Új Szó, 2013. december (66. évfolyam, 280-302. szám)

2013-12-20 / 296. szám, péntek

2 Közélet ÚJ SZÓ 2013. DECEMBER 20. www.ujszo.com 2006 óta tart a megvert magyar lány kálváriája Évekig várt, hogy igazságot szolgáltassanak neki ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A nyitrai Konstan­tin Egyetemre járó Maiina Hedvig 2006. augusztus 25-én, a reggeli órákban a szigorlatára indult. Az egyetemhez közeli néptelen ligetben két fiatal férfi támadta meg, miután magya­rul beszélt az utcán mobiltele­fonjába. Több sérülést szenve­dett, ám sikerült eljutnia a böl­csészeti tanszékére, ahonnan kihívták a segítséget. Alig két héttel a nagy vissz­hangot kiváltó eset után a rend­őrség leállította a nyomozást. 2006. szeptember 12-én a mi­niszterelnök és Robert Kaliňák belügyminiszter sajtótájékozta­tón jelentette be, hogy a rendőr­ség szerint a lány kitalálta a tör­ténetet. Később újságírók átta­nulmányozták a nyomozás anyagait, és kiderítették, hogy Kaliňák olyan bizonyítékokat hozott fel, amelyek a kihallgá- tási jegyzőkönyvben egyáltalán nem szerepelnek. Maiina Hed­vig válaszában azzal vádolta meg a rendőrséget, hogy nyo­mást gyakoroltak rá annak ér­dekében, hogy beismerje: ha­zudott. A nyomozást lezáró döntést megfellebbezte, ám a járási ügyész a rendőrség és a kormány álláspontját fogadta el. Később lakossági feljelentés alapján hatóság megtéveszté­sének gyanújával eljárás indult a lány ellen. A feljelentők egyike időközben öngyilkos lett, a má­sikról kiderült, hogy egy időben a titkosszolgálatnak dolgozott. 2006 novemberében ismeret­lenek betörtek Hedvig barátjá­nak lakásába, és átkutatták azt. 2007 májusában vádat emel­tek ellene hamis tanúzás és ha­mis eskütétel miatt. Ezért akár ötévi szabadságvesztésre is ítélhető. 2010. december 9-én a Radičová-kormány kormányfő­helyettese, Rudolf Chmel a kormány nevében bocsánatot kért Malina Hedvigtől, és beis­merte, hogy sérült az igazságos eljáráshoz való joga. Ennek el­lenére a szlovák főügyészségen tovább folyt a hamis tanúzás gyanújával indított eljárás. Fico hatalomra kerülése után a Maiina Hedvig elleni el­járás újra lendületet vett: hat évvel az események után, 2012-ben az ügyészség kez­deményezte, hogy visszamenő- legesen vizsgálják meg: Maiina Hedvig 2006-ban milyen elme­állapotban volt. Az ekkor már kétgyerekes családanya megje­lent a kötelező vizsgálaton, de nem válaszolt a pszichiáterek kérdéseire. Azt követően az ügyészség kezdeményezte, hogy Maiina Hedviget zárják elmegyógyintézetbe, hogy ott kivizsgálhassák. Ezt a lehető­séget a bíróság elutasította, de nem zárta ki teljesen: kilátásba helyezte, hogy amennyiben Malina Hedvig nem működik közre az eljárásban, előbb pénzbírsággal sújthatják, majd intézetbe zárhatják. Az eljárás 2013-ban folyta­tódott. A szlovák ügyészség ok­tóber 8-ára, majd mivel akkor nem jelent meg, október 28-ára is pszichiátriai kivizsgálásra szóló idézést küldött Maiina Hedvignek, hogy a hét évvel korábbi elmeállapotát meg­vizsgálják. A második idézés­nél az ügyészség 1650 eurós bírságot helyezett kilátásba ar­ra az esetbe, ha Hedvig nem je­lenik meg a pszichiátrián. 2013. december 20-án Mali­na Hedvig felvette a magyar ál­lampolgárságot s lemondott a szlovákról, hogy januárban végleg Magyarországra költöz­zön. (dem) RÖVIDEN Megvonják az uniós támogatásokat Pozsony. Az Európai Bizottság a legkülönfélébb hibák mi­att 326 szlovákiai projekt esetében 10 százalékkal csökken­tette az uniós támogatásokat, ami 183 millió eurós lefara­gásnak számít - jelentette be tegnap Ľubomír Vážny. A be­fektetésekért felelős kormányfő-helyettes szerint azonban Szlovákia az említett összegtől nem esik el, ezt ugyanis fel­használhatják más projektekre. Az Európai Bizottság erede­tileg 700 millió eurós lefaragással fenyegetett az említett projektekhez kapcsolódó közbeszerzési eljárások során el­követett hibák miatt, a szlovák tárgyalóknak azonban ezt si­került lealkudniuk az említett 183 millió euróra. (TASR) Figyelmeztetés a vállalkozóknak Pozsony. A 200 ezer szlovákiai áfafizető társaságból 30 ezer még mindig nem igényelt az adóhivataltól minősített elektronikus aláírást, és nem is kötötte meg az elektronikus kommunikációról szóló új szerződést, miközben jövőre az ilyen társaságok már csak elektronikus úton tarthatják a kap­csolatot az adóhivatalokkal - nyilatkozta František Imrecze, a központi adó- és vámigazgatóság vezetője, aki arra kéri a vál­lalkozókat, hogy ezt mihamarabb tegyék meg. Akik még idén szeretnék regisztráltatni magukat, azoknak ezt legkésőbb de­cember 23-ig kell megtenniük, ezt követően ugyanis ezt az eTax rendszer már nem engedélyezi, így erre már csak az új rendszer jövő évi bevezetését követően keríthetnek sort. Im­recze szerint legkésőbb jövő január 25-ig minden áfafizető vállalkozónak lépnie kellene. A vállalkozók az adózással kap­csolatos kérdéseket jelenleg az adóigazgatóság e-mail címére (sluzby@financnasprava.sk) küldhetik, (mi, TASR) „Nem tudok úgy élni, hogy naponta azt várjam, mikor jönnek levéllel vagy bilinccsel a rendőrök" Hedvig magyar állampolgár lett Családjával és védőügyvédjével Győrben (Somogyi Tibor felvétele) Győr. Žák Malina Hedvig tegnap felvette a magyar állampolgárságot. Csa­ládjával Győrbe költözik. Gyermekeit akarja óvni a rendőri zaklatástól. VRABEC MÁRIA „Az idézéseken továbbra is meg fogok jelenni, mert igazam van és nincs okom arra, hogy meneküljek. De nem akarok eb­be belerokkanni, mert nincse­nek olyan illúzióim, hogy hama­rosan vége lesz. Kényszer hatása alatt döntöttem, a szlovák ható­ságok kényszerítek arra, hogy elhagyjam az otthonomat, mert itt már nem élhetek szabadon” - mondta lapunknak Žák Malina Hedvig. Úgy érzi, senkinek semmivel nem tartozik, és nem lehet élete végéig az igazságért küzdő szimbólum, mert első­sorban anya és feleség. „A csalá­domnak tartozom azzal, hogy ezt a borzalmat, amennyire le­het, kizárom az életünkből. Saj­nos, ezt csak úgy lehet, hogy el­hagyjuk az országot” - tette hoz­zá Hedvig. A nagykövetségtől kért se­gítséget. „Elmondtam nekik, hogy az utolsó menedékemet, az otthonom biztonságát is el­vették tőlem, ezért nincs mara­dásunk. Megértették az indíté­kaimat és nagyon segítőkészek voltak. Csütörtökön letettem az állampolgársági esküt és ezt a hatóságoknak is be kívánom jelenteni. Férjem szlovák nemzetiségű és továbbra is Szlovákiában fog vállalkozni, ezért ő szlovák állampolgár marad, gyermekeink viszont szintén magyar állampolgárok. Jövő év elején valamennyien Győrbe költözünk. Rozi lá­nyom szeptemberben ott kezdi el az iskolát és a jövőben ott is szeretnénk építkezni” - mond­ta el a család terveit Hedvig. A döntés nem volt könnyű, hiszen Hedvigék még csak két éve laknak abban a házban, amelyet az édesapja épített, itt él a családjuk, a barátaik. „De nincs nyugalmunk, és ez min­dent felülír, mert már nem csupán magamért vagyok fele­lős. Nem tudok, nem is akarok még évekig úgy élni, hogy na­ponta azt várjam, mikor jönnek levéllel vagy bilinccsel a rend­őrök, és nem akarom ennek ki­tenni a gyerekeimet. Tiszta lel­kiismerettel akarom nekik egy­szer azt mondani: mindent megtettem, hogy békében, biz­tonságban nőjetek fel.” Robert Kaliňák - a lány 2006-os megtámadásakor is ő volt a belügyminiszter - tegnap nem kívánta kommentálni Hedvig döntését. „Nem foglal­kozom ezzel. Nem érint en­gem. Hatályos törvényeink vannak” - mondta tömören a tárcavezető. Lucia Kurilovská bűnjogi szakértő, az igazság­ügyi miniszter tanácsadója sze­rint a szlovák állampolgárság elvesztése ellenére a Hedvig el­leni vizsgálat nem áll le. „Mivel Magyarországra költözik, komplikáltabb lesz a vizsgálat. Körülményesebb lesz az ügy­ben indított eljárás lefoly­tatása” - véli Kuriíovská. Fico: sajnálnám, ha Paška nem lenne házelnök, mert pótolhatatlan munkát végez a parlamentben Kutyafuttában gyűjthetik az aláírásokat ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Alig van idő az ál­lamfőjelölteknek a támogató aláírások összegyűjtésére. Pa­vol Paška ugyanis viszonylag korai dátumra, március 15-ére hirdette ki az elnökválasztás első fordulóját. Ez azt jelenti, hogy a jelöl­teknek 21 napjuk van a támo­gató aláírások - 15 képviselő vagy 15 ezer polgár - összegyűjtésére. Ajelöltek dol­gát nehezíti az is, hogy kará­csonykor és Újév környékén még nehezebb aláírásokat gyűjteni: hideg van, az embe­rek szabadságolnak, így nehe­zebb őket elérni, s azt sem sze­retik, ha az ünnepek alatt poli­tikával zaklatják őket. így azok a jelöltek vannak előnyben, akik már korábban bejelentették indulásukat s el­kezdték az aláírásgyűjtést: mint pl. Ján Čamogurský, And­rej Kiska vagy Radoslav Proc- házka. Milan Kňažko csak pár hete gyűjti a szignókat, az MKP pedig csak most kezdi (Beré- nyiék Bárdos Gyulát indítják). A Népi Platform jelöltjének nincsenek üyen gondjai: Pavol Hrušovský biztosan megkapja több mint 15 parlamenti képvi­selő támogatását. Közben tegnap Bugár Béla üzent Bárdosnak és az MKP- nak. ,A Népi Platform létjogo­sultsága igazolódott, a közös elnökjelöltnek reális esélye van arra, hogy bekerüljön az állam­főválasztás második fordu­lójába” - reagált a Híd elnöke. Szerinte Hrušovský támogatá­sa megfontolt, „érett döntés lenne a többi jelölt részéről, akiknek nincs reális esélyük a második fordulóba való bekerülésre”. Robert Fico tegnap bejelen­tette: ha tavasszal államfővé választják, lemond a Smer el­nöki tisztségéről. Hangsúlyoz­ta, az államfő nem lehet párt­elnök. Arról nem nyilatkozott, ki vehetné át utána a minisz­terelnöki tisztséget. Annyit jegyzett csak meg, hogy sajnál­ná, ha Pavol Paška nem lenne házelnök, mert „pótolhatatlan munkát végez a parla­mentben”. „A Smer mindent átgondolt, legyen bármilyen is a választás eredménye, az nem veszélyezteti majd a kormány és a párt stabilitását” - fogal­mazott Fico. A miniszterelnök szoros versenyt vár. S bár „egész szép mobilizálásnak” tartaná, ha aláírásokat gyűj­tene az indulásához, való­színűleg megelégszik a Smer 83 képviselőjének a támogatá­sával. (MSz, SITA) Az MKP és a Híd szinte biztos, hogy külön indul a közelgő európai választásokon Május 24-én lesznek az EP-választások ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Május végén lesz­nek Szlovákiában az európai parlamenti választások. Pavol Paška házelnök tegnap beje­lentette: a választások időpont­ja 2014. május 24., szombat. Paškának egyébként sok vá­lasztási lehetősége nem volt, az egész EU-ban május 22-25. között kell lebonyolítani a vok­solást. Az ország történetében ezek lesznek a harmadik európai parlamenti választások. Az utóbbi voksolás során, 2009-ben rendkívül alacsony, csupán 19,64 százalékos volt a részvétel - ez volt a legalacso­nyabb az Európai Unió tagál­lamai között. Akkor 16 politi­kai párt indult, a Smer győzött, így a parlamentbe a 13 képvise­lőből ötöt küldhetett. A magyar pártok közül csak az akkori Magyar Koalíció Pártja (MKP) indult a választásokon, két képviselője jutott be a parla­mentbe, Bauer Edit és Mészá­ros Alajos. A 2014-es választásokon bi­zonyára külön indul majd a Híd és az MKP. A jelöltlistát még egyik párt sem mutatta be. Bu­gár Béla korábban azt nyilat­kozta, a Híd listáját - ha az el­nökség is jóváhagyja - Simon Zsolt vezeti Nagy József előtt, háttérinformációk szerint az MKP-ban Csáky Pál lehet a lis­tavezető, akit feltehetően Bau­er Edit követ a második helyen. Az Európai Parlament min­dent elkövet annak érdekében, hogy növelje a választásokon való részvételt. Egységes buzdí­tó kampánnyal akarják megszó­lítani 28 ország 507 millió lako­sát, 400 millió választópolgá­rát. Már most biztos, hogy ez a választási kampány nem elég az unió népszerűségének növelé­sére, a lakosok silány érdeklő­dését az uniós események iránt csak nehezen lehet majd meg­változtatni. Ráadásul, nemcsak az állampolgárok, de a politiku­sok körében is egyre több a szkeptikus. Elemzések szerint a 2014-es parlamenti választáso­kon az eddiginél jóval nagyobb befolyáshoz juthatnak az eu- roszkeptikus pártok, ami a váb ság sújtotta országoknak nyúj­tandó esetleges újabb anyagi segítséget sodorhatja veszély­be. (dem)

Next

/
Thumbnails
Contents