Új Szó, 2013. december (66. évfolyam, 280-302. szám)

2013-12-18 / 294. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. DECEMBER 18. Sport 21 Hajdú János: Már felszabadultan játszhatunk Brazilverésre készülnek MTl-ELŐZETES Újvidék. Túl vagyunk a leg­fontosabb mérkőzésünkön, most már felszabadultan játsz­hatunk - vélekedett Hajdú Já­nos, a szerbiai vb-n negyeddön­tőbe jutott magyar női kézilab­da-válogatott szövetségi kapi­tánya. Hajdú János elmondta: kezd egyre jobban összerázódni csa­pata: „A rutinosabbak sokat se­gítenek a fiatalabbaknak, és vé­gig azt hajtogatták, hogy a cso­portmeccsek hibáit majd a nyol- caddöntőben ki lehet javítani. Ki is javítottuk, és főleg a védeke­zéssel, valamint a kapustelje­sítménnyel sikerült nyerni.” A kapitány kiemelte azt is, mindenki bízott abban, hogy a hatodik meccsen, a kieséses sza­kasz nyitányán jön majd a leg­jobb teljesítmény, és most már felszabadultan lehet játszani. Az olimpiai és világbajnoki bronzérmes spanyolok nyol- caddöntős legyőzését (28:21) követő szünnapon a csapat át­utazott Újvidékről Belgrádba, ahol ma 17.30-kor találkozik az előző vb-n ötödik, a londoni olimpián hatodik brazil együt­tessel. A rivális egyik ásza a BL- győztes Győrt erősítő Eduarda Amorim. Rajta kívül többen is Európában játszanak, hatan az osztrák Hypo NÖ-ben szerepel­nek. Hajdú szerint a magyar csa­pat a spanyolok vagy a brazilok ellen nem játszik olyan lelki te­herrel, mint tenné ezt a norvég válogatottal szemben, és ez is nagy segítség. „Érezhető volt, hogy a spa­nyolokat meglephetjük, ugyan­akkor a brazilokkal szemben van törlesztenivalónk” - mond­ta a megbízott szövetségi kapi­tány. Emlékeztetett, hogy október 26-án, Szombathelyen felké­szülési tornán a dél-amerikai együttes ügy nyert 28:26-ra, hogy Tömöri Zsuzsanna nem játszott, a többiek közül pedig mindenki pályára léphetett. Azt a viadalt amúgy a brazilok száz- százalékos mérleggel zárták, a magyar csapat lett a második. „Akkor megígértem, hogy a brazilokat legyőzzük a vb-n. Szeretném tartani a szavamat” -jegyezte meg Hajdú János. A két csapat eddig 14-szer ta­lálkozott egymással, kilencszer nyertek a magyarok, háromszor a brazilok, és volt két döntetlen is. Az utolsó hat összecsapásból azonban csak egyszer nyert a magyar válogatott, s háromszor kikapott két döntetlen mellett. A brazilok - akik egyedüli nem európaiként maradtak áll­va - a szerbiai vb-n megnyerték a csoportjukat a házigazda szerbek és a dánok előtt. Érde­kesség, hogy ebből a csoportból mindhárom továbbjutó meg­nyerte nyolcaddöntőjét, míg az A jelű csoportból csak a franci­ák, a C-ből a címvédő, olimpiai bajnok norvégok és lengyelek, a D-ből a németek és a magyarok kerülteka legjobb nyolc közé. Amennyiben a magyarok nyernek a brazilok ellen, akkor pénteken, szintén Belgrádban a dán-német negyeddöntő győz­tesével találkoznak. Olasz bundabotrány: négy embert letartóztattak Gattuso ellen is nyomoznak MTl-JELENTÉS Róma. A világbajnok és két­szeres Bajnokok Ligája-győztes Gennaro Gattuso ellen is nyo­moznak a hatóságok az olasz- országi labdarúgó bundabot­rányban. „Gennaro külföldön volt, most hazaérkezett, de egyelőre vámunk kell, amíg a részletekre fény derül. Az ügyvédei kapcso­latban állnak az ügyésszel”- nyi­latkozta Andrea D'Amico, Gat­tuso menedzsere a 35 éves játé­kos házának átkutatása után. A cremonai ügyészség a ko­rábban a Lazióban, az AC Mi­lánban és az Internazionaléban is szerepelt Cristian Brocchi el­len szintén nyomozást indított. Az ANSA olasz hírügynökség beszámolója szerint az éjjel négy embert tartóztattak le, ők közvetítők voltak a mérkőzések manipulálását kitervelő és megszervező bűnözők és a já­tékosok között. A 73-szoros válogatott Gat­tuso az AC Milan színeiben 335 bajnoki találkozón lépett pá­lyára, a 2012/13-as szezonban pedig előbb játékosa, majd já­tékosedzője lett a Sionnak. Vitalij már csak a politikai adok-kapokra készül Klicsko lemondott vb-övéről MTl-JELENTÉS Berlin. Lemondott a Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnoki övéről Vitalij Klicsko, akit a szervezet hétfőn „nyugalmazott bajnokká” nyil­vánított, ezzel megadta a lehe­tőséget a későbbi visszatérésre a jelenleg aktívan politizáló uk­rán sportolónak. A 42 éves bokszoló ugyan­akkor vélhetően már nem lép újra a kötelek közé. „Köszönöm a WBC-nek és Jose Sulaiman elnöknek, hogy támogatják a küzdelmünket, amelyet a de­mokratikus és szabad Ukrajná­ért folytatunk”- írta közlemé­nyében Klicsko, s hozzátette: bár a WBC felajánlása elmélet­ben lehetőséget biztosít neki a visszatérésre, jelenleg nem tud­ja elképzelni, hogy újra bok­szoljon. „Érzem, hogy az ukrán embereknek szükségük van rám, ezért csak a politikai pá­lyafutásomra koncentrálok.” Vitalij Klicsko az ellenzéki Ütés (UDAR) párt elnökeként az ukrajnai kormányellenes tüntetők egyik vezetője. Az idősebb Klicsko fivér pá­lyafutása során 45 mérkőzést nyert meg, ebből 41-et kiütés­sel, s csak kétszer kapott ki. Vújtek nem akarta kommentálni, hogy a Slovan nem engedi el játékosait a svájci tornára (TASR) ■ Labdarúgás KLUBVILÁGBAJNOKSÁG, Marokkó, az 5. helyért ­17.30: Al-Ahly-Monterrey. Elődöntő - 20.30: Raja Casablanca-Atletico Mineiro. ■ Kézüabda NŐI VILÁGBAJNOKSÁG, Szerbia, negyeddöntők - 17.30: Brazília-Magyarország, Franciaország-Len- gyelország; 20.15: Norvégia-Szerbia, Dánia-Né- metország. FÉRFIEXTRALIGA, 13. forduló (pótoll mérkőzés) - 18.00: Hlohovec-Topoľčany. 15. forduló -18.00: ŠKP Bratislava-Košice. ■ Kosárlabda FÉRFIEXTRALIGA, 19. forduló - 18.00: Inter Bra- tislava-Levickí Patrioti, Prievidza-Spišská Nová Ves, Nitra-Handlová. NŐI EUROLIGA, 5. forduló, A csoport-18.00: Good Angels Košice-Bourges. NŐI KÖZÉP-EURÓPAI LIGA, 17. forduló - 18.00: Spišská Nová Ves-Ružomberok. NŐI EXTRALIGA—10.00: Pieštanské Cajky-Levice. A szövetségi kapitány már megszokta, hogy a hokisok „átírják" a nevezését Dugába dőlt Vujtek terve ■ Labdarúgás OLASZORSZÁG, 16. forduló: AC Milan-AS Roma 2:2, g.: Zapata (29.), Muntari (77.), ill. Destro (13.), Strootman (51 .,11 -esből). Pozsony. Vladimír Vújtek, a szlovák jégkorong-vá­logatott szövetségi kapi­tánya szerint a hazai ho­kisok Európa legfárad­tabb játékosai. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A szövetségi kapitány ugyanis a hétvégi Arosa-ku- pán azt tervezte, hogy az olimpiai nevezés utolsó kérdé­seire kap választ - ehelyett a fiataloknak kénytelen lehető­séget adni a sok távolmaradó miatt. „Egészen más elképze­MT1-JELENTÉS New York. A golfsztár Tiger Woods 78 millió dollárral gaz­dagodott idén, ezzel ő lett az év legjobban kereső sportolója. A tekintélyes amerikai For­bes gazdasági magazin összesí­tése szerint a világranglista élé­re visszatért amerikai játékos - aki 2013-ban első 11 versenyé­ből ötöt megnyert - 13 millió dollárt szerzett a versenyek pénzdíjai révén, 65 milliót pe­dig szponzori szerződéseinek köszönhet, emellett busás fel­lépti gázsit zsebelt be Abu- Dzabiban, Kínában, Malajziá­ban és Törökországban is. A rangsor második helyén a svájciak teniszfenoménja, Ro­ger Federer áll, aki úgy keresett léseim voltak a keret összeté­telét illetően. A svájci tornán konfrontálni szerettem volna egymással azokat a játékoso­kat, akik olimpiai nevezésé­ben még nem vagyok biztos. Összehasonlíthattam volna például Milan Jurčinát a többi védővel, vagy Rastislav Špir- kót a támadókkal, de így telje­sen más célt fog szolgálni a két meccs. Sok fiatalnak és hazai extraligában szereplő hokisnak lesz lehetősége, hogy kiharcolja a világbajnokságon való részvételt” - mondta Vla­dimír Vújtek a tegnapi pozso­nyi sajtótájékoztatón. 72 milliót, hogy 2001 óta a leg­gyengébb szezonján van túl. A tornákon gyűjtött 7 millió mel­lé ő is 65 milliót kapott a támo­gatóktól. A lista harmadik helyén Ko­be Bryant, az NBA kosaras­sztárja áll 62 millióval, a 15-szörös All Star-válogatott klasszis játékos bére 28 mülió volt az elmúlt idényben, ezzel ő lett minden idők legjobban megfizetett kosárlabdázója. Nyolcadik helyével a legjobb labdarúgó az idén visszavonult David Beckham lett 47 millió­val, amelyből 42-t tesznek ki a szponzori juttatások. Az angol futballista ezzel megelőzte a je­lenlegi két legnagyobb fut- ballsztárt: a portugál Cristiano Ronaldo 44 milliója csak a ki­51 nap múlva kezdődik a szocsi olimpia •„ >, ,£Tu yí A cseh szakember saját el­mondása szerint a posztján el­töltött két és fél év alatt már megszokta, hogy a játékosok sorra lemondják a felkészülési tornákon való szereplést. „Nem tudom, mivel magya­rázható ez, de úgy tűnik, a szlovák játékosok a legfárad­tabbak egész Európában - je­gyezte meg Vújtek lakoniku­san, aki egy hete tudta meg, hogy a pozsonyi Slovan nem engedi el jégkorongozóit a vá­logatotthoz. - így még két hé­tig fogom figyelni a hokisokat a bajnokságaikban, és január 7-én kihirdetem az ötkarikás játékokra nevezettek listáját.” Az Árosa Challenge-en a szlovákok pénteken 16.00-kor Fehéroroszország ellen játszanak, egy nappal később pedig - az eredmé­nyektől függően - Svájccal vagy Norvégiával találkoz­nak. (ot) lencedik helyre volt elég, míg az argentin Lionel Messinek a top 10 alját jelenti az idén kere­sett 41 millió. 2013 legjobban kereső spor­tolói (dollárban): 1. Tiger Woods (golf) 78 millió (13 mil­lió pénzdíj+65 millió szponzori bevétel), 2. Roger Federer (te­nisz) 72 (7+65), 3. Kobe Bryant (kosárlabda) 62 (28+34), 4. LeBron James (kosárlabda) 60 (18+42), 5. Drew Brees (ame- rikaifutball) 51 (40+11), 6. Aa­ron Rodgers (amerikaifutball) 49 (43+6), 7. Phil Mickelson (golf) 49 (5+44), 8. David Beckham (labdarúgás) 47 (5+42), 9. Cristiano Ronaldo (labdarúgás) 44 (23+21), 10. Lionel Messi (labdarúgás) 41 (20+21). SPANYOLORSZÁG, 16. forduló: Real Valladolid- Celta Vigo 3:0, g.: Guerra (60,. 67,86.). ■ Jégkorong NHL: Pittsburgh-Toronto 3:1, Columbus-Winnipeg 2:3, 0ttawa-St. Louis 3:2 - hosszabbítás után, Colorado-Dallas 6:2. ■ Kézilabda NŐI VILÁGBAJNOKSÁG, Szerbia - nyolcaddöntő: Szerbia-Koreai Köztársaság 28:27 (13:12), Nor- végia-Csehország 31:21 (19:10), BrazOia-Hollandia 29:23(16:14). A sorrend: 9. Montenegró, 10. Románia, 11. Spa­nyolország, 12. Koreai Köztársaság, 13. Hollandia, 14. Angola, 15. Csehország, 16. Japán, 17. Tunézia, 18. Kína, 19. Argentína, 20. Kongói Demokratikus Köztársaság, 21. Paraguay, 22. Algéria, 23. Domini­kai Köztársaság, 24. Ausztrália. FÉRFIEXTRALIGA, 8. forduló: U20-Tatran Prešov 30:51 (10:22), legjobb dobók: L. Urban 8/2, J. Urban 6, L. Gárpataky 4, ill. Čip 12, Anti 6/1, Hŕstka 6. ■ Alpesi sí NŐI VILÁGKUPA, Courchevel - műlesiklás: 1. Mar­lies Schild (osztrák) 1:45,17; 2. Frida Hansdotter (svéd) 1:45,50; 3. Bernadette Schild (osztrák) 1:46,39. A szakági Vk állása 2 futam után (még 6 van hátra): 1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 122 pont, 2. Hansdotter 112,3. M. Schild 100. Az összetett Vk állása 11 fulam után (még 23 van hátra): 1. Lara Gut (svájci) 482 pont, 2. Maria Höfl- Riesch (német) 461,3. Tina Weirather (liechtenstei­ni) 445. ■ Kosárlabda FÉRFIEXTRALIGA, 19. forduló: ŠKP Banská Byslrica-lskra Svil 89:94 (17:15, 21:23, 25:26, 26:30), legeredményesebbek: Žiak 34, Lowe 15, Grz- nár 11, ill. Channels 23, L. Jackson, McNeal 22-22. NBA: Indiana-Detroit 96:101, Atlanta-Los Angeles Lakers 114:100, Boston-Minnesota 101:97, Brook­lyn-Philadelphia 130:94, Miami-Utah 117:94, New York Knicks-Washington 101:102, Chicago- Orlan­do 82:83, Los Angeles Clippers-San Antonio 115:92. ■ Sportfogadás EUR0MILLIÚK, 51. játékhét (kedd): 2,5,9,11,17, 21,29; pótszám: 3. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: díj: nincs nyertes; 3. díj: 1783,30 euró (2 nyertes); 4, díj: 594,40 euró (7); 5. díj: 50 euró (95); 6. díj: 12 euró (396); 7. díj: 8 euró (959); 8. díj: 5,50 euró (3726); 9. díj: 3 euró (5265); 10. díj: 2,20 euró (13 486). JACK- P0T: 4 449 911,15 euró. KENŐ: 1,4,8,11,18,20,22,30,34,35,39,41,43, 45,56,59,60,63,70,79. Kenő Plusz-szám: 70. Szerda, december 18. Angol lab­darúgó Li­gakupa: 14291. Sto­ke City- Manchester United 4,19- 3,5-1,8-1,9-1,19-1,26; 14292. Tottenham-West Ham 1,48-4-6,42-1,08- 2,47-1,2. A szlovák válogatott kerete Kapusok: Marek Čiliak (Brno), Ján Laco (Donbassz Do- nyeck) Védők: Ivan Baranka (Omszk), Peter Čerešňák (Trenčín), DominikGraňák (Dinamo Moszkva), Peter Hraško (Zvolen), Miroslav Macejko (Košice), Juraj Mikuš (Lev Praha), Tomáš Starosta (Hanti-Manszijszk), Ivan Švarný (Medvescak Zag­reb) Támadók: Tomáš Bulik (Liberec), Rastislav Dej (Hradec Králové), Peter Galamboš (Martin), Marcel Haščák (Dinamo• Riga), Adam Lapšanský (Poprad), Patrik Lušňák (Piešťany), Tomáš Marcinko, Gabriel Spilar (Košice), David Skokan (Slavia Praha), Ján Sýkora (Plzeň), Roman Tománek (Nit­ra), RadoslavTybor (Pardubice), Peter Zuzin (Zvolen) Beckham nyolcadik, Cristiano Ronaldo kilencedik, Lionel Messi tizedik Tiger Woods kereste a legtöbbet

Next

/
Thumbnails
Contents