Új Szó, 2013. december (66. évfolyam, 280-302. szám)

2013-12-09 / 286. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. DECEMBER 9. Panoráma-hirdetés 23 TUDOMÁNY A gyors tanulás titka MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Becs. Osztrák kutatók megfej­tették, hogy mitől függ a tanulás sebessége: egérkísérleteik ered­ményei alapján a sebesség az ide­gi kapcsolatok erősségén múlik, ez pedig alakítható. Egyesek gyorsabban, mások lassabban tanulnak, ez emberek­nél és állatoknál is megfigyelhe­tő. A bécsi Molekuláris Patológiai Intézet (IMP) kutatócsoportjaazt tanulmányozta, min múlik ez a sebesség. Az derült ki, hogy az egereknél a tanulás az agyi ideg­sejtek összeköttetéseinek, a szi­napszisoknak az erősségétől függ, mélyet tréninggel, vagyis nagy számú ismétléssel javítani lehet. Simon Rumpef és Brice Bathellier kutatása abból indult ki, hogy az agyi idegsejtekközötti összeköttetések kiépülése össze­függ az emlékek és az elsajátítan­dó tartalmak megjegyzésének képességével. Ez azonban egyé­nenként - mind az embernél, mind az egyes állatfajoknál - kü­lönböző sebességgel történik. A kutatók azt a feladatot dol­gozták ki a kísérleti egereknek, hogy különböztessenek meg két hangot egymástól. Ha az egyiket hallják (A hang), akkor jutalmat kapnak, ha a másikat, a B hangot, akkor viszont semmit. Rumpel elmondta: rengeteg türelem kel­lett az egerek oktatásához. A kí­sérletet legalább kétezerszer kel­lett megismételni. Azt figyelték meg, hogy van egy pont, ahon­nan kezdve a tanulási görbe me­redeken ível felfelé. Az ezredik ismétlésnél az állatok hirtelen gyorsabban kezdtek tanulni. Te­hát a tanulási görbe nem fut sza­bályosan, hanem egérről egérre változó hosszúságú tanulási sza­kasz után egyszer csak jelentősen felszökik. Éhből alkották meg a kutatók a modellt: először az is­mételt stimulusok segítségével kiépülnek az idegsejtek között az ingerületátvivő helyek, vagyis szinapszisok, és ezek segítik ez­után az ismeretek gyorsabb elsa­játítását. Azt is megállapították, hogy az egyszer már kiépült, erős szinapszisok a későbbi tanulást is gyorsítják. A kísérletet ugyanis megismételték, ám a szabályt az ellenkezőjére fordították: az A hang után hirtelen nem járt juta­lom, a B után viszont annál in­kább - magyarázta Bathellier. A kísérleti állatok ezt az új szabályt már sokkal gyorsabban megta­nulták. Ez pedig arra utal, hogy az első kísérletsorozatnál létesült idegi kapcsolatok hasznosultak az ellentétes szabállyal folytatott tanulási próbálkozások során. Rumpel szerint ez azt jelenti, ha valaki például megtanult egy idegen nyelvet, az a másodikat gyorsabban sajátítja el. A tanulás folyamata ugyanis felkészíti az agyat arra, hogy a hasonló kihí­vásokat edzettebben váija. 22 ezer nyalókával díszítették a texasi lakot Guinness-rekorder mézeskalács házikó MTl-HÍR Dallas. Texasban megépült a világ legnagyobb mézeska­lács házikója. A Guinness-re- kordot elérő, családi ház méretű mézeskalács épületet Bryan lakói készítették, hogy a várható idegenforgalmi bévé­telekből egy helyi kórházat tá­mogassanak. Az életnagyságú házikó falaihoz 816 kg vajat, 7200 tojást, több mint 3 tonna lisztet, csaknem 1360 kg barna cukrot használtak fel az önkén­tes építők, és 22 ezer - adomá­nyokból összegyűlt - nyalóká­val díszítették. Nem olyan veszélyes, mint amilyennek tűnik. Csak egy állatgon­dozó búvárkodik Mikulás-jelmezben egy vágótok és egy viza mel­lett a Tisza-tavi Ökocentrum 800 ezer literes nagymedencéjében a magyarországi Poroszlón. (MTI-felvétel) A Pearl Harbor csendes-óceáni amerikai támaszpont elleni japán támadásra emlékeztek amerikai túlélők szombaton Honoluluban az egykori események 72. évfordulóján. A támadás mintegy 2400 társuk halálát okozta, és belevonta az Egyesült Államokat a második világháborúba. 1941. december 7-én, egy békésnek tűnő vasárnap reggel 7 óra 49 perckor 183 japán repülőgép támadást intézett a csendes-óceáni amerikai flotta Pearl Harbor-i támaszpontja ellen, őket nem sokkal később egy második hullám követte. A „gyalá­zat napja" után Franklin D. Roosevelt elnök hadat üzent Japánnak, s ezzel a második világháború kiter­jedt a Csendes-óceán térségére is. Sokan tolószékben, mások botra támaszkodva vagy családtagok segítsé­gével érkeztek a szombati megemlékezésre. (SITA/AP-felvétel) Egyelőre ismeretlen okokból heves szóváltás alakult ki Fegyvertelen diákot lőtt le a rendőr MTl-JELENTÉS New York/San Antonio. Fegyvertelen egyetemistát lőtt le egy rendőr az egyesült álla­mokbeli San Antonióban - kö­zölte szombaton a helyi sajtó. A beszámolók szerint a rendőr előző nap hajnalban, néhány háztömbnyire a helyi egyetemtől gyorshajtás miatt megállította a 23 éves Robert Cameron Redust. Egyelőre is­meretlen okokból heves szó­váltás alakult ki közöttük, amelynek végén a rendőr többször rálőtt a diákra. Az eset a fiatal lakóhelyétől nem messze történt. Szemta­núk szerint a rendőr négy-hat lövést adott le. A fiatal a hely­színen meghalt. Nem volt nála fegyver. Az ügyben vizsgálat indult, ennek idejére a rendőrt fel­függesztették a szolgálatból. Redust hozzátartozói, bará­tai jóakaratú, rendes, nem ag­resszív fiatalként jellemezték. Az utóbbi időben nem ez volt az egyetlen hasonló eset az Egyesült Államokban. Idén szeptemberben az észak-karo- linai Charlotte-ban a rendőrök lelőttek egy 24 éves fegyverte­len diákot. Mint utóbb kide­rült, a fiatal autóbalesetet szenvedett és sürgős segítség­re lett volna szüksége. December 15-én lesz 65 éves az Új Szó. a születésnap előtt 65 hűséges olvasónkat megajándékozzuk: egy termobögrével 59. Helemba i y ■■ aaal Köszönjük, hogy az előfizetőnk! December 9 NÉVNAP Natália, Natasa A Natália latin eredetű női név a dies natalis Domini kifejezésből szár­mazik, aminek a jelenté­se: az Úr Jézus születés­napja. A Natasa a Natália orosz beceneve. ESEMÉNY Pozsonyban megkoronáz­ták Magyarország első örökös királyát, I. Lipót idősebbik fiát, a kilenc­éves I. Józsefet. (1687) Egy San Franciscó-i kon­ferencián Douglas C. En­gelbart, a kaliforniai Stan­ford Egyetem kutatóinté­zetének munkatársa be­mutatta a mai számítógé­pes egerek ősét. (45 éve) Lech Walesa lett a Lengyel Köztársaság első szaba­don és közvetlenül válasz­tott államfője. (1990) MAI ÉVFORDULÓINK 405 éve született John Milton angol klasszikus költő, fő műve az Elve­szett Paradicsom. 60 éve született John Malkovich amerikai film­színész. 30 éve hunyt el Somogyi Pál újságíró, humorista. NAPI VICC- Játsszunk papást-ma- mást - javasolja Móricka a kis Ernának.-Jó, kezd el te!- Bár sohase vettelek vol­na feleségül! ORVOSMETEOROLÓGIA Az időjárás- ír: ' si J nak ma in VeV kább a ked- vezőtlen ha­tása érvénye­sül. Elsősorban a mozgás- szervi betegségekben szenvedők számíthatnak panaszokra, kínzó hátge­rincfájdalmak jelentkez­hetnek. Az érzékenyeknél fejfájás, lehangoltság, de­presszió is előfordulhat, az ekcémások állapota szintén romolhat. A szív­ás érrendszeri betegsé­gekben szenvedők azon­ban jól érzik magukat, az alacsony vérnyomásúak aktívabbak. szlovákiai magyar napilap www.ujszo.(om www.fa<ebook.<om/ujszo Szerkesztőség: I Lazaretskó 12, 814 64 Bratislava 1, e-mail: ujszo@ujszo.com, fax: 02/59233469. I Főszerkesztő: Molnár Norbert (02/59233421). I FőszerkesztőTielyettes: Sidó H. Zoltán (02/59233425). I Rovatvezetők: Mózes Szabolcs - politika (02/59233428), Klein Melinda - régió (02/59233426), Holop Zsolt - vélemény (02/59233440), Lakatos Krisztina - kultúra (02/59233423), Bőd Titanilla - sport (02/59233434), Urbán Gabriella - magazinok (02/59233444). Művészeti vezető: Toronyi Xénia. | A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 055/6002 225, 0905/228525, Rimaszombat: 0905/823753, Komárom: 0905/840423, Duna- szerdahely: 0905/228526, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522 543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832. | Kiadja a Petit Press Rt., Lazaretská 12,811 08 Bratislava.!ICO: 35790253. I Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119. I Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit (lapigazgató), tel.: 02/59233401, fax: 02/59233338, Peter Mačinga, tel.: 02/59233203, Roman Schlarmann, tel.: 02/59233 108, Ľubica Tomková, tel.: 055/6002204. I Hirdetési osztály: 02/59233228, 02/59233235, 02/59233200, 02/59233240, e-mail: reklama@ujszo.com. | Marketing: 02/59233266. I Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. | Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. | Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press teqesztési osztályán. | Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľských služieb tlače, Nám. slobody 27, 810 05 Bratislava. Index: 48271. | Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050. | Nyilvántartási szám: EV 110/08. | Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. IA lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www. sme.sk honlapon található. | © Copyright PETIT PRESS RT. A szerzői jogokkal a kiadó ren­delkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésé­nek jogát, és a szerzői jogi törvény (33§ la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. | A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton IT és az SMA végzi. I Lapunkat az SZK Kormányhivatala támogatja a Kisebbségi kultúra 2013 program keretében.

Next

/
Thumbnails
Contents