Új Szó, 2013. december (66. évfolyam, 280-302. szám)

2013-12-13 / 290. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. DECEMBER 13. Kitekintő-hirdetés 11 Amikor pártja radikális szárnya a mélyrehatóbb belső változások elmaradását kérte számon, úgy reagált: „tetszettek volna forradalmat csinálni" 20 éve halt meg Antall József miniszterelnök Antall Józsefné, a néhai miniszterelnök özvegye Antall József sír­jánál a kormányfő halálának 20. évfordulóján (MTI-felvétel) Budapest. Antall József tör­ténész, politikus, a rend­szerváltás utáni első sza­badon választott magyar kormány miniszterelnöke húsz éve, 1993. december 12-én hunyt el. MTl-ÖSSZE FOGLALÓ Antall József 1932. április 8-án született Budapesten. A fia­tal Antall hazáját szerető, ke­resztény-konzervatív értékren­det valló családban nőtt Tel, amelyben a demokrácia, a hu­manizmus és a liberalizmus ér­tékei együtt voltak jelen. A bu­dapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetemen tör­ténelem szakos középiskolai ta­nári, levéltárosi, könyvtárosi és muzeológusi képesítést, illetve történelemből bölcsészettudo­mányi doktorátust szerzett. 1950 és 1962 között az Or­szágos Levéltárban, a Pedagógi­ai Tudományos Intézetben, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár­ban dolgozott, az Eötvös József Gimnáziumban, majd a Toldy Ferenc Gimnáziumban tanított. Utána a Semmelweis Orvostör­téneti Múzeum, Könyvtár és Le­véltár tudományos főmunkatár­sa, igazgatóhelyettese, 1974 és 1990között főigazgatója volt. Az 1956-os forradalom idején az Eötvös József Gimnázium forradalmi bizottságának elnö­kévé választották, részt vett a Független Kisgazdapárt újjá­szervezésében, a Keresztény If­júsági Szövetség megalakításá­ban. A forradalom leverése után őrizetbe vették, 1959-ben fel­függesztették állásából, eltiltot­ták a tanári pályától. Csak 1963-tól publikálhatott újra. 350 publikációja, könyve, ta­nulmánya, cikke jelent mega po­litika, a művelődés- és orvostör­ténet tárgyköréből. 1967-től az Orvostörténeti Közlemények fő- szerkesztője, 1972-től a Magyar Orvostörténeti Társaság főtitká­ra, 1982-től elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia több bi­zottságának és albizottságának tagja, illetve elnöke, a Nemzet­közi Orvostörténeti Akadémia, a Nemzetközi Gyógyszerésztör­téneti Akadémia tagja, a Nem­zetközi Orvostörténeti Társaság vezetőségi tagja volt. A pártállam végnapjaiban kapcsolódott be újra a politikai életbe. A Magyar Demokrata Fó­rum (MDF) alapító tagjaként je­lentős hatással volt a szervezet általános politikájának kialakí­tására. 1989-ben kiemelkedő szerepet játszott az Ellenzéki Kerekasztal tevékenységében a háromoldalú egyeztető tárgya­lásokon. 1989. október 21-én az MDF elnökévé választották. Az 1990. március 25-én és áp­rilis 8-án rendezett első szabad parlamenti választásokon az MDF győzött, a hárompárti koa­líciós kormány a keresztényde­mokraták és a kisgazdák bevo­násával május 23-án Antall Jó­zsef vezetésével alakult meg. Miniszterelnöksége idején a plurális demokrácia elindult a szociális piacgazdaság felé, el­fogadták a politikai-gazdasági- társadalmi átalakulást segítő, szentesítő törvényeket. Ma­gyarország társult tagja lett az Európai Közösségnek, tagja az Európa Tanácsnak és több euró­pai intézménynek. Kivonultak a szovjet csapatok, megszűntek a szocialista tábor katonai és gaz­dasági tömörülései, a Varsói Szerződés és a KGST, és Ma­gyarország kezdeményezésével létrejött a visegrádi országok együttműködési csoportja. A hatalmas államadósság szo­rításában az Antall-kormánynak komoly konfliktusok, érdeküt­közések sorát kellett kezelnie, köztük az 1990. októberi taxis­blokádot és az egész cikluson át­húzódó médiaháborút. Amikor bírálói, pártjának radikális szár­nya a mélyrehatóbb belső válto­zások elmaradását kérték rajta számon, a kormányfő úgy rea­gált: „tetszettek volna forradal­mat csinálni”. Antall József több magyar, külföldi és nemzetközi kitünte­tést, díjat, elismerést kapott, 1990-ben Robert Schuman-díj- jal tüntették ki az európai egység előmozdításáért tett különleges érdemei elismeréseként. Kormányfői működésének szinte első napjától küzdött be­tegségével, és ciklusát nem tölt­hette ki: 1993. december 12-én meghalt. Antall József mindent elköve­tett azért, hogy Magyarország végleg Európa nyugati feléhez tartozzon, de nem kívánt szakí­tani az értékőrző hagyo­mánnyal, és nem feledkezett meg a határainkon túl élő ma­gyarokról sem. Ezért kívánt lé­lekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke lenni, és ma­gyarként kívánt európai polgár lenni. Hitvallása szerint élt: „Én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom.” GENSCHER ES VRANITZKY ANTALLROL A magyar demokrácia egyik alapító atyjának, a kommu­nizmus utáni Magyarország kiemelkedő személyiségének nevezte Antall Józsefet Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter. A liberális politikus kifejtette: Antall József vezette át a reformkommunista kormányzás alatt álló orszá­got a fejlődésnek a demokrácia felé tartó új szakaszába. „Kü­lönleges érdeme, hogy sikerült békét teremtenie a különbö­ző politikai irányzatok között” - hangsúlyozta Hans-Dietrich Genscher. Politikai értelemben és személyiségét tekintve is korának embere volt Antall József - mondta Franz Vranitzky volt osztrák kancellár. Vranitzky, aki az Osztrák Szociáldemokra­ta Párt (SPÖ) színeiben 1986 és 1997 között több egymást követő kormány élén is irányította az osztrák politikát, fel­idézte, hogy számos alkalommal találkozott Antall Józseffel a miniszterelnöksége idején. A politikától visszavonult egy­kori kancellár kiemelte: bár különböző pártcsaládokhoz tar­toztak, jól megértették egymást. (MTI) NÁRODNÁ BANKA SLOVENSKA EUROSYSTÉM 2014. JANUÁR 2-ÁN BEFEJEZŐDIK A SZLOVÁK PÉNZÉRMÉK BEVÁLTÁSA A Szlovák Nemzeti Bank felhívja a figyelmüket, hogy a forgalomba hozott szlovák érmék euróra váltásának utolsó napja 2014. január 2. Beváltóhelyek:-aSZNB központja- az érsekújvári, besztercebányai, zsolnai, poprádi és kassai fiókiroda munkanapokon 7.30-tól 12 óráig Postai úton csak a 2014. január 2-áig kézbesített érméket váltjuk be. A szlovák bankjegyek és emlékérmék beváltásának időpontja továbbra sem korlátozott. Részletes tájékoztatás a www.nbs.sk honlapon. KARNEVÁLI HANGULAT GYŐRBEN! ♦ Copacabana brazil tánc és dob show ♦ Gála- és büfévacsora, üdvözlőital ♦ Élőzene a Friends együttessel és tűzijáték További információ és foglalás: 9027 Győr, Nagysándor J. u. 31. telefon: +36 96 815 981 ■ e-mail: info@etoparkhotel.hu www.etoparkhotel.hu RE 130896 » MP130658

Next

/
Thumbnails
Contents