Új Szó, 2013. december (66. évfolyam, 280-302. szám)

2013-12-23 / 298. szám, hétfő

I

Kerekes Vica: „Szlovákiában születtem, Budapesten kezdettől fogva otthon érzem magam, a lelki barátaimat mégis Csehországban találtam meg..."

Nyári melegben, Amerikában tölti az ünnepeket

Karácsonyi szárnyak című új cseh filmjének bemutatója után pár nappal repülőre ült Kerekes Vica, hogy angol nyelvleckéket vegyen az óceán túlsó partján. A négyhetes intenzív nyelvtanfolyamot Los Angeles-i kirándulással zárja, de a karácsonyt is kint tölti Amerikában.

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Három cseh film után (A bűn 7 napja, A keresztapa története, Karácsonyi szárnyak) hosszabb munkaszünetet tart, ám azt is szeretné hasznosan tölteni. Az angoltanulás csak egy része ennek, további terveit azonban - indulás előtt - nem részletezte.

Mehetett volna New Yorkba is, ahol láthatott volna néhány érdekes előadást a Broadwayn. Miért döntött San Francisco mellett?

New Yorkban sok embert ismerek, sok magyart, egy intenzív nyelvtanfolyamnak pedig akkor van érteimé, ha a nap nagy részében nem az anya- nyeivét használja az ember. Idegen környezetbe vágytam, ahol marslakónak érezhetem magam. Izgat, hogyan tudok helytállni egy ilyen helyzetben.

Semmi mögöttes szándék? Amerikai film, ügynökkeresés...

... eszemben sincs! Egyelőre nem érdekel. Érteni akarom a világot. Szeretném hibátlanul kifejezni magam. Meg akarom mutatni, ki vagyok. Nekem ehhez kell most az angol.

Nem is játszott még magyarországi helyszíneken forgatott amerikai vagy kopro- dukciós filmekben?

Nem, mivel nem is akartam. Ha hosszú, idegen szám jelent meg a mobilom kijelzőjén, letettem a telefont. Meg voltam rettenve, hogy mi van, ha külföldi produkcióba hívnak. Én is az a típus vagyok, aki csak akkor szólal meg idegen nyelven, ha már biztos a tudásában. Addig nem. Pedig angolból is megvannak az alapjaim. Van mire építenem.

A cseh filmben már meglehetősen otthonosan mozog. Ha csak az utóbbi másfél év termését nézzük, akkor is túlzás nélkül állíthatom: kézről kézre adják a prágai rendezők. A Karácsonyi szárnyakkal ráadásul kiléphetett a veszélyesen érzéki, gátlástalanul pasizó, ravasz kis bestiák sorából. Karin Babinská rendezésében egy teljesen hétköznapi fruskát játszik, aki gyermekotthonban nőtt fel, s egy bevásárlóközpont csomagolóosztályán dolgozik. A szerelem persze ott sem kerüli el, nagy szeretkezések azonban nincsenek a filmben.

Mondta is rögtön, még a forgatás előtt a rendezőnő, sőt a kameraman is, hogy: „Egyet tudunk: nem szeretnénk Kerekes Vica csupasz kebleit mutogatni.”

Megnyugodott, vagy azonnal visszakérdezett, hogy miért nem?

Érzem a kérdés iróniáját, de nem, nem faggattam őket e felől. Elfogadtam a döntésüket. Ha megindokolják, miért kell vetkőznöm, és jól érvelnek, hagyom meggyőzni magam. Azt viszont ne képzelje senki, hogy imádom, ha meztelenkedhetek. Ha funkciója van, igen, megteszem. Nem látok ebben semmi természetellenest. Csak az önzéssel akartam megoldani, hogy a legintimebb jelenetekben sem a testem beszéljen.

Richard Krajčóval, a cseh rockszínpadok sztárjával, aki Shakespeare-drámákban remekelt a prágai Nemzeti színpadán, most találkozott először. Gyorsan egymásra zizzentek?

. Mivel egyáltalán nem ismertem őt, rákerestem az interneten. Nem ijesztett meg, hogy Csehországban olyan hatalmas népszerűség övezi. Ő volt zavarban, miattam. El is mesélte rögtön az első forgatási nap után. Ő ugyanis nem tartja magát filmszínésznek. Színpadon összehasonlíthatadanul többet játszott, mint kamera előtt. És félt, hogy most akkor mi lesz? De addig, míg ez szóba nem jött köztünk, nem is nagyon nyílt

Nina, akit a Karácsonyi szárnyakban alakít, talán még közelebb is áll az egyéniségéhez, mint azok a csábító vadak, akiket korábban játszott.

Még akkor is, ha ez a lány egy kicsit nyersebb, elengedettebb, karcosabb, mint én. Az érzéki cicababákból már volt elég, nem vágyom újabbakra. Ninában az volt nagyon érdekes, hogy van egy pillanata, amikor lehull az arcáról a maszk. Onnantól fogva egészen máshogy viselkedik. A nyersesség még bennem is megvolt a füleki éveimben. Szálltam jobbra-balra, apukámmal szemben is olyan nagyszájú voltam, kerek perec kimondtam a véleményem. Gimnazistaként a szeplőimet palástoltam. Erősen festettem magam. Ma már ezen is csodálkozom. Hogy volt ilyen időszakom. Amikor aztán kezdtem tisztábban látni és elcsonyi szárnyak forgatókönyvétől első olvasásra nem voltam oda. Úristen, gondoltam, egy üzletközpontban játszódik végig, angyalok, ünnepi forgatag, akarom én ezt egyáltalán? Vártam valami megvilágosodást. Aztán szép lassan egyre közelebb kerültem a figurához, és a végén meg is szerettem.

A keresztapa történetében újságírónőt alakít. Érdekes helyzet lehetett ez is, hiszen rengeteg interjút adott az elmúlt években.

Ennek a nőnek egy alvüági alak és egy nyomozó között kell eldöntenie, melyik oldalra áll. A gengszter belefolyik a politikába, a nő szeretne kikerülni Nyugatra, ezért mindenre kész. Valamit valamiért alapon a keresztapa ki is juttatja őt külföldre, ám amikor a nő megtudja, hogy elvesztette

célú pucérkodást nem szeretem. Amikor Roman Polákkal Tolsztoj Ördögök című regényének tévéfilmváltozatát, a Démonokat forgattuk, előre figyelmeztettek: sok jelenetben leszek mezítelen. De az mind helyénvaló volt, és akartam is. Kíváncsi voltam, le tudom-e győzni a szégyenérzetemet, tudok-e ruhátlanul járkálni hosszasan, szabadon. Esküszöm, ki akartam próbálni. Milan Mikulčík pedig remek partner volt ehhez. Egyáltalán nem feszélyezett, hogy ő is mezítelen volt mellettem. Végig akarom járni a szakmát minden oldalról, hogy ne legyenek határaim. Még ebben sem. A kamera előtti ruhátlan létezésben. Miközben magánemberként sosem járok miniszoknyában, mert szégyellős vagyok. A Karácsonyi szárnyakban mindent érmeg előttem. Fel is készültem rá, hogy ez most kemény menet lesz. S akkor bevallotta, mennyire izgul... nekem meg ez annyira jólesett! Az volt az első pillanat, hogy megszerzett, s a maga oldalára állított. De tényleg zavarban volt. Miközben meg sem mert fogni, azt kellett eljátszanunk, hogy a karácsonyi vásárban egymásra találunk. Mondta is neki a rendezőnő, hogy: „Itt meg kell csókolnod Vicát!” De ő képtelen, felelte, ha az egész stáb őt nézi. Nem maradt más hátra, nekem kellett indítanom. Na jó, megint olyan pasit kaptam, áld képtelen férfiként viselkedni mellettem, gondoltam, és lecsókoltam a száját, hogy a végén úgy nézzen ki: valóban imádjuk egymást. S ezután jött a vallomása, hogy ő mennyire felnéz rám, mert én olyan sokat filmezek.

fogadni magamat, nem használtam több alapozót. Ninának titkai vannak, azért festi magát olyan nagyon, és azért öltözik olyan feltűnően. Rejtőzködik és támad. Előbb meg kellett fejtenem, hogy miért?

És sikerült megfejtenie?

Valahogy jellemző rám, hogy nincs előre kidolgozott koncepcióm a figurát illetően. Nem az a fajta szülész vagyok, aki mindent eldönt magában, vagy agyonanalizálja a szerepet. Én szeretem fokozatosan megfejteni. Lépésről lépésre. Ahogy kezdek együtt élni vele, úgy jövök rá a figura ízére. Én ezt így szoktam meg. S már nemcsak azt vizsgálom meg, hogy mennyire izgalmas számomra a szerep, hanem hogy mennyire érdekes, milyen súlyú a történet. A Karáaz egyik barátját, átáll az igazság oldalára. Ondrej Vetchý játssza a gengsztert, Lukáš Vaculík a nyomozót. Nagyon izgalmas munka volt. Vaculíkkal teljesen egymásra tudtunk hangolódni. Nem is volt könnyű leállnunk, amikor azt mondták, hogy: „Ennyi!”

Fontos szerepe van egy bemutatásra váró, hétrészes cseh krimisorozatban, a Függönyben is, ahol Kryštof Hádek a partémé.

Férfiként Vaculík erősebb hatással volt rám. Kryštof még mindig olyan kedves Ids kölyök. Megfogod, és magadhoz öleled. Ami viszont külön örömömre szolgált: nyomozó vagyok a történetben.

A színművészeti főiskola előtt ugyanis rendőrtiszti akadémiára jelentkezett. Detektív akart lenni.

Ma már csak a saját életemben szeretnék tisztán látni.

Szerelmi kapcsolataiban nem szokta kamatoztatni idevágó érzékét?

Nem. Soha. Olyan még nem fordult elő velem, hogy abban, akit szeretek, elbizonytalanodtam volna. A gyanú árnyéka sem vetődik fel bennem. Kinek tennék jót azzal, ha. például titokban bele-belenéznék a mobiljába? Nem vagyok féltékeny típus. Hagyjuk meg egymás szabadságát. Többéves együttélés és rövid házasság után szerelemben váltunk el egymástól a párommal. Erre nagyon büszke vagyok.

Büszke lehet arra is, hogy három nyelven, három országban játszik folyamatosan. Hol Pozsonyban, hol Prágában, hol Budapesten áll kamera előtt.

Szeretnék négy-öt lovon ülni. Eddig toltam el magamtól az amerikai lehetőségeket. Gyengeségből. Előbb tudást, a tudással pedig erőt fogok gyűjteni hozzá. Nem szeretném szolgálólányként vinni a virágot egy külföldi filmben. Az lenne az igazi, ha nekem hoznák. Szlovákiában születtem, itt vannak a legmélyebb gyökereim, Budapesten otthon érzem magam, a lelki barátaimat Csehországban találtam meg, tehát mind a három országnak nagy szerepe van az életemben. Ez három különböző szín, s nekem mind a háromra szükségem van. Csak az egyik nem lenne elég. Pesten legutóbb Fekete Ibolya készülő alkotásában játszottam. Anyám és más futóbolondok a film címe. Ónodi Eszter a testvérem, Básti Juli az édesanyánk, Bán Bálint kéri meg a kezemet. Kis szerep, de abban is bizonyítani akartam, hiszen „az enyéim” előtt játszottam. A cseheknél nem érzem olyan nagy kontroll alatt magam. Ott nem olyan nagy a tét. Budapesten igen.

Ez az első karácsonya, amikor nem lehet a szüleivel.

Bepótoljuk. Az otthoni ízeket, a gombás, kolbászos káposztalevest és a mákos gubát természetesen nem fogja pótolni semmi. Pestről az ünnepekre mindig hazamegyek Fülekre, de az idei karácsony nagyon más lesz. Amikor eldöntöttem, hogy melegben, egy óceán parti kis házban fogom tölteni, azt hittem, anyukám és apukám szíve meg fog szakadni. Anyukám szerencsére megmentette a helyzetet. „Legalább lesz sok amerikai ajándék!” - lelkendezett. És ebben maradtunk. Meg hogy a szilvesztert már együtt töltjük.