdődhet elölről. „Hogy honnan jönnek az angyalok? - kérdez vissza nyomatúkkal. - Volt egyszer egy látomásom. A halál angyalával találkoztam. Szép volt. Vonzó. Magas és szőke. Pár pillanat volt az egész. Egy hónap múlva elment a kutyám. Nem sokkal ezután egy könyvesboltban a polc tetején feküdt egy kötet. Nem láttam a címét. Kezembe vettem, kinyitottam, angyalok, a halál angyalai. Én hiszek az ilyen apró jelekben. Megtudtam, hogy az angyalok akkor jelennek meg, ha valaki, akit nagyon szeretünk, búcsúzni készül tőlünk, vagy már kilépett az életünkből. Vannak napok, amikor az üres vásznon elsőre meglátom őket. Ilyenkor csak közvetítek. Megfestem azt, ami már ott van előttem, de csak én látom. Szerintem ezek a legerősebb képeim.” S hogy miért kopaszok ezek az angyalok? A művésznek erre is van pontos válasza. „Volt idő, amikor a fiatalkorúak javítónevelő intézetébe jártam festeni. Csupa fiú, még nem töltötték be a tizennyolcadik évüket. A legrosszabbak kopaszra vágatták a hajukat, de furamód őket találtam a legérzékenyebbeknek. Ott és akkor tudatosítottam: a lecsupaszított fej sokkal többet mutat a lélekből, mint az az arc, amely ilyen-olyan frizurával párosul. Engem különben is mindig a sérült lelkek, az elesettek, az elnyomottak, a perifériára szorultak sorsa érdekel. Akiket a többség kivet magából, sőt nem szeret, miközben ők épp erre vágynak: megértésre, segítségre, nagyon nagy szere- tetre. Nekem is voltak nehéz éveim, én is megéltem szörnyű helyzeteket. Tizennyolc évesen, pénz nélkül kerültem el Prágába. Hetvenes évek, kommunizmus, protekciós gyerekek. Negyedszerre sikerült csak bejutnom az akadémiára. Addig vagy az utcán, vagy elhagyott helyeken, pincékben, padlásokon húztam meg magam. Modellt álltam festőknek, hogy „A lecsupaszított fej sokkal többet mutat a lélekből, mint az az arc, amely ilyen-olyan frizurával párosul." fenn tudjam tartani magam. A nagy fordulat az volt, amikor felvettek egy színházba ruhatárosnőnek, de nekem kellett fűteni is. Statisztaként bekerültem egy darabba, ám az estét akkor is a fogasok között végeztem. Dolgoztam gyorsétteremben is. Előbb kiszolgálóként, aztán pénztárosként. A pénztelen akadémiai növendékeket mindig megsegítettem. Ha tízessel fizettek, én húszast adtam vissza nekik. Plusz a leves. Sosem volt hiány a kasszában. Úgy csináltam, hogy ne legyen. Egyszer Boris Hybner, a híres cseh pantomimművész is betért egy levesre. Meglátott és rábeszélt, hogy menjek el a Rokokó Színházba - játszani. Elmentem, és ott szólított meg Juraj Herz, hogy örülne, ha szerepet vállalnék készülő filmjében, a Jobb ma egy szarkában, amelynek a főszerepét Tarján Györgyi játszotta. Régi történet. 1982-ben készült a film, azóta plakátokat és jelmezeket is terveztem. Balerinákat az akadémia utolsó évében kezdtem el festeni, amikor a többiek kohókba, acélgyárakba mentek, és a szocialista realizmust hozták. Degas balerináit a mozdulatok teszik széppé, az én táncosnőimet Toulouse-Lautrec balerináihoz hasonlítják, mert az ő arcukon több az érzelem. Megtisztelő számomra ez az észrevétel.” Van egy hatalmas fehér tulipán is a kiállított képek között. „Kilencvenötben három hónapot töltöttem Mexikóban. Kul- túrmisszió volt, nem turistaút. Lenyűgöztek az ottani egzotikus virágok, itthon aztán rájöttem: egy tulipán is lehet érzéki, sőt! Nagyon szeretek virágot festeni. A legnagyobb vágyam viszont az, hogy egyszer megszüljem a tökéletest.” Sikeres évet zár a Szlovákiai Magyar írók Társasága, minden hónapra több rendezvény jutott Leküzdhető-e az érdektelenség? NAGY ERIKA Gyakran vetődik fel a kérdés, mi jelent értéket a kultúrában, olvasnak-e az emberek, szükség van-e a szélesebb közönséget vonzó rendezvényekre, leküzdhető-e az érdektelenség? Nem egyszerű megfelelni a jelenkor elvárásainak, nem egyszerű eldönteni, mi az, ami megállja a helyét, ezért egyensúlyt kell keresni az értékek között. Erre törekszik a Szlovákiai Magyar írók Társasága (SZMÍT) is. Immár hagyománnyá vált, hogy minden évben megjelenik a Szlovákiai magyar szép irodalom című antológia. Kezébe vehette az olvasó az Opus-könyvek harmadik kötetét, s idén megjelent a színészek arckép- csarnoka is. Az Opus irodalmi folyóirat immár öt éve jelenteti meg hazai és külföldi szerzők műveit, és felkarolja, bemutatja a fiatal tehetségeket. A SZMÍT számos olyan rendezvényt valósított meg Komáromtól Királyhelmecig, amely tömeget vonzott, bár való igaz, akadt olyan is, ahol maradt üres szék, pedig az előadók megérdemelték volna a figyelmet. A társaság szervezésében évente három alkalommal látogatnak el irodalmárok az iskolákban (április 11-én a Versbetörés, októberben a Litera-túra, novemberben az Őszi írófesztivál keretében), hogy bemutassák, ajánlják munkásságukat a tanuló ifjúságnak, a pedagógusnak. Az írók, költők megkísérlik megszerettetni a fiatalokkal a könyveket, érzékeltetni velük, hogy az olvasás által olyan dolgokat élhetnek meg, melyekre a való életben nincs lehetőségük. A Text-túrán és a nyári táborban neves mentorok foglalkoznak évente három alkalommal a tehetséges fiatalokkal, többek között azokkal is, akiket évek óta kitüntet a bírálóbizottság a Pegazus-díjjal. S hogy ezt az elismerést többen magukénak tudhatják, a tehetségük mellett köszönhető a rendszeres műhelymunkának is. Az író nem azért ragad tollat, hogy díjakra hajtson, de egy- egy elismerés mindenképpen pozitív visszajelzés. A SZMÍT minden évben odaítéli díjait egy-egy prózaírónak, költőnek, a gyermekirodalom népszerűsítőjének, és nem marad el a tudományos munkásságért járó elismerés sem. Idén Szászi Zoltán vehette át a Tálamon Al- fonz-díjat Zimankó és a város szíve című regényéért, Tőzsér Árpád pedig megkapta a For- báth-díjat Félnóta című kötetéért. Új elismerésként létrejött a Simkó-díj, hogy a gyermekirodalom se szoruljon háttérbe - ezt 2013-ban Zengőrét meséi című kötetével Z. Németh István érdemelte ki. A Szlovákiai Magyar írók Tár- sasága keretében idén újjáalakult Tudományos és Ismeretterjesztő Irodalom Szekció új elnököt választott, Görözdi Juditot, majd a szekció vezetősége a Tur- czel-díjra is megtette javaslatát. Az SZMÍT választmányának a jóváhagyásával ebben az évben Zeman László nyelvész, nyugalmazott egyetemi oktató kapta meg a díjat. Az idei Arany Opus díj odaítélése kissé eltért a korábbiaktól: a jeligés irodalmi pályázatot értékelő zsűri nehezen tudott dönteni. Salamoni döntés eredményeként két díjazott állhatott a képzeletbeli dobogóra, mégpedig Tóth László és Szalay Zoltán, a szavazatok alapján az olvasói különdíjat Z. Németh István vehette át. Fekvő angyal
