Új Szó, 2013. december (66. évfolyam, 280-302. szám)
2013-12-19 / 295. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. DECEMBER 19. Panoráma-hirdetés 23 50 államból 18-ban tilos a halálbüntetés Végrehajtották az idei utolsó kivégzést MTI-JELENTÉS Washington. Idén az utolsó halálraítéltet végezték ki az Egyesült Államokban helyi idő szerint kedden Oklahoma államban. 2013-ban 39 halálbüntetést hajtottak végre, kevesebbet, mint tavaly. A 48 éves Johnny Dale Blacket 1999-ben ítélték halálra egy lovasoktató meggyilkolása miatt. 1984-ben egy korábbi gyilkosság miatt is elítélték, akkor 9 évet töltött börtönben. Blacken méreginjekcióval hajtották végre a halálos ítéletet. A halálbüntetés eltörléséért lobbizó információs központ, a DPIC adatai szerint az Egyesült Államokban évről évre folyamatosan csökken a kivégzések száma. 1976 óta összesen 1359 halálos ítéletet hajtottak végre, ezek több mint harmadát - 509-et - Texasban. A 2013-as adatok mintegy 10 százalékos csökkenést mutatnak 2012-höz képest, amikor 43 halálraítéltet végeztek ki. Idén Maryland államban eltörölték a halálos ítéletet, így jelenleg az 50 szövetségi államból 18-ban a bíróságok már nem szabhatnak ki halálbüntetést. A közvélemény-kutatások szerint a halálbüntetés támogatottsága 40 év óta idén volt a legalacsonyabb, bár a megkérdezettek többsége - 60 százaléka - továbbra is pártolta a legsúlyosabb ítélet kiszabását a bűnösnek kimondott gyilkosok esetében. Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet tavalyi jelentése szerint mindazonáltal az Egyesült Államokban 2012-ben több embert végeztek ki, mint Jemenben, Szudánban vagy Afganisztánban. KÉPZELJE! ♦ Egy férfi lövöldözni kezdett kedden az amerikai Nevada állam Reno városának egyik kórházában, megölt egy embert, megsebesített másik kettőt, majd öngyilkos lett. A sebesülteken - köztük egy orvoson - műtétet kell végrehajtani. Egyelőre nem tudni sem a tettes, sem az áldozatok kilétét, azt sem, milyen fegyvert használt a támadó, és mi volt az indítéka. ♦ Kisfia született kedden Charlotte Casiraghinak, a monacói uralkodócsalád tagjának, aki az 5. a trónutódlási sorban. Caroline hercegnő lányának, a27 esztendős Char- lotte-nak első gyermeke a nála 15 évvel idősebb francia színésztől, Gad Elmalehtől származik. Sem a gyermek nevét, sem a születésével kapcsolatos egyéb részleteket nem hozták nyilvánosságra. ♦ A Beér-Sevába tartó, utasokkal teli vonat kedd este halálra gázolt 14, a síneken időző tevét, írta a Ynet, aYediótAhronót címűizraeli lap hírportálja. A történtek után a vonat továbbhajtott, az utasok közül senki sem sé- rültmeg. A rendőrség a területi állatorvosi szolgálat segítségével keresi a tevék gazdáját, hogy kiderítsék, miként kerül- tekaz állatok a sínekre. ♦ Meghalt egy idős nő Kínában, akit a madárinfluenza egy olyan változata fertőzött meg, amely korábban csakál- latokközöttterjedt-közölték tegnap a kínai egészségügyi hatóságok. A 73 éves nő november végén került kórházba súlyos tüdőgyulladás tüneteivel Kína keleti részén, és december 6-án halt meg a kórházban. A tartományi egészségügyi hatóság később megerősítette, hogy a madárinflu- enza-vírus H10N8 altípusa fertőzte meg a nőt. A nő a megbetegedése előtt élő szárnyasokat árusító piacon járt. (MTI) Tizenöt társával 2,6 millió fontot emelt el, a pénz elfogyott Meghalt Ronald Biggs, a nagy angliai vonatrablás főszereplője MTl-ÖSSZEFOGLALÓ London. Elhunyt tegnap Ronald „Ronnie” Biggs, minden idők leghíresebb vonatrablásának főszereplője. A 84 éves bűnözőt egy londoni idősotthonban érte a halál. Biggs 1963. augusztus 8-án állította meg egy tilosra váltott jelzővel a brit királyi posta Glasgowból Londonba tartó értékszállító szerelvényét, amelyről 15 társával 2,6 millió fontot emelt el. A 120 postazsák tartalma mai értéken legalább 40 millió fontot érne. Fegyver ugyan nem dördült el az újkori brit kriminalisztika leg- hírhedtebb bűncselekménye során, de Jack Millst, a postavonat mozdonyvezetőjét szinte nyomorékká verték. Mills soha nem épült fel teljesen sérüléseiből, és nem is tudott többé mozdonyvezetőként dolgozni. Fehérvérűségben hunyt el 1970-ben, 64 éves korában, de családja szerint betegségéhez és halálához nagymértékben hozzájárultak elszenvedett sérüléseiis. A banda még a vonatrablás évében lebukott, és Biggs 30 esztendőre szóló ítélettel vonult be a dél-londoni Wandsworth kerület hírhedten kemény börtönébe. Itt azonban nemhogy 30, de másfél évet sem húzott le: 1965-ben - a klasszikus módszerrel, összefont kötélhágcsón, az ablakból leereszkedve-megszökött. Párizsi és ausztráliai kitérővel a brazíliai Rio de Janeiróban telepedett le, ahol felvette a brazil állampolgárságot, és családot is alapított. Biggs jó országot választott, Brazíliában ugyanis többszörös védelmet élvezett a meg-megúju- ló brit kiadatási igényekkel szemben. A két ország között nem volt kiadatási egyezmény, és Biggsnek gyermeke is született, márpedig a brazil törvények egyenesen tiltották a kiskorúakat nevelő gyanúsítottak kiadatását külföldi államoknak. Egészségi állapota azonban kora haladtával megrendült, időközben fia is nagykorú lett, ráadásul a zsákmányolt pénz is elfogyott, így2001-ben Biggs úgy Biggs 1963 júliusában döntött: elég a bujdosásból, hazatér. Az öreg bűnözőnek a The Sun, a legnagyobb brit bulvárlap bérelt - a hazatérésről szóló exkluzív sztori fejében - magánrepülőgépet, amely a brit királyi légierő (RAF) egyik támaszpontján szállt le. A brit igazságszolgáltatás a megtért szökevény előrehaladott kora ellenére sem látott okot az ítélet megsemmisítésére, így Biggs - aki tovább volt szökésben, mint amennyit börtönben kellett volna ülnie - hazautazása után ott folytatta a büntetés letöltését, ahol 36 évvel korábban „felfüggesztette”. Egészségi állapotára tekintettel mindazonáltal Jack Straw, az akkori munkáspárti brit kormány igazságügy-minisztere 2009 augusztusában hozzájárult Biggs feltételes szabadon bocsátáshoz. Az akkori sajtóbeszámolók szerint az idős elítélt halálán volt, többszörös agyvérzéssel és tüdő- gyulladással kezelték. Emellett túlélt két kisebb szívrohamot, bőrrákban is szenvedett és folyamatos gondoskodásra szorult. Ronnie Biggs állapota azonban kiengedése után látványosan javult, és bár szélütései miatt beszélni nem tudott és kerekes székben közlekedett, az elmúlt években többször látták futballmeccseken. Utoljára idén márciusban mutatkozott nyilvánosan, egykori „kollégája”, a vonatrablásban szintén részes Bruce Reynolds temetésén. Biggs két éve könyvet írt a vonatrablásról, és ebben külön kitért a mozdonyvezetővel történtekre. „Bocsánatot kérek Mr. Millstől, családjától és mindenkitől, akire bármilyen módon hatással voltak az 1963. augusztus 8-án, csütörtökön történtek. Semmi olyasmit nem tudok azonban mondani vagy tenni, ami visszaforgathatná az óramutatót ... bármennyire szeretném is” - vallott könyvében a vonatrabló. Biggs ugyanakkor adós maradt a válasszal a bűncselekményt azóta is övező számos kérdésre. Nem fedte fel például, hogy a bandatagok közül ki támadta meg a mozdonyvezetőt; azt mindig is tagadta, hogy ő lett volna a felelős Mills súlyos bántalmazásáért. A Nagy Vonatrabló békében tölthette utolsó éveit: a halál a londoni Carlton Court nyugdíjasotthonban érte tegnap hajnalban. NAPTÁR December 19 Viola A Viola latin eredetű női név, mely az ibolya virág (Viola arvensis) latin nevéből származik, és sok nyelvben vált női névvé. ESEMÉNYEK Irinyi János gyufagyárat alapított Pesten. (1839) A náci Harmadik Birodalomban megfosztották német állampolgárságától Thomas Mann Nobel-díjas írót. (1936) MAI ÉVFORDULÓINK 165 éve hunyt el Emily Jane Bronté angol írónő, az Üvöltő szelek szerzője. 1915-ben született Edith Piaf, a francia sanzon királynője. 85 éve született Vízvári György olimpiai bajnok vízilabdázó. 1950-ben született Tímár Péter Balázs Béla-díjas filmrendező. NAPI VICC- Papa! - meséli a skót fiú az apjának. - Tegnap azt álmodtam, hogy kaptam tőled tíz fontot!- Rendben - mondja kegyesen az apa -, megtarthatod. ORVOSMETEOROLÓGIA Lényegesen nem v^toz'k az időjárás, amelynek pozitív élettani hatása érvényesül. Az alacsonyabban fekvő, ködös területeken a légúti betegségekben szenvedők számíthatnak panaszokra. A szívbetegek kerüljék a stresszhelyzeteket és a megterhelő munkát. December 20-án ismét Nők +7nap Isten a művészeten keresztül is megszólít - interjú Fecsó Yvett református lelkésszel Milyen ajándékozók vagyunk? Kis karácsony... - dekorációs ötletek kis angyalkáknak és csibészeknek Nagy 2014-es horoszkóp /r JÁTÉK! - három szerencsés olvasónk ezúttal parfümöt nyerhet 16 oldalon az UJ SZÓ ban! szlovákiai magyar napilap www.ujsztMom www.fa<ebook.(om/ujsxo Szerkesztőség: I Lazaretská 12, 814 64 Bratislava l, e-mail: ujszo@ujszo.com, fax: 02/59233469. I Főszerkesztő: Molnár Norbert (02/59233421). I Főszerkesztőbelyettes: Sidó H. Zoltán (02/59233425). I Rovatvezetők: Mózes Szabolcs - politika (02/59233428), Klein Melinda - régió (02/59233426), Holop Zsolt - vélemény (02/59233440), Lakatos Krisztina - kultúra (02/59233423), Bőd Titanilla - sport (02/59233434), Urbán Gabriella - magazinok (02/59233444). Művészeti vezető: Toronyi Xénia. | A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 055/6002 225, 0905/228525, Rimaszombat: 0905/823753, Komárom: 0905/840423, Duna- szerdahely: 0905/228526, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522 543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832. | Kiadja a Petit Press Rt., Lazaretská 12,811 08 Bratislava.! 100:35790253. I Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119. I Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit (lapigazgató), tel.: 02/59233401, fax: 02/59233338, Peter Mačinga, tel.: 02/59233203, Roman Schlarmann, tel.: 02/59233 108, Ľubica Tomková, tel.: 055/6002204. I Hirdetési osztály: 02/59233228, 02/59233235, 02/59233200, 02/59233240, e-mail: reklama@ujszo.com. | Marketing: 02/59233266. I Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. | Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. | Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. | Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľských služieb tlače, Nám. slobody 27, 810 05 Bratislava. Index: 48271. | Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050. | Nyilvántartási szám: EV 110/08. | Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. IA lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www. sme.sk honlapon található. | © Copyright PETIT PRESS RT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33§ la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. | A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton IT és az SMA végzi. I Lapunkat az SZK Kormányhivatala támogatja a Kisebbségi kultúra 2013 program keretében. Karácsonykor rendszeresen Télapónak öltözve szórakoztatta unokáit (TASR/AP-felvételek)