Új Szó, 2013. december (66. évfolyam, 280-302. szám)

2013-12-17 / 293. szám, kedd

N

em hullott még a pelyhes fehér hó, de Pozsony már karácsonyi kosztümbe öltözött. Az óváros kellős közepén a legszebb, de a városnak talán csak az egyetlen szép tere csillog- villog, kolbász, lacipecsenye, forralt bor illatozik, a hatalmas karácsonyfa körül körbe-körbe korcsolyáznak (nem nézelődöm, színházba sietek, az Ifjú Szivek Táncszínház idei utolsó Hontalanítás-előadására) - olyan, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, mintha nyugodtan jól érezhetnénk magunkat itt, ahogy egykor földrajzórán tanultuk, Európa szívében.. Mert ott fekszünk. Kiterítve. Történelmi, politikai tévedésektől sújtva, s ebben az a legkellemedenebb, hogy nemcsak a múltat kellene végképp eltörölni, hanem a jelen jó néhány balfogását is, melyek bizonyára nem a véletlen szülöttei, nem derült égből villám- csapások, hanem, sajnos még a 21. században, még itt, valahol Európában, mi több, az Európai Unióban előre - alaposan - megfontolt szándékkal jöttek világra, mert megint ott tartunk, ahol a történelem folyamán többször, több nemzet, hogy a többség, ha döcög a szekere, a kisebbség hátán csattogtatja az ostort, nem a saját lovát noszogatja.

S most ne gondoljunk kizárólag a szlovákiai magyarok kitelepítésére, hontalanítására. Megérték azt a Brünnben élő németek is.

„Az 1944 vége felé közeledő front előszelében légitámadások tizedelik a lakosságot. 1945 márciusa: a német visz- szavonulás ideje. A megszállók evakuálják a magukkal hozott civileket és széles körben a német őslakosokat is. Egy részük azonban már fennakad a frontvonalakon, a menekülők visszaszivárognak a városba, hogy majd a német kapituláció után a cseh hatóságok toloncol- hassák ki őket. Lakásuk, javaik addigra persze már idegen kézen voltak. Ezzel együtt 1945 elején még 25-30 ezer német tartózkodhatott Brünnben. A szovjetek április 26-án vonulnak be a városba. A cseh kormány kassai programjában már húsz nappal előbb kihirdeti döntését, a háborús bűnök, a nyílt kollaboráció azonnali megtorlása mellett, általában a csehszlovákiai németség sorsáról, s hamarosan felhatalmazza a megszerveződő helyi „nemzeti bizottságokat” a cselekvésre. (A vagyonokat egy tollvonással sajátítják ki.) A helyi bizottságok, a többmilliós

szudétanémet tömblakosság átfogóbb előkészítést igénylő, csak 1946-ban megkezdett kitelepítése módszeres lebonyolításával ellentétben, másutt azonnal akcióba is lépnek. így Brünnben haladéktalanul ösz- szegyűjtik a németeket (a megszállás alatt óvatlanul a „német kataszterbe” iratkozott csehekkel együtt). A fiatalkorúakat, az öregeket, a munkaképtelen férfiakat, illetve korhatár nélkül a nőket menetbe sorolják, s elhajtják a délre eső osztrák határ irányába (május 31.). A brünni „halálmenet” (ahogy a túlélők elnevezték) a még friss felszabadulás egyik leg- szégyenteljesebb bosszúműve, melyet már-már német mintára hajtanak végre. Pontos körülményei, lefolyása tágabb körben csak az 1990-es évektől megjelent munkákból váltak ismertté. Később a munkatáborokban elkülönített férfiakat is kitoloncolták. Legtöbbször szintúgy csak haladékot nyernek az „ellenálló” tevékenységre hivatkozva vagy egyéb indokkal hivatkozva mentességet kérő egyének és hozzátartozóik; a kérelmek túlnyomó többségét eleve elutasítják. Nem csekély bürokratikus cinizmus vagy latens antiszemitizmus jut érvényre abban, hogy a haláltáborokból visszatérő, illetve bújtatott zsidók, a fasizmus áldozatainak kárpótlásáról

szóló dekrétum szellemével szemben, gyakran „német” bélyeget kapnak, ha valamikor is németnek vallották vagy állították be magukat. (Komáromi Sándor recenziója Musekamp, Jan: Brno/Brünn 1938-1948. Eine Stadt in einem Jahrzehnt erzwungener Wanderunge

című tanulmányáról.) Egyébként, s nem mellesleg, Katerina Tučková Gerta Schnirch meghurcoltatása című regénye fest erről pontos, szívszorító képet.

Természetesen ez nem vigasztalhatja azokat a magyarokat, akiket Szlovákiából toloncoltak Magyarországra vagy Csehországba. Minden ilyen vagy másfajta megkülönböztetés ellen született az Ifjú Szivek Táncszínház legmegrázóbb előadása, a Hontalanítás. Az a műsor, amelyet harmadszor sem nézhet meg úgy az ember, hogy ne szorulna össze a torka, hogy ne gyűlölje meg egy életre a cseh polkát, hogy a vonatkerekek csattogása, az írógép kopogása ne azoknak az embereknek a sorsát juttassa eszébe, akikkel kegyetlenül elbánt az élet, holott annyi volt csak a bűnük, hogy rosszkor, rossz helyre születtek.

Grendel Ágota