Új Szó, 2013. december (66. évfolyam, 280-302. szám)
2013-12-21 / 297. szám, szombat
(Fotók: a szerző és a művészek albumából, stars-for-europe) ww w.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2013. DECEMBER 21. KARÁCSONY 17 Harsányi Gábor Amikor hétéves lettem, már együtt díszíthettem a fát édesapámmal. Ez a felnőtté válás folyamatát, annak első állomását jelentette. Hiába tudtam meg, hogy nem a Jézuska az ajándékadó, továbbra is izgatottan vártam a szentestéket'. Apukám „vallomása” után azonban először éreztem azt a meleg bizsergető érzést, hogy most én lepek meg valakit a szeretetemmel, ajándék formájában. Szegény családból származom, és emlékszem arra, hogy a megspórolt, kuporgatott pénzt is elköltöttük, mert fontos volt az ajándék, a „meglepi”. Szüleim legalább ilyenkor akartak minket, gyerekek et kicsit jobban kényeztemi nem is remélt ajándékokkal. Én voltam a világ legboldogabb gyereke, amikor lendkerekes autót hozott a Jézuska. A mai fiúk rögtön meg is kérdeznék: csak ennyit kaptál? Akkoriban a családomban soha nem a meny- nyiség, hanem inkább a sugárzó szeretet számított, hogy adhatunk valami kis ajándékot. Manapság karácsonykor felszöknek az árak, drágulnak az ajándéktárgyak, mert így is, úgy is megveszik. Ez nem tetszik, mert a szeretet ünnepe már a pénzről, és nem igazán a szeretetről szól. Karácsonykor sokat segítek az ünnepi előkészületekben. Feleségem a karácsonyfa vásárlásán kívül semmit nem mer rám bízni. Otthon én vagyok a család „balkezese”. A szentestét a vacsora miatt is szeretem, ugyanis mindig izgatottan várom a tejfeles, sajtos, tojásos bundában sült tengeri halfiiét, ami a kedvencem. Boldog karácsonyt! Csongrádi Kata Gyerekkoromban egy tíz négyzet- méteres kis szobában laktunk négyen, és soha nem volt pénzünk, sem pedig helyünk arra, hogy karácsonyfát állítsunk. Anyukám ezt a hiányt úgy igyekezett pótolni, hogy szenteste délutánján elvitt jómódú barátokhoz, barátnőkhöz, hogy lássam, milyen is az, amikor szaloncukrok és gyertyák díszítenek egy ilyen örökzöld fát. Aztán, amikor tízéves koromra sikerült a szüleimnek egy nagyobb szobába költözni, akkor anyu legszebb abroszával leterítettünk egy hokedlit, és arra állítottunk egy félméteres kis fácskát. Ezüstpapírból vágtam rá díszeket és aranyszínű fóliából ragasztottam a tetejére csillagot, Örülni tudtunk a legkisebb ajándéknak is Megkérdeztünk néhány magyar művészt, ismert embert, mely karácsonyokra emlékeznek a legszívesebben, mely ünnep maradt meg leginkább emlékezetünkben, és milyen szokásokat hoztak a családba. Szinte mindenki a gyermekkori karácsonyokat emelte ki, meghitt, szeretetben töltött ünnepekre emlékezve. Sokan így érzünk, talán nem is tudatosítva, hogy évek múltán a gyerekkori emlékek megszépülnek, és a hajdani karácsonyok sokkal meghittebbeknek, romantikusabbnak tűnnek a mostaniaknál. hogy okvetlenül odataláljon a Jézuska. Sírtam a boldogságtól, hogy Istenem, nekünk is van saját karácsonyfánk! Nagyobb örömet semmi nem szerezhetett volna! Ezek a ünnepek ma már sajnos egyre inkább a költekezésről és a kereskedelem fellendítéséről szólnak. A hivalkodás, hogy ki milyen drága holmit tud vásárolni a másiknak, semmiképpen nem ennek az ünnepnek az igazságát, mélységét tükrözi. Egy-egy személyre szóló jelképes apróságban néha sokkal több kedvesség rejlik, mint egy monstrum ajándékcsodában. A szeretteimnek legtöbbször saját kezűleg, nagy titokban, néha hetekig készítek valami szívet melengető kis holmit, lehetőleg olyat, amit aztán egész évben maguknál tarthatnak, és ahányszor kézbe veszik, örülni tudnak neki. Gerendás Péter Gyermekkoromban, a pontos évszámra nem emlékszem, kaptam egy téli kabátot, jóval az ünnep előtt, és karácsony estéjén épp be volt áztatva egy nagy lavórba, így a lavórral együtt tettem a fa alá családom nagy derültségére. Amikor én gyerek voltam, mi soha nem voltunk elkényeztetve, és a legkisebb ajándéknak is tudtunk örülni. Általában ruhát kaptunk, az volt az elsődleges, és egy-egy játékot. Ettől függetlenül, csodálatosak voltak a karácsonyaim, mert nem az ajándékot néztük, hanem azt, hogy milyen jó érzés a családdal lenni. Ennek megfelelően, a karácsony mindig is és most is a szeretetet és a családot jelenti. Az is érdekes számomra, hogy amikor meggyújtjuk a fenyőfánk gyertyáit szenteste, körbeállnak a gyermekeim, nekem a boldogságtól mindig potyognak a könnyeim. Az ajándékvásárlást sajnos mindig az utolsó pillanatra hagyom, mert addig válogatok a kirakatok előtt, hogy lényegében az üzletből egyenesen a fa alá viszem őket. Mindenki kap mindenkitől ajándékot. A gyerekek maguk szokták az ajándékokat készíteni, ami mindennél értékesebb a számomra. Azurák Csaba Mint minden gyermek életében, nálunk is hiheteden izgalomban telt a gyerekkori karácsonyvárás. Bátyámmal már hetekkel az ünnep' előtt azt találgattuk, vajon mit kapunk, kutattunk a szekrények mélyén, azt remélve, hogy megtaláljuk az eldugott ajándékokat. Az izgalom most is megvan, de már sokkal inkább azért, hogy a kislányaink arcára sikerül-e mosolyt varázsolni. Egy szülőnek tényleg jobb adni, mint kapni... Egy gyerkőc mindig az ajándékért szereti a karácsonyt, ezért mindig van olyan a fa alatt, amit a lányok levélben kértek a Jézuskától. De csak mértékkel. Szeretem az ünnep előtti készülődés hangulatát, a fenyőfavásárlást, a díszítést, a sütés-főzést. Mindig közösen megyünk el kiválasztani a fát. Az ajándékok többsége hasznos dolog, például valamilyen kreatív játék, amely a különböző képességeket fejleszti. A már megunt, kinőtt, nem használt holmikat pedig mindig olyan helyre küldjük vagy visszük, ahol igazán szükség van rájuk. Persze azt mindig étzik a lányok, hogy az ünnep többről szól annál, mint hogy mennyi ajándékot kapunk. Igyekszünk megértetni velük, hogy a családi együttlét az igazán fontos. Nemcsak karácsonykor, egész évben a legfontosabbat, az egészséget kívánom a szeretteimnek és magamnak. Enélkül semminek nincs értelme. Ahogy mondani szoktam: csak egészség legyen, a többit megoldjuk. Tahi Tóth László A gyerekkori karácsonyaim olyanok voltak, mint a mesében. Hét gyerek (mert ennyién voltunk testvérek), rengeteg ember, napokig nagy nyüzsgés. Semmiben sem éreztünk hiányt, pedig hát családunk, szüléink hatalmas igyekezetének ellenére is, egyik napról a másikra élt. Anyám fantasztikusan megszervezett mindent. Szegénységünk ellenére sem maradt soha senki ajándék nélkül. A legkisebb ajándékoknak is úgy örültünk, mintha valami óriási dolgot kaptunk volna. Az ajándékokon szinte érezni lehetett azt a leír- hatadan szeretetet, amit a szüléink „belecsomagoltak”. Akkoriban azt sem nagyon tudtuk, hogy melyek az igazi karácsonyi ételek, de arra emlékszem, hogy szenteste az asztalon azért több finomság volt, mint általában. Talán a Jézuska gondoskodott rólunk mindig... A legszebb karácsony mégis felnőttkoromban volt, amikor megismertem feleségemet, Szilviát és eljegyeztem. Egy fellépő művésznek (Kárászy Szilvia zongoraművésznek is) minden sikeres előadás felér egy karácsonnyal. Előadás közben a közönség felől érződik az a mérheteden imádat, amit az éppen szereplő művész iránt éreznek, és ez kölcsönös. Hála Istennek rengeteg ünnepünk van. Egész évben válogathatunk az ünnepekben. Talán éppen ezért a kötelező ünnepeket nem is nagyon szeretem, valahogy túlzottan „megszoktam” őket. Unalmasnak azért nem mondanám, mert végre olyan rokonaimmal is találkozom, akikkel egész évben nem, és látom, hogy ez nekik, akárcsak nekem is, nagy élmény. Albert József
